A Megszentelt Élet Éve 16.

A Megszentelt Élet Éve

VITA CONSECRATA 

 
Az erények és a Boldogságos Szűz Mária köszöntése után újabb lépcsőre hág a lábunk. Itt már a Mennyei Atyát köszönti imádsága áhítatával a mennyország felé haladó Szeráfi Szent. Vele együtt elmélkedünk, hogy vándor utunk végén minket is várjon Atyánk, mint ahogy Dániel próféta látomásában a tüzes folyam fölött álló trónján várja az Emberfiát az üdvözültek élén (Dán 7,13-14) Hiszen ebben a felhőkön járó hatalmas tömegben mi is  ott szeretnénk ballagni.„Ó, Szentséges Atyánk, teremtőnk, megváltónk, vigasztalónk és üdvözítőnk”Ebben a csodálatos megszólításban nekünk szokatlan módon ott szerepel három fogalom, amelyet Urunk, Jézus címének hangoztatunk. Miért alkalmazza Ferenc az Atyára? Megváltó Ő? Igen, hiszen a fölséges Istennek a teremtett világ felé irányuló minden cselekedete közös műve mindhárom isteni Személynek. A teológia a közös művek közül néhányat egyik vagy másik Személynek „tulajdonít”, mintha az csak az övé lenne: Az Atya teremtette, a Fiú megváltotta, a Szentlélek pedig megszenteli a világot.„Aki a mennyekben vagy, az angyalokban és a szentekben”Isten mindent betölt, ami létezik. Nem egyesül a dolgokkal, de teljes valóságával jelen van bennük.„Te világosítod meg őket tudásukban, mert te vagy, Uram, a fényesség”A szentek értelmét különleges fényével világosítja meg az Atya. Az egész mennyországot mint helyet és állapotot is az Ő fénye ragyogja be: „A városnak nincs szüksége sem a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne, mert Isten fénye világítja meg azt”. (Jel 21,23) Itt a földön az értelem természetes fénye mellett kap Istentől világosító erőtöbbletet a természetfölötti hittel. Odafönn pedig maga Isten adja az angyali és emberi észnek saját különleges fényét. Már itt a földi életben is tapasztalható, hogy az Istennel eltelt ember szemén, arcán átragyog ez a különleges fény. Te gyújtasz szeretetre, mert te vagy, Uram, a szeretet”. „Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és az Isten őbenne”. (1Jn 4,16)„Te töltöd el őket bentlakásod által boldogsággal, mert te vagy, Uram, a legfőbb jó, az örök jó, akitől minden jó ered”A teljes boldogság abban lakik, aki minden jót birtokol, amit szeretne, és félnie sem kell, hogy ezt valaha elveszíti. Ezt adja a Mennyei Atya az égben.„Szenteltessék meg a te neved: ragyogjon föl bennünk a te ismereted, hogy felismerjük, milyen a te jótéteményeid szélessége, ígéreteid hosszúsága, fönséged magassága és ítéleteid  mélysége” Lám, milyen szemléletesen tudja érzékeltetni velünk Ferenc a szent fogalmát! A bölcselet és teológia így írja: szent az, ami más, mint az egyszerű világ. Ferenc: Isten mértékei csak az övé.„Jöjjön el a te országod: hogy te uralkodjál bennünk kegyelmeddel, és vezess bennünket a te országodba, ahol színed látása homálytalan, szereteted tökéletes, barátságod boldogságot árasztó, élvezésed örökkétartó”. Isten Országa az igazság és a szeretet szellemisége. Itt a földön az igazság ismerete, mint minden ismeret, tökéletlen, nem biztos, hogy jól látjuk az igazságot. Odafönn magát Istent látjuk színről-színre. Földi országaink időnként eltávolodnak Istentől, elhintik a gyűlölet magvait, egymás szerető szolgálata, barátságos összetartása romlik, a boldogság feltételeit is kioltjuk, nincs a boldogságnak se híre, se hamva. Az egész  világ most nem Isten országára hasonlít. Nagyon időszerű ez a kérés: „Jöjjön el a te országod!” „Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is: hogy teljes szívünkből szeressünk téged és szüntelenül reád gondoljunk, hogy teljes lelkünkből mindig utánad sóvárogjunk, hogy teljes elménkből minden szándékunkat feléd irányozzuk és mindenben a te tiszteletedet keressük, s hogy végül minden erőnkből minden képességünket, lelkünk és testünk minden rezdülését a te szereteted szolgálatára fordítsuk, semmi másra, felebarátunkat  úgy szeressük, mint önmagunkat” 

Csaba testvér: Az Istennel való találkozás öröme

Az alábbiakban közreadjuk Böjte Csaba OFM adventi gondolatait, mely a Magnificat.ro portálon jelent meg.

Sokáig magamban jártam fizikai létem hatalmas erdejét, igazságnak vélt különféle vélemények, tanítások csúszós tárnáiba ereszkedtem le, tarka, első látásra tetszetős, de sehova nem vezető emberi okoskodások szirtfalára kapaszkodtam zihálva!

Mentem, de magányos voltam, és a hozzám hasonló bukdácsoló társaimba kapaszkodtam! Én tőlük, ők tőlem várták el a biztos, határozott utat. A sodródó falevél a sodródó levélnek társa lehet, de biztos támasza soha, mert igazából mindannyian ugyanannak a múló létnek csúszós jegén állunk! Félszeg zavarunkat leplezve, néha buta vicceket gyártottunk, sokat kacagtunk, máskor meg egymást okolva veszekedtünk.

Minden könyvet kinyitottam, olvastam az egymásnak homlokegyenesen ellentmondó tanításokat, nagy elhatározásokat tettem, keményen meneteltem hol erre, hol arra a fojtogató, csatakos magányban! Az út egy végtelen kásás köd volt, melyben lépted nyomot sem hagy, s így nem tudhatod, hogy jössz, vagy mész, s így azt sem tudhatod, hogy mint megszaladt lemezen a tű, nem csak körbe-körbe jársz-e értelmetlenül.

Nehezen értettem meg, hogy nekem nem a társaimba kell kapaszkodnom, mert ők is csupán szél kergette törékeny hópelyhek, hanem valaki nálunknál erősebbe, aki önmagában létezik! Talán édesapám sírjánál éreztem meg először, hogy nem vagyok egyedül. Gyermeki alázattal imádkoztam, és lelkem mélyén szelíd bátorítást éreztem, hogy apám porladó kezétől vezetve kezemet Mennyei Atyám kezébe tegyem. Ültem magányosan a sír mellett, és valami olyat éreztem, mind mikor a barlangban eltévedt ember egy ismeretlen járatba betérve megérzi a friss levegő fuvallatát, fényt még nem lát, de már tudja, hogy szabadba vezető járathoz ért.

A botladozó, félénk ember Istenhez vezető útja csodálatos, igazából nem lenne több, mint egy határozott mozdulat, mellyel feltépi a Teremtő előtt az ajtót, de ez csak a bátor lelkek ajándéka. Én sokáig félszegen füleltem, próbáltam leskelődni bezárkózott létem ajtaján, hallgattam a csendben az egyre hangosabb kopogtatást. Most már tudom, hogy élő hitünk két erős karja, Teremtőnk drága ajándéka mindannyiunknak megadatott, de azt is tudom, ahogyan a látás csodájától is megfoszthat lezárt szemhéjunk, ugyanígy bizalmatlanságunk, félelmünk hitünket lebéníthatja! Az istenkereső ember sokszor félszegen tipeg, majd az ég felé félénken kitárja hitének karjait, és ilyenkor megtapasztalja Teremtőjének feléje nyúló, semmivel össze nem téveszthető erejét, életet adó drága érintését, kezének biztos fogását! Maréknyi porból született lényed kicsinységének tudatával úgy állsz Istened elé, mintha nem is volnál, de Ő, akinél nincs első és utolsó vendég, végtelen jósággal fordul feléd, tekintete átölel, ismeri legbenső lényedet, és te is tudod, hogy tudja, hogy bár kusza a léted, téged ott legbelülről mostanig is csak Ő vezetett!

Mint ki a nyirkos pincében feláll, és kimegy a fényre, érzi, hogy nem kell neki az egész lényét beragyogó napot kiengesztelnie, hisz áldott sugarak mostanig is áradtak, egyszerűen neki azt a néhány lépést kellett megtennie az áldott fény felé!

Csak vagy, és az égi fény, Isten életet adó, áldó jelenléte beragyog, semmit nem teszel, és mégis számodra minden olyan egyszerű, minden olyan világossá válik! A napfény jótékony melegeként átjáró isteni jelenlét békével, örömmel, fénnyel tölt el. Semmi sem változik, nem leszel se tökéletes, se szent, érzed, hogy továbbra is lehúznak a gyarlóságaid, de azt is érzed, hogy erősen fogják a kezedet, s neked jó gyermeki bizalommal elindulni Mennyei Atyád oldalán.

Az elején csodálod az Ő végtelen jóságát, szeretetét, hatalmas, világot formáló erejét, majd egyszer szelíden rád néz, huncutul kacsint, és kezedbe helyezi szép világunk egy kis morzsáját, hogy te is gondos apaként törődj vele, formáld és neveld a rád bízottakat! Azt akarja, hogy pajkos gyermekként kirándulj a tieiddel, kacagj a hógolyózást lezáró, vakációs csendet széttörő párnaháborúban. Igen, Teremtőd azt szeretné, hogy pajkos gyermeki jókedvedet megőrizve, csodákat téve élj, éltess és élvezd szeretteiddel Teremtőd drága ajándékait. Létedet, ahogyan éji csendes pihenésből ébredve munkába fogod, s majd este fáradtan újból ágyba zuhansz, ugyanúgy az imádság csendjében, Vele mindent átbeszélve állj fel, indulj el, és teremts, alkoss, gyarapítsd szép világunkat, majd elcsendesedve, figyelő, fáradt arcodat fordítsd Istened felé!

Te nem a félelem bénító lelkét kaptad, hanem Teremtő Atyád arcának szép vonásait! Bár mindig érzed kicsinységedet, mégis tudnod kell, hogy a világunkat bölcsen, erővel, örömmel továbbteremtő nagy Isten áldott gyermeke vagy, s mint minden atyának, Istenünknek is egyetlen célja van: szeretne boldognak látni tégedet és családodat!

Szeretettel,
Csaba testvér

 

Zsolozsma XXIII.

Izajás próféta könyvéből 

Iz 49, 14 – 50, 1
Sion újraépül így panaszkodott Sion: 

„Elhagyott az Úr! Megfeledkezett rólam!” De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad. Nézd, a tenyeremre rajzoltalak; falaid szemem előtt vannak szüntelen. Sietve jönnek, akik fölépítenek, s akik leromboltak és kifosztottak, azok elmennek. Hordozd körül tekintetedet és lásd: Egybegyűlnek mindnyájan és idejönnek hozzád. Amint igaz, hogy élek – mondja az Úr –, mint ékszert, úgy viseled majd őket; és ahogy fölékesítik a menyasszonyt, úgy övezed körül magad velük. Mert elpusztított vidékeid és romjaid és az egész pusztává lett ország szűkek lesznek lakóidnak, mivel akik elpusztítottak, már messze vannak. Azt mondják majd fiaid, akiket már elveszettnek hittél: „Szűk nekem itt ez a hely! Adj nagyobb teret, ahol lakhassak!” Te pedig azt gondolod majd magadban: „Ki szülte nekem őket? Hiszen én meddő voltam és gyermektelen. Ki nevelte föl őket? Elhagyatott, magamra maradt voltam: Honnan származnak hát ezek?” Ezt mondja Isten, az Úr: Nézd, csak jelt adok kezemmel a népeknek és intek zászlómmal a nemzeteknek. Erre ölükben hozzák vissza fiaidat, lányaidat meg a vállukon hozzák. Királyok táplálnak majd, és királynék lesznek dajkáid. Földre borulva hódolnak előtted, s a lábad porát nyalják. Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, és hogy akik bennem bíznak, nem vallanak szégyent. El lehet-e venni a zsákmányt az erőstől, és megszabadulhat-e a fogoly a vitéz harcostól? Igen! Mert az Úr mondja: Az erőstől megszabadulnak a foglyok, és a vitéz harcostól elveszik a zsákmányt. Magam szállok harcba azokkal, akik ellened harcolnak, és én mentem meg a gyermekeidet. Ellenségeidet megetetem a saját húsukkal; úgy megittasodnak a saját vérüktől, mint az újbortól. Akkor mindenki megtudja majd, hogy én, az Úr vagyok a te Szabadítód és a te Megváltód, Jákob erőse. Ezt mondja az Úr: Hol van anyátok váló levele, amellyel elbocsátottam? Vagy ki a hitelezőm, akinek eladtalak benneteket? Bizony, gonoszságaitok miatt adtalak el titeket, és bűneitek miatt bocsátottam el anyátokat.

Advent 4. hete hétfő

Advent 4. hete hétfő December 22. 

 
1Sám 1, 24-28; Lk 1, 46-56 

„Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amelyet hozzá intéztem” 

Ramátaim Szófimban lakott egy Elkána nevű férfi. Két felesége volt: Anna és Fenenna. A szeretett asszony magtalan volt, nem született gyermeke. Fennenna viszont több gyermeket is szült férjének. Ezért fennhéjázó módon bosszantotta vetélytársnőjét. Különösen akkor volt kegyetlen Annához, amikor évente a szent sátorhoz zarándokoltak bemutatni a család áldozatát. A feláldozott állat húsából a családfő visszakapott bizonyos részt maga és családtagjai részére. Fenenna vette át maga és gyermekei részét. Büszkén mutogatta Anna felé a bőséges falatokat. Anna egyetlen részt kapott férjétől. Azt sem tudta elfogyasztani a szégyentől és megaláztatástól. Ezért sírva a sátor bejárata elé térdelt és hangtalanul imádkozott. Héli főpap a közelben ült. Feltűnt neki az asszony viselkedése. Úgy vélte, részeg lehet. Korholta is őt. Anna azonban kiöntötte előtte szívét, mire a főpap áldását adta rá:”Menj békével, és Izrael Istene teljesítse kérésedet, amelyet hozzá intéztél”. (17) Négy év múlva újra jött Elkána és családja. Anna büszkén és boldogan vezette három éves kisfiát, akit az Úr ajándékának tekintett, és Sámuelnek (meghallgatott az Isten) nevezett el. Odakísérte Hélihez, bemutatta neki az aprócska fiút, és emlékeztette az idős főpapot: „Életedre mondom, Uram, hogy én vagyok az az asszony, aki előtted álltam, amikor itt imádkoztam. Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amelyet hozzá intéztem. Ezért én is kölcsönbe adom őt az Úrnak arra az egész időre, amely alatt kölcsönben kell lennie az Úrnál”. (26-28) Nekünk kicsit furcsán hangzik: kölcsönbe adom gyermekemet. A magyar szülő odaajándékozza gyermekét Istennek. A zsidó édesanya pontosítja tettét: ez kölcsönzés, mert a gyermek édesanyjáé marad, Isten csak felhasználja személyét és cselekedeteit. Azzal pici fiát, akiért annyit nyelt és tűrt, átadta Isten szolgálatára. Istennek, pedig nagyon kellett kisgyermekként, majd férfiként, sőt késő vénségében is. Mindhalálig hűségesen szolgálta Urát, Istenét Héli vezetésével, majd, mint az Út tekintélyes prófétája. Élete vége felé kapta a parancsot, hogy előbb Sault, majd amikor ő kegyvesztett lett, Dávidot kenje Isten népének királyává. Édesanyját, pedig a nagylelkű kölcsönért megáldotta az Úr három fiúval és két leánnyal. (2, 21) Mai édesanyák! Isten mindegyiktekre gyönyörű feladatot akar bízni. Neki és népének szülitek gyermekeiteket. Isten eredeti szándéka szerint, hogy ők is édesapák és édesanyák legyenek, az igazság és szeretet újabb hűséges szolgái. A keresztény korban, pedig vezeklő állapotban Isten közvetlen papi és szerzetesi szolgálatát vállalhatják embertestvéreik javára. Minden esetben a ti szívetek lehet az igazság és szeretet ősforrása. Ne feledjétek, Isten egyszülött Fia emberként a Szűzanyától tanulta meg, milyen az isteni szeretet emberi változata. Milyen jó lenne, ha csupa tiszta igazság és szeretet fakadna szívetek alatt!

Az Örömhír

Advent 4. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 1,26–38)

Advent negyedik vasárnapjának evangéliuma az angyali üdvözlet (Lk 1,26–38). Máriát Gábriel angyal köszönti, aki valaha tudtul adta Dániel prófétának, hogy még hetven évhét, és elérkezik a Fölkent, a Messiás (Dán 9,21. 24). Gábriel angyal most bejelenti, hogy elérkezett az idő, a Magasságbeli Isten elküldi Fiát a világ üdvözítőjéül.

Ezért is ismétli újra és újra a lukácsi gyermekségtörténet: „amikor beteltek napjai” (Lk 1,26. 57; 2,6. 22). A Zakariásnak adott angyali üzenettől Jézus templomban való bemutatásáig, amikor „belép szentélyébe az Úr” (Mal 3,1), összesen négyszázkilencven nap (azaz hetven hét) telik el. A Zakariásnak adott üzenettől a Máriának adott üzenetig hat hónap, a Máriának adott üzenettől Jézus születéséig kilenc hónap, Jézus születésétől a bemutatásig negyven nap. Betelt az idő!

Gábriel angyal így köszönti Máriát: „Örvendj, Mária! (Khaire, Mariam!) (...) Veled van az Úr! (...) Ne félj!” Nem egyszerűen a szokásos köszöntéssel szól hozzá: „Béke veled!” (salom; vö. Lk 24,36), hanem ünnepélyesebb módon. Sok olyan messiásjövendölés van, ahol erről a messiási örömről hallunk. „Zengj éneket, Sion leánya! Örvendj teljes szívedből, Jeruzsálem leánya! Ne félj, Sion! Ne lankadjon kezed! Az Úr, a te Istened közötted van! Erős ő, és megszabadít!” (Szof 3,14; vö. Zak 9,9).

Mária az új Sion leánya, akinek az angyal meghirdeti az örömhírt: Örülj, mert érkezik a Megváltó! Az angyal szavai utalnak Nátán próféta jövendölésére is (2Sám 7,13–16): „Uralkodni fog örökkön-örökké Dávid trónján (...) Fiam lesz nekem.” Az pedig, hogy „a Magasságbeli ereje borít be árnyékával”, utalás az Isten jelenlétét jelző felhőre, amely a szent sátort beborította (Kiv 40,35). Isten érkezik az emberhez. A keresztény örömhír lényege ez.

Egy édesapa így fogalmazta meg a gyermekei számára azt a „szeretet-hiszekegyet”, amelyet esténként gyakran mondtak el együtt: „Létezik az Isten. Szeret az Isten. Eljött hozzánk az Isten. Megbocsát az Isten. Hazavár az Isten.” Ez az a nagy történet, amelybe a mi életünk kis története belesimul.

Az ember élete menthetetlenül töredékes. Nincsenek teljesen hibátlan házasságok, nincsenek tökéletes emberi életutak. Az öröm, a Lét teljességének átélése akkor lehet osztályrészünk, ha ajándékba kapjuk odafentről. Isten a Lét teljessége, az öröm forrása. Annak lesz része ebben az örömben, aki megnyitja a szívét, és befogadja őt. Aki megtanulja a tetteivel, az életével énekelni a szeretet dallamát. Az ember arra született, hogy szeressen, hogy befogadja és továbbadja Isten szeretetét.

Az ünnep ajándék. Nem mi hozzuk létre. Nyissuk meg az otthonainkat, a szívünket ez előtt a titok előtt!

Székely János

„Ha érzed, meg akarsz javulni, az Úr kopogtat nálad és eljön hozzád”

„Ha érzed, meg akarsz javulni, az Úr kopogtat nálad és eljön hozzád” - Ferenc pápa Úrangyala imádsága a Szent Péter téren advent negyedik vasárnapján

Kedves Fivéreim és Nővéreim, jó napot!

Az angyal felfedi Isten akaratát

Ma advent negyedik vasárnapja van és a liturgia a küszöbön álló Karácsonyra akar előkészíteni bennünket, amikor meghív arra, hogy az angyali üdvözleten elmélkedjünk. Gabriel arkangyal felfedi a Szűznek az Isten akaratát, hogy ő az Isten egyszülött Fiának az anyja lesz: „Egy fiút fogansz, világra hozod és Jézusnak nevezed. Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogod hívni” (Lk 1,31-32). Szegezzük most tekintetünket erre az egyszerű názáreti lányra, abban a pillanatban, amikor készségessé válik az ő „igenjével” az isteni üzenet számára. Vegyünk észre két lényeges szempontot az ő magatartásában, ami a karácsony készületünk modellje.

Mária hittel hallgatja Isten Szavát

Mindenekelőtt a hite, az ő hívő magatartása az, amely Isten Szava hallgatásában áll, hogy engedjük magunkat ráhagyatkozni erre a Szóra, a szív és az elme teljes készségével. Az angyalnak válaszolva Mária ezt mondja: „Íme az Úrnak szolgáló leánya, történjék velem a te igéd szerint” (Lk 1,38). Mária ebben az „igenjében” nem tudja, milyen utakra kell majd merészkednie, milyen fájdalmakat kell majd elszenvednie és milyen kockázatokkal kell szembenéznie. De tudatában van annak, hogy az Úr kéri ezt és ő teljesen rábízza magát és ráhagyatkozik a szeretetére. Ez Mária hite.

Mária felismeri az Isten idejét

Krisztus anyja magatartásának másik szempontja, hogy ő képes felismerni az Isten idejét. Mária volt az, aki lehetővé tette Isten Fiának a megtestesülését, „annak a titoknak a kinyilatkoztatását, melyre örök idők óta csend borult” (Róm 16,25). Valóban az ő alázatos és bátor „igenje” tette lehetővé az Ige megtestesülését. Mária arra tanít bennünket, hogy észrevegyük az alkalmas időpontot, amelyben az Úr áthalad a mi életünkön és készséges, nagylelkű választ vár tőlünk. Ő eljön és kopogtat. Ugyanis Jézus születésének a titka Betlehemben történelmileg immár kétezer éve megtörtént, de mint spirituális esemény, a mai nap valósul meg a liturgiában. Az Ige, mely Mária szűzi méhében vett lakást, Karácsony ünneplésében eljön ismét, újból kopogtat minden keresztény szívében.

Nekünk is válaszolni kell

Mindannyiunknak válaszolnia kell, ahogy Mária tette, az ő személyes és őszinte „igenjével”, miközben teljesen az Isten és irgalma rendelkezésére állt. Jézus oly sokszor eljön az életünkbe, olyan sokszor elküldi az angyalát, de nem vesszük észre, mert annyira belemélyedünk a gondolatainkba, az ügyeinkbe, ezekben a napokban pedig főként a karácsonyi előkészületeinkbe, hogy már nem is vesszük észre, hogy jön és kopogtat a szívünkben, befogadást kérve, Mária „igenjét” kérve.

Egy Szent azt mondta: Félek attól, hogy az Úr eljön. Tudjátok mitől félt? Hogy nem veszi észre, amikor eljön az Úr és hagyja, hogy elmenjen. Ellenben amikor azt érezzük a szívünkben, hogy jobbak szeretnénk lenni, vagy amikor megbánjuk, ami rosszat tettünk, akkor az Úr kopogtat a szívünkön. Ha tehát ilyesmit érzel, állj meg! Az Úr az! Ha érzed, hogy szeretnél közelebb lenni a többiekhez, az Istenhez. Az Úr van ott! Menj és imádkozz, menj és gyónjál meg, tisztítsd meg magad egy kicsit…, ez jót tesz! Jó jegyezzétek meg: Ha érzitek, hogy meg akartok javulni, akkor ő az aki kopogtat nálad. Ne hagyd elmenni!

Szent József csendes jelenléte

A karácsonyi titokban Mária mellett ott van még Szent József csendes jelenléte, ahogy azt minden betlehemi jászol jelenete mutatja, miként azt itt a Szent Péter téren is megcsodálhatjuk. Mária és József példája számunkra egy felhívás, hogy teljes nyíltsággal fogadjuk be Jézus lelkületét, aki szeretetből testvérünkké lett. Ő eljön ebbe a világba, hogy elhozza a béke adományát: „békesség a földön azoknak, akiket szeret” (Lk 2,14), ahogy az angyalok kórusa zengi azt a pásztoroknak. Karácsony drága ajándéka a béke és Krisztus a mi igazi békénk.
Bízzuk magunkat Édesanyánk és Szent József közbenjárására, hogy a Karácsonyt valóban keresztényként, minden világiasságtól mentesen éljük meg és készek legyünk elfogadni az Üdvözítőt, a velünk levő Istent!

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa köszöntötte a rómaiakat és a számos országból érkezett zarándokokat. Külön üdvözölte a fokoláré közösség és a XXIII. János pápa Társulat fiataljait, valamint a római Tor Sapienza AGESCI cserkészeit. Ne felejtsétek! Az Úr eljön, és ha te érzed, hogy szeretnél megjavulni, az Úr az, aki az ajtódon kopogtat. Most Karácsonykor is, eljön az Úr.

Mindenkinek szép vasárnapot kívánok, reménnyel teli Karácsonyt, nyitott ajtókkal az Úr előtt, örömteli és testvéri Karácsonyt! „Jó étvágyat és kérem, imádkozzatok értem!” – búcsúzott el a Szent Péter teret megtöltő zarándokoktól Ferenc pápa a vasárnapi Úrangyala imádságot követően.

Zsolozsma XXII.

Izajás próféta könyvéből 

Iz 48, 12-21; 49, 9b-13
Újra az Úr lesz vezéred, mint a Kivonulás idején

Ezt mondja az Úr: „Hallgass rám, Jákob, s meghívottam, Izrael! Én vagyok az első, és én vagyok az utolsó. Az én kezem rakta le a föld alapjait, és az én jobbom feszítette ki az eget. Ha szólítom őket, egyszerre jelentkeznek. Gyűljetek egybe mindnyájan és halljátok: Ki jelentette ezt ki előre közülük? »Az én kedveltem végbeviszi, amit akarok, Babilonon és káldeusok nemzetségén.«Én, saját magam mondtam ezt, és én hívtam el; ide rendeltem, és szerencsésen végbevittem a terveit. Gyertek ide és halljátok: »Kezdettől fogva sose mondtam nektek semmit titokban, és amíg ezek teljesedésbe nem mennek: ott vagyok.« – »Most meg maga Isten, az Úr küld a lelke által.«” Ezt mondja az Úr, a te Megváltód, Izrael Szentje: „Én az Úr, a te Istened tanítalak arra, ami jámborrá tesz, ami arra az útra vezet, amelyen járnod kell. Bárcsak ügyeltél volna törvényemre, akkor boldogságod hasonlítana a folyóhoz, és igazságosságod a tenger hullámához. Nemzetséged annyi volna, mint a föveny, és ivadékod, mint a homokszem. Neved sohasem tűnne el, és nem halványodnék el szemem előtt. Vonuljatok ki Babilonból! Meneküljetek a káldeusok közül! Hirdessétek ezt ujjongó szóval, adjátok tudtul: terjesszétek el a föld határáig! Így beszéljetek:» Az Úr megváltotta szolgáját, Jákobot.«Valóban nem szenvedtek szomjúságtól, amikor a pusztában vezette őket. A kősziklából fakasztott nekik vizet, megrepesztette a sziklát, és víz fakadt belőle. Minden út mentén legelhetnek majd, és minden halmon legelőt találnak. Nem éheznek, és nem szomjaznak, forró szél nem éri, s nap sem égeti őket. Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, s a vizek forrásaihoz tereli őket. Minden hegyet úttá teszek nekik, és feltöltöm az ösvényeket. Nézzétek, ezek messze távolból jönnek, azok északról és nyugatról, amazok meg Színim földjéről. Zengjetek dicséretet, egek, és ujjongj, te föld! Hegyek, daloljatok örömötökben! Mert az Úr megvigasztalja népét, és megkönyörül szegényein.”