Évközi huszonhatodik hét szerdája

Évközi huszonhatodik hét szerdája

A hivatás lényegére mutat rá az a jézusi kijelentés, amelyet a mai evangéliumban olvasunk: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” Bár előszeretettel alkalmazza az igehirdetés ezt a mondást kifejezetten a papi hivatásra, mégis helyesebb, ha emberi hivatásunk lényegi mozzanatát látjuk meg benne. Bármilyen tevékenységet kezdünk is el, annak végzése során a feladatra kell összpontosítanunk és nem engedhetjük, hogy figyelmünk szétszóródjon, más dolgokra terelődjön. A munka eredményéhez és hatékonyságához egyaránt szükséges ez. A bibliai időkben a szántást nem gépekkel végezték, hanem állatok segítségével. Az embernek az volt a feladata, hogy irányítsa az állatot, amely az ekét húzta. Ha nem erre figyelt, hanem hátrafelé, más irányba nézegetett, akkor az állatok mentek a maguk feje után.
Minden ember hivatása, hogy törekedjen az életszentségre és az üdvösség elnyerésére. Mindegy, hogy valaki kétkezi munkás vagy értelmiségi, fizikai vagy szellemi dolgozó, a keresztény emberben megvan ez a törekvés. Életcélunk, hogy Isten kedves gyermekei legyünk, az ő parancsai szerint éljünk, s mindennek jutalmaként részünk legyen az örök életben. Ezt a célt sosem szabad szemünk elől tévesztenünk.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Tisztán látjuk, hogy korunkban milyen nagy szükség van evangéliumod jó magjára, amely termést hozhat az emberi szívekben. Támogass és lelkesíts bennünket, hogy ne féljünk tanúságot tenni a te tanításodról és a te személyedről, hiszen benned mindenki felismerheti az igazságot. Segítsd munkánkat és szolgálatunkat, hiszen minden növekedés egyedül neked köszönhető!

Krisztus Vére, a keresztfán kiontott Vér

Krisztus Vére, a keresztfán kiontott Vér

üdvözíts minket!

Jób könyvében Isten Szentlelke valami nagyon lényegeset nyilatkoztat ki a Krisztus felé haladó embernek, valamit, ami Krisztusban beteljesülve a mi megváltásunkká alakul. Ennek a könyvnek nem az a rendeltetése, hogy megfejtse a szenvedés titkát, s nem is az, hogy megoldja a rossz problémáját. A teremtő Istenben valóban bízó ember kísérlete, hogy a rázúduló szenvedésben is megtalálja Urával a kapcsolatot s abban a maga helyét. Az Istennel való helyes viszony keresését illetően viszont prófétai könyv, mert előrevetíti Urunk, Jézus Krisztus viszonyulását a szenvedéshez. Előrevetíti, de tudjuk, hogy a beteljesedés elképzelhetetlenül több, hiszen Isten egyszülött Fiának minden ember bűnét magára vevő és kiengesztelő szenvedése értékét tekintve a világ összes emberének összes szenvedését végtelen fokban felülmúlja.

Jób nem vét a nyelvével. Nem vádolja, nem káromolja Istent, hanem Isten jelenlétében, Isten színe előtt önti ki lelke keserűségét. Aki káromolja Istent, felelőssé teszi a rosszért, ami rázúdult. Jób pontosan azért kiáltozik Isten jelenlétében és mond átkot saját értelmetlennek tűnő életére, mert nem tudja, ki a felelős mindezért. Azt ugyanis tudja, hogy nem Isten, azt meg érzi, hogy ő maga sem. Mi, akik ezt a szentséges drámát az elejétől fogva nézzük, tudjuk, hogy a bukott angyal, a sátán, vagyis a vádló azzal vádolta meg, hogy csupán érdekből bízik Istenben, mert Isten minden földi jóval megáldotta. Most a szenvedésben nyilvánvalóvá lesz, hogy Jób Istenben Istenért magáért bízik meg, nem ajándékai miatt. Ezért a szavak, amelyekkel megátkozza fogantatása napját is, visszafordulnak a sátánra, a bűn szerzőjére, hiszen Jób életében jóléte és rettenetes szenvedése idején egyaránt Isten a főszereplő, őhozzá kötődik a legerősebb kötelékkel.

Urunk Jézus, aki a szenvedés mélységes szakadékában és az elhagyatottság keserű fájdalmában mindvégig Atyádra bíztad magad, add meg nekünk azt a kegyelmet, hogy életünk getszemáni éjszakáján meglássunk Téged, amint vérverítékes arccal a földre borulsz, s Veled egyesülve hódolattal és végtelen bizalommal imádjuk őt.

Himnusz CCCII.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Felharsan már a kakasszó,

éj sötétet old e jel,

és az éjfél vak rémeit

mint felleget űzi el.

Jóságos Úr, hozzád térünk,

s buzgón kérünk, légy velünk.

Erős, éber Őrként jöttél,

embereknek fényeként,

mikor földön nagy csend honolt,

s ráborult a néma éj,

a halandó emberi nem

halálának jeleként.

Kérünk, Krisztus, ébressz minket,

űzd el gonosz álmaink,

és az éj e börtönéből

kegyelmeddel szabadíts;

add vissza a fényt szemünknek,

életutunk társa légy.

Áldunk téged és Atyádat,

s áldjuk együtt Lelkedet,

a Hármas-egy Istenséget,

békét, fényt és életet,

s neve minden másnál drágább,

minden méznél édesebb! Ámen.

Ferenc pápa: A lelki vigasztalanságot az imádsággal győzhetjük le

Mi történik szívünkben, amikor a lelki vigasztalanság vesz erőt rajtunk? – ez volt Ferenc pápa reggeli homíliájának fő kérdése szeptember 27-én, kedden a Szent Márta-házban. Jób története kapcsán hangsúlyozta a csend és az imádság fontosságát, hogy legyőzzük a legsötétebb pillanatokat.

Páli Szent Vince ünnepén a pápa reggeli szentmiséjét a vincés nővérekért, a Szeretet Leányaiért ajánlotta fel, hiszen otthonában, a Szent Márta-házban is ők teljesítenek szolgálatot.

Ferenc pápa homíliájában a szentmise olvasmányából (Jób 3,1–3.11–17.20–23) indult ki: Jób elátkozza születése napját, elveszettnek érzi magát, de az Urat nem átkozza. Jób elviselhetetlen lelki vigasztalanságot él át, és kiönti lelkét az Istennek. Egy gyermek kiáltása ez, aki apjának panaszkodik – fogalmazott a pápa. Így tett Jeremiás próféta is, aki szintén az Úrnak panaszkodott, azonban egyikőjük sem átkozódott soha.

„A lelki vigasztalanság olyan dolog, amely mindnyájunkat utolér: lehet erősebb, lehet gyengébb. A léleknek az a sötét állapota, remény nélkül, bizalmatlanul, élni akarás nélkül, amikor nem látjuk az alagút végét, amikor szívünkben és gondolatainkban megannyi nyugtalanság van… A lelki vigasztalanság időszakában úgy érezzük, mintha szívünk össze lenne tiporva: nem sikerül, nem jön össze, és nem akar élni. »Jobb ennél a halál!» Ez Jób panasza. Jobb meghalni, mint így élni. Amikor lelkünkre rátelepszik ez a szomorúság, amikor szinte már lélegezni sem tudunk, meg kell értenünk: mindnyájukkal előfordul, erősen vagy gyengébben. Mindnyájunkkal megesik. Értsük meg, mi történik szívünkben!” – hangsúlyozta a Szentatya.

„A kérdés, amit ilyenkor felteszünk – folytatta –, a következő: mit kell tenni, amikor ezek a sötét pillanatok vesznek erőt rajtunk – egy családi tragédia miatt, betegség következtében vagy bármi másért, ami visszahúz, elkeserít? Van, aki azt gondolja, »beveszek egy altatót, hogy elszakadjak a tényektől« vagy »megiszom egy, két, három, négy pohárkával«. Ez azonban nem segít! A mai liturgia segít bennünket, hogy megértsük, mit lehet tenni a lélek vigasztalansága állapotában, amikor langyosak vagyunk, lehangoltak, remény nélkül” – mondta a pápa.

„A zsoltárban van a válasz: »Uram, Istenem, könyörgésem jusson színed elé!« (Zsolt 87,3a). Imádkozni kell! Imádkozni kell állhatatosan, ahogyan Jób is tette: éjjel-nappal kiáltani, amíg Isten felénk nem fordítja fülét. Ez az ajtón kopogtatás imája, és jó erősen kell kopogtatni. »Uram, megcsömörlöttem a balsorstól. Életem a pokol szegélyére került. Azok közé tartozom, akik a sírba szállnak, erőtlen vagyok.« Milyen gyakran érzünk így! És ez az imádság. Maga az Úr tanít meg minket imádkozni ezekben a szörnyű pillanatokban. »Uram, a legmélyebb sírba vetettél. Rám nehezedik haragod. Jusson színed elé imádságom.« Ez az imádság: így kell imádkoznunk a legszörnyűbb, legsötétebb, legvigasztalanabb, legnyomasztóbb pillanatokban, amelyek tényleg a földre tipornak minket. Ez a hiteles imádság. És öntsük csak ki lelkünket, amint Jób is elpanaszolta keserűségét. Mint egy gyermek” – hangsúlyozta a Szentatya.

Jób könyve említi a barátok hallgatását is. Ferenc pápa erre utalva így folytatta homíliáját: „Amikor valaki szenved, amikor valaki a lelki vigasztalanságot éli át, a lehető legkevesebbet beszéljünk. Segítsük őt csenddel, a közelségünkkel, egy simogatással, imádkozzunk érte az Atyához” – figyelmeztetett.

„Először is fel kell ismernünk, ha a lelki vigasztalanság állapotában vagyunk – folytatta a Szentatya –, és fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy miért. A második lépés, hogy imádkozzunk, mint ahogy a mai liturgia a 87. zsoltárral tanít minket: »Uram, Istenem, könyörgésem jusson színed elé!« A harmadik dolog pedig, hogy ha szenvedő emberrel találkozom, legyen az beteg, vagy legyen bármi is szenvedése oka: csend – sok szeretettel, közelséggel és simogatással megtelt csend. Soha ne tartsunk beszédeket a szenvedőknek. Ezek végső soron úgysem segítenek, sőt mi több, még árthatnak is” – javasolta szentbeszédében a pápa.

„Kérjük az Urat, hogy adja meg nekünk ezt a három kegyelmet: a lelki vigasztalanság felismerésének a kegyelmét; hogy tudjunk imádkozni, amikor lelkünk ebbe a vigasztalanságba kerül, és azt a kegyelmet, hogy tudjuk támogatni a lelki vigasztalanságban szenvedő, szomorú embereket” – zárta szentbeszédét Ferenc pápa.

Évközi huszonhatodik hét keddje

Évközi huszonhatodik hét keddje

Az ember néha egészen indulatos, s lássuk be, ilyenkor túlzásokra vagyunk képesek. Bizonyos élethelyzetekben magával ragad minket a hevesség, az indulat, nem vagyunk képesek uralkodni magunkon, s olyan dolgokat mondunk vagy teszünk, amelyeket normális esetben sosem. Ilyesmi indulatról olvasunk a mai evangéliumban. Jakab és János apostolokat elkapja az indulat, felháborodnak azon, hogy Jézust nem fogadják be az egyik faluban. Az elutasítás egyébként nem kifejezetten Jézusnak vagy tanítványainak szól, mert abban a korban a szamaritánusok, azaz a szamariai országrészben élők meglehetősen ellenséges viszonyban voltak a többi zsidóval, amely például abban mutatkozott meg, hogy nem adtak szállást azoknak, akik a jeruzsálemi zarándoklatra igyekeztek.
Jézus helyteleníti két apostola gondolkodását, lelkületét, akik isteni büntetést szeretnének eszközölni a szamaritánusokra. Kijelenti, hogy Istennek soha nincs szándékában a pusztítás, nem akarja az ember kárát. Megmenteni, megváltani jött az embereket, mert a mennyei Atya az emberek üdvösségét akarja.
Indulataink megfékezését szolgálja, ha nem ellenségként, hanem barátként, testvérként tekintünk a másik emberre, s ezt akkor is megtesszük, amikor ő nem a mi elképzeléseink szerint beszél vagy cselekszik.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Miasszonyunk, Istennek szent Anyja, minden asszonyok között az első, aki fogadalommal az Úrnak szentelted szüzességedet, kérlek téged, nyerd meg nekem szent Fiadtól azt a kegyelmet, hogy a mai naptól kezdve ő legyen lelkem jegyese. Megígérem neked és neki, hogy soha nem lesz más jegyesem, mint ő, és mindent megteszek, ami tőlem függ, hogy tisztán és folt nélkül őrizzem meg magam egyedül neki, napjaim során életem alkonyáig.
Sziénai Szent Katalin

Himnusz CCCI.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Felharsan már a kakasszó,

éj sötétet old e jel,

és az éjfél vak rémeit

mint felleget űzi el.

Jóságos Úr, hozzád térünk,

s buzgón kérünk, légy velünk.

Erős, éber Őrként jöttél,

embereknek fényeként,

mikor földön nagy csend honolt,

s ráborult a néma éj,

a halandó emberi nem

halálának jeleként.

Kérünk, Krisztus, ébressz minket,

űzd el gonosz álmaink,

és az éj e börtönéből

kegyelmeddel szabadíts;

add vissza a fényt szemünknek,

életutunk társa légy.

Áldunk téged és Atyádat,

s áldjuk együtt Lelkedet,

a Hármas-egy Istenséget,

békét, fényt és életet,

s neve minden másnál drágább,

minden méznél édesebb! Ámen.

 

 

A gyűlöletre szeretettel válaszolni – Ferenc pápa Úrangyala imádsága

Ferenc pápa vasárnap, szeptember 25-én a hívekkel imádkozza az Úrangyalát. 

Boldog Engelmar Unzeitig példájára tegyünk tanúságot a reménységről!

A katekéták jubileumi szentmiséje végén, az Úrangyala elimádkozása előtt Ferenc pápa utalt rá, hogy szombaton Würzburgban a boldogok sorába iktatták Engelmar Unzeitig atyát, mariannhilli német misszionáriust, akit a hit iránti gyűlöletből öltek meg a dachaui koncentrációs táborban. A gyűlöletre szeretettel, a kegyetlenségre szelídséggel válaszolt. Példája segítsen mindnyájunkat, hogy tanúságot tegyünk a szeretetről és a reményről a nehézségek közepette is – hangzott a pápa fohásza.

A család és az élet védelme

A Szentatya csatlakozott továbbá a mexikói püspökökhöz, akik támogatják az egyház és a polgári társadalom elkötelezettségét a család és az élet védelmében, amely napjainkban különleges figyelmet igényel mind lelkipásztori, mind kulturális szempontból. A pápa biztosította Mexikó szeretett népét: imádkozik, hogy szűnjön meg az erőszak, amely ezekben a napokban néhány papot is sújtott.

A siketek és nagyothallók világnapja

Emlékeztetett rá, hogy vasárnap volt a siketek és nagyothallók világnapja. Köszöntötte a Szent Péter téren megjelent képviselőiket és arra bátorította őket, hogy járuljanak hozzá egy mindenkit befogadó egyház és társadalom építéséhez.

Köszönet a katekétáknak szolgálatukért

Végül Ferenc pápa megköszönte a katekétáknak szolgálatukat az evangelizálásban, a hit átadásában. Szűz Mária segítse őket, hogy kitartóak legyenek a hit útján és életükkel tegyenek tanúságot arról, amit a katekézisben tanítanak.