Hogy okosak legyünk, mint a kígyók és együgyűek mint a galambok

Hogy okosak legyünk, mint a kígyók és együgyűek mint a galambok (Máté 10).

Ments meg, Uram minket! 

Nekem nem kell erőlködnöm azon, hogy üdvösségemre juthassak. Nekem azon kell szorgoskodnom, arra kell alkalmassá lennem, hogy az legyek, akinek az Isten szánt engem, amikor elgondolt, amikor akarta, hogy legyek. - A reggeli imádságban ezt az üzenetet kaptam. Köszönöm Istenem, Atyám!

Ahogy Jézus – mint emberben megtestesült Isten – személyében Isten felforgatni kész volt a világot, átstrukturálni képessé lehetett. Így akar minden egyes emberben, akit bemutatnak Neki, és akit Ő megszentelni, kiválasztani készséges a maga szolgálatára – bárhogy, és bármilyen módon is -, bizony, azzal felforgatni, átstrukturálni akarja a világot. A teremtett egészet megújulásra késztetni akarja Isten azokon keresztül, akik arra készségesek!

Megint; újra, meg újra lenyűgöznek Pál szavai! Az sem hoz zavarba, ha azt állítják, hogy a zsidókhoz írt levél nem Pál szavai, vagy nem Pál tollából maradtak ránk. Mert az Ige az, ami élő, és nem Pál, nem is Barnabás, de nem is Péter, András, vagy Jakab, …

Az Ige, Isten Igéje az, ami megszólít, ami lefoglalni akar, ami életre kelni akar az emberben. Mert teremtményében él az Isten! És Isten készséges. Ahogy készséges Jézus is rá, hogy Isten nyájának pásztorává legyen! Felfigyelek a mai evangéliumban rá, hogy Jézus szándéka, eredetileg más volt. Szerette volna félre vonni az apostolokat, és egy kicsit kivonulni a tömegből, hogy, talán a bennük kavargó tüzet, lendületet, izgatottságot, vagy értetlenséget, csalódást, esetleg kétségeket kicsit helyre tegye. De, észleli, felfogja, hogy most nem ennek van itt az ideje. Ezt hagynia kell máskorra, talán másra, a Lélekre (?), Aki mindenkiben sokkal személyesebbé tud lenni, mint amilyen lehetne Jézus velük, közösségben.

Sem Pál, sem Márk nem tartoztak a tizenkettő közé. Jézusnak alázatáról, szolgálatáról, személyes és mégis közösséget teremtő erejéről hitelesen János tud beszámolni. De hiszem, azért számol be Jézus tanításáról nekünk, hogy higgyünk, és életünkké lenni legyen képes Krisztus élete! Nézzük csak, az éppen ide illő, talán a bárkában elhangzó szavakat, míg az apostolokkal átkelt a túlpartra, ahol már újra a tömeg várta őket, mint „a pásztor nélküli juhok”. Akkor, Jézus már tudva, és megengedőn teszi azt, amiről még a bárkában tanította apostolait: „»Bizony, bizony mondom nektek: Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshol oson be, az tolvaj és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Ennek ajtót nyit a kapus, a juhok pedig hallgatnak a szavára. Juhait a nevükön szólítja, és kivezeti őket. Miután valamennyi sajátját kiengedi, előttük megy, a juhok pedig követik őt, mert ismerik a hangját. Idegen után pedig nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert az idegennek a hangját nem ismerik.« Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit mondott. Jézus ekkor ismét szólt: »Bizony, bizony mondom nektek: Én vagyok a juhok ajtaja. Mindnyájan, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók, s a juhok nem is hallgattak rájuk. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, bejár és kijár, és legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.” [Jn 10,1-10]

Erről ismerhető fel valaki, hogy pásztor-e, vagy tolvaj. Követik őt, vagy sem. Felismerik-e a hangját, tud előttük menni, vagyis rendelkezik-e vezetői képességekkel? Aki elől elfutnak, mert idegennek tartják, az nem a pásztor. Majd, amikor Jézus magára mutat, felhívja apostolai figyelmét arra, hogy Benne kire találjanak – erről jövök rá, hogy hozzájuk beszél, és nem a tömeghez -, kit fogadjanak el, akkor ezt azért teszi, mert a maga feladatát ossza ki rájuk is! Értésükre akarja adni, milyen feladatot kell magukra venni. A jó pásztor nem oson, nem rafinált, és nem akciózik. De nem is képmutató, és nem is lehet álságos, hamis, vagy öncélú és önérdek érvényesítő. Neki tudnia kell, hogy szolgálatot lát el, és nem is a juhok szolgálatát, hanem annak a szolgálatát, Aki Őt küldi! „A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, amikor látja, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat és elfut – a farkas pedig elragadja és szétszéleszti azokat –, mert béres, és nem törődik a juhokkal.” [Jn 10,11-13]

Krisztus közössége, mely egyben Isten közössége, vezetőt követel! Kell a vezető a népnek, hogy ne tömeg legyen többé, hanem közösséggé váljon. A közösséget Isten Lelke teremti meg, de ahhoz pásztorrá kell lenni annak, akit a juhok képesek felismerni, vezetőjükként! Akit nem szolgálni kényszerültek a juhok, hanem, akiket szolgálni képes a pásztoruk!

Istenem, bennünk juhokat és egyszerre pásztorokat is akarsz látni, és láttatni! A Te rended legyen köztünk és bennünk, melyet féljünk és féltsünk! Legyél Atyánk, és Teremtő erőd járjon át bennünket! Ámen

 

Himnusz CCCCXXXII.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

A földön minden színre még

sötét fátyolt borít az éj.

Igaz Bíránk, szívünk feléd

áldón eseng és kérve kér.

Hogy minden vétkét elvegyed

s a lélek szennyét mind lemosd,

add, Krisztusunk, kegyelmedet:

kerüljünk el minden gonoszt.

Mert nézd, a szív bűntől beteg,

gonoszság mérge marta meg,

de már az éjben ébredez,

Megváltónk, tégedet keres.

Te űzd el tőlünk messzire

a lelken ülő éjhomályt,

a boldogító égi fény,

világosságod járja át.

Krisztus, kegyelmes nagy Király,

neked s Atyádnak tisztelet,

s a Szentléleknek is veled,

időtlen századok során. Ámen.

Ferenc pápa homíliája Gyertyaszentelő ünnepén: a megszentelt élet tagjai legyenek kovász Isten városai és falvai tésztájában

Urunk bemutatása ünnepén égő gyertyával 

Február másodika, Urunk bemutatásának, Gyertyaszentelő Boldogasszonynak ünnepe a megszentelt élet jeles napja. Ferenc pápa csütörtökön este a Szent Péter-bazilikában a különféle szerzetesrendek tagjai és a megszentelt élet intézményei képviselői jelenlétében szentmisét mutatott be. Homíliájában a megszentelt élet képviselőit arra buzdította, hogy közös küldetésük karizmája  jegyében legyenek kovász Isten városai és falvai tésztájában.

Az Úr a népe elé vonul, mely hittel vár rá

Ferenc pápa homíliájában a Lukács evangélium (Lk 2,21–38) örömhírét elemezte, mely elmondja Jézus templomi bemutatását, ahogy a szülei a törvény előírásának megfelelően karjukon felvitték a gyermeket a templomba, akit az idős prófétai lelkek, Simeon és Hanna köszöntöttek. Simeon nemcsak megláthatta a gyermeket, hanem kiváltságképpen át is ölelhette a vágyva vágyott reményt. Örömtől ujjong a szíve, mert Isten az ő népe körében lakik, testének közvetlenségével. A szentmise körmenetre felhívó gondolatát idézte a pápa, mely aláhúzza a templomi bemutatás célját: „Az Úr noha alávetette magát a régi törvény előírásának, valójában azonban népe elé vonult, mely hittel várt rá”.

Érdemes reménykedve élni az életet, mert az Úr megtartja ígéretét!

A Szentatya az agg Simeon próféta és Hanna énekét elemezte: ők öregségükben új termékenységre válnak képessé, ezt éneklik meg, vagyis érdemes reménykedve élni az életet, mert az Úr megtartja ígéretét! A későbbiekben, nyilvános működése kezdetén Jézus a názáreti zsinagógában elmagyarázza az ígéretet: a betegek, a bebörtönzöttek, a magukra hagyottak, a szegények, az idősek, a bűnösök is meghívást kaptak, hogy a remény ugyanazon énekét zengjék. Jézus velük van, Jézus velünk van!

A reménység éneke atyáink öröksége

Simeon és Hanna énekét a pápa kiterjeszti az atyáktól kapott örökségre. Arcukon, életükön, mindennapi, áldozatos odaadásukon látható, miként testesül meg ez az istendicséret. Álmaik örökösei vagyunk, annak a reménynek az örökösei, amely nem csalta meg alapító anyáinkat és atyáinkat, idősebb testvéreinket. Öregjeink örökösei vagyunk, akik mertek álmodni, és velük együtt mi is zengjük, hogy az Isten nem csap be minket, a belé vetett remény nem csal meg! Isten segítségére siet népének, ahogy Joel próféta énekli: „Kiárasztom lelkemet minden emberre, fiaitok és lányaitok próféták lesznek, vénjeitek álmokat álmodnak, ifjaitok meg látomásokat látnak” (Jo 3,1). A pápa arra buzdított, fogadjuk be atyáink álmát, hogy mi is próféták lehessünk napjainkban, újból rátalálva arra, ami lángra lobbantotta szívünket.

A túlélésre törekvés félelme elveszi a karizmánk erejét

Ferenc pápa arra a veszélyre emlékeztetett, ami a szerzetesrendeket fennmaradásuk biztosítása terén éri. Az atyák, az elődök öröksége megvédhet ettől a kísértéstől, de ha nem figyelünk, lassanként befészkeli magát közösségeink életébe. Ez betegessé is válhat és könnyen bezárkózhatunk a házainkba, nem számolva többé az alapítóink álmaiból született prófétai kreativitással. Ez a túlélésre törekvés elveszi karizmánk erejét, mert addig szelídítgetjük, amíg meg nem fosztjuk kezdeti teremtő erejétől. Vigyázzunk, nehogy a fennmaradás kísértése elfeledtesse  velünk a kegyelmet, amelyet prófétaként hirdetnünk kellene. A túlélésnek ez a légköre érzéketlenné teszi öregjeink szívét, megfosztja őket álmodó képességüktől, és így terméketlenné teszi a fiatalabbak prófétai szavát. Összegezve megjegyezte a pápa: a túlélés kísértése veszéllyé, fenyegetéssé, tragédiává változtatja azt, amit az Úr kedvező lehetőségként kínál küldetésünk számára.

Az teszi termékennyé életünket, ha a népe körébe visszük Jézust

Simeon és Anna dicsőítő énekét az a remény éltette, amely megtartotta őket öregségükben és ami teljessé lett a Jézussal való találkozásban. Amikor Mária Simeon próféta karjaiba helyezi az ígéret gyermekét, az agg énekelni kezd, saját „liturgiát” végez, elénekli álmait. Amikor pedig Mária a nép közé viszi Jézust, a nép örömre lel. Tehát egyedül az teszi termékennyé életünket és tartja életben szívünket, ha odavisszük Jézust, ahol neki lennie kell: népe körébe! A pápa a jelenkor kétségbevonhatatlan multikulturális átalakulásaira intett, melyekbe a megszentelt férfiaknak és nőknek Jézussal együtt bele kell helyezkedniük. Küldetésünk ugyanis arra szól, hogy ebben a konkrét tésztában legyünk a kovász. Bár elképzelhető, hogy van jobb liszt, de az Úr arra hívott minket, hogy itt és most ezt kovászoljuk át, ne pedig félve, ekeszarvra tett kézzel. Segítsük a gyakran konkoly közé hintett mag növekedését. Jézust népe körébe szemlélődésre fogékony szívvel visszük el, tudva, hogy Isten a városaink, falvaink, lakónegyedeink utcáin jár. Vegyük tehát magunkra  testvéreink keresztjét és érintsük meg Jézus sebeit a világ sebeiben, a világéban, amely sebesült ugyan, de feltámadásra vágyik, feltámasztásért esedezik.

Jézussal együtt magunkat is vigyük el az ő népe körébe!

Végül Ferenc pápa azt kérte, hogy Jézussal együtt magunkat is vigyük el az ő népe körébe! Nem vallási aktivistaként, hanem mint akik állandóan befogadják Isten megbocsátását és akik a keresztségben kapott kenettel megosztják azt és Isten vigasztalását is másokkal. Kísérjük el Jézust, hogy találkozzunk a népével, hogy népe körében lehessünk, nem panaszkodva és nem szorongva, mint aki már elfelejtette volna, mit is jelent prófétának lenni. Ellenkezőleg, dicsőítve és derűsen tegyük ezt, nem nyugtalankodva, hanem annak az embernek a türelmével, aki bízik a Lélekben, az álmok és a jövendölés Urában” – zárta a megszentelt élet képviselőihez intézett homíliáját Ferenc pápa.

Évközi negyedik hét szombatja

Évközi negyedik hét szombatja

A Keresztelő János sorsát bemutató kitérő után Márk evangélista visszatér Jézus útjához. Galilea és a Genezáreti-tó környékének falvait és városait járva mindenütt tanítja az embereket. Tevékenységének másik lényeges eleme a gyógyítás, hiszen egyre több beteget visznek hozzá a gyógyulás reményében. Jézus azt szeretné, hogy tanítása még szélesebb körben elterjedjen, ezért a korábban kiválasztott tizenkettőt hatalommal ruházza fel és megbízza őket, hogy az ő nevében tanítsanak és gyógyítsanak. A misszióba küldésről szóló részletet csütörtökön olvastuk volna, de Urunk bemutatásának ünnepe miatt más szöveg szerepelt.
A mai evangélium pedig már azt beszéli el, hogy az apostolok visszatérnek útjukról és elmondják Mesterüknek tapasztalataikat. Bár semmilyen konkrét információt nem tudunk meg azzal kapcsolatban, hogy merre jártak, mennyi ideig voltak távol, mi volt a szolgálatuk eredménye, mégis jogosan feltételezzük, hogy az Úrtól kapott erő birtokában eredményes volt tevékenységük. Az is biztos, hogy nem tétlenkedtek, hanem lelkesen teljesítették, amivel Mesterük megbízta őket, s erre az ő kimerültségükből, fáradtságukból következtethetünk. Jézus is észreveszi fáradtságukat, és gondoskodó szeretettel javasolja nekik a pihenést.
Örömmel indulok-e arra a szolgálatra, amire az Úr küld? Fáradhatatlanul dolgozok-e Isten országa növekedéséért?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Istenünk, add, hogy a Te akaratodat mindig készségesen teljesítsük, hogy Jézus bennünket is testvéreinek tekinthessen. E világ gondolatai nem a Te gondolataid, e világ útjai nem a Te útjaid. Add, hogy ebben a világban élve bátran vállalhassuk, hogy sokan ostobának tartanak minket, mert szeretnénk a Te útjaidon járni. Vezess bennünket a Te parancsaidnak útján, a hit útján végső célunk, a teljesség felé!