Szent
Ágnes szűz
[január 21.]
Ágnes azt jelenti ‚bárány’ (agna), mert szelíd
volt és alázatos, mint a bárány. Vagy a görög agnos, ‚jámbor’ szóból
származik a neve, mert jámbor volt, s könyörületes szívű. Vagy a
‚megismerésből’ (ab agnoscendo) lett Ágnes, mert megismerte az igazság
útját. Szent Ágoston szerint az igazsággal a hívság, a csalárdság és a kétkedés
áll szemben, és Ágnes az igazság erényével tartotta magától mindhármat távol.
Ágnes nagy okosságú szűz volt, Szent Ambrus szerint,
aki megírta vértanúsága történetét.*
Tizenhárom éves korában elveszítette a halált, és helyébe életet nyert. Évei
számát tekintve ugyan még gyermek, értelme szerint bölcs öreg; testében ifjú,
lelkében ősz-fehér; orcára szép, még szebb hitére.
Ágnes
egy alkalommal az iskolából hazafelé tartott, s a prefektus fia belészeretett;
drágaköveket és megszámlálhatatlan kincset ígért neki, ha feleségül megy hozzá.
Ágnes azt felelte: „Távozz tőlem, bűnnek taplója, gazságnak élesztője, halálnak
tápláléka! Van már nékem más választott szeretőm.” És elkezdte magasztalni
szerelmes jegyesének azt az öt erényét, melyeket a menyasszonyok leginkább
keresnek vőlegényükben: előkelő származását, szépsége ragyogását, temérdek
gazdagságát, bátorságát és erős hatalmát, mélységes szerelmét. Így beszélt
róla: „Őt szeretem, ki sokkal előkelőbb és dicsőbb származású tenálad, és
akinek anyja szűz, atyja nem ismert asszonyt, akinek angyalok szolgálnak,
szépségét a nap s a hold csodálja, javakban sohasem szűkölködik, vagyona soha
meg nem fogyatkozik, kinek leheletétől feltámadnak a holtak, érintésétől
betegek gyógyulnak; akinek szerelme tisztaság, érintése szentség, a vele való
egyesülés szüzesség.” S hogy ennek az öt erénynek még nagyobb súlyt adjon,
hozzáfűzi: „Vajon kinek a nemessége tündöklőbb, kinek nagyobb a hatalma, szebb
a tekintete, édesebb és minden kegyelemmel áradóbb a szerelme?”
Ezután öt ajándékot sorol fel, melyeket vőlegénye neki
adott, s többi menyasszonyának is ád: a hit gyűrűjével jegyzi el, sokféle
erénnyel ruházza fel és ékesíti őket; szenvedésének vérével jelöli meg,
szerelmének bilincsével köti magához, és a mennyei dicsőség kincseivel
gazdagítja őket. „Aki jobbomat gyűrűjével jegyezte el, és nyakamat
drágakövekkel rakta körül – mondja Ágnes –, felöltöztetett arannyal szőtt,
díszes menyasszonyi ruhába, és felséges ékszerekkel ékesített engem, arcomra
jelet tett, hogy rajta kívül mást ne szeressek, orcáimat vérével díszítette.
Tiszta öleléssel kötött magához, teste testemmel egyesült. Mérhetetlen
kincseket mutatott, s nekem ígérte azokat, ha kitartok mellette hűségben.”
Ezt hallván az ifjú eszét vesztve ágynak esett. Hangos
sóhajtozásaiból tudták meg az orvosok, hogy szerelem gyötri. Az ifjú atyja
elmondta ezt a szűznek, s az azt felelte, hogy első jegyesének tett ígéretét
nem szegheti meg. A prefektus kutatni kezdte, ki az a vőlegény, kinek
hatalmával Ágnes kérkedett. Amikor valaki elárulta, hogy Krisztus a jegyese,
kezdetben hízelgő szavakkal, később fenyegetésekkel zaklatta. Ágnes azt mondta
neki: „Tehetsz, amit akarsz, mert amit kívánsz, el nem éred.” Akár ijesztgette,
akár hízelkedett, Ágnes csak nevetett rajta. A prefektus ekkor így szólt: „Két
dolog közt választhatsz: vagy együtt áldozol a szüzekkel Vesta istennőnek, ha a
szüzesség annyira tetszik neked, vagy együtt bujálkodhatsz a szajhákkal!” Mivel
Ágnes nemes nemből származott, erőszakot nem alkalmazhatott ellene, ezért
kereszténységgel vádolta meg. Ágnes azt felelte neki: „Nem fogok áldozni az
isteneidnek, de másféle mocsok sem szennyez be. Mellettem áll testem
védelmezője, az Úr angyala.”
Erre a prefektus megparancsolta, hogy vetkőztessék
meztelenre, s úgy vezessék a bordélyházba, de az Úr oly sűrű hajsátorral
borította be, hogy jobban eltakarta, mintha ruha lett volna rajta. Belépvén
pedig a bűn fészkébe, az Úr angyala várta ott, ki a helyet nagy fényességgel
ragyogta be, és egy hófehér köntöst nyújtott felé. A bordély szentéllyé
változott, olyannyira, hogy tisztábban távozott, ki oda betért, s hálát adott a
nagy fényességnek.
A prefektus fia pedig más ifjakkal együtt odaért a
bordélyhoz, s biztatta őket, hogy menjenek csak be előtte a szűzhöz. Beléptek,
de a csodától megdöbbenve és megrémülve menten visszafordultak. Ő pedig
szerencsétleneknek nevezte barátait, és őrjöngve rontott be a lányhoz, de
amikor meg akarta érinteni, roppant fényár zúdult reá. Mivel nem adta meg a
méltó tiszteletet az Úrnak, megfojtotta őt az ördög, s kilehelte lelkét.
A prefektus ezt hallván, nagy jajveszékeléssel jött
Ágneshez, és buzgón faggatta a halál okáról. Ágnes azt mondta neki: „Az
kerítette fiadat hatalmába és az, ölte meg, akinek akaratát éppen beteljesíteni
készült. Társai viszont a csodás látványtól megrémülve, bántatlanul tértek
vissza.” Erre a prefektus: „Abból derülne ki, hogy nem bűbájos mesterkedéssel
művelted ezt, ha meg tudnád parancsolni, hogy támadjon fel.” Ágnes
fohászkodására az ifjú életre kelt, s attól kezdve nyilvánosan hirdette
Krisztust.
A templomok papjai erre lázadást szítva a nép közt,
így kiáltoztak: „Öld meg a boszorkányt, öld meg ezt a gonosz bajkeverőt, aki
megzavarja az elmét és elvarázsolja a lelket!” A prefektus azonban látva a nagy
csodát, meg akarta menteni Ágnest, de félt a száműzetéstől, ezért utódot
állított a maga helyére, s mivel megmenteni nem tudta, megrendülten
visszavonult. Ekkor utóda, Aspasius megparancsolta, hogy Ágnest vessék egy nagy
tűzbe, de a láng kétfelé csapva a lázongó tömeget égette meg; a szentet még
csak nem is érintette. Aspasius ekkor elrendelte, hogy döfjenek kardot a
torkába. A fehérben s bíborban tündöklő jegyes így szentelte Ágnest
menyasszonyává és vértanúvá. A közhit szerint Nagy Constantinus császár
idejében szenvedett vértanúságot, aki 309-ben kezdett uralkodni. Amikor testét
a keresztények és szülei kegyelettel el akarták temetni, alig tudtak
félrehajolni a kövek elől, amiket a pogányok hajigáltak feléjük.
Emerentianát pedig, Ágnes tejtestvérét, ki bár még
csak hittanuló szűz volt, de igen szent életű, midőn a sír mellett állva
kitartóan vádolta a pogányokat, halálra kövezték, Rögtön földrengés, villámlás
és mennydörgés támadt, úgyhogy sok pogány meghalt. Nem is bántották többé
azokat, akik a szűz sírját fölkeresték. Emerentiana testét Ágnes mellé
helyezték.
Miután szülei nyolc napon át virrasztottak a sírnál,
aranyruhás szüzek sugárzó kórusát pillantották meg, s köztük látták Szent
Ágnest is, hasonló ruhában ragyogva; jobbján hónál fehérebb bárány állt. Így
szólt hozzájuk: „Nézzetek meg, s ne mint holtat gyászoljatok, de örvendezzetek
velem, s adjatok hálát, mert e szüzekkel együtt én is fényes trónust kaptam.” E
látomásért ünneplik Ágnest másodszor is.*
Constantia szűz, Constantinus császár leánya súlyos
leprában szenvedett. Hallván erről a látomásról, Ágnes sírjához ment, és ima
közben elaludt. Meglátta Szent Ágnest, aki így szólt hozzá: „Állhatatosság a
neved, légy hát állhatatos! Ha hiszel Krisztusban, meggyógyulsz.” E szavakra
felébredt, és teljesen egészségesnek találta magát. Felvévén a keresztséget,
Szent Ágnes sírja fölé bazilikát emeltetett, és maga szüzességben élvén,
példájával sok szüzet vonzott oda.
Egy Paulinus nevű férfiút, aki Szent Ágnes templomában
papi szolgálatot teljesített, szörnyű testi kísértés kerítette hatalmába. Nem
akarván Istent megbántani, a pápától engedélyt kért, hogy megnősülhessen. A
pápa látva jóságát és egyszerűségét, egy smaragdgyűrűt adott neki, és
meghagyta, hogy járuljon Szent Ágnes szépséges képe elé, mely templomukban van
megfestve, s az ő nevében kérje meg, hogy a szűz engedje magát eljegyezni vele.
Midőn a pap a gyűrűt felajánlotta a képnek, az kinyújtotta a gyűrűsujját,
elfogadta a gyűrűt, s ujját visszavonva minden kísértéstől megszabadította a
papot. Azt mondják, az ujján máig látható a nevezetes gyűrű.
Másutt azt olvassuk, hogy amikor Szent Ágnes temploma
omladozni kezdett, a pápa azt mondta egyik papjának, hogy menyasszonyt kíván
neki ajánlani, akit védelmeznie és táplálnia kell, tudniillik rábízza Szent
Ágnes templomát. Egy gyűrűt adván neki, megparancsolta, hogy jegyezze el az
említett képet, amit a pap, miután az kinyújtotta és visszavonta ujját, valóban
el is jegyzett.
Szent Ambrus A Szüzekről írt könyvében azt
mondja Ágnesről: „Vének, ifjak, gyermekek zengik dicsőségét. Nincs annál
dicséretre méltóbb, mint akit csak dicséret illet. Ahány ember, annyi dalnok,
kik midőn szólnak, vértanúságát hirdetik. Csodáljátok mindnyájan, hogyan tudott
tanúbizonyságot tenni Istenről az, aki koránál fogva még nem tanúskodhatott.
Elérte, hogy Isten megbízott benne, amikor az emberek még nem bízhattak
ítéletében, mert ami természetfeletti, az a természet Teremtőjétől származik. A
vértanúságnak új neme: még gyenge a szenvedésre, de már érett a győzelemre; a
harcra még alkalmatlan, de méltó a győzelmi koronára; az erény mestere volt,
aki kora szerint nem is tudott volna jó és rossz között ítélni. Egyetlen
menyasszony nem siet úgy a menyegzői szobába, ahogy ez a szűz sietett a
vesztőhelyre, boldogan, gyors léptekkel.” Ugyanezen Szent Ambrus azt mondja Praefatiójában:
„Szent Ágnes az előkelő származás előnyeit lenézve mennyei méltóságra
érdemesült; az emberi közösség vágyait megvetve, az örök Király társaságába
vétetett; vállalva a dicső halált Krisztus megvallásáért, hozzávált
hasonlatossá.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése