Von Boeselager: A máltai rend reformfolyamata nem fájdalommentes
A 2016-ban kirobbant botrány nagy megrázkódtatást jelentett a Szuverén Máltai Lovagrend számára, maga a pápa lépett akkor közbe. A rend most új vezetést választ. Albrecht von Boeselager nagykancellár mutatja be most nekünk a társaság egészen egyedülálló felépítését.
Albrecht
Freiherr von Boeselager nagykancellárként a rend egyik legbefolyásosabb embere.
A rend szerdán (május 2-án) Rómában választást tart. „Külügyminiszterként” a 68
éves lovag a rend érdekeit nemzetközi szinten is képviseli.
– Von
Boeselager úr, a máltai lovagrend történelme egészen a 11. századig nyúlik
vissza. Ön szerint mivel magyarázható, hogy ilyen sokáig fennmaradtak?
– A rend
alapítására nem csak a keresztes háború adott okot, az már létezett annak
előtte is. A központi feladat és küldetés elsősorban tehát nem katonai, hanem
karitatív jellegű volt. Védelmi feladatokat csak később látott el a rend,
amikor keresztes lovagok csatlakoztak a már létező testvériséghez. Egész
történelmünk során kimutatható, hogy a kiadások egészének legalább 60
százalékát mindig szociális célokra fordítottuk. A katonai feladatok háttérbe
szorulásával tehát nem veszítette el a rend a saját létjogosultságát, mint
például a német lovagrend, vagy a templomosok.
– Milyen
szerepet játszik manapság a rend tagjainál, hogy nemesi családból származnak-e,
vagy sem?
– Ma már
mind az öt kontinensen jelen vagyunk; a nemesi hagyományok ilyen értelemben
igazából csak Európában léteznek. A tagjaink nagy része már régóta nem nemesi
családokból kerül ki.
– Ennek
ellenére a vezetők szintjén a nemesek még mindig többségben vannak.
– A
választásokért felelős személyekre ez valóban igaz. Jóllehet erről a renden
belül is folyik most egy diszkusszió.
– A
máltaiak államtanácsa a napokban választja meg a rend új vezetését. Ön tagja a
mintegy 50 főből álló biztosságnak. A Szentlélek Önöknél is fújdogál, ahogy a
pápát választó konklávén?
– Merem
remélni, hogy igen!
–
Legesélyesebbek bizonyára a nagymester, illetve az átmeneti jelleggel
választott helytartó.
– A rend
feje hivatásos lovag kell hogy legyen, illetve az ősi nemesi cím birtokosa.
– Az
„ősi nemesi cím” azt jelenti, főnemes?
– Nem, a
definíció szerint nemesi címmel azok rendelkeznek, akik az egykori származási
országok törvényei szerint is nemesek voltak.
– Az Ön
családfája 1363-ig visszavezethető, így hát ennek a feltételnek könnyedén
megfelel, nem igaz?
–
(nevet) Igen, ez a kritérium nem okozna nagy problémát.
–
Csakhogy Ön nem hivatásos lovag…
– Pontosan,
ők az úgynevezett első rend. A hivatásosok leteszik a szegénységi, tisztasági
és engedelmességi fogadalmat. Én magam a második rendhez tartozom. Ebben a
rendben legtöbben házasságban élő férfiak és nők, akik csak egy engedelmességi
fogadalmat tesznek le.
–
… és van a harmadik rend is.
– Igen,
ők olyan lovagok és hölgyek, akik egyházjogi értelemben nem szeretnének
elköteleződni, de vállalják, hogy a rendért dolgoznak és a Katolikus Egyház
tanítása szerint élik az életüket.
– Ez
összesen hány tagot jelent?
–
Körülbelül 13 500 rendtag van. Ehhez jön még világszerte 120 000 tiszteletbeli
vagy főfoglalkozású munkatárs, akik azonban nem lovagok vagy szerzetesnővérek.
– Helyes
az, hogy az első rendhez csak férfiak tartozhatnak, és a nők a rend vezetéséből
is ki vannak zárva?
– Igen.
Jóllehet gondolkodtunk már azon, hogy egy női ágat létrehozzunk, ahova olyanok
csatlakozhatnának, akik szintén szeretnék a fogadalmaikat letenni – de a dolog
nem sürgős. És nem is csak egy tisztán elméleti kérdésről van itt szó. Ehhez
először ugyanis olyan nőkre van szükség, akik konkrétan ezt az utat szeretnék
választani.
– Ferenc
pápa nemrég egy rendelettel megtiltotta, hogy újabb örökfogadalmas lovagokat
felvegyenek. Mi áll ennek a hátterében?
– A
Szentatya azt szeretné, ha az első rend előbb egy reformfolyamaton menne végig.
Így hát valóban nem sok értelme van jelentkezőket felvenni, hiszen még az sem
tiszta, hogy a jövőbeli első rend hogy is fog egészen pontosan kinézni. A
probléma természete inkább történeti. Miután 1798-ban Napóleon meghódította
Máltát, valamint az azt követő szekularizáció következtében a rend mély
válságon ment keresztül. Az egyik következmény az volt, hogy a rend a hivatásos
lovagokról anyagilag nem tudott gondoskodni, akiknek valami civil munkahely után
kellett nézniük, hogy a megélhetésüket biztosítani tudják. Ennek következtében
azonban a közösségi életforma felbomlott.
– Ez
azonban nehezen egyeztethető össze a szegénység, tisztaság és engedelmesség
fogadalmával.
– A
jelenlegi lovagok belépésükkor elfogadták azt a körülményt, hogy a rend nincs
kötelezve arra, hogy az ő ellátásukat teljes mértékben biztosítsa. A pápa ezt a
pontot szeretné tisztázni, mielőtt újabb jelentkezőket felveszünk.
– Nem
egész másfél évvel ezelőtt a rend azért került az újságok címlapjára, mert az
akkori nagymester, Matthew Festing, el akarta bocsátani Önt nagykancellári
pozíciójából. A pápa ebben az ügyben is nyilatkozott.
– A pápa
maga valójában nem akart beavatkozni. Félreinformálták, amikor arra szólított
fel engem, hogy a hivatalomról lemondjak. Ezt a Szentszék aztán elég gyorsan
tisztázni is akarta. A magyarázat az akkori nagymester részéről azonban nem
igazán érkezett meg. Ezért aztán a Szentszék mozgásba lendült.
– Volt
olyan pillanat, amikor azt mondta, ez nekem most már túl sok, inkább hagyok
mindent, és lelépek?
– Nem is
egyszer. Nálunk nem igazán szokás hivatalokért harcolni. Kérdeztem is már
magamtól: tulajdonképpen a saját érdekeimről, vagy az ügyről van itt szó? A
napi lelkiismeret-vizsgálatom tárgya volt ez.
– Azóta egy
reformfolyamat indult el a renden belül. Mondhatjuk, hogy az egyik oldalon a
pápahűek, a másikon pedig Ferenc pápa ellenzői állnak?
– Nem,
ebben a vitában ilyesmiről szó sincs. Én inkább úgy fogalmaznék: vannak, akik
attól félnek, hogy a hagyományaink elvesznek, és vannak mások, akik új utakat
keresnek. Egy reform mindig fájdalmas folyamat, amíg az ember egy olyan ponthoz
nem érkezik, amikor átfogó egyetértés mutatkozik.
– Mikor
érkezik el ez a pillanat?
– Nem
szeretnék találgatásokba bocsátkozni. Abban azonban biztos vagyok, hogy a jövő
évre még szükségünk lesz a folyamat lefolytatásához.
– Ferenc
pápa aktívan bekapcsolódik a reformokba?
–
Meglehetősen önállóak vagyunk. Csak az első rendet érintő kérdéseket illetően
van szükségünk a Szentszék beleegyezésére.
– A
máltaiak egy szerzetesközösség és egy nemzetközi jogi személy, ami azt is
jelenti, hogy az államokhoz hasonlóan Önök is nyithatnak diplomáciai
képviseletet. Az Ön nagykancellári hivatala leginkább egy külügyminiszter
feladatköréhez hasonlítható. Egész pontosan mit is jelent ez?
–
Például, hogy három-négy napot Rómában töltök, és ezenkívül rengeteget utazom.
Körülbelül száz nagykövetünk van. Kapcsolatban állunk kormányokkal, más segítő
szervezetekkel és ENSZ-munkacsoportokkal. Sok megbeszéléssel, konferenciával,
erőfeszítéssel jár, hogy azok érdekeit képviselni tudjuk, akiknek a segítségére
szeretnénk lenni, és hogy támogatásra és egyetértésre találjunk.
– Ez
inkább úgy hangzik, mint egy tiszteletbeli hivatal.
– Ez egy
teljes állás.
–
Jelenleg mi foglalkoztatja a leginkább a máltaiak külügyminiszterét?
–
Mindenekelőtt az, hogy hogyan viszonyulunk a bevándorlás és a migráció
problémaköréhez.
–
Pontosabban?
– Ez a
kérdéskör még nagyon hosszan el fog kísérni minket. Nagyon sok minden változik
körülöttünk. Nem tehetjük meg, hogy nem veszünk tudomást minderről. Kormányzati
képviselőkkel folytatott tárgyalások során mindig azt mondom, egy kicsit
sarkítva: két lehetőségünk van: „change by design” (terv szerint zajló változás
– a szerk.)
vagy „change by disaster” (katasztrófát követő változás – a szerk.).
– Ez azt
jelenti, Ön az előrelátó cselekvés embere.
– Igen.
A határellenőrzések szükségesnek tűnnek ahhoz, hogy a lakosság a politika
iránti alapvető bizalmát megszerezzük. De ez még nem a probléma végleges
megoldása.
– Mi a
máltaiak javaslata a kihívások leküzdésére?
– Több
minden. Elsősorban Afrikában és Ázsiában igyekszünk azokban az országokban
segíteni, ahol a probléma gyökere is van. Humanitárius intézkedésekkel
megpróbálunk útközben is segíteni, és aktívak vagyunk a felvevő országokban a
regisztrációnál, illetve az integrációs programokban. A diplomáciai
lehetőségeinket is igyekszünk kiaknázni. Vannak csoportjaink, akik Líbiában
igyekeznek az ottani menekültek és migránsok humanitárius helyzetére hatást
gyakorolni. Ezen a területen nagyon nagy könnyebbség, hogy a nemzetközi jogi
színtéren önállóak és függetlenek vagyunk, így extraterritoriális terepen
tudunk tárgyalásokat folytatni.
– Sokan
vannak, akik a menekülttémáról már hallani sem akarnak.
–
Struccpolitikával még senki nem ért el eredményeket. Mindenekelőtt az tűnik
számomra fontosnak, hogy egészen kis történeteket mutassunk be. Ez fáradságos,
de újra és újra szükség van erre. Arról az ápolóról, akit a gumicsónakban a
Földközi-tengeren öt fuldokló vesz körül, és tudja, hogy nem tudja mind az ötöt
megmenteni. Vagy arról az orvosról, akinek egy anya átnyújtja a csecsemőjét –
őt magát pedig egy hullám elsodorja. Vagy mindazokról a fiatal migránsokról,
akik magányosan indulnak útra, Líbiában ragadnak – és közülük sokakat
kegyetlenül megkínoznak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése