Az Eucharisztia
ünneplése 30.
Sztankó Attila liturgikus jegyzetét
olvashatják.
Előképekben mutatja magát:
midőn feláldoztatik Izsák, leöletik a Pászka báránya, manna adatik az atyáknak. Szent Tamás
három szentírási szakaszt kapcsol össze: a Ter 22,1–19-et, a Kiv 12,1–20-at,
valamint a Kiv 16,1–35-öt, mint a minket tápláló eucharisztikus áldozati kenyér
előképeit. Az angyali doktor számára nagyon fontos, hogy hangsúlyozza: az
Eucharisztia áldozati eledel. Az előképek sorában Izsák feláldozása jelzi
számunkra Isten nagy ajándékát Krisztusban: „Ő, aki tulajdon Fiát sem kímélte,
hanem odaadta értünk, mindnyájunkért, ne ajándékozna vele együtt mindent
nekünk?” (Róm 8,32). Ahogy Ábrahám kész volt feláldozni Izsákot, úgy az
Atya is tulajdon Fiát adta áldozatul értünk való szeretetében. Szent
Tamás még egyszer visszatér a húsvéti bárány képéhez: Jézus a húsvéti bárány,
akinek nem törték csontját (Jn 19,36), ő az örök húsvéti vacsora, akire
emlékezünk (Lk 22,19), ő a kovásztalan kenyér. Végül, ahogy a
szekvencia huszonegyedik versében, úgy itt is utalás történik a mannára: „Jézus
ezt válaszolta: »Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adott nektek mennyből
való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyből való kenyeret.
Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a
világnak.«” (Jn 6,32–33). Ünnepélyes nyomatékkal mondott szavaiban
Jézus azt jelzi, hogy ő az igazi kenyér, akit az Atya ad. Jézus a megtestesülés
révén megszületett ennek a világnak, az átváltoztatás révén pedig a kenyér és a
bor színe alatt újból és újból beletestesül ebbe a világba, hogy életet adjon
neki, mégpedig úgy, hogy összekapcsolja a világot az élet tulajdonképpeni
forrásával. Jézus a lélek éltető eledele (1Kor 10,3). A soron
következő két utolsó versszak még mélyebben bontja ki az Eucharisztia szentségi
hatásainak tanítását János evangéliuma alapján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése