A pápa a bűnösség beismeréséről és Jézus gyöngédségéről beszélt

„Ha képesek vagyunk megvallani azt, hogy bűnösök vagyunk, az megnyitja a kaput Jézus bocsánata felé” – mondta homíliájában Ferenc pápa szeptember 18-án a Szent Márta-házban tartott reggeli szentmisén.

A mai liturgia azt a bűnös asszonyt állítja elénk, aki „könnyeit Jézus lábára hullatta, majd hajával megtörölte, elárasztotta csókjaival, és megkente illatos olajjal” (Lk 7,38b) – kezdte beszédét a Szentatya. Jézust egy farizeus hívta meg házába – egy farizeus, aki bizonyos szintű kultúrával rendelkezik, és szeretné hallani Jézus tanítását, szeretne többet tudni róla. És szívében elítéli úgy a bűnös asszonyt, mint Jézust, hiszen „ha próféta volna, tudná, hogy ki és miféle az, aki érinti”. (Lk 39b) Ez a farizeus nem volt rossz ember, csak nem tudta megérteni a nőnek ezt a gesztusát.

„Nem érti az alapvető gesztusokat, a nép alapvető gesztusait. Talán ez az ember elfelejtette, hogyan kell megsimogatni egy gyereket, hogyan vigasztal egy nagymama. Elméletei, gondolatai és másokat vezető élete közepette – hiszen lehet, hogy tanácsadó farizeus volt – megfeledkezett az élet alapvető gesztusairól, az első gesztusokról, amelyeket épphogy megszülettünk, kezdünk megtapasztalni szüleinktől” – mondta Ferenc pápa.

Jézus szelíden és gyengéden, de a fejére olvas ennek a farizeusnak. Jézus türelme, szeretete és akarata, hogy mindenkit megmentsen, arra viszik, hogy elmagyarázza, mit tett ez az asszony, és milyen udvarias, szívélyes gesztusokról feledkezett meg a farizeus. És mindenki zúgolódása közepette Jézus azt mondja az asszonynak: „Bűneid bocsánatot nyernek. A hited megmentett. Menj békével!” (Lk 7,48b; 50b)

„Jézus csak a nőnek mondja, hogy »hited megmentett« – a nőnek, aki bűnös ember volt. És azért mondja neki, mert meg tudta siratni bűneit, meg tudta bánni bűneit, ki tudta mondani, hogy »én egy bűnös nő vagyok«, ki tudta ezt mondani önmagának. A többieknek, akik nem voltak rossz emberek, Jézus nem mondja, hogy megmentette volna őket a hitük, ők ugyanis csak azt gondolták magukról, hogy nem bűnösök. Számukra a bűnösök mindig mások: a vámosok, az utcanők…, ők voltak számukra a bűnösök. Jézus csak annak mondja, hogy »meg vagy mentve«, aki ki tudja tárni a szívét, és be tudja ismerni, hogy bűnös. Az üdvösség, a megmenekülés csak akkor száll szívünkbe, ha kitárjuk azt bűnösségünk valósága előtt” – fejtette ki homíliájában a pápa.

Jézussal különleges módon tudunk találkozni bűneinken keresztül – emlékeztetett a Szentatya két héttel ezelőtti szavaira. Ez eretnekségnek tűnik, de Pál apostol is azt mondja, hogy csak két dologgal dicsekszik: bűneivel és a feltámadt Krisztussal, aki őt megmentette. „Ezért tehát beismerni bűneinket, beismerni, hogy szerencsétlenek vagyunk, elismerni azt, amik és akik vagyunk, illetve azt, amit képesek vagyunk megtenni vagy meg is tettünk, nyitja meg számunkra a kaput Jézus gyöngédsége felé, Jézus bocsánata felé. Ez vezet el minket Jézushoz, aki azt mondja: »Menj békében, a hited megment téged«, mert bátor voltál megnyitni szívedet afelé, aki valóban meg tud menteni téged. Jézus azt mondja a képmutatóknak: »A vámosok és a cédák megelőznek benneteket az Isten országában.« (Mt 21,31b) Ez kemény! Akik viszont bűnösnek érzik magukat, azok bűneik megvallása által megnyitják szívüket a Jézussal való találkozásra, aki vérét mindnyájunkért adta.

2014.09.18. Csütörtök

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.09.18. Csütörtök

valamit. Pál apostol farizeus volt, mint az édesapja. Amikor megtért a damaszkuszi úton, megismerte Jézus tanítását, kivilágosodtak az ószövetségi homályok, lelkesen hirdette az Úr, Jézus Krisztus megváltói halálát és a halálból való feltámadását. Tudta, hogy Jézus feltámadt, hiszen a megtérése arra épült: én élve láttam Jézust, láttam isteni dicsfényét, megvakította a szememet. Két éven át személyesen oktatott a pusztában mindarra, amit a tizenkét apostolnak és a zsidó népnek három éven át tanított, rengeteg csodával alátámasztott. A mai levélrészletében ezt mondja ki: „Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartotok benne. Általa elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek. Másként hiába lettetek volna hívővé”(1Kor 15,1-2) Hosszan bizonyítja a Jézusba vetett hit abszolút biztosságát. Hinni annyit jelent, hogy biztosan elfogadhatom igaznak, amit nem látok a szememmel, elhiszem azoknak a tanúságtétele alapján, akik maguk látták azt, amiről tanúskodnak. Ezért sorolja fel a szemtanúkat, akik jól ismerték Jézust, három éven át látták őt minden nap, együtt éltek vele egy közösségben. Látták halálra ítélten, kikísérték a Golgotára vezető keresztúton. Végig nézték az iszonyú keresztre feszítést, a három órán át vívott haláltusát. Látták meghalni. Látták a három órás sötétséget, a halála perceiben keletkezett rémisztő földrengést. Látták a holt testet Édesanyja ölében. Láttak és hallottak mindent, hogy mindenki elvesztette Jézus istenségébe vetett hitét, kivéve a Szűz Anyát. De ott hitet nyer, hitet vall a pogány százados: „Ez az ember valóban igaz volt”(Lk 23,47) Nagyon nehezen hitték el húsvét reggel az egymást követő üzeneteket a hozzájuk tartozó asszonyoktól, hogy Jézus teste nincs a sírban, csak az összehajtogatott halotti leplek. Angyalokkal beszéltek arról, hogy Jézus él, feltámadt és üzen apostolainak. Mária Magdolna volt a következő hír közvetítője: „Láttam az Urat, s ezt mondta nekem: Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez (az apostolokhoz), és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez” (Jn 20,17-18) Aznap este maga Jézus lépett be hozzájuk zárt ajtókon át: „Megállt középen és köszöntötte őket: Békesség nektek! E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványok szívét” (19c-20) Pál apostol szintén szemtanúkat sorakoztat föl:„Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban meghaltak. Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak. Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is”(1Kor 15,5-8) Ennyi szemtanú kellett? Igen, mert az összes hívő az érzékelt tapasztalatukra kell, hogy támaszkodjék, hogy a hitünk szilárd legyen. Ők ezért meghaltak. A mi hitünk abszolút biztos. „Föltámadt Krisztus e napon, Alleluja! Hála légyen az Istennek” (Ho 87,1) 

Zsolozsma 256.

Szent Ágoston püspöknek „A pásztorok” című beszédéből

Senki se keresse a maga javát, hanem Jézus Krisztusét

Miután már kifejtettük, mit jelent a tejet felhasználni eledelül, nézzük most, mit jelent a gyapjút ruházatul felhasználni? Aki tejet ad, életet táplál. Aki gyapjút ad, tisztességet ad. Ez az a két dolog, amit a néptől várnak azok, akik csak magukat, és nem a nyájat legeltetik: azaz szükségleteik kielégítésére anyagi javakat és előnyükre tiszteletet és dicséretet. A ruhát azért vehetjük a tisztesség jelének, mert befedi a mezítelenséget. Gyarló ember ugyanis mindegyikünk. S mi más minden elöljárótok is, mint amik magatok is vagytok? Teste van, halandó, eszik, alszik, felkel. Megszületett és meg fog halni. Ha tehát arra gondolsz, ami ő önmagában, akkor ember ő is. De ha jobban tiszteled, akkor már mintegy befödöd nála azt, ami a gyengesége. Nézzétek, miféle ruházatot kapott Isten jó népétől az előbb említett Pál, hiszen ezt írta: Úgy fogadtatok, mint Isten angyalát. Állítom, hogy ha módotokban lett volna, szemeteket vájtátok volna ki, és adtátok volna nekem (Gal 4, 14). De amikor ilyen nagy kitüntetésben részesült, akkor – hogy el ne veszítse ezt a kapott megtisztelést, vagy hogy feddő szavai miatt ne csökkenjen a dicsérete – vajon kíméletes volt-e a tévelygőkkel szemben? Ha ugyanis ezt tette volna, akkor azok közé tartozott volna, akik magukat legeltetik és nem a nyájat. Mondhatta volna ő is magában: „Mi közöm hozzá? Mindenki tegye azt, amit akar! Fő az, hogy az én megélhetésem és az én dicsőségem biztosítva legyen. Van elég tej is, gyapjú is számomra. Menjen mindenki oda, ahová kedve tartja.” Vajon egy elöljáró tényleg teljesen eleget tett minden kötelességének, ha ki-ki oda mehet, ahová akar? Hiszen ahhoz még csak az sem kell, hogy elöljáró légy, elég, ha Isten népének egyszerű tagja vagy, hogy ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenvedjen vele (1 Kor 12, 26).Éppen azért, amikor az Apostol emlékezetükbe idézi, hogy milyenek is voltak vele szemben, nem akarja azt a látszatot kelteni, mintha elfeledkezett volna az iránta tanúsított tiszteletükről, hanem éppen azt tanúsítja, hogy úgy fogadták őt, mint Isten angyalát, és ha módjukban állt volna, még a szemüket is kivájták volna, csakhogy neki adhassák. De ennek ellenére mégis felkeresi az elgyengült és gennyes sebű bárányt. Nem tűri a gennyet, kivágja a sebet. Ezt mondja: Vajon ellenségetek lettem azzal, hogy igazat mondtam nektek? (Gal 4, 16). Íme, elfogadta a nyáj tejét, ahogy azt korábban kifejtettük, és felhasználta a gyapjút ruházatul, de mégsem hanyagolta el a nyájat. Mert nem a maga javát kereste, hanem Jézus Krisztusét.

Az Egyház „kilépőnek”, misszionáriusnak született

Az Egyház „kilépőnek”, misszionáriusnak született – Ferenc pápa szerdai katekézise

Ferenc pápa szerdán délelőtt folytatta katekézisét az Egyházról. Az Egyház két ismertetőjegyét: a „katolikus” és az „apostoli” jegyét világította meg.

A „katolikus” egyetemeset jelent. Ennek teljes és világos meghatározását adja egy egyházatya: Jeruzsálemi Cirill, e szavakkal: „Az Egyházat katolikusnak, vagyis egyetemesnek mondjuk, mert mindenütt elterjedt a föld egyik végétől a másikig; és mivel egyetemesen és tévedésmentesen tanít minden igazságot, az égieket és a földieket egyaránt, amelyeket meg kell ismerniük az embereknek.”

Az Egyház egyetemességének világos jele az is, hogy beszél minden nyelvet. És ez a pünkösdi esemény eredménye (vö. ApCsel 2, 1-13): mert a Szentlélek ajándéka volt, hogy az apostolok és az Egyház hirdette a föld szélső határáig az üdvösség és Isten szeretetének örömhírét. Az Egyház katolikusnak, „szimfonikusnak” született a kezdetektől fogva, és csakis katolikus lehet, hogy evangelizáljon és mindenkivel találkozzék.

Itt Ferenc pápa rögtönzött: Isten Igéjét ma minden nyelven olvassák, mindenkinek megvan az Evangélium saját nyelvén. Gyakran ismétlem: jó ha nálunk van mindig egy kis alakú, zsebbe vagy táskába tehető Evangélium, hogy napközben is olvashassunk belőle egy szakaszt. Ez jót tesz nekünk. Az Evangélium elterjedt minden nyelven, mert az Egyház a feltámadt Jézus Krisztust hirdeti az egész világon. Ezért katolikusnak, vagyis egyetemesnek mondjuk az Egyházat.

Ha az Egyház katolikusnak született, ez azt is jelenti, hogy „kilépőnek”, misszionáriusnak született. Ez a fogalom emlékeztet arra, hogy az Egyház az apostolok alapján áll és velük folytonosságban van: küldetése az, hogy elvigye minden embernek az Evangélium örömhírét, hirdetését a gyengédség és Isten ereje jeleivel kísérve. Ez is a pünkösdi eseményből ered: mert a Szentlélek győz le minden ellenállást, a magunkba csukódás kísértését, hogy csak kevés választott körében evangelizáljunk, mintha Isten áldása csak nekik szólna. A Szentlélek vezet bennünket, hogy találkozzunk testvéreinkkel, azokkal is, akik minden értelemben távol vannak tőlünk, hogy megoszthassák velünk a szeretetet, a békét, az örömet, amelyet a feltámadt Úr hagyott nekünk ajándékul.

Mit jelent közösségünk és mindegyikünk számára az, hogy a katolikus és apostoli Egyházhoz tartozunk? Mindenek előtt azt, hogy szívünkön kell viselnünk az egész emberiség üdvösségének gondját, hogy ne maradjuk közömbösek annyi testvérünk sorsa iránt, hanem nyíljunk meg feléjük, vállaljunk sorsközösséget velük. Ezenkívül jelenti azt is, rendelkezzünk a keresztény élet teljességével, egyetemességével és harmóniájával, visszautasítva mindig a részleges, egyoldalú állásfoglalásokat, amelyek önmagunkba zárnak bennünket.

Az apostoli Egyházhoz való tartozás azt jelenti: tudatában vagyunk annak, hogy hitünk Jézus és az Őt hirdető apostolok tanúságtételébe kapcsolódik; és ezért mindig küldötteknek érezzük magunkat, közösségben az apostolutódokkal, hogy hirdessük teljes szívvel és örömmel Krisztust és az egész emberiség iránti szeretetét.

Itt Ferenc pápa ismét rögtönzött: „És itt szeretnék emlékeztetni oly sok hősies misszionárius férfira és nőre, akik elhagyták hazájukat, hogy hirdessék az Evangéliumot más országokban, más földrészeken. Egy brazíliai bíboros mondta nekem, aki sokat dolgozott Amazóniában, hogy amikor eljut egy helységbe, városba, mindig elmegy a temetőbe, hogy lássa a misszionáriusok, papok, testvérek, nővérek sírját, akik hirdették Jézus Krisztust. Adjunk hálát az Úrnak, hogy Egyházunknak annyi misszionáriusa volt, - és még milyen sokra szüksége van! Talán a sok fiatal fiú és lány között akadnak olyanok, akik misszionáriusok szeretnének lenni: Rajta! Előre! Milyen szép Jézus Evangéliumát hirdetni! Legyetek bátrak, fiatal fiúk és lányok!”

Ferenc pápa így fejezte be szerdai katekézisét: „Kérjük tehát az Urat, hogy újítsa meg bennünk a Szentlélek ajándékát, hogy minden keresztény közösség és minden megkeresztelt legyen a katolikus és apostoli Anyaszentegyház kifejezése.”

2014.09.17. Szerda

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.09.17. Szerda

Hazánk egyes tájaira napok óta rengeteg eső hull. A szentmisékre kijelölt szentírási részletek arról tanúskodnak, hogy az önzés áradata elönti az egész világot. Mind a természeti csapások, mind az emberi önzés áradása veszedelmet jelent az emberi életre. Az emberek a sors igazságtalanságaira keresik a megoldásokat. A római rabszolgák fellázadtak uraik ellen. A pénzt birtokló emberek közül sokat válogatás nélkül megöltek. Rájöttek, hogy a párizsi nyaktiló nem oldja meg a gondokat, új Napóleonok nőnek fel. Előbb-utóbb hatalmas sereggel hódítják meg az idegen országokat. Miért teszik mindezt? Mert nem a nép javát akarják szolgálni, hanem a maguk dicsőségét. Küldik haza a táviratot: „a hadsereg odaveszett a tél hidegében, de a császár kitűnő egészségnek örvend” Mennyivel volt az emberiség sorsa jobb a forradalmak és a háborúk után? Aesopus a Rómából kivonult lázadóknak magyarázta, menjenek vissza és folytassák a munkájukat ott, ahol abbahagyták, mert minden munkát el kell végezni, akkor él jól a társadalom. A múlt században nekünk is magyarázták, hogy dolgozzunk, sőt egyre többet vállaljunk a munkából, majd megszületik az új paradicsom. Az egyik hamis messiás a maga rögeszméiért legalább öt millió embert pusztítatott el. Szent Pál közel kétezer éve komolyan kereste a megoldást a világ bajaira. Rádöbbent, hogy nem a mit dolgozom a kérdés, hanem az, hogy az Istentől nekem szánt munkát hogy fogadom el, milyen szándékkal végzem. Aesopus magyarázata az emberi test példája valóban rámutat a lényegre: nem lehet egy közösségben mindenki fej, azaz főnök. Az epére is szükség van, és az önfeláldozó vércseppek hasznosak az egészséges testben, de a betegségben nélkülözhetetlenek. Az apostol rámutat, hogy ez Isten Egyházában is így van: „Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai. Ám az Egyházban az Isten némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat tanítóvá tett. Adott csodatevő hatalmat, gyógyító erőt, segítőkészséget, kormányzóképességet, különféle nyelvadományt. Vajon mind apostolok? Mind próféták? Mind tanítók? Valamennyien rendelkeznek csodatevő hatalommal és gyógyító erővel? Mindnyájan értelmezik a beszédeket? Törekedjetek azonban az értékesebb adományokra! Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek. Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom testemet égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.Nem örül gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha. Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet”(1Kor 12,21-13,13) Bújjanak el a földi nagyságok, akik csak pengő cimbalmok voltak, jöjjenek elő az Assisi Szent Ferencek, magyar Szent Erzsébetek, Szent István királyok, az édesanyák, szegénygondozók, és mindazok, akik sohasem keresték saját érvényesülésüket,mert „a mennyben sem azok a legnagyobbak, akik szentté vannak avatva, hanem akiknek csupa önfeláldozó szeretet volt az életük, mint az édesanyák”(Dr. Takács József professzor)

Zsolozsma 255.

Szent Ágoston püspöknek „A pásztorok” című beszédéből

Senki se keresse a maga javát, hanem Jézus Krisztusét

Miután már kifejtettük, mit jelent a tejet felhasználni eledelül, nézzük most, mit jelent a gyapjút ruházatul felhasználni? Aki tejet ad, életet táplál. Aki gyapjút ad, tisztességet ad. Ez az a két dolog, amit a néptől várnak azok, akik csak magukat, és nem a nyájat legeltetik: azaz szükségleteik kielégítésére anyagi javakat és előnyükre tiszteletet és dicséretet. A ruhát azért vehetjük a tisztesség jelének, mert befedi a mezítelenséget. Gyarló ember ugyanis mindegyikünk. S mi más minden elöljárótok is, mint amik magatok is vagytok? Teste van, halandó, eszik, alszik, felkel. Megszületett és meg fog halni. Ha tehát arra gondolsz, ami ő önmagában, akkor ember ő is. De ha jobban tiszteled, akkor már mintegy befödöd nála azt, ami a gyengesége. Nézzétek, miféle ruházatot kapott Isten jó népétől az előbb említett Pál, hiszen ezt írta: Úgy fogadtatok, mint Isten angyalát. Állítom, hogy ha módotokban lett volna, szemeteket vájtátok volna ki, és adtátok volna nekem (Gal 4, 14). De amikor ilyen nagy kitüntetésben részesült, akkor – hogy el ne veszítse ezt a kapott megtisztelést, vagy hogy feddő szavai miatt ne csökkenjen a dicsérete – vajon kíméletes volt-e a tévelygőkkel szemben? Ha ugyanis ezt tette volna, akkor azok közé tartozott volna, akik magukat legeltetik és nem a nyájat. Mondhatta volna ő is magában: „Mi közöm hozzá? Mindenki tegye azt, amit akar! Fő az, hogy az én megélhetésem és az én dicsőségem biztosítva legyen. Van elég tej is, gyapjú is számomra. Menjen mindenki oda, ahová kedve tartja.” Vajon egy elöljáró tényleg teljesen eleget tett minden kötelességének, ha ki-ki oda mehet, ahová akar? Hiszen ahhoz még csak az sem kell, hogy elöljáró légy, elég, ha Isten népének egyszerű tagja vagy, hogy ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenvedjen vele (1 Kor 12, 26). Éppen azért, amikor az Apostol emlékezetükbe idézi, hogy milyenek is voltak vele szemben, nem akarja azt a látszatot kelteni, mintha elfeledkezett volna az iránta tanúsított tiszteletükről, hanem éppen azt tanúsítja, hogy úgy fogadták őt, mint Isten angyalát, és ha módjukban állt volna, még a szemüket is kivájták volna, csakhogy neki adhassák. De ennek ellenére mégis felkeresi az elgyengült és gennyes sebű bárányt. Nem tűri a gennyet, kivágja a sebet. Ezt mondja: Vajon ellenségetek lettem azzal, hogy igazat mondtam nektek? (Gal 4, 16). Íme, elfogadta a nyáj tejét, ahogy azt korábban kifejtettük, és felhasználta a gyapjút ruházatul, de mégsem hanyagolta el a nyájat. Mert nem a maga javát kereste, hanem Jézus Krisztusét. 

„Amikor Isten meglátogatja népét, megesik rajta a szíve”

„Amikor Isten meglátogatja népét, megesik rajta a szíve” – Ferenc pápa kedd reggeli homíliája a Szent Márta Házban

Ha nem vagyunk közel az emberekhez, és nem közvetítjük a reménységet, igehirdetésünk hiábavaló. Szép szónoklatot tarthatunk, de ha nem vagyunk közel a személyekhez, ha nem szenvedünk velük, és nem adunk reménységet, e prédikációk nem hasznosak, hiábavalók – hangoztatta Ferenc pápa kedd reggeli homíliájában. Szent Kornéliusz pápa és Szent Ciprián püspök vértanúk emlékmiséjét mutatta be.

A nap evangéliuma (Lk 7, 11-17) arról szól, hogy Jézus találkozik egy gyászmenettel: a naimi özvegy elveszítette egyetlen fiát. Az Úr Jézus közel van a gyászolókhoz. „Közel volt a néphez” – mondta Ferenc pápa. „Az Isten közel van, így megérti az emberek szívét. Amikor meglátja a gyászmenetet, Jézus odaközelít. Isten meglátogatja népét, az emberek körében él. A közeledés az ő módszere. Azután következik egy megjegyzés, amelyet többször ismétel a Biblia: ”Megesett rajta a szíve.” Egy másik alkalommal is ugyanez a kifejezés jelenik meg az evangéliumban: amikor látta a népet, mint pásztor nélküli juhokat, megesett rajta a szíve. Amikor Isten meglátogatja népét, közel van hozzá, megindul, megesik rajta a szíve.”

Az Úr mélyen megindult Lázár sírja előtt is. Mint ahogy megesett a szíve az atyának, amikor látta visszatérni tékozló fiát.

„Közelség és együttszenvedés: ez történik, amikor az Úr meglátogatja népét. És amikor mi hirdetni akarjuk az evangéliumot, közvetíteni Jézus szavait, ezt az utat kell követnünk. A másik út a mestereké, a templomi prédikátoroké: a törvénytudóké, írástudóké és farizeusoké. Ők távol voltak a néptől, jól prédikáltak. Tanították törvényt, de távol maradtak. Itt az Úr nem látogatta meg népét. Ez más volt. Itt a nép nem érezte kegyelmi látogatásnak, mert hiányzott a néppel való együttérzés.”

Az evangéliumi jelenetben, amikor az Úr közel megy a halotthoz, az felül, és elkezd beszélni, és Jézus átadta őt anyjának. Amikor az Úr meglátogatja népét, visszaadja a reménységet. Mindig. Ragyogóan lehet hirdetni Isten igéjét: a történelem során voltak híres szónokok. De ha ezeknek nem sikerült elhinteni a reménységet, ez nem használt semmit. Hiábavaló volt.”

Látva, hogy Jézus visszaadja anyjának élő fiát, megérthetjük, mit jelent az, hogy az Úr meglátogatta népét. Kérjük a kegyelmet, hogy a mi keresztény tanúságtételünk legyen tanúságtétel arról, hogy Isten meglátogatta népét, és elhozta a reménységet.