Karácsony nyolcadának hatodik napja

Karácsony nyolcadának hatodik napja

Esztergomi Szent Sebestyén szerzetes érsek

Mialatt mély csend borul mindenre,

És az éjszaka sietős útja középen tartott,

Mindenható Igéd,

Királyi trónjáról eljött közénk.

Könyörögjünk!

Kérünk, mindenható Istenünk, hogy egyszülött Fiadnak test szerint való születése a bűn régi rabságából szabadítson meg minket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„quæ non discedebat de templo, jejuniis et obsecrationibus serviens nocte ac die.”

(Lukács 2, 37b)

Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel-nappal. Írja a mai evangéliumban Szent Lukács evangélista arról az idős asszonyról, aki Simeon után rögtön másodiknak tesz tanúságot a megszületett gyermekről a templomban, és ez az idősasszony Anna prófétanő. Tegnapi elmélkedésünkben már végig ecseteltük, hogy kik és miért járnak, vagy nem járnak templomba. Így az év utolsó napjaiban, amikor világi dolgainkról is beszámolót tartunk magunknak, újra meg újra a templomnál és Isten melletti tanúságunknál járunk. A mai nap szentje, akit a nyugati egyházakban ezen a napon ünnepelnek az a szent, aki Magyarország első esztergomi érseke volt, ha úgy tetszik, akkor az ország első prímása. Szent Sebestyénről van szó, aki viszonylag fiatalon bencés szerzetesből lett magyar főpap. A pannonhalmi bencés szerzetest maga Szent István király szemelte ki erre a célra és helyezte ilyen magas tisztségbe. A szerzetes érsek szinte minden idejét a templomban töltötte imádkozással és még az alakuló egyház rendszer ügyeit is innen intézte, mert ez volt az a hely, ahol egyedül jól érezte magát. A fiatal király ilyen példát látva 1002-ben, amikor átadja a pannonhalmi Szent Márton apátság privilégium levelét akkor nemcsak a király szándékát írja le, hanem azt is amely a bencéseket arra szólítja fel, hogy naponta imádkozzanak "pro stabilitate regni nostri", azaz az ország fennmaradásáért, sértetlenségéért - a szerzetesek mind a mai napig eleget is tesznek első királyunk óhajának. Kövessük, Testvéreim mi is a bencés szerzetesek ezer éves példáját, hiszen Báta egykor és lélekben ma is a bencés szellemiség fellegvára.

Dicsőítünk Téged, Mennyei Atyánk, hálát adunk Neked országunkért, mert Te éppen itt, ezen a helyen áldasz meg minket: azon a földön, amelyet Te adtál nekünk (MTörv 28,8). Uram, Te azt mondod, boldog az a nemzet, melynek Istene az Úr (Zsolt 33,12). Hisszük és valljuk, hogy Magyarországnak Te vagy az Ura, Istene: kérjük, add meg minél több honfitársunknak, hogy őbennük is valósággá váljék a Te uralmad! Ezért tégy minket alkalmassá és készségessé az örömhír hirdetésére, hogy sokan meghallják hívásodat, így alkalmuk legyen elfogadni Téged Uruknak, és sokasodjon a hívők száma! (ApCsel 6,7). Dicsőítünk, Urunk, mert meghallgatod és megválaszolod imáinkat, amelyeket egy akarattal és a Te biztos, kinyilatkoztatott ígéreteidre támaszkodva terjesztünk eléd. Köszönjük, hogy megáldasz minket jókedvvel, bőséggel: mert előbb van a jókedv, a lendület, lelkesedés, a hit, a bizakodás, az odaszánás - és utána jön a bőség. Hozz reánk víg esztendőt, Istenünk!
Legyen meg a Te akaratod Magyarországon! ÁMEN!

Néhány gondolat erejéig még visszatérnék Anna prófétanőre, aki megjelenésével lezárja Jézus Krisztus születése körüli megjelent tanúk sorát. Ezzel egy igen mozgalmas időszakon vagyunk túl a templomi bemutatással. Úgy is mondhatnánk, a Gyermek útja a jászoltól az oltárig vezet. Amint az istálló nélkülözhetetlen szereplői, lakói a pásztorok, úgy a templomok elmaradhatatlan részei az idősek, köztük is leginkább az asszonyok. A szereplők akarva-akaratlanul is, maguk is reflektorfénybe kerülnek. Igaz, hogy reflektor nincs, de azért, hogy tisztán lássunk, Betlehemben maguk az angyalok ragyognak világosságot. Ellenben a templomban uralkodó félhomályt az öregek jelenléte nem töri meg. Anna prófétanő tipikus példája azoknak az idősasszonyoknak, akik gyermekkel, vagy gyermektelenül, özvegyen, férjezetlenül vagy házasságban – de minden korban fontos tanúi Jézus Krisztusnak, és ha nem is reflektorként világítanak, de mint csendesen pislákoló gyertyák mindig jelen vannak a templomban. Vegyünk példát ezekről az idősasszonyokról, vegyünk példát a mai szentjéről, Sebestyénről és újfent kérem, hogy látogassátok többet a templomot. Ahogy bevezető gondolatunkat az elején elmondtuk csatlakozzunk ismét Lukács evangélistához, merítsünk az evangélium forrásából, adjunk hálát a Mennyei Atyának, hogy vannak templomaink, fogadjuk meg, hogy nem hagyjuk el azt soha sem, hogy böjtölünk és imádkozunk, hogy ezzel szolgáljuk a mai modern korban is Istent éjjel és nappal.

Imádkozzunk:

Istenünk, te mennyei eledelben részesítesz és magadhoz emelsz minket. Kérünk, tedd hatékonnyá szívünkben e szentség erejét, hogy kegyelmi ajándékaid méltó fogadására maga szentségi ajándékod készítsen elő minket. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!

Karácsony nyolcadának ötödik napja

Karácsony nyolcadának ötödik napja

Beckett Szent Tamás vértanú püspök ünnepe

Úgy szerette Isten a világot,

Hogy egyszülött Fiát adta oda,

Hogy aki hisz benne,

El ne vesszen, hanem örökké éljen.

Könyörögjünk!

Mindenható és láthatatlan Istenünk, te elküldted hozzánk a világ Világosságát, hogy eloszlassa a világ sötétségét. Fordítsd felénk jóságos arcodat, és add, hogy méltó tisztelettel ünnepeljük egyszülött Fiad csodálatos születését. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Et venit in spiritu in templum.”

(Lukács 2, 27a)

„A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba,” Ezért hát a mai napon mi is minden figyelmünket a templom irányába fordítsuk Lukács evangélista szavai szerint. A mai modern korban méltatlanul mellőzött hely lett, pedig a közösségek létet formája, láthatatlan ereje, ezeken a helyeken, évszázadokon át annyi energiát gyűjtött össze, amely ma is jelen van, és amelyet nem lehet nem észrevenni. Ilyen hely a Klastrom-hegyen lévő Szent Vér Kegytemplom is. László király óta, aki itt a legelső apátságot alapította százezrek, de talán mondhatjuk, hogy milliók imádkoztak Istenhez, könyörögtek Jézus Krisztushoz, és kérték közbenjárását Nagyasszonyunknak, a Boldogságos Szűz Máriának. Ezek a kimondott és kimondatlan fohászok nem szálltak el nyomtalanul a levegőbe, nem hangzottak fel eredménytelenül, fölérkeztek a Mindenható Mennyei Atyához, aki letekintett erre a megszentelt helyre. Letekintett és jelet adott, hogy látja és elfogadja az innen érkezőknek minden sóhajtását. Bizonyítja ezt azoknak a csodás gyógyulásoknak a száma, amelyek itt következtek be súlyosan beteg zarándokokon. Valamint bizonyítja az évszázadokon át Szent Fia testéből itt csörgedező Szent Vére, amely különleges kegyelmekkel áldotta meg ezt a helyett. Ma sok száz évvel később megfogyott az imádkozó ajkak száma, egyre kevesebben kulcsolják itt imára kezüket, és talán még kevesebben kérik Szűz Mária hathatós segítségét. A hitetlenség komoly burkot vont e szent hely kőré, de vagyunk még, akik hisszük, hogy lesz felemelkedése ennek a Kegyhelynek, lesz felemelkedése Báta lakósainak, és velük együtt az egész magyar nemzetnek. Ilyen hely volt Testvéreim a mai evangéliumban szereplő helyszín a Jeruzsálemi templom is, és a mai szentünk Beckett Szent Tamás Canterbury érsek székesegyháza is. A Jeruzsálemi templom igen különleges helyett töltött be a zsidó nép történetében és hitében. Néha azonban és így volt ez Jézus Krisztus működésének időszakában is, sokkal inkább gazdasági szerepet képviselt, mint sem szellemi és hitéleti szerepet. Mégis akkor is voltak olyanok, akik lehetőleg minél több időt töltöttek el ebben a templomban, ezen a szent helyen. És ilyenre akad példa ma is, hanem is túl sok. Mégis hány és hány idős ember érzi teljes otthonának a templomot! Ismerjük őket és tudjuk, hogy legszívesebben végig itt laknának. Ha nem kellene időről időre bezárni, vagy olykor mindig, ha nem lenne benne télen hideg, ha nem csoszognának benne olykor zajos, tiszteletlen turisták, vagy ha éppen nem laknának olyan messze a templomtól és testüket kínzó betegségek nagyobb mozgásteret engednének számukra. A templom és az elmerengő szemek homálya egymásba folyik, nem kell éles tekintettel kutatni semmilyen mozgást, semmilyen változást. Ettől aztán a lélek bensőjében is lecsendesül minden lárma, minden izgalom, és többé nem zökkenti ki semmi a lassan múló, de gyorsan fogyó időt. Ezek az idős emberek nem akarnak mást ekkor már csak itt lenni! Ülni csendesen és nézni előre egyre feljebb a szentély boltozatának magasságába, figyelni az ablakokon beszűrődő futurisztikus fényeket. Hátha egyszer, talán most először és utoljára megnyílik újból az ég, és ezek az idős, beteg emberek Simeonokká, Annákká lehetnek, akik jó helyen voltak jó időben, mert olt türelmük és békességük kivárni a nagy eseményt. Most ezek az emberek érzik úgy, hogy esetleg jókor vannak jó helyen, azt sem bánnák, ha itt érné őket a halál. Ahogyan Beckett Szent Tamás is száműzetéséből visszatért templomába, bár tudta, hogy ott valószínűleg a halál vár reája. Hol lehetne szebben végső álomba merülni, mint a templomban? Talán az öregek otthonában? Vagy éppen egy fertőtlenítő szagtól bűzös kórteremben, ahol már azt várják, hogy mikor szabadul föl végre egy újabb ágy? Vagy talán otthon, egyedül, a magányosságtól telesírt falak között? Vagy idegenben, száműzetésben, kegyelemkenyéren tengetve ezerszer is elunt életünket? Nem kedves Testvéreim! Ha az ember nem halhat meg szerettei, családja, gyermekei körében, akkor már inkább a templom lenne a legmegfelelőbb hely erre az eseményre. Beckett Szent Tamás Anglia érseke is ezt a helyett választotta életének méltó befejezéséül, hogy kiomló vére pirosra fesse a vértanúság koszorúját. Ugyanezt vallotta az agg Simeon is, amikor kezébe vehette a Gyermek Jézust. „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak és dicsőség népednek, Izraelnek.” Jöjjetek hát Testvéreim minél többen és minél gyakrabban a Templomba, mert nem tudhatjuk, hogy hol és mikor jön el egy újabb jel, egy újabb látomás, amely ismét felemeli a hívő nemzeteket, és igazságot szolgáltat minden becsapott és elnyomott ember számára.

Imádkozzunk:

Kérünk, mindenható Istenünk, hogy ebben a szentségben adott kegyelmed mindenkor új erővel töltse el életünket. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!

Aprószentek

Karácsony nyolcadának negyedik napja

Aprószentek ünnepe

Az Aprószentek, a Krisztus helyett

Megölt ártatlan kisdedek,

Követik őt, mint szeplőtelen Bárányt,

És szüntelenül hirdetik: Dicsőség neked, Urunk!

Könyörögjünk!

Istenünk, az Aprószentek a mai napon nem szóval, hanem vértanúhalálukkal hirdetik dicsőségedet. Add, kérünk, hogy beléd vetett hitünket ne csak szavunkkal valljuk, hanem életünkkel is tanítsunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Rachel plorans filios suos, et noluit consolari, quia non sunt.”

(Máté 2, 18b)

„Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.” Szól a mondat Máté evangéliumának 2 fejezetének, 18b sorában. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian bele tudjuk magunkat képzelni annak a betlehemi éjszakának az eseményeibe. Hiszen azok az emberek, azok a zsidó emberek élték mindennapi megszokott életüket, örültek gyermekeiknek, hálát adtak Istenünknek azért a napért és békésen nyugovóra hajtották fejüket házaikban, ahol biztonságban érezhették magukat. Nagyon valószínű, hogy fogalmuk sem volt a közelben, az istállóbarlangban megszületett gyermekről, amelynek puszta megszületése is halálos veszedelmet jelentett rájuk. Gábriel arkangyal értesíti Józsefet, mint már annyiszor, hogy milyen veszedelem közeledik a gyermek Jézus felé. Nem értesíti azonban a többi családot, mert ha értesítené és azok is menekülőre fognák az életüket, akkor Heródes gyorsan rájönne, hogy gyilkos terve meghiúsult és tovább folytatná az élet-halál hajszát a Szent Család után, akár még Egyiptom földjén is. Ebből nyilvánvalóvá válik, hogy a betlehemi kisdedeknek a halála nem értelmetlen vértanúhalál, hanem önfeláldozás azért, hogy Isten fia felnőhessen és elhozhassa a többi ember számára a Megváltás művét. Igaz nem a gyermekek önként vállalt áldozata volt ez, sőt biztos az is, hogy ha értelemmel bírtak volna nem is vállalták volna halálukat egy ismeretlen, idegen újszülöttért, még akkor sem, ha biztosra tudták volna Messiási küldetését. Jézus Krisztus életútját végig kísérte ez a szemlélet a választott nép között, a saját zsidó népe között. Várták, de amikor eljött már nem akarták, mert attól a pillanattól kezdve, hogy megszületett pontosan ilyen áldozatókat, ilyen önfeláldozást követelt meg minden embertől, minden öt követőtől. A saját önfeláldozása a legjobb példa messiási küldetésére, és harminc évvel később is, de Jézus Krisztus nem maradt adósa az érte megölt gyermekeknek, mert értük is életét adta, és felvette magához őket a Mennyekországába. Mi az, amit egy meglett ember ennél többet kívánhatna az élettől? Egy végig küszködött, egy végig szenvedett élet során? Úgy-e Testvéreim ebből a szemszögből nézve az aprószentek áldozata már nem is olyan elfogadhatatlan, nem is olyan visszatetsző, mint elsőre. Nem ritka az emberi történelemben ez a fajta áldozatvállalás. Egykor az Úr a fáraó kezétől megmentette Mózest, hogy Izrael elsőszülöttei között meg ne gyilkolja azt, akire később népe megmentését bízza. De vehetünk példát a közelmúlt történelméből is, amikor is a második világháborúban minden oldalon mennyi, de mennyi csecsemő esett áldozatul az emberi gonoszságnak. Sőt, azóta is naponta magzatok százait ölik meg a saját szüleik, csak azért, hogy ők maguk jobban élhessenek, mert az abortusz kedves Testvéreim, erről szól, az önző életünk védelméről. Közben a magyarság már tízmillió alá csökkent. Ezek a halálok, ezek a gyilkosságok mennyire értelmetlenek és céltalanok a betlehemi gyermekek halálához képest. Isten még szép, hogy megmenti a földre küldött Egyszülött Fiát a paranoiás Heródes elvetemültségétől. Minden ehhez hasonló történet határokon átívelő, ominózus történet. Mózes Egyiptomban születik, és Kánaán földjére menekíti az ő népét. Jézus Krisztus Palesztina földjén születik és Egyiptomba menekül a gyilkos Heródes elől. Ma ezen az éjszakán nem sikerült Heródesnek megölnie a zsidók Betlehemben született királyát, harminc évvel később fia már nem is akarja megölni, de a nép Pilátusnak a kezébe adja annak végzetét. A mai napon annak a sok ártatlan életének a vesztére gondolunk, akik meghaltak, hogy az emberiség Újszülöttje miatt. Három évtized telik el, és arra az egy ártatlanra gondolunk, aki azért halt meg, hogy mi mind erre a földre született emberek újjászülethessünk, és megkaphassuk a reményt arra, hogy egykor mi is bebocsátást kaphassunk Isten országába. Ma kérjük az aprószentek közbenjárását az abortuszban meggyilkolt magzatokért is, hogy azok az ártatlanok is újjászülethessenek Isten országában. „Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.” Sirassuk vele mi is Testvéreim az összes meg nem született gyermeket, mert ők is a mi Testvéreink, mert ők sem lesznek többé és ezért igen nehéz vigasztalódnunk.

Imádkozzunk:

Istenünk, áraszd a megváltás bőséges kegyelmét híveidre, amikor magunkhoz vesszük égi ajándékodat aprószentek ünnepén, akik szent Fiadat emberszóval ugyan nem vallhatták meg, de születésének kegyelméből elnyerték a mennyei koronát. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!

Szent János apostol és evangélista

Karácsony nyolcadának második napja



Szent János apostol és evangélista ünnepe



Ő az a János, aki az utolsó vacsorán
az Úr mellett foglalt helyet.
Boldog apostol, mert megnyíltak előtte
a mennyország titkai,
és az egész földkerekségen hirdette az örök élet igéit.



Könyörögjünk!

Istenünk, te Szent János apostol által feltártad előttünk örök Igéd rejtett titkait. Kérünk, tedd fogékonnyá értelmünket, hogy megértsük, amit ő oly kiváló bölcsességgel tanított nekünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen!



Krisztusban szeretett Testvéreim!

Ma a Karácsony ünnepének és a Család évének megnyitása után térben és időben is későbbre ugrunk. A mai evangélium a 33 évvel későbbi húsvéthoz irányítja gondolatainkat. Együtt futunk az apostolokkal a barlangjászoltól egészen barlangsírig. Látszólag szinte semmi különbséget nem lehet felfedezni, hiszen mondhatnánk azt is, hogy ahonnan indult az élete, oda is tért vissza. De közben mennyi minden történt! Mennyi meggyógyított lélek, mennyi összeforrt csont, mennyi kiűzött gonosz lélek bizonyítja azóta is, évezredek elteltével, hogy semmire sem volt az emberiségnek ennél nagyobb szüksége, mint a Megváltás Isteni művére. Kicsit a saját családunk példáját is tudnám ideilleszteni, hiszen két éve a karácsonyt még együtt ünnepeltük sógorommal, akit János napkor már halálos baleset ért és már nem is volt köztünk. Mindannyiunk élete egy pillanat, mint egy lepke szárnycsapása, az egyik pillanatban még vagyunk, a másikban pedig már nem. Gyűjthetünk életünk során bármit pénzt, vagyont, görcsösen kapaszkodhatunk állásunkba, íróasztalainkba, ha menni kell mennünk kell, ha elküldenek akkor is mennünk kell. Az élet állandó hullámzásban, mozgásban van, egyszer fent vagyunk a csúcson, máskor a mélyben levegő után kapkodva. Ezt élhették át az evangéliumban szereplő apostolok is. Az utolsó közös vacsora felemelő élménye és a két nappal később az üres sírbolt látványa között. Péter apostol és a szeretett tanítvány, vagyis Szent János ugyanazt találják: az üres sírt. Ugyanazt látják. Mégis János apostol ezt írja önmagáról, hogy látta és hitt. Vajon miért, talán Péter nem hitt? Nem ezért Testvéreim. János apostol a szeretet tekintetével nézte, amit látott, míg Péter apostol racionális látásmódja egészen másfajta látványt eredményezett. Ezért sokkal másabb János apostol evangéliuma, mint a többieké, mert figyelme végig ezzel a szerető látással jegyzi föl Jézus Krisztus élettörténeteit. Így volt ez akkor, azután az éjszaka után is, amikor nem találtak halat a tóban, és a csodában részesülve reggel mégis fogtak. János apostol volt az, aki felismerte Jézus Krisztust, a Mestert a parton, és felkiáltott: az Úr az! Szent János apostol már réges-régen tudja, amit Péter apostol csak ekkor tanulgatott, amikor az Úr többször kérdezi tőle: szeretsz-e engem? A Mester erre az érzésre, a szeretetre akarja rávezetni minden tanítványát, mert csak ez az érzés az, amely helyes irányba viszi az ember életét, lelkének törékeny hajóját az élet háborgó, viharos vizén. A szeretet iskolájában János apostol volt az első tanítvány, nem Péter apostol, mégis utóbbira bízza Egyházát, mert bizony a szeretet mellett gyakran a racionalitásra is szükség van akkor, amikor embereket próbálunk meg nyájként terelgetni. János apostol életét a saséhoz hasonlítjuk leggyakrabban, ilyen sasként szárnyalt és élte hosszú-hosszú életét. Életének példája kísérjen az utunkon mindenkor bennünket is.



Imádkozzunk:

Mindenható Istenünk, a most bemutatott áldozat által lakozzék mindig bennünk a megtestesült Ige, akit Szent János apostol hirdetett. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!

Szent Család vasárnapja

Karácsony második napja

A Szent Család ünnepe

Szent István vértanú diakónus emléknapja

A pásztorok gyorsan útra keltek,

És megtalálták Máriát, Józsefet,

És a jászolban fekvő Gyermeket.

Könyörögjünk!

Istenünk, te ragyogó példaképnek állítod elénk a Szent Családot. Segíts, hogy nyomukban járjunk, gyakoroljuk a családi élet erényeit, mindig egyek maradjunk a szeretetben, és így atyai házadban örvendezzünk örök jutalmadnak. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

Immár második évfordulóját ünnepeljük Virtuális Kápolnánknak, amelyet a Szent Családról neveztünk el. Nem is hinnénk, pedig sajnos így van, Magyarországon, amely köztudottan egy Szent Családból fejlődött ki, államalapító Szent István királyból, feleségéből, Boldog Gizellából, és fiúkból Szent Imre hercegből, ennek az országnak alig egy pár Szent Családhoz szentelt temploma van! Sőt a mi Pécsi Egyházmegyénkben egyről sem tudok! Vajon miért nem tudott a Szent Család nálunk olyan példaképé válni, hogy ez ne így legyen? Vajon gondoljuk végig magunkban, hogy miért nem tudok úgy élni, ahogy a Szent Család? Mert azt még megértené az ember, ha egy gazdag, milliárdos családot nem vagyunk képesek mindannyian utánozni, lekövetni, na de hát a Szent Család a mai anyagias világ értelmét figyelembe véve a legszegényebb családok közé tartozna? Ezek szerint valójában nem a pénz utáni vágyat nem tudjuk utánozni, mert ezt bizonyították az emberek, hogy igen is szeretnék, hanem sokkal inkább a Szent Család lelki élete az, amely a mai világ számára utánozhatatlan. Sőt nem csak utánozhatatlan, hanem még nem is ajánlott, elviekben sem a követésre! Feltehetjük a kérdést, hogy vajon mi az a Szent Családban, ami ennyire elválasztja, ennyire eltaszítja azt a mai embertől, a mai családoktól? A család mindig a családtagokból áll, kell hozzá egy férfi, kell hozzá egy nő és kellenek hozzá gyermekek. Ez az egység, ősidőktől fogva létezik, működik, mert maga Isten az, aki az embert családba tervezte. Sajnos a mai világban ez az alapegység, az életnek ez az alapsejtje ez van válságban, ez van leépítve. A mai világ, a mai eszmény nem a családra, hanem az egyénekre fektet hangsúlyt, az egót, az önzést van hivatott felemelni. Miért is? Azért, Testvéreim, mert a magányos ember, legyen képes bármily nagydolgot is elérni az életben, elszigetelhető és bármikor kifosztható mindenéből. A mai ember nem tesz már különbséget nő és férfi között. Teszi mindezt a haladás és a fejlődés nevében, mondván, hogy mindenkinek egyforma jogai vannak. A nő már nadrágot és kalap hord, férfiak munkáját igyekszik elvégezni és ebbe az igyekezetébe a szülés és a gyermeknevelés nem fér bele. A férfiak nőkké operáltatják át magukat, szoknyát hordanak, de gyermeket szülni sohasem fognak tudni. Ezért néhány országban már kitalálták, hogy házasodhassanak össze férfiak is és vállalhassanak gyermeket, akit ők nevelnek fel. Ha ebbe a képbe belegondolunk, minden bizonnyal nagyon el kell keserednünk, mert ha ez így van, akkor a világ a végső romlásban van. Én úgy gondolom, hogy egy nő nem attól lesz egyenrangú egy férfival, ha több, vagy legalább annyi pénzt keres. A természet törvénye itt a földön az, hogy az élet az anyaméhben fejlődjön ki, ahogy a természet minden területén van nőnemű és hímnemű, de ott a szerepeket a mai napig sem cserélték fel, mert ha ez így lenne, kipusztulnának. Annak idején a Paradicsomban a kígyó nem a férfit, hanem a nőt kísértette meg és csábította a bűn útjára. Ezt pedig azért tudta megtenni, mert a nő úgy gondolta hozhat döntést egyedül, sőt döntését ráerőltetheti a férfira is. Az eredményt mindannyian ismerjük. A földi élet nem demokráciára, nem teljes egyenrangúságra épül, hanem hierarchiára, ahol vannak felül és vannak alul. Az őserdőkben jól látható ez a tagozódás: a fák felül, a bokrok, cserjék középen, az avar pedig legalul. Az egymásra utaltság olyan szimbiózist teremt, amely elfogadja ezt a hierarchiát és így mindenkinek jut élet. Ha azonban a mohák a fák fölé akarnának nőni, meg a cserjék is, felborulna a világ rendje és mindannyian elpusztulnának. Az emberi család ugyan ebben a szimbiózisban élt, amíg úgy nem gondolta az ember, hogy ő mindenekfölött van. Ma az ember a fák, a hegyek, a folyók fölé helyezi magát, pedig ott csak Isten lehet. A pusztulás ebben a szemléletben elkerülhetetlen. Az ember elfelejtette helyét a világban és elszívja az életet mindentől, ahogyan az egyén, az egyéni ambíciók elszívják az életet a családoktól. Magyarország lakossága nem is olyan régen tízmillió alá süllyedt, pedig nem voltak háborúk. Ma a háborúk helyett a tudomány nevében a saját orvosaink végzik el a népirtást még az anyaméhében. Teszik mindezt a mi gőgős, felfuvalkodott életszemléletünk következtében és utasítására, de nemcsak magunk vágjuk fát, hanem kipusztítjuk az erdőket, kihalás szélére űzzük az állat és madárvilágot, folyókat terelünk el, szárítunk ki, hegyeket hordunk el és fúrunk ki, hogy autóinkkal a levegőt is megmérgezzük. Vissza kell térnie az emberiségnek az eredeti család modelljéhez, mert a mai életünk, a mai technikai civilizációnk olyan energiákat igényel, amelyet a bolygónk nem képes ellátni hosszú távon. Ma minden család nem a Szent Család példájára épül fel, hanem a dallasi Ewing-ok példájára! Sőt, hogy lássuk, hogy a helyzet nem javul, hanem még rosszabb lesz, ma már azt is sikerült elérnünk, hogy a gyermekek megverik a felnőtteket, hogy csak azt tehetjük a gyermekekkel, amit ők is akarnak. Csakhogy ez a szemlélet igen komoly torzulásokat okoz a világban! Nekem is vannak gyermekeim, de nem szeretném, ha az ő igényeik irányítanák a családot. A család éve előtt állunk, Testvéreim és mi mindannyian családban élünk, vagy éltünk. Nem késő még változtatni ezen a látás módon, de nem szabad másokra várnunk, nekünk kell megtennünk az első lépéseket, minden egyes családnak a saját lelkiismerete szerint. Ha sikerül a család modelljét visszaállítani, sikerül visszafordítanunk a vesztébe rohanó világot is. Ehhez azonban az kell, hogy legfőképpen alázatot tanuljunk és megértést gyakoroljunk egymás iránt a családon belül. Az apa ne zsarnokoskodjon a felesége és a gyermeke felett, de határozott tisztelettel irányítsa a rábízottakat! Az anya ne vitassa helyét a családban, törődjön a férjével, nevelje a gyermekeit! A gyermekek fogadjanak szót és tanuljanak a szüleiktől és Istentől a Szent Család példáján keresztül, mert így majd ők is olyan felnőtteké válnak, akik ezen elvek alapján működő családokat tudnak létrehozni! A mai társadalom nem ad segítséget ehhez, ezt minden családnak önerejéből és Istenbe vetett hitéből kell merítenie. Az Istenbe vetett hit pedig a legnagyobb erő, amely létezhet ezen a földön, abban minden benne van, amire egy egészséges családnak szüksége lehet. A nehézségek közös erővel való leküzdése tovább erősíti és egységbe kovácsolja őket! Ne anyagi gazdagságra törekedjünk, hanem lelki gazdagságra, mert ez az egy az, amelyet majd tovább vihetünk magunkkal a következő életünkbe, minden más elenyészik, de a hit, a szeretet soha sem múlik el. Kérem a kedves Testvéreket, hogy továbbra is legyenek velünk ebben a virtuális kápolnában az egész év folyamán.

Imádkozzunk:

Jóságos mennyei Atyánk, te égi eledellel táplálsz minket. Segíts, hogy a Szent Család példáját mindenkor kövessük, és e földi élet szenvedései után annak örök társaságába jussunk. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!

Biró László püspök úr levele a családokhoz

A család első „püspökei” – Szent Ágoston gondolatát idézve – a családapák és családanyák. Az egyház életének bázisa változatlanul a hitét megélő család. Ezt akarta hangsúlyozni a II. Vatikáni Zsinat, amikor a régi egyházatyák által használt „családegyház” fogalmát felelevenítette. A „kisegyház” minden egyes tagja felelős a többiért, egymás hitét ébreszti, erősíti – írja levelében egyebek mellett Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke.

2011 A CSALÁD ÉVE

A NÁZÁRETI SZENT CSALÁD MINDIG IS A SZERETET, AZ IMÁDSÁG ÉS A MUNKA ISKOLÁJA VOLT – hangoztatta XVI. Benedek pápa Spanyolországban, a Sagrada Familia templom felszentelésekor. - Napjainkban az életkörülmények megváltoztak, hatalmas technikai társadalmi és kulturális fejlődés zajlott le. E fejlődésnek együtt kell járnia az erkölcs, a mások iránti figyelem fejlődésével. Védeni és segíteni kell a családokat, hiszen az emberi élet alapja az egy férfi és egy nő közötti nagylelkű és felbonthatatlan szeretet. Az igaz szabadság csak ott születhet meg, és maradhat fenn, ahol szeretet és hűség uralkodik. Az Egyház tehát megfelelő gazdasági és szociális intézkedéseket kér ahhoz, hogy a nők maradéktalanul megvalósíthassák hivatásukat otthon és a munkahelyükön. A házasságban egyesülő férfi és nő alkotta család élvezze az állam határozott támogatását. Legyen a gyermekek élete szent és sérthetetlen fogantatásuk pillanatától kezdve. Segítsék elő jogi és szociális téren is a születések számának növekedését. Az Egyház szemben áll mindennel, ami az emberi élet ellen irányul, és támogat mindent, ami elősegíti a természet rendjét, a család intézményének javát.

SZENTATYÁNK EGYIK NAGY TÉMÁJA A CSALÁD. Mindegyre hangsúlyozza az emberről alkotott keresztény felfogást, és azt, hogy a család abszolút értelemben alapvető vonatkozási pontja a társadalom építésének, a személy átfogó fejlődésének, az élet befogadásának. A család témájára való utalás rendkívül időszerű napjainkban. Kultúránk és társadalmunk ezzel szemben gyakran nem védelmezi a családi élet dimenzióit.

AZ ÖRÖK IGE A CSALÁD ÖLÉN LETT EMBERRÉ. „Jézus Krisztus kiüresítette önmagát”, (Fil 2,7) mindenről lemondott, de arról nem, hogy családban testesüljön meg. A megváltás műve a családban kezdődött.

A FIATAL EGYHÁZ CSALÁDOKBAN ÉLT, erősödött és gazdagodott a Lélek által. Az Egyház útra indulásának első fázisában keresztény eleink „a kenyértörést házanként végezték és örvendezve, tiszta szívvel fogyasztották el közös eledelüket” (ApCsel. 2.46). Családi közösségben gyűltek össze, hogy Krisztusra és az Ő megváltói halálára emlékezzenek. A „nagy család” gyűlt össze (az időközben testvérré vált rabszolgák is), hogy az Úr vacsorájára emlékezzék, belőle részesedjék. Kisebb-nagyobb családi közösségben oktatták a gyermekeket, nevelték őket az Úr félelmére. A „családegyház” fokozatosan kitágult. Az eucharisztia ünneplésére egyre többen gyűltek össze. Számos jómódú keresztény Rómában egész házat bocsátott rendelkezésre, hogy az egyre növekvő gyülekezet közösen ünnepelhessen. A szabadság beköszönte, a növekvő igények hozták magukkal, hogy egyre szebb templomokat építsenek. Így alakultak ki fokozatosan a családegyházból a helyi közösségek.

AZ EGYHÁZ ÉLTETŐ MAGJA, ALAPSEJTJE MIND A MAI NAPIG A „CSALÁDEGYHÁZ”. A család első „püspökei” – Szent Ágoston gondolatát idézve – a családapák és családanyák. Az egyház életének bázisa változatlanul a hitét megélő család. Ezt akarta hangsúlyozni a II. Vatikáni Zsinat, amikor a régi egyházatyák által használt „családegyház” fogalmát felelevenítette. A „kisegyház” minden egyes tagja felelős a többiért, egymás hitét ébreszti, erősíti.

AMIKOR A MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ MEGHIRDETI A CSALÁD ÉVÉT, a harminc évvel ezelőtt, 1981-ben megjelent Familiaris Consortio-ra, II. János Pál pápa apostoli buzdítására is emlékezve, sokrétű célt szeretne megvalósítani. A Családok Nagy Pápája sokat idézett gondolata: „Család, légy az, ami vagy!” A családév szeretné erősíteni a család belső identitását, ugyanakkor szeretné tudatosítani a család missziós felelősségét is. A család ugyanis egyszerre tárgya és alanya az evangelizációnak. Tárgya az evangelizációnak, rá irányul. Ebben az értelemben az egyházközségek segítsék és bátorítsák a fiatalokat a megalapozott házasságra. A távolabbi felkészülést segíti a családi életre nevelés, a közelebbi pedig a párkapcsolatokat irányítja a szentségi házasság felé, már a jegyeskort megelőzően. Fontos a házasságok kísérése, összefogása csoportokba, és hogy legyen, aki ott áll azok mellett is, akik válsággal, különböző nehézségekkel küzdenek. A családnak, mint az evangelizáció alanyának pedig az a feladata, hogy kinyilvánítsa és közölje a szeretetet, amely eleven visszhangja és tükröződése Isten emberek iránti szeretetének, a Vőlegény Krisztus szeretetének a Menyasszony Egyház iránt. (FC 17.)

A CSALÁD ÉVE SZERETNÉ FELRAGYOGTATNI A CSALÁD ÉRTÉKÉT, tudatosítani, hogy a házasságon alapuló család nélkül a nemzet elenyészik, a gazdaság összeomlik, a kultúra lehanyatlik. Társadalmunknak – amelyet az individualizmus, szekularizmus, relativizmus, materializmus tépáz – a család nyújt menedéket, mert képes a társadalom megújítására, hiszen a házasságon alapuló család, elfogadva az életet, a jövő záloga.

A CSALÁD ÉVE kegyelmi idő. Kereszténységtől távolodó világunk csak olyan keresztények életpéldája nyomán fogja újra befogadni az evangéliumot, akik Krisztussal való őszinte, állandó, boldogító találkozásban élnek, és másokat is meghívnak erre a közösségre. XVI. Benedek pápa mondja: Jézus azért jött, hogy a szegényeknek hirdesse az örömhírt; márpedig a legszegényebb az, aki kiábrándult az abszurdnak, ellentmondásosnak vélt életből. Az örömtelenségből szeretetlenség, irigység, önzés fakad és minden rossz, ami tönkreteszi az embert és a világot. Az öröm forrása a szeretet, a szeretet pedig a családban forrásozik. A családok tanúságtételét az Eucharisztia, a bűnbánat szentsége, Isten igéjének hallgatása és az imádság hitelesíti. Vagyis egyedül azok a keresztények képesek tanúságtételre, akik őszinte és élő kapcsolatban vannak Krisztussal, és akik Krisztusból reményt merítenek az élet összes dimenziójához.

A SZEMÉLYEK IGAZI KÖZÖSSÉGÉVÉ VÁLT HÁZASSÁGOK ÉS CSALÁDOK tanúságot téve útjukról példájukkal másokat is segítenek közösséggé válni. Hiábavaló távoli, mégoly fontos igazságok újra, meg újra felidézése, ha a családokban nem tudatosul: az ő feladatuk a társadalom átalakítása. Máskülönben épp a család lesz az első áldozata azoknak a bajoknak, melyeket közömbösen szemlélt és nem hárított el. A család társadalmi feladata révén arra is hivatott, hogy beavatkozzék a társadalmi életbe, azaz elsősorban a családoknak kell gondoskodniuk arról, hogy az állam törvényei és intézményei nem csupán ne sértsék a családot, hanem nagyon határozottan támogassák és oltalmazzák jogait és feladatait. Így tehát a családokban egyre inkább tudatosulnia kell annak, hogy "főszerepet" játszanak a "családpolitikában". (FC 44) A családok hatékony fellépését elősegíti összefogásuk, ha nem egyenként, hanem közösségként lépnek fel.

HÍVOK MINDEN JÓ SZÁNDÉKÚ EMBERT, hogy élje, ünnepelje, hirdesse, a Család Evangéliumát. Az életet szolgálni öröm. Modern világunk az erőfeszítés nélkül birtokba vehető olcsó és múló örömöket reklámozza. A jövő nemzedékét azok a családok adják, akik örömmel és szeretettel, sokszor áldozatok és küzdelmes erőfeszítések árán is szolgálják az életet.

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke

Körlevél a Család éve megnyításához

Körlevél a Család éve megnyitására

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése értelmében december 26-án megkezdődik a Család éve hazánkban, amely 2011. december 30-án, Szent Család vasárnapján ér majd véget. Az ünnepi év megnyitására a konferencia az alábbi körlevelet adta ki.

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. Harminc esztendeje annak, hogy 1981-ben II. János Pál pápa kibocsátotta Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdítását a keresztény család feladatairól a mai világban. Püspöki Konferenciánk a 2011. évet a Család Évének nyilvánította. Döntésünket az a szándék vezérelte, hogy tanúságot tegyünk hitünkről és felkeltsük az emberek szívében a szeretet és a felelősség érzését a társadalom legfontosabb intézménye, a család iránt.

Hogyan alakul a családok sorsa Európában, különösen pedig hazánkban? Ez a kérdés alapvető emberi problémát tár fel: milyen helyzetben van ma Európa, milyen állapotban élnek földrészünkön, különösen hazánkban az emberek? Nehéz erre átfogó választ adni. Ha a II. Vatikáni Zsinatnak az Egyház a mai világban című lelkipásztori rendelkezését tartjuk szem előtt, ma is el kell ismernünk, hogy az igazi választ úgy találhatjuk meg, ha szembenézünk a mai ember örömeivel és reményeivel, bánatával és aggodalmaival (Gaudium et spes 1). Amikor tehát az Egyház értékeli az egyén helyzetét és a társadalom állapotát, újra és újra pozitív és negatív szempontokra hívja fel a figyelmet. Nem azért teszi ezt, mert mindenáron azt akarja kimutatni, hogy a mérleg egyensúlyban van, hanem attól a meggyőződéstől vezérelve, hogy Isten műve önmagában mindig jó, de a bűn árnyékot vet a teremtett világra. Így hát a hívő keresztény nem engedhet a reménytelen borúlátás kísértésének, de nem élhet a valóságtól elrugaszkodott álomvilágban sem.

2. Európa, ahol annyi nemzet kultúráját alakította Krisztus evangéliuma, ahonnan a keresztény örömhír hirdetői eljutottak az egész világra, ma azonosságának mély válságát éli át. Ha elutasítjuk Isten és a vallás gondolatát, sőt a valóság megismerésének lehetőségében is kételkedünk, könnyen kiszolgáltatjuk alapvető értékeinket pillanatnyi vágyak és érdekek játékának. Európának és népünknek is szüksége van Istenre. Nem feledkezhetünk meg gyökereinkről, mert csak így tudunk reménységgel és a valóság talaján állva tekinteni a jövőbe.
Kortársaink közül sokan abban akarják megélni szabadságukat, hogy mindentől függetlenítik magukat, semmire nincsenek tekintettel, a másik emberre sem, a közösségre sem, a saját jövőjükre sem. A kellemes közérzetnek ebben a bűvöletében könnyen megeshet, hogy nem vesszük észre: elmúlik az élet, s amire lehetőségünk volt tegnap, az holnapra már a múlté. Gyakran félünk meghozni életünk nagy döntéseit, elkötelezni magunkat a sírig tartó hűségre egy jó házasságban. Pedig olyan lények vagyunk, akiknek a fejlődéséhez is, a fizikai, szellemi, lelki értékekben való gyarapodásához és kiteljesedéséhez is szüksége van a jó közösség, a szerető család biztonságára. Még Isten szeretetét is a családi élet tapasztatából vett fogalmakkal fejezzük ki. Így tudjuk igazán átérezni, mit jelent, hogy ő szerető Atyánk, mi pedig egymásnak testvérei vagyunk. Ugyanígy az Egyházban és a közösségben is magabiztosabban, harmonikusabban találjuk meg a helyünket, ha átéltük a szeretet és a bizalom légkörét. Ha megtapasztaltuk az anyai szeretetet, igazi értelmet kap számunkra az is, hogy az Egyházat édesanyánknak valljuk.
Az emberi személy igazi szabadsága lehetőség az Isten akarata szerinti, értékeket teremtő és megvalósító életre. A szabadság tehát nem a kapcsolatok megszakítását, az azoktól való úgynevezett megszabadulást jelenti, hanem életünk megtöltését a szeretet gazdagságával.
3. Társadalmaink irányvesztésének világos jele a népesség fogyása. Hazánk lakossága az idén tízmillió alá csökkent. Pedig a család egészséges működése egyben a társadalom egészségének is fokmérője. Európában mindenki elismeri, hogy súlyos népesedési probléma alakult ki. A keresztény ember azt is feladatának érzi, hogy a megoldást keresse, mégpedig abból a biztos hitből kiindulva, hogy Isten szeret minket, hogy neki terve van velünk. Ezt a tervét pedig Jézus Krisztusban nyilatkoztatta ki.

A család és az élet Isten tervének szerves része, sőt a család lehetővé teszi, hogy megérezzük az Istennel való közösség örömét. A férfi és a nő szerelmének szépsége, ha egész életre szóló szövetségre lépnek egymással, Isten legvonzóbb természetes képét jeleníti meg az emberi társadalomban. Ez az életszövetség a férj és a feleség kölcsönös javára, s az új emberi élet elfogadására és nevelésére irányul. Ma mégis azt látjuk, hogy gyakran hiányzik a nyitottság a sírig tartó házassági közösségre. Mintha félnénk attól, hogy igent mondjunk az életre! A mai városi, de egyre inkább a vidéki élet is úgy szerveződik, hogy nagy nehézséget jelent népes családot fenntartani. Az anyaságot a társadalom nem mindig becsüli meg kellően. A gazdasági válság és a munkanélküliség szorongást és félelmet hoz sok család életébe. Pedig az anyaság és a családok megérdemlik az egész társadalom megbecsülését és szolidaritását. Az ő támogatásuk nem pusztán szociális kérdés, hanem egész népek, társadalmak jövőjének, létének vagy nemlétének kérdése. Márpedig az élet ára megfizethetetlen. Bármilyen gazdag legyen is egy ember, az életét nem vásárolhatja meg: végül is minden vagyona kevésnek bizonyul. Ahogyan a zsoltár írja: „Az élet ára túl magas volna, meg nem fizetheti senki soha, hogy örökké éljen, s a sírt ne lássa” (Zsolt 49,9-10).
4. Imádkozzunk az idén különös odaadással családjainkért. Legyen a család maga is a közös hit, a közös imádság otthona. Plébániai közösségeink ismerjék meg, tartsák számon a körükben élő katolikus családokat. Maguk a családok is örömmel találják meg egymással a kapcsolatot. Osszák meg egymással ünnepeiket és gondjaikat, segítsék egymást munkával, személyes jelenléttel, tapasztalatok átadásával, és ha szükséges, anyagiakkal is. Büszkeség lehet számunkra olyan családok közösségéhez tartozni, akik gyerekruhával, bútorral, baráti szóval, betegek ápolásával nap mint nap segítik egymást, akik hordozzák a nemzedékek közötti összetartást, akiknek gondjuk van a magányosokra, az idősekre és a betegekre is. Különös figyelemmel és szeretettel kísérjük azok kereszthordozását, akik súlyosan fogyatékos gyermekeket nevelnek! Bátorítjuk azokat is, akiknek megtört a családi életük, tartsanak ki a hitben és az Egyházzal való közösségben.

Kérjük a Szent Család áldását családjainkra, kérjük az első magyar szent családnak, Szent István királynak, Boldog Gizellának és Szent Imre hercegnek közbenjáró támogatását. Kérjük a példamutató családapa, Boldog Batthyány-Strattmann László könyörgését családjainkért és egész nemzetünkért. Ámen.

Budapest, 2010. december 26, Szent Család vasárnapja

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia