Hetvenedvasárnap,
hatvanadvasárnap, ötvenedvasárnap – A farsangból a nagyböjt felé
Február 17-én, múlt vasárnap volt
„hetvenedvasárnap”. Bár napjainkra sokat veszített jelentőségéből böjtelő első
vasárnapja, jó felidézni a farsangból a nagyböjtbe vezető hetek egykori
hagyományait.
Kódexeinkben kilencben hagyó vasárnapnak,
kilenchagyó vasárnapnak is nevezték hetvenedvasárnapot, a kilencedik vasárnapot
húsvét előtt; latinul Septuagesima. A keleti egyházakban a nagyböjti
előkészület hetven nappal kezdődik a Feltámadás előtt, ott ez a nap a farizeus
és a vámos vasárnapja. A görögkatolikusoknál hatvanadvasárnap volt a
húshagyóvasárnap.
A Lányi-kódex azt írja, ilyenkor búcsúztak el
az Allelujától: „kilenchagyó, mikor az Alleluját el kell hadni”; a középkorban
„alleluja-búcsúztatót” énekeltek – ez a hagyomány a II. vatikáni zsinatig
tartott, azóta hamvazószerdán hagyjuk el az Alleluját, és nagyszombat
éjszakáján kapjuk vissza.
A II. vatikáni zsinatig a nagyböjti negyven
napot liturgikusan előkészítette a megelőző két hét: a böjtelő, mely húshagyó
keddel ért véget.
Az év első szakasza hagyományosan a farsang
időszaka, amely vízkereszttől hamvazószerdáig tart; a karácsonyi ünnepkör
mellett az év szokásokban leggazdagabb időszaka volt ez – jellegzetes
népszokásait például Ujváry Zoltán és Bálint Sándor néprajzkutatók írásaiból
ismerhetjük meg. Inkább a profán szokások jellemezték farsang idejét, de ezekre
a hetekre esik néhány fontos ünnep, melyek némelyikéhez szentelmények is kötődnek: Gyertyaszentelő
Boldogasszony ünnepe, Szent Balázs, Szent Dorottya napja. a A mulatság tetőfokát
farsang utója és húshagyókedd jelentette.
Farsang utolsó vasárnapjai már a húsvéthoz
viszonyítva kapták nevüket: hetvenedvasárnap (Septuagesima), hatvanadvasárnap
(Sexagesima) és ötvenedvasárnap (Quinquagesima).
Hatvanadvasárnapot hívták héthagyóvasárnapnak
(pl. Érdy-kódex), kövérvasárnapnak (pl. Gyöngyöspata), gazdák
vasárnapjának (Székesfehérvár), talalajvasárnapnak (Zoborvidék).
Hetvenedvasárnapot megtartják például a
katolikus hitre áttért volt anglikánok, akik számára XVI. Benedek pápa személyi
ordinariátust hozott létre (ilyen a Walsinghami Miasszonyunkról nevezett
ordinariátus Angliában).
A Septuagesima, hetvenedvasárnap ószövetségi
szimbolikát is hordoz – a babiloni fogság hetven évére is utal: „Míg a
nagyböjt Izrael fiainak negyven évig tartó vándorlását tükrözi, mely alatt az
egyiptomi szolgaságtól tartottak az Ígéret Földjének szabadsága felé, a
Septuagesima a babiloni fogság hetven évét tükrözi. Mindkettő a szolgaságtól
vezet a szabadság felé, és így a megváltásra mutat rá, amelyet Krisztusnak
köszönhetünk: szabadság a szolgaságtól, a mennyei Ígéret Földjén” – fogalmazott
James Bradley, a walsinghami ordinariátus lelkipásztora.
Az angol ordinariátus hagyományai szerint a
hetvenedvasárnap előtti vasárnap éneklik el az Allelujától búcsúzó Alleluia,
song of gladness (Alleluja, az öröm éneke) kezdetű éneket, amely egy 11.
századi himnusz fordítása. Ezzel köszönnek el az Allelujától, amely átadja egy
időre a helyét zsoltárrészleteknek: „Azt az elképzelést, hogy »eltemetjük az
Alleluját« a bűnbánati periódus idejére, egyes helyeken továbbviszik, és
ténylegesen eltemetik az Alleluja ábrázolását a húsvéti vigília alatt felhangzó
Allelujáig” – utalt Bradley atya a középkorban megszülető szokásra.
Sokakra hatott a 13. században élt William
Duranti püspök gondolata: „Úgy búcsúzunk el az Allelujától, mint egy szeretett
baráttól, akit sokszor megölelünk, és megcsókoljuk száját, fejét és kezét,
mielőtt elválnánk tőle.” Franciaországban ez konkrét tárgyi formában jelent meg:
táblát készítettek díszes „Alleluja” felirattal, amelyet a liturgia után
eltemettek a templomkertben; sok helyen rendes koporsóban, melyet „temetési
menet” kísért; keresztekkel, gyertyákkal, szentelt vízzel és tömjénnel.
Az Egyház korábbi évszázadaiban
hetvenedvasárnap a nagyböjtre való készület kezdetét jelentette. Szent VI. Pál
pápa a hetvenedvasárnapon, hatvanadvasárnapon és ötvenedvasárnapon át való
haladást a nagyböjt felé állítólag ahhoz hasonlította, mint amikor a harangok
misére hívják a híveket, és ütnek a szentmise kezdete előtt 15 perccel, 10
perccel, majd 5 perccel – idézi fel Bradley atya. – Minden, a nagyböjthöz
felvezető hét „oldalba bök” minket, hogy figyelmeztessen: a nagy és szent böjt
már küszöbön áll, készülnünk kell.
Michael P. Foley patrisztikaprofesszor egy
2011-es tanulmányában egy gyakorlati szempontra is felhívta a figyelmet: a
hűtőszekrény előtti időkben fontos szempont volt, hogy a böjt előtti hetekben
felhasználják a romlandó húsokat és sajtokat. A bizánci és ortodox tradícióban
is kijelöltek húshagyó és sajthagyó vasárnapot, amikor ezektől az ételektől meg
kellett tisztítani, szabadítani a házat.
A farsanggal néha
összemosódó karnevál bár nagyon is világi ünnepségeket takar, a szó maga mégis
katolikus eredetű: a latin carnem levare, carnelevarium a
forrása, melynek jelentése: „a hús bevonása/visszavonása” Francis X. Weiser SJ
szerint, aki arra is rámutatott, az egykor meglehetősen intenzív karneváli
mulatozás azzal is összefügg, hogy akkoriban a böjt is roppant szigorú volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése