Karácsony nyolcadának ötödik napja

Karácsony nyolcadának ötödik napja

Beckett Szent Tamás vértanú püspök ünnepe

Úgy szerette Isten a világot,

Hogy egyszülött Fiát adta oda,

Hogy aki hisz benne,

El ne vesszen, hanem örökké éljen.

Könyörögjünk!

Mindenható és láthatatlan Istenünk, te elküldted hozzánk a világ Világosságát, hogy eloszlassa a világ sötétségét. Fordítsd felénk jóságos arcodat, és add, hogy méltó tisztelettel ünnepeljük egyszülött Fiad csodálatos születését. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Et venit in spiritu in templum.”

(Lukács 2, 27a)

„A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba,” Ezért hát a mai napon mi is minden figyelmünket a templom irányába fordítsuk Lukács evangélista szavai szerint. A mai modern korban méltatlanul mellőzött hely lett, pedig a közösségek létet formája, láthatatlan ereje, ezeken a helyeken, évszázadokon át annyi energiát gyűjtött össze, amely ma is jelen van, és amelyet nem lehet nem észrevenni. Ilyen hely a Klastrom-hegyen lévő Szent Vér Kegytemplom is. László király óta, aki itt a legelső apátságot alapította százezrek, de talán mondhatjuk, hogy milliók imádkoztak Istenhez, könyörögtek Jézus Krisztushoz, és kérték közbenjárását Nagyasszonyunknak, a Boldogságos Szűz Máriának. Ezek a kimondott és kimondatlan fohászok nem szálltak el nyomtalanul a levegőbe, nem hangzottak fel eredménytelenül, fölérkeztek a Mindenható Mennyei Atyához, aki letekintett erre a megszentelt helyre. Letekintett és jelet adott, hogy látja és elfogadja az innen érkezőknek minden sóhajtását. Bizonyítja ezt azoknak a csodás gyógyulásoknak a száma, amelyek itt következtek be súlyosan beteg zarándokokon. Valamint bizonyítja az évszázadokon át Szent Fia testéből itt csörgedező Szent Vére, amely különleges kegyelmekkel áldotta meg ezt a helyett. Ma sok száz évvel később megfogyott az imádkozó ajkak száma, egyre kevesebben kulcsolják itt imára kezüket, és talán még kevesebben kérik Szűz Mária hathatós segítségét. A hitetlenség komoly burkot vont e szent hely kőré, de vagyunk még, akik hisszük, hogy lesz felemelkedése ennek a Kegyhelynek, lesz felemelkedése Báta lakósainak, és velük együtt az egész magyar nemzetnek. Ilyen hely volt Testvéreim a mai evangéliumban szereplő helyszín a Jeruzsálemi templom is, és a mai szentünk Beckett Szent Tamás Canterbury érsek székesegyháza is. A Jeruzsálemi templom igen különleges helyett töltött be a zsidó nép történetében és hitében. Néha azonban és így volt ez Jézus Krisztus működésének időszakában is, sokkal inkább gazdasági szerepet képviselt, mint sem szellemi és hitéleti szerepet. Mégis akkor is voltak olyanok, akik lehetőleg minél több időt töltöttek el ebben a templomban, ezen a szent helyen. És ilyenre akad példa ma is, hanem is túl sok. Mégis hány és hány idős ember érzi teljes otthonának a templomot! Ismerjük őket és tudjuk, hogy legszívesebben végig itt laknának. Ha nem kellene időről időre bezárni, vagy olykor mindig, ha nem lenne benne télen hideg, ha nem csoszognának benne olykor zajos, tiszteletlen turisták, vagy ha éppen nem laknának olyan messze a templomtól és testüket kínzó betegségek nagyobb mozgásteret engednének számukra. A templom és az elmerengő szemek homálya egymásba folyik, nem kell éles tekintettel kutatni semmilyen mozgást, semmilyen változást. Ettől aztán a lélek bensőjében is lecsendesül minden lárma, minden izgalom, és többé nem zökkenti ki semmi a lassan múló, de gyorsan fogyó időt. Ezek az idős emberek nem akarnak mást ekkor már csak itt lenni! Ülni csendesen és nézni előre egyre feljebb a szentély boltozatának magasságába, figyelni az ablakokon beszűrődő futurisztikus fényeket. Hátha egyszer, talán most először és utoljára megnyílik újból az ég, és ezek az idős, beteg emberek Simeonokká, Annákká lehetnek, akik jó helyen voltak jó időben, mert olt türelmük és békességük kivárni a nagy eseményt. Most ezek az emberek érzik úgy, hogy esetleg jókor vannak jó helyen, azt sem bánnák, ha itt érné őket a halál. Ahogyan Beckett Szent Tamás is száműzetéséből visszatért templomába, bár tudta, hogy ott valószínűleg a halál vár reája. Hol lehetne szebben végső álomba merülni, mint a templomban? Talán az öregek otthonában? Vagy éppen egy fertőtlenítő szagtól bűzös kórteremben, ahol már azt várják, hogy mikor szabadul föl végre egy újabb ágy? Vagy talán otthon, egyedül, a magányosságtól telesírt falak között? Vagy idegenben, száműzetésben, kegyelemkenyéren tengetve ezerszer is elunt életünket? Nem kedves Testvéreim! Ha az ember nem halhat meg szerettei, családja, gyermekei körében, akkor már inkább a templom lenne a legmegfelelőbb hely erre az eseményre. Beckett Szent Tamás Anglia érseke is ezt a helyett választotta életének méltó befejezéséül, hogy kiomló vére pirosra fesse a vértanúság koszorúját. Ugyanezt vallotta az agg Simeon is, amikor kezébe vehette a Gyermek Jézust. „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak és dicsőség népednek, Izraelnek.” Jöjjetek hát Testvéreim minél többen és minél gyakrabban a Templomba, mert nem tudhatjuk, hogy hol és mikor jön el egy újabb jel, egy újabb látomás, amely ismét felemeli a hívő nemzeteket, és igazságot szolgáltat minden becsapott és elnyomott ember számára.

Imádkozzunk:

Kérünk, mindenható Istenünk, hogy ebben a szentségben adott kegyelmed mindenkor új erővel töltse el életünket. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!