Mária, mártírok királynője Könyörögj érettünk!

Mária, mártírok királynője 

Könyörögj érettünk!

Nagy becsben tart bennünket az Isten! Annak ellenére, hogy ismer bennünket, személyesen is! Már csak azért is kijelenthetem ezt, mert Teremtőmnek ismerem el. Őt, Aki önmagát is megtestesíteni volt hajlandó, csak azért, hogy kifejezhesse magát a számunkra. Aki azért akar érthetővé lenni, számomra is, hogy megértesse velem, hogy több van bennem is, mint ami anyagi, ami töredékes, és ami gyengeség, sőt értetlenség, éppen ezért együgyűség, mely bizalmatlanságot és rosszat, bűnt szülni hajlandó és képes. Ugyanakkor, tegnap úgy fogalmaztam, Jézus kapcsán, hogy ’még Jézus is szenvedi, megszenvedi emberségét! Érzi zsigereiben a rosszat!’ – Érezni, tudatában lenni lehetek képes azt, hogy behatárolt vagyok. Csak részben vagyok alkalmas a jóra. Olyan részben, amilyen mértékben elhiszem, elfogadom azt, hogy Isten teljességéből van részesedésem, így, csakis Vele és Benne érhetem el teljességemet, mikor majd kiszabadulhatok e testbe zártságomból, és kiteljesedhetek a Lélekben. Ahogy már elmélkedtem erről, hiszem, hogy meg kell fejlődni a lélekké létre alkalmasságot is. Tulajdonképpen, erre utal Jézus, amikor azt mondja, hogy senki sem juthat az Atyához, csak általam. Mert, Ő adja kezünkbe azt a használati utasítást, mely a megfejlődésünkhöz kell.

Amikor János azt írja le, azt fogalmazza meg, hogy „azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy üdvözüljön általa a világ”, akkor arról az isteni bölcsességről beszél, és arról ad közlést a számunkra, hogy Istenben nyerhetem el a teljességemet, melyhez Jézus mestert kell igénybe vennem! Szabadságra vagyunk teremtve! Ha, nem zárkózunk be a magunk együgyűségébe. Vagyis, bár bűnben élek, de nem a bűnnek, hanem Isten szeretetének! Ezért, a hívő ember nem ragad le ott, hogy együgyű, hanem szüntelen keresi azt, Aki képes ebből az együgyűségéből, korlátaiból, önmagába zártságából kiszabadítani. Ki akarok szabadulni bezártságomból, mert érzem, és élem, hogy többre van teremtettségem!

Isten olyan mértékben elkötelezett az Ember és a Világ üdvözítésében, hogy önmagát alázza meg, ahogy Pál mondja.

Ugyanakkor, Pál az emberré lett Istenről, Jézusról mondja, vagyis, Isten emberi mintája arra is vonatkozik, hogy önmaga megalázásához is hasonulnom kell, ha az általa kínált szabadságra vágyom! Jézus, „isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig”.

Tudnom kell önmagamnak meghalni, önmagamat oda áldozni, engedelmessé tenni azért, hogy felmagasztalhasson, azaz, azt mondhassa majd nekem is: „menj be urad örömébe” [Mt 25,23]. Ne akarjak isten lenni, még önmagam istene se! Ne tartsam magam mindenhatónak, és minden tudás birtokosának! Tudjam, hogy mi tudásom van, Istentől kapott értelmemből az, és mert ott, és akkor lehetek a világban, amikor ezt a tudást birtokolhatom. Azt sem szabad felednem, hogy miért, mire kapom a tudást, az ismeretet, a képességet és az alkalmasságot! Szolgáló lélekkel viseltessek azon értékek iránt, melyekkel rendelkezhetek! Tudnom kell, hogy csak külsőleg vagyok ember, de bennem Isten akar lenni azért, hogy üdvösségére lehessen a világnak! Na, ehhez kell az alázat, a szelídség, az önmérséklet, és az önismeret is. Nem akarok Isten korlátoddá lenni! Enged nekem, hogy lehessek csak az, aki Te akarsz lenni általam! Ámen