Ferenc pápa: Ha nem merítünk erőt Jézusból, nem tudjuk teljesíteni az ő szeretetparancsát
December 13-án a Szentatya folytatta a szentmiséről tartott katekéziseit. Ma a vasárnapi szentmise értelmére mutatott rá. Ferenc pápa katekézisét teljes terjedelmében közöljük.
Kedves
testvéreim, jó napot kívánok!
Folytatjuk
a miséről szóló katekéziseket. Ma azt kérdezzük: miért menjünk misére vasárnap?
Az
eucharisztia vasárnapi megünneplése az Egyház életének középpontjában áll (vö.
Katolikus Egyház katekizmusa, 2177). Mi, keresztények azért megyünk misére
vasárnap, hogy találkozzunk a feltámadt Úrral, vagy jobban mondva: hogy
engedjük, hogy ő találkozhasson velünk, hogy hallgassuk az ő szavát, hogy
étkezzünk asztalánál, és így Egyházzá, vagyis az ő élő, titokzatos testévé váljunk
a világban.
Kezdettől
megértették ezt Jézus tanítványai, akik az Úrral való eucharisztikus
találkozást a hét azon napján ünnepelték, amelyet a zsidók „a hét első
napjának”, a rómaiak a „Nap napjának” hívtak, mert Jézus azon a napon támadt
fel a halottak közül. Azon a napon ő megjelent a tanítványoknak, beszélt velük,
együtt evett velük, megadta nekik a Szentlelket (vö. Mt 28,1; Mk 16,9.14; Lk
24,1.13; Jn 20,1.19), ahogyan a szentírási olvasmányból hallhattuk. A Lélek
nagy pünkösdi kiáradása is vasárnap történt, Jézus feltámadása után ötven
nappal. Ezen okokból kifolyólag a vasárnap szent nap számunkra, megszenteli az
eucharisztia ünneplése, az Úr élő jelenléte köztünk és értünk. Tehát a mise az,
ami létrehozza a keresztény vasárnapot! A keresztény vasárnap a mise körül
forog. Az milyen vasárnap egy keresztény számára, amelyből hiányzik az Úrral
való találkozás?
Vannak
keresztény közösségek, amelyek sajnos nem vehetnek részt misén minden vasárnap,
de ezen a szent napon nekik is össze kell gyűlniük imára az Úr nevében,
hallgatniuk kell Isten szavát, és elevenen kell tartaniuk vágyukat az
eucharisztiára.
Vannak
szekularizált társadalmak, amelyek elveszítették az eucharisztia által
megvilágított vasárnap keresztény értelmét. Ez igen sajnálatos! Az ilyen környezetben
fel kell éleszteni ennek tudatát, vissza kell szerezni az ünnep, az öröm, az
egyházközség, a szolidaritás, a lelket-testet felüdítő pihenés értelmét (vö.
Katolikus Egyház katekizmusa, 2177–2188). Mindezekre az értékekre az
eucharisztia tanít, vasárnapról vasárnapra. Ezért akarta a II. vatikáni zsinat
hangsúlyozni, hogy „a vasárnap az őseredeti ünnepnap, amelyet fel kell kínálni
és be kell vésni a hívők hitéletébe, hogy az öröm és a munkától való
tartózkodás napja is legyen” (Sacrosanctum Concilium, 106).
A
munkától való vasárnapi tartózkodás nem létezett az első századokban: ez
kimondottan a kereszténység hozadéka. A bibliai hagyomány szerint a zsidók
szombaton pihennek, a római társadalomban viszont nem biztosítottak hetente
szolgai munkától mentes napot. Az eucharisztia táplálta a keresztényekben a
gyermekként és nem szolgaként élés keresztény értelmét, és ez tette a
vasárnapot – szinte mindenhol – a pihenés napjává.
Krisztus
nélkül arra vagyunk ítélve, hogy a maga gondjaival a mindennapi fáradozás és a
jövőtől való félelem uralkodjon rajtunk. Az Úrral való vasárnapi találkozás
viszont megadja az erőt, hogy bizakodva és bátran éljük meg a jelent, és
reménykedve haladjuk előre. Mi, keresztények ezért megyünk misére, hogy
találkozzunk az Úrral vasárnap, az eucharisztikus ünneplésben.
A
szentségi egyesülés a feltámadt és örökké élő Jézussal elővételezi az alkonyt
nem ismerő vasárnapot, amikor nem lesz többé gürcölés, sem fájdalom, sem gyász,
sem könny, hanem csak annak öröme, hogy teljesen és örökre az Úrral élhetünk. A
vasárnapi mise erről a boldog pihenésről is beszél nekünk, arra tanít, hogy a
mindennapi taposómalomban bízzuk magunkat a mennyei Atya gondviselésére.
Mit
válaszolhatunk annak, aki azt mondja, nem érdemes misére menni, még vasárnap
se, mert csak az számít, hogy helyesen éljünk, szeressük felebarátainkat? Igaz,
hogy a keresztény élet milyenségét azon lehet lemérni, mennyire vagyunk képesek
szeretni, ahogyan Jézus mondta: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy
tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (Jn 13,35). De hogyan
valósíthatnánk meg az evangéliumot, ha nem merítjük az ehhez szükséges erőt
vasárnapról vasárnapra az eucharisztia kimeríthetetlen forrásából? Nem azért
megyünk misére, hogy adjunk valamit Istennek, hanem hogy megkapjuk tőle, amire
ténylegesen szükségünk van. Erre emlékeztet az Egyház imája, amely ekképpen
fordul Istenhez: „A te boldogságod teljes a mi dicséretünk nélkül is, mégis
megadod, hogy jóságodért hálát adjunk. A mi magasztalásunk nem tesz nagyobbá
téged, nekünk azonban üdvösségünkre válik” (Misekönyv, közös prefáció IV.).
Mit
mondhatunk hát, miért menjünk misére vasárnap? Nem elég azt válaszolni, hogy az
Egyház parancsa; ez segít megőrizni értékét, de önmagában nem elég. Nekünk,
keresztényeknek azért van szükségünk arra, hogy részt vegyünk a vasárnapi
misén, mert egyedül Jézus kegyelmével, az ő bennünk és köztünk való
jelenlétével tudjuk teljesíteni parancsát, és csak így tudunk az ő hiteles
tanúivá válni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése