Krisztus utolsó kiáltása a kereszten mindannyiunk iránti szeretetét fejezi ki – Ferenc pápa virágvasárnapi homíliája

Virágvasárnapi körmenet -

Virágvasárnap egyházmegyei ifjúsági találkozó keretében

Virágvasárnap délelőtt tíz órakor kezdődött a Szent Péter téren, a Péter apostol vértanúságára emlékeztető obeliszk tövénél a Nagyhét nyitánya: Urunk szenvedésének vasárnapja. A derűs napfényben és csípős friss levegőben először Urunk Jézus Krisztus jeruzsálemi bevonulására emlékeztek. Ferenc pápa imádsággal áldotta meg a pálmaágakat: „Mindenható örök Isten, szenteld meg áldásoddal ezeket az ágakat, hogy mi, akik most örvendezve lépünk Krisztus Király nyomába, őáltala egykor az örök Jeruzsálembe is eljussunk, aki él és uralkodik mindörökkön-örökké!”

Ferenc pápa és asszisztencia mellett jelen volt a szertartáson az a háromszáz fiatal is, akik az elmúlt héten együtt tanácskoztak a püspöki szinódus munkatársaival és internetes kapcsolat révén mintegy húszezer társukkal szerte a világon, hogy közösen dolgozzanak ki egy munkadokumentumot, melyben megfogalmazzák örömeiket és bánataikat, kéréseiket és javaslataikat, hogy azt Ferenc pápának átnyújtva, közvetlenül járulhassanak hozzá az október püspöki ifjúság-szinódushoz. A mostani virágvasárnap egyúttal a 33. Ifjúsági Világnap római egyházmegyei találkozója is volt, melyen sok ezer fiatal vett részt, idén ezen mottó jegyében: „Ne félj, Mária, kegyelmet találtál Istennél” (Lk1,30). A körmenet végül az obeliszktől a Szent Péter bazilika előtti térre vonult, ahol Márk evangéliumából olvasták fel Urunk szenvedéstörténetét. (vl)

Ez az ünnep fényt derít az érzésekre és ellentmondásokra

Jézus bevonul Jeruzsálembe – kezdte a Passió után homíliáját Ferenc pápa. A liturgia arra szólított fel bennünket, hogy vegyünk részt az Urát dicsőítő nép örömében és ünneplésében. Ez az öröm elhomályosodik, keserű és fájdalmas szájízt hagy maga után, miután végig hallgattuk Jézus kínszenvedésének történetét. Ezen az ünnepen egymást keresztezik az öröm és a szenvedés, a tévedések és a sikerek történetei, amelyek nekünk, mint tanítványoknak mindennapi életünk részét alkotják. Ez az ünnep fényt derít az érzésekre és ellentmondásokra, amelyek gyakran nekünk, mai férfiaknak és nőknek is osztályrészül jutnak. Képesek vagyunk nagyon szeretni, de nagyon gyűlölni is, képesek vagyunk bátor önfeláldozásokra és arra is, hogy „mossuk kezünket” a kellő pillanatban. Képesek vagyunk a hűségre, de a nagy árulásokra is. És az evangéliumi elbeszélésből világosan kitűnik, hogy a Jézus által támasztott öröm egyesek számára zavart és bosszúságot jelent.

„Áldott, aki az Úr nevében jön!” – dicsőítik Jézust, akik megtapasztalták szeretetét

Jézus az emberektől körül véve, énekszó és hangos kiáltások kíséretében lép be a városba. Elképzelhetjük, hogy a megbocsátást nyert (tékozló) fiú, a meggyógyított leprás hangja vagy az elveszett bárány bégetése visszhangzik a bevonuláskor. A vámszedő és a tisztátalan ember éneke, a város peremén élő kiáltása. Azoknak a férfiaknak és nőknek a kiáltása, akik követték Jézust, mert megtapasztalták együttérzését fájdalmaikkal és nyomorúságukkal... Sok peremre szorult ember éneke és öröme, akik, miután Jézus megérintette őket, így kiálthatnak: „Áldott, aki az Úr nevében jön!” (Mk 11,9). Hogy ne üdvözölnék ujjongva Őt, aki visszaadta méltóságukat és reményüket? Sok bűnös öröme ez, akiknek bűnét megbocsátották, akik ismét megtalálták a bizalmat és a reményt. Ezért kiáltoznak és örvendeznek, örömmel.

Jézus dicsőítése tűrhetetlen az önteltek számára

Ez a hozsannázó öröm kényelmetlennek tűnik, abszurddá és botrányossá válik azok számára, akik magukat igazaknak tekintik, olyannak, mint aki „hűséges” a törvényhez, a rituális parancsokhoz. Elviselhetetlen öröm mindazok számára, akik elfojtották érzékenységüket a fájdalommal, a szenvedéssel, a nyomorral szemben. Soknak közülük így gondolkodnak: Nézd csak ezt a neveletlen népet! – fűzte hozzá szabadon a pápa. Tűrhetetlen öröm mindazoknak, akik elveszítették emlékezőtehetségüket és megfeledkeztek számos felkínált alkalomról. Milyen nehéz megérteni Isten irgalmasságának örömét és ünnepét annak, aki önmagát akarja igazolni, jól elrendezve életét. Milyen nehéz osztozni ebben az örömben azoknak, akik csak saját erejükben bíznak, és magasabb rendűnek képzelik magukat másoknál!

„Keresztre vele!” – a valóság meghamisításának kiáltása

Így kel életre annak a kiáltása, akinek nem remeg a hangja, hogy így ordítson: „Keresztre vele!”. Nem spontán kiáltás ez, hanem mesterségesen gerjesztett kiáltás, amelyet a megvetés, a rágalom, a hamis tanúságtételek kiprovokálása alakít ki. Ez a kiáltás abból az átmenetből születik meg, mely a tényekből a leszámolás felé tart. Annak a hangja ez, aki manipulálja a valóságot és saját előnyére teremt egy verziót, akinek nem jelent számára problémát, hogy másokat kényszerhelyzetbe hozzon, hogy saját maga boldoguljon. Annak a kiáltása, akinek nincsenek gátlásai, hogy olyan eszközöket keressen, amelyekkel saját helyzetét megerősíti, miközben elhallgattatja az eltérő hangokat. Ez egy hamis számadás! Annak a kiáltása ez, aki meghamisítja a valóságot, és azt úgy mutatja be, hogy az végül eltorzítja Jézus arcát és őt „gonosztevőként” állítja be. Annak a hangja ez, aki meg akarja védeni saját helyzetét, hiteltelenítve főleg azt, aki nem tudja magát megvédeni. Az önelégültség, a gőg és a kevélység „cselszövéseiből” összetákolt kiáltás ez, amely minden nehézség nélkül hangoztatja: „Keresztre vele, keresztre vele!”. És így végül elhallgattatják a nép ünnepét, lerombolják a reményt, megölik az álmokat, megsemmisítik az örömet. Végül az emberek körülbástyázzák szívüket, és kihűl a szeretet. Ez a „Mentsd meg magad!” kiáltás, amely el akarja altatni a szolidaritást, ki akarja oltani az eszményképeket, érzéketlenné akarja tenni a tekintetet... Az a kiáltás, amely el akarja törölni az együttérzést, az együttszenvedést, ami valójában az Isten szenvedése.

Halljuk meg Krisztus utolsó kiáltását a kereszten

Ezekkel a kiáltozó hangokkal szemben a legjobb ellenszer, ha Krisztus keresztjét nézzük és hagyjuk, hogy utolsó kiáltásával forduljon hozzánk.  Krisztus úgy halt meg, hogy kikiáltotta szeretetét mindannyiunk számára: fiataloknak és öregeknek, szenteknek és bűnösöknek, saját kora és a mi korunk embereinek. A kereszten lettünk üdvözítve, hogy senki ne oltsa ki az evangélium örömét, hogy senki, semmilyen helyzetben ne maradjon távol az Atya irgalmas tekintetétől. A keresztet nézni azt jelenti, hogy feltesszük magunknak a kérdést: mik a prioritásaink, melyek a választásaink, milyenek a tetteink? Azt jelenti, hogy megkérdőjelezzük érzékenységünket a nehézségekkel küzdők iránt. Mit lát szívünk? Jézus továbbra is örömöt és dicsőítést ébreszt szívünkben vagy szégyelljük magunkat a bűnösök, az utolsók, az elfeledettek iránti prioritásai miatt?

A fiatalok ne hagyják magukat manipulálni

Kedves fiatalok, az öröm, amit Jézus éleszt bennetek, egyesek számára zavar és bosszúság oka, mert egy örömteli fiatalt nehéz manipulálni, egy örömteli fiatalt nehéz manipulálni – ismételte meg nyomatékkal Ferenc pápa. De ezen a napon létezik egy harmadik kiáltás: „A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: „Mester, hallgattasd el tanítványaidat!” Jézus azonban így válaszol: „Mondom nektek – felelte –, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni.” (Lk 19,39-40). A fiatalokat elhallgattatni olyan kísértés, amely mindig is létezett. Maguk a farizeusok is haragszanak Jézusra és arra kérik, hogy hallgattassa el tanítványait. A fiatalokat sokféleképpen lehet nesztelenné és láthatatlanná tenni. Sokféleképpen lehet őket érzésteleníteni és elaltatni, hogy ne „zajongjanak”, hogy ne tegyenek fel kérdéseket és ne kérdőjelezzék meg magukat: Maradjatok csak csendben! Sokféleképpen lehet őket nyugton tartani, hogy ne aktivizálják magukat, hogy álmaik alacsonyan repüljenek és földhözragadt, kicsinyes, szomorú képzelődéssé váljanak.

A fiatalok válasszanak, mielőtt még a kövek kiáltoznának

Ezen a Virágvasárnapon, az Ifjúsági Világnapot ünnepelve, jót tesz nekünk, ha meghallgatjuk Jézus válaszát, amit a tegnapi és minden idők, így a mai napok farizeusaihoz intéz: „Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni.” (Lk 19,39-40). Kedves fiatalok, tőletek függ, hogy kiáltotok-e, tőletek függ, hogy a vasárnap Hozsannáját választjátok-e, hogy ne essetek bele a péntek „keresztre vele” hibájába.. És rajtatok áll, hogy ne maradjatok csendben. Ha a többiek hallgatnak, ha mi idősek és felelősek, oly sokszor korruptak, hallgatunk, ha a világ hallgat és elveszíti az örömet, kérdezlek titeket: ti kiáltani fogtok? Kérem, döntsetek, még mielőtt a kövek kiáltanának – kérte végül a fiatalokat virágvasárnapi homíliájában Ferenc pápa.