Szent Klára tranzitusza: hátsó ajtón ment ki, főkapun át érkezett

Szent Klára tranzitusza: hátsó ajtón ment ki, főkapun át érkezett - P. Vértesaljai jegyzete

Assisi városának máig álló, ősi Szent Rufinus székesegyháza terén állott egykor Klára családjának a háza, egyike a legtekintélyesebb patrícius családnak, melyben mindent a dinasztikus érdek határozott meg. A dóm mellett Klára 1210-ben személyesen is hallotta Francescót beszélni és ekkor megértette, hogy miért is követik őt olyan sokan. Mert ő egész szívvel, maradéktalanul Jézusé volt.

Ez találta szíven Klárát és gyorsan döntött. Ő is rálép arra a jézusi útra, mely nem ismer egyezkedést: a Teljeset, az Egészet választja, ezt a „jobbik részt” és ezért maga mögött mindent feléget. 1211. március 18-án Virágvasárnap, Jézus ünnepélyes Templomba vonulásakor Klára is ünnepélyesen a székesegyházba siet misére és minthogy beavatta a tervébe a város püspökét, a szertartás során egy megszentelt pálmaágat kapott tőle, nemcsak úgy mint a többiek, hanem főpásztori áldásként és jóváhagyásként.

Este úgy szökik ki a palotájukból a cselédek kapuján. Kora szokásának megfelelően a család nemes tagjai csak egyszer léptek át ezen a kapun: haláluk után, amikor koporsóba zárva a holttestet a dómba vitték felravatalozásra, és onnét a temetőbe.

Klára úgy surran ki kapun, „sicut cadaverem”, mint egy holttest. Ferenc elviszi őt pár fiatal assisi leánnyal együtt egy közeli bencés kolostorba, de Klára tovább keresi azt, amire Ferenc már rátalált. Kevesebbel ő sem éri be.

Ám ezért a szegénységért Klárának hosszasan meg kellett küzdenie. Egész életében küzdött az ideáljáért, a jézusi szegény lelkületért. Ő pedig felvette a harcot, ha kellett még a pápa ellen is, Jézus nevében és így akarta elérni, hogy az 1215-os IV. Lateráni Zsinat rendelkezése ne akadályozza saját új életszabályuk bevezetésében. Vagyis: sem egyén, sem közösség ne birtokoljon semmit. Éljen meg a puszta hitéből. Klára hitt abban, hogy elvárását betölti az Úr.

És III. Ince pápa először megadta a klarissza apácáknak a szegénység sajátos privilégiumát, majd megfelelő jogi formula híján a Szentatya maga fogalmazta meg a szöveget. A regula jóváhagyását pedig IV. Ince adta meg 1253. augusztus 9-én. Klára, aki 1244-től kezdve szinte egyhuzamban ágyban fekvő beteg volt, éppen 1253. augusztus 11-én veszi kezébe. Fekvőbeteg, a szívéhez szorítja és még aznap kisurran ebből a földi életből. Angyalok fogták kézen és már ott is volt a mennyei dicsőségben. Másnap, amikor eltemették, nem is vették ki a kezéből a pápai bullát. Együtt temették el. Két évvel később, 1255. augusztus 15-én avatták szentté.

Szent Klára tranzitusza: palotájuk hátsó cselédkapuján ment ki, ám a mennyek országába  a főkapun át vezették be. Nem volt nála semmi, mégis a Teljességet vitte magával.

Szent Tamás apostol

Szent Tamás apostol

A mai napon ünnepelt Szent Tamás esete jól mutatja, hogy még azoknak is meg kell küzdeniük a hitetlenség, a kételkedés kísértésével, akik közvetlen közelségben vannak Jézussal, még a tanítványoknak és az apostoloknak is. Az ünnep evangéliuma beszámol arról, hogy egy alkalommal, amikor a feltámadt Úr megjelenik apostolainak, Tamás nincs együtt a többiekkel. Amikor apostoltársai elmondják neki a történteket, kétség merül fel benne, hogy valóban feltámadt és megjelent az Úr és hogy társai igazat mondanak. Szeretne személyesen meggyőződni arról, hogy Jézus feltámadt. Kételkedése akkor szűnik meg, amikor az Úr újra megjelenik és Tamás láthatja, megérintheti sebeit. Ekkor hangzik el hitvallása: „Én Uram, én Istenem!”
Az evangéliumok megőrizték számunkra, és a mostani rész is ezzel kezdődik, hogy Tamásnak volt egy mellékneve: Iker. Egészen kézenfekvő volna úgy magyarázni ezt a melléknevet, hogy Tamásnak lehetett egy ikertestvére, ugyanakkor mégsem biztos, hogy ez a helyes megoldás. Egyes ókeresztény iratokban az a magyarázat szerepel, hogy azért kapta az Iker melléknevet, mert olyannyira hasonlított Jézushoz, mint ahogy az ikertestvérek hasonlítanak egymásra. Ebben a lehetséges megoldásban sem lehetünk biztosak. De ennek kapcsán érdemes elgondolkodnunk azon, hogy vajon a mi életünk mennyire hasonlít Krisztusra? A mi cselekedeteink mennyire hasonlítanak az Úr tetteire? Törekszünk-e arra, hogy hasonlóvá váljunk Krisztushoz?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az Eucharisztia ünneplésén, a szentmisén való jelenlétünk alkalmat ad arra, hogy részesedjünk a te áldozatodból és feltámadásodból. A szentáldozás által közösségre lépünk, egyesülünk veled, ugyanakkor lelki közösségre lépünk embertársainkkal is, mert mindannyian az egy kenyérből, a te szent testedből részesülünk. Hisszük, hogy ha a te szent testeddel táplálkozunk, eljuthatunk az örök életre.

Szent László király

Szent László király

Az Isten felé indulásnak az a legegyszerűbb módja, ha megismerjük a vallásosság szokásait, hagyományait, törvényeit és cselekedeteit. Ezek természetesen összefüggő, egységet alkotó elemei a vallásgyakorlatnak. Csatlakozunk egy vallási közösséghez, megismerjük és mi magunk gyakorolni kezdjük ezeket az elemeket, s ezáltal kialakul egy életrend, egy életforma. A kereszténység nagy ereje abban áll, hogy törvényeink és hagyományaink Istentől származnak. Bár az évszázadok során az Egyház számos törvényt és rendelkezést hozott, amelyek a közösség tagjainak életét hivatottak szabályozni, mégis nyugodtan állíthatjuk, hogy mindezek alapjául Isten eredeti törvénye szolgál.
A lelki élet útján azonban eljutunk ahhoz az állomásig, amikor kezdjük megkérdőjelezni, bírálni a törvényeket. Mondhatjuk, hogy vallási öntudatra ébredünk, de végső soron ez bizony lázadás Isten ellen. Vannak, akik a végsőkig fokozzák magukban ezt az ellenállást és mindent elutasítanak, ami Istennel kapcsolatos, még az ő létezését is tagadni kezdik.
Az ember lázadása mégsem tarthat örökké, az élet próbatételeinek és Isten kegyelmének köszönhetően eljuthat a lelki megnyugváshoz, az Istenre találáshoz. Ezen a ponton érdemes újra és újra elolvasnunk Jézus szavait, amely szerint a szeretet a legfőbb törvény, az Isten felé és az embertárs felé megnyilvánuló szeretet. Az Istenben való megnyugvás ugyanis annak felismerését jelenti, hogy Isten azért adja nekem ezt a törvényt, mert szeret engem és az örök életre hív.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor ezt mondtad tanítványaidnak és valamennyi követődnek: „Barátaimnak mondalak benneteket.” Barátsággal fordultál még a bűnösökhöz is. Te minket is barátságra hívsz. Barátként gondoltál ránk, amikor életedet adtad értünk. Te mindig barátként tekintesz ránk. Szükségünk is van barátságodra, szeretetedre. Barátságod segítsen minket abban, hogy emberi kapcsolatainkban is sikerüljön megvalósítanunk az igaz barátságot!

Keresztelő Szent János születése

Keresztelő Szent János születése

Egyházunk a megváltó Jézus előfutárának, Keresztelő Jánosnak a születését ünnepli a mai napon, ezt az eseményt olvassuk az evangéliumban. A történet előzménye, hogy az éppen templomi szolgálatteljesítést végző Zakariásnak megjelent Isten angyala és közölte vele a hírt, hogy gyermeke fog születni. Zakariás nem hitt az isteni küldöttnek, ezért büntetésként megnémult, nem tudott beszélni mindaddig, amíg meg nem valósult a vele közölt ígéret, azaz meg nem született a gyermek. Némaságának megszűnése azt a hatást váltotta ki, hogy az addig Erzsébettel együtt örvendező rokonságot félelem töltötte el.
Mi ez a félelem, ami megszállja a jelenlévőket? A Bibliát figyelmesen olvasó ember nem lát ebben semmi meglepő újdonságot, csupán azt, hogy az Istennel való találkozás bizonyos félelmet kelt. Ezért van az, hogy amikor Isten kinyilatkoztatja magát az embernek, belép valakinek az életébe és megszólítja őt vagy egy angyal által feltárja tervét, akkor szinte mindig ezzel kezdi: „Ne félj!” Ezt mondta az angyal Máriának Jézus születésének hírüladásakor és ezt mondta Zakariásnak is János születésének bejelentésekor, de így köszönti a feltámadt Jézus is apostolait megjelenései alkalmával, hogy csak néhány újszövetségi példát említsünk. A bibliai emberek Isten megjelenésekor arra gondoltak, hogy valakinek meg kell halnia vagy legalábbis súlyos büntetést kap. Éppen a félelem érzését akarja Jézus megszüntetni bennünk. Ezért bátorít minket arra, hogy Atyánknak szólítsuk Istent és tekintsük magunkat az ő szeretett gyermekeinek. Keresztelő János születésével Isten belépett egy gyermektelen házaspár, Zakariás és Erzsébet életébe. Jézus megtestesülésével Isten belépett egy szűz leány, Mária életébe. Mindezek új korszakot, a megváltás idejét nyitották meg az emberiség történetében.
Miért félnénk attól, hogy Isten belép a mi életünkbe? Ebből csak valami jó születhet.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben. Hisszük, hogy valóságosan és maradandóan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben és borban. Hisszük, hogy testedet és véredet adod nekünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. Hisszük, hogy bennünk való jelenléted átalakít minket, hogy hozzád hasonlóvá váljunk. Hisszük, hogy a szentáldozás egyesülés veled. Hisszük, hogy a szentáldozás összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy te bemutatod áldozatodat és önmagadat az örök élet kenyereként adod nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozod létre belőlünk.

Szent Barnabás

Szent Barnabás

Szent Barnabás nevével nem találkozunk, amikor Jézus kiválasztja tanítványai közül a tizenkét apostolt, Egyházunk mégis apostolként tiszteli őt. Személyéről tudnunk érdemes, hogy Ciprusról származó zsidó ember volt, aki Jeruzsálemben telepedett le. A húsvéti és pünkösdi események után az elsők között csatlakozott az új közösséghez a Krisztus halálát és feltámadását tanító apostoli igehirdetés hatására. Egyik földbirtokát eladta, s annak árát az apostolokra bízta, a közösség javára. Ő segítette a megtért Pált, hogy megismerje az apostolokat és együtt indultak, hogy a pogányoknak hirdessék az evangéliumot. Barnabásban valóban érezhető az apostoli lelküket, a Krisztus ügyéért való buzgóság.
Az egyházi év során az apostolok ünnepei mindig elgondolkodtatnak minket keresztény küldetésünkről, tanúságtételünkről a világ felé. Nem magamutogatás ez, hanem annak a felelősségnek a megérzése, hogy Isten országa általunk, a mi szolgálatunk, a mi közreműködésünk által növekszik. A Szentlélek adja nekünk a bátorságot és az apostoli lelkületet, hogy ne féljünk az örömhírt terjeszteni. Két dolgot, két irányelvet jegyezzünk meg ezzel kapcsolatban. Az első: nem mi fogjuk megtéríteni az embereket, hanem Isten. Mi csak az ő munkatársai, szolgái vagyunk. A másik: Akkor fog felébredni bennünk a vágy, hogy Istenhez vezessük az embereket, ha mi magunk is rátaláltunk Istenre, mint Üdvösségünk forrására.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Életem Istene és Ura! Neked szentelem kezem munkáját és a pihenéssel töltött napokat. Könyörülj ezen a munkában megfáradt kézen. Feléd emelt kézzel ígérem neked, hogy nem menekülök lustán a munka elől és nem múlik el napom imádság nélkül. Nyújtsd ki kezedet és vezess engem a munka és az imádság által az üdvösség felé!