Aki a jó szívvel végzett böjtöt megjutalmazod Irgalmazz nekünk!

Aki a jó szívvel végzett böjtöt megjutalmazod

Irgalmazz nekünk!

Nyelvünkben a „ház” és a „haza” szó ugyanabból a tőből származik. Napjaink identitászavarral küszködő magyarjainak és talajt vesztett keresztényeinek ezért is közvetít igen-igen aktuális üzenetet Szent István ünnepén a mai Evangélium.

Fogalmazzunk katolikus módra, azaz egyetemesen, senkit sem kirekesztve! Számunkra az a gesztus, amellyel Szent István király halála előtt a koronát, újonnan létrejött királyságát felajánlotta az Istenszülő Szűznek, azt fejezi ki, hogy családnak tekintette népét, amelynek anyára van szüksége, s ezért azt a Szűzanya pártfogására bízta. Ezzel a szó legmélyebb értelmében volt reálpolitikus (építve a magyarságnak a római rítusú kereszténységre térését megelőző Mária-kultuszára is). Protestáns testvéreink számára Szent István tette a mai Evangélium fényében azt üzeni, hogy első királyunk maradandó közösséget akart létrehozni, és mint mélyen hívő ember, felelős vezető nem politikai tényezőkben, földi szövetségeseiben bízott elsősorban, hanem mert Istenre építeni, s élete végén bizalommal az isteni gondviselésre hagyatkozni. Az ország felajánlásának gesztusa nem keresztény, de egy Istenben hívő testvéreink számára is jelentéssel bír: nekik azt mondhatjuk, hogy ezzel a cselekedettel az ország első embere kinyilvánította az égi hatalomnak való alárendeltségét, s az egy Isten gondjára bízta országát és népét. Nem hívő, de kereső, az igazságra nyitott honfitársainknak pedig elmondhatjuk, hogy első királyunk volt olyan intelligens, hogy az ember végtelen felé nyújtózó igazságkeresésére építette országát. Csak megrögzött ateista, gyakorlati materializmusba süllyedt magyar testvéreinknek nem tudunk mit mondani (egyébként a hazáról, hazaszeretetről sem nagyon); őértük hát még buzgóbban kell imádkoznunk, és saját maguk elől is eltagadott reménytelenségükre gyógyírül felajánlanunk azt a reménységet, amely kisarjad ünneplő szívünkből.

Urunk, Jézus Krisztus, aki Szent István királyunkban olyan vezetőt adtál nemzetünknek, aki saját életét és a rá bízottakat egyaránt Hozzád kötötte, s országunkat építve az Atya örök országának eljövetelén munkálkodott, az ő közbenjárására add meg kegyelmesen, hogy mi is Rád mint sziklaalapra építsünk életet, családot, közösséget, országot.

 

Ferenc pápa: Ne veszítsük el bátorságunkat, kitartóan és bátran kérjük az Urat!

Ferenc pápa: Ne veszítsük el bátorságunkat, kitartóan és bátran kérjük az Urat!

Augusztus 20-án délben a szentatya a vasárnapi evangéliumi szövegről, a lánya gyógyulásáért rendületlen hittel és bizalommal könyörgő kánaáni asszonyról elmélkedett. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai evangélium (Mt 15,21–28) a hit páratlan példáját mutatja be Jézusnak egy kánaáni, a zsidók szemében idegennek számító asszonnyal való találkozásával. A jelenetre akkor kerül sor, amikor Jézus úton van a Galilea észak-nyugati részén található Tírusz és Szidón városok felé. Itt esik meg, hogy egy asszony könyörög Jézusnak, hogy gyógyítsa meg a lányát, akit – az evangélium szavai szerint – „kegyetlenül gyötör az ördög” (Mt 15,22). Úgy tűnik, az Úr eleinte nem hallja meg ezt a fájdalmas kiáltást, olyannyira, hogy tanítványainak kell közbenjárni az asszonyért. Jézus látszólagos közömbössége nem bátortalanítja el ezt az anyát, aki megállás nélkül könyörög.

Ennek az asszonynak a belső ereje, mely lehetővé teszi, hogy leküzdjön minden akadályt, az ő anyai szeretetében és abban a bizalomban rejlik, hogy Jézus képes teljesíteni kérését. Ez azt juttatja eszembe, micsoda ereje van a nőknek. Roppant erejükkel nagy dolgok elnyerésére képesek. Sok ilyen nőt láttunk már! Azt mondhatjuk, hogy a szeretet az, ami mozgatja a hitet, a hit pedig a szeretet jutalmává válik. A lánya iránti emésztő szeretete készteti arra, hogy „kiáltson: »Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia!«” (Mt 15,22). A Jézusba vetett kitartó hite teszi lehetővé, hogy a kezdeti elutasítás láttán se veszítse el bátorságát; s így az asszony „leborul Jézus előtt ezekkel a szavakkal: »Uram, segíts rajtam!«” (Mt 15,25).

Látva ezt a nagy állhatatosságot Jézus elámul, szinte elképed ennek a pogány asszonynak a hitén. Ezért eleget tesz kérésének: „»Asszony, nagy a hited! Legyen hát akaratod szerint.« Még abban az órában meggyógyult a leánya” (Mt 15,28). Ezt az egyszerű asszonyt Jézus a rendíthetetlen hit példájaként állítja elénk. Az asszony kitartó könyörgése Krisztus segítségéért arra ösztönöz minket, hogy ne csüggedjünk el, ne essünk kétségbe, amikor kemény megpróbáltatások érnek az életben. Az Úr nem fordul el tőlünk látva szükségleteinket, és ha olykor érzéketlennek tűnik is segítségkérésünkkel szemben, az azért van, hogy próbára tegye és megerősítse hitünket. Nekünk továbbra is kiáltoznunk kell, mint ez az asszony: „Uram, segíts rajtam! Uram, segíts rajtam!” Így! Kitartóan és bátran! Ez az a bátorság, amelyre szükségünk van az imában.

Ez az evangéliumi jelenet segít megértenünk, hogy mindnyájunknak szükségünk van arra, hogy növekedjünk a hitben és megerősödjön bizalmunk Jézusban. Ő tud segíteni, hogy visszataláljunk utunkra, amikor elveszítettük az iránytűt, amikor az út nem kényelmesen lejtős, hanem rögös és meredek; amikor nehéz hűnek maradnunk vállalásainkhoz. Fontos, hogy mindennap tápláljuk hitünket Isten szavának figyelmes hallgatásával, a szentségek vételével, a személyes imával mint „kiáltással” Jézushoz – „Uram, segíts rajtam!” –, és a felebarátaink iránti szeretet konkrét tetteivel.

Bízzuk magunkat a Szentlélekre, hogy segítsen kitartani a hitben! A Lélek bátorságot önt a hívők szívébe; keresztény életünknek és tanúságtételünknek megadja a meggyőzés erejét; ösztönöz, hogy leküzdjük az Isten iránti hitetlenkedést és a testvéreink iránti közönyt.

Szűz Mária ébresszen minket egyre jobban tudatára annak, hogy rászorulunk az Úrra és az ő Lelkére; nyerje el számunkra azt az erős hitet, amely tele van szeretettel, és azt a szeretetet, amely képes könyörgéssé, bátor könyörgéssé válni Istennél.

A szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Fájdalom tölti el szívünket a terrorcselekmények miatt, amelyek ezekben a napokban számos áldozatot követeltek Burkina Fasóban, Spanyolországban és Finnországban. Imádkozzunk minden elhunytért, a sebesültekért és hozzátartozóikért! Könyörögjünk az Úrhoz, az irgalmasság és béke Istenéhez, hogy szabadítsa meg a világot ettől az embertelen erőszaktól! Imádkozzunk közösen csendben, aztán pedig kérjük Szűz Mária segítségét. [Üdvöz légy, Mária…]

Szeretettel köszöntelek mindannyiatokat, Olaszországból és már országokból érkezett kedves zarándokok! Külön is köszöntöm a „Roulons pour l’Espoir” [a reményért tekerők] francia társulatának tagjait, akik kerékpáron érkeztek Besançonból. Köszöntöm a római Észak-amerikai Kollégium új papnövendékeit és elöljáróikat; a Rivoltellából (Brescia mellől) érkezett ministránsokat, valamint a Zevióból (Verona mellől) jött fiatalokat.

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!

Szent István király

Szent István király

Ez a ház a tiéd

Az ácsmester úgy gondolta, életében eleget dolgozott már, ideje volna nyugdíjba mennie és pihennie. Döntését bejelentette a főnökének, aki szomorúan vette ezt tudomásul, hiszen legtapasztaltabb szakemberét veszíti így el. A főnök annyit kért, hogy még egy utolsó ház építésében vegyen részt az ács, aki kissé kelletlenül, de beleegyezett. Ezen az utolsó házon bizony meglátszott, hogy nem adta bele minden tudását, a gondolatai már a pihenés, a nyugdíjas évek körül forogtak. A munka lassan készült, meglehetősen gyenge minőségben. Tudta, látta ezt az ács is, de már nem törődött vele. Amikor végre elkészült a tető és a ház, a főnöke is kijött az építkezés helyszínére. Odaadta a ház kulcsait a mesternek és ezt mondta neki: „Ez a ház a cégünk ajándéka a sok évtizedes munkádért. Ez a ház a tiéd.” Az ácsmester értetlenül vette át a kulcsokat és magában morgolódott: „Ha ezt tudom, egészen másképp dolgoztam volna ezen a házon.” Vannak helyzetek, amikor már nincs visszaút. Nem lehet elölről kezdeni a dolgokat. Utólag az ember bánja a dolgot, másként csinálna sok mindent, de változtatni utólag már nem lehet.
Szent István király ünnepén talán mindannyian tanulhatunk a hibázó ácsmester történetéből. Ez az ország a mi hazánk, ez az otthonunk. Minden amit teszünk, a magunké, a gyermekeinké, az unokáinké, a következő nemzedékeké lesz. Minden tégla, amit az épület falába beépítünk, minden deszka, amit a helyére illesztünk, minden szeg, amit beütünk, a mi otthonunk része lesz. Minden mozdulatunkkal, minden munkánkkal szebbé tehetjük ezt az országot. Végezhetünk silány munkát is, de ezzel magunknak okozunk kárt. Másnak sem építünk rossz minőségű házat, de magunknak sem. A bölcs ember belátja ezt, az ostoba sajnos nem. Az evangéliumi történetben Jézus egy bölcs emberről és egy balgáról mond példabeszédet, amelyben az első személy előrelátó módon biztos, szilárd alapot választ otthona, háza számára. A második személy viszont nem gondol a jövőre, nem gondol az esetleges veszélyekre, ezért megelégszik azzal, ami éppen adódik számára, homokra építi saját házát. Kezdetben minden jónak tűnik, de az idő próbára teszi az építményeket, a sziklára épült ház kiállja az idők viharait, de a homokra épült hamar összedől.
A keresztény életre vonatkozóan Jézus példabeszédét úgy szokás magyarázni, hogy a hívő emberek a krisztusi igazságra, mint biztos alapra építik életüket, a nem hívők viszont ingatag talajt választanak maguknak, amikor nem fogadják el az Úr tanítását, törvényeit és vezetését. Az okosak nem csak arról vannak meggyőződve, hogy a hit és a keresztény értékrend elfogadásával helyesen döntenek, hanem olykor azt is képzelik magukról, hogy képesek meggyőzni a balgákat. A balgák persze szintén meg vannak győződve saját igazukról, ezért nincs szükségük arra, hogy meghallgassák mások véleményét, azt okoskodásnak vagy kioktatásnak szokták minősíteni. Mindenesetre jó volna belátni, hogy kár győzködni a másikat, a szavak úgysem fognak senkit meggyőzni, majd meggyőzi őket talán a romba dőlt ház látványa.
A krisztusi igazság felismerésére és elfogadására a hit által azok juthatnak el, akiknek Isten megérintette már a szívét.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Istenünk! Az évszázadok során megtapasztalhattuk, hogy a világ, amely sokszor nem a népek hazájának, hanem a nemzetek küzdőterének tűnik, nem siet segítségünkre a bajban. Csak a magunk erejében, tudásában, hősiességében és Istenhez szóló imáinkban bízhatunk. Hozzád imádkozunk, hogy országunk vezetői Szent István király lelkületével szolgálják hazánkat. Segíts, hogy magyar nemzetünk minden tagja a földi haza építése közben az égi haza felé is törekedjen!