Ferenc pápa: A misén belépünk a
Golgota eseményeibe, és nem színielőadásra megyünk!
A Szentatya november 22-én folytatta katekéziseit a szentmiséről. A mise emlékezet jellegéről elmélkedett, a szentmise ugyanis Krisztus húsvéti misztériumának emlékezete.
Ferenc
pápa katekézisét teljes terjedelmében közöljük.
Kedves testvérek, jó napot kívánok!
Folytatjuk
a miséről szóló katekéziseket, és feltehetjük a kérdést: mi voltaképpen a mise?
A mise Krisztus húsvéti misztériumának emlékezete. Részesévé tesz az ő bűnön és
halálon aratott győzelmének, és megadja életünk teljes értelmét.
Ezért
annak belátására, milyen értékes a mise, mindenekelőtt az „emlékezet” bibliai
értelmét kell megértenünk. Az „nem csupán visszaemlékezés a múlt eseményeire,
hanem azokat bizonyos módon jelenvalóvá és jelen idejűvé is teszi. Izrael így
érti szabadulását Egyiptomból: valahányszor ünneplik a húsvétot, a kivonulás
eseményei megjelennek a hívők emlékezetében, hogy életüket ezen eseményeknek
megfelelően alakítsák” (A Katolikus Egyház katekizmusa,
1363). Kínszenvedésével, halálával, feltámadásával és mennybemenetelével Jézus
Krisztus beteljesítette a húsvétot. A mise pedig az ő húsvétjának, az ő
„exodusának” emlékezete: ezt a „kivonulást” értünk vállalta, hogy kivezessen
minket a szolgaságból, és bevezessen minket az örök életet adó ígéret földjére.
Tehát nemcsak megemlékezés, nem, hanem annál több: annak jelenvalóvá tétele,
ami húsz évszázaddal ezelőtt történt.
Az
Eucharisztia mindig Isten üdvözítő tevékenységének csúcspontjához vezet minket:
az Úr Jézus megtört kenyérré teszi önmagát értünk, s ezáltal ránk árasztja
egész irgalmát és szeretetét, ahogyan a kereszten tette, hogy így megújítsa
szívünket, létünket és azt a módot, ahogyan őhozzá és testvéreinkhez
viszonyulunk. A II. vatikáni zsinat ezt mondja: „Valahányszor bemutatjuk az
oltáron a keresztáldozatot, amelyben Krisztus, a mi húsvéti bárányunk
feláldoztatott, megváltásunk műve valósul meg” (Lumen gentium dogmatikai
konstitúció, 3).
Az
Eucharisztia minden bemutatása a feltámadt Jézusnak, a soha le nem nyugvó
napnak a fénysugara. A misén, különösen a vasárnapi misén való részvétel azt
jelenti, hogy belépünk a feltámadt Krisztus győzelmébe, az ő fénye
megvilágosítja értelmünket, az ő melege felmelegíti szívünket. Az
eucharisztikus ünneplésen keresztül a Szentlélek részesévé tesz minket az
isteni életnek, amely képes dicsőségesen átalakítani egész halandó létünket.
Amikor pedig az Úr Jézus átlép a halálból az életbe, az időből az
örökkévalóságba, akkor minket is magával visz, hogy ezt a húsvéti átvonulást
végbevigyük. A misében húsvéti átvonulás történik. A misében a halott és
feltámadt Jézussal vagyunk együtt, aki előrehúz minket az örök életbe. A
misében egyesülünk vele. Sőt, Krisztus él bennünk, és mi őbenne élünk.
„Krisztussal engem is keresztre feszítettek – mondja Szent Pál –, és már nem én
élek, hanem Krisztus él bennem. Ezt az életet, amelyet testben élek, Isten
Fiának hitében élem, aki szeretett engem és feláldozta magát értem” (Gal
2,19–20). Így gondolkodott Pál.
Vére
ugyanis megszabadít minket a haláltól és a halálfélelemtől. Nemcsak a testi
halál hatalmától ment meg, hanem a lelki haláltól is, amely az a bűnös rossz,
amely megragad bennünket, valahányszor a magunk vagy mások vétkének áldozatául
esünk, és akkor életünk beszennyeződik, elveszti szépségét, értelmét, és
enyészetnek indul.
Krisztus
azonban visszaadja életünket! Krisztus az élet teljessége, és amikor megküzdött
a halállal, örökre megsemmisítette azt: „Feltámadásával legyőzte a halált és újjáteremtette
az életet” (IV. eucharisztikus ima). Krisztus húsvétja végleges győzelem a
halálon, mert ő a legnagyobb szeretetcselekedetté változtatta halálát.
Szeretetből halt meg! Az Eucharisztiában pedig eme húsvéti, győztes szeretetét
akarja átadni nekünk. Ha hittel fogadjuk, mi is valóban szeretni tudjuk Istent
és felebarátainkat, úgy tudunk szeretni, ahogyan ő szeretett minket: feláldozva
életünket.
Ha
Krisztus szeretete bennem van, akkor teljesen oda tudom adni magam másoknak,
abban a belső bizonyosságban, hogy ha mások megsebeznének is engem, nem halnék
meg; különben védekeznem kellene. A vértanúk épp abból a bizonyosságból
fakadóan adták oda életüket, hogy Krisztus győzött a halálon. Csak akkor
vagyunk igazán szabadok önmagunk félelem nélküli odaadására, ha megtapasztaljuk
Krisztusnak ezt a hatalmát, az ő szeretetének hatalmát. Ez a mise: belépés
Jézus kínszenvedésébe, halálába, feltámadásába, mennybemenetelébe. Amikor
misére megyünk, az olyan, mintha a Golgotára mennénk. Ugyanolyan! Gondoljátok csak
el: ha a mise idején a Golgotára megyünk – képzeljük magunk elé! –, és tudjuk,
hogy az a férfi ott előttünk Jézus, megengednénk-e magunknak a csevegést, a
fényképezést, a feltűnősködést? Nem! Mert Jézus van ott! Biztos, hogy csendben
maradnánk, sírnánk, de annak öröme is eltöltené szívünket, hogy meg vagyunk
váltva. Amikor belépünk a templomba, hogy misén vegyünk részt, gondoljunk erre:
a Golgotára megyek, ahol Jézus életét adja értem! Akkor majd eltűnik a
feltűnősködés, megszűnik a csevegés, eltűnnek a megjegyzések és az ehhez
hasonló dolgok, amelyek eltávolítanak minket ettől az oly gyönyörű dologtól, a
misétől, Jézus győzelmétől.
Azt
hiszem, most már világosabb, hogyan válik jelenvalóvá és hatékonnyá a húsvét,
valahányszor misét mutatunk be, vagyis látjuk az emlékezet értelmét. Az
eucharisztián való részvétellel belépünk Krisztus húsvéti misztériumába,
átlépünk vele együtt a halálból az életbe, ott, a Golgotán. A mise azt jelenti,
hogy újra belépünk a Golgota eseményeibe, és nem színielőadásra megyünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése