Ferenc pápa: A sértés a gyilkosság kezdete

Idegességből, irigységből kiszalad a szánkon a sértés, amivel elvesszük a másik méltóságát. Jézus azt kéri, hogy engesztelődjünk ki testvérünkkel, még ha haragszunk is rá – erről elmélkedett a pápa június 14-én, a Szent Márta-házban bemutatott reggeli szentmisén.

Amikor csúcsforgalomban ülök az autóban és elhagyja a számat néhány sértés, de még gyakrabban, amikor irigy vagyok valakire, akkor elkezdem meggyilkolni őt, elveszem a jogát ahhoz, hogy tiszteletre méltó legyen, megölöm a jövőjét. Jézus gyökeres kiengesztelődést kér tőlünk, azt, hogy tartsuk tiszteletben magunk és a másik ember méltóságát – Ferenc pápa a hegyi beszédből való szakaszt elemezte Szent Máté evangéliumából: Jézus azt tanítja, hogy tartsuk tiszteletben embertársaink életét és becsületét.

Jézus régimódi sértéseket említ – jegyezte meg mosolyogva a Szentatya. – Nekünk sokkal cirkalmasabb, ízesebb, színesebb sértéseink vannak. Jézus keményen fogalmaz, mert a tízparancsolat „Ne ölj!” parancsához hozzáteszi: „méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére”. Ha azt mondjuk testvérünknek, hogy hülye, őrült, akkor méltók vagyunk az ítéletre. A sértés ugyanis a gyilkosság kezdete, a másik lejáratása. Ilyenkor elvesszük tőle a jogot, hogy tiszteletre méltó legyen, a társadalom félreállítja, megöli.

Ma már hozzászoktunk ehhez, a sértések levegőjét szívjuk. Elég, ha csúcsforgalomban autót vezetünk, ott aztán egész karnevál van a sértésekből. Az emberek pedig találékonyan sértegetik egymást. A kis sértések aztán – amit például a csúcsforgalomban mondunk az autóban ülve – nagy sértésekké válnak. A sértés pedig eltörli a másik ember jogát. „Nem, ne hallgasd meg”. Ez a megkövezés. Ennek az embernek nincs többé joga beszélni, eltörölték a hangját.

A sértés azért olyan veszélyes, mert gyakran irigységből fakad. Amikor egy személy fogyatékkal él, legyen az mentális vagy fizikai, akkor nem jelent rám veszélyt és nincs kedvem sértegetni. Ha azonban olyat csinál, ami nekem nem tetszik, akkor sértegetem és „fogyatékosnak” állítom be: értelmi, szociális, családi fogyatékosnak, aki képtelen a beilleszkedésre. És ezért gyilkos a sértés: megöli a másik személy jövőjét, az előtte álló utat. Az irigység nyitja ki a kaput, mert amikor a másik ember rendelkezik valamivel, ami engem fenyeget, akkor az irigység arra késztet, hogy sértegessem a másikat. Szinte mindig ott rejlik az irigység – állapította meg a pápa.

A Bölcsesség könyve azt mondja, hogy a halál az ördög irigységén keresztül lépett be a világba. Az irigység hozza a halált. Mondhatjuk, én nem irigylek senkit, de gondoljuk jól végig. A rejtett vagy nyílt irigység erős; képes sárgává, zölddé változtatni, mint az epe, amikor betegek vagyunk. Az embereknek sárga, zöld lesz a lelkük az irigységtől, és ez arra hajtja őket, hogy sértegessék, elpusztítsák a másikat.

Jézus azonban megállítja ezt a folyamatot – mutatott rá Ferenc pápa. – Nem, ezt nem szabad, olyannyira, hogy ha elmész imádkozni vagy misére és észreveszed, hogy testvérednek baja van veled, menj és engesztelődj ki vele. Jézus ilyen radikális. A kiengesztelődés nem jólneveltség, hanem radikális hozzáállás, amely igyekszik tiszteletben tartani a másik méltóságát és a sajátját is. A sértéstől a kiengesztelődésig, az irigységtől a barátságig. Ezt a folyamatot adja nekünk ma Jézus.

Jót tesz nekünk ma, ha végiggondoljuk: Hogyan sértegetek én? Mikor sértegetek? Mikor tépem ki a szívemből a másikat egy sértéssel? És nézzük meg, hogy ott van-e az irigység keserű gyökere, ami arra indít, hogy elpusztítsam a másikat, hogy legyőzzem a versengésben. Nem könnyű ez. De gondoljunk arra, hogy milyen szép, ha soha nem sértegetjük a másikat. Szép, mert így hagyjuk, hogy a másik növekedjen. Az Úr adja meg nekünk ezt a kegyelmet – fohászkodott a csütörtök reggeli szentmisén Ferenc pápa.

Évközi tizedik hét csütörtökje

Évközi tizedik hét csütörtökje

Miután Jézus általános kijelentést tett arról, hogy a régi törvényeket nem kívánja eltörölni, hanem tökéletessé akarja tenni, hat konkrét szöveget idéz a mózesi törvényből, majd mindegyikhez hozzáteszi az ő parancsát. Lényeges megjegyezni, hogy nem tesz különbséget a mózesi törvény és annak hagyományos, farizeusi magyarázata között, ezért az ő új parancsának megfogalmazásakor nem magával a törvénnyel ellenkezik, hanem a farizeusok törvényértelmezésével.
Elsőként a mai evangéliumban az emberi élet védelmét szolgáló parancsot idézi az ószövetségi törvényből: „Ne ölj!” Aztán hozzáteszi: „Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére.” Világosan kirajzolódik Jézus módszere: a bűn eredetét, gyökerét keresi, hogy ott lehessen megszüntetni, ahol elkezdődik. Ez a bűn ugyanis nem úgy kezdődik, hogy valaki odamegy embertársához és elveszi az életét, hanem ott, hogy valamivel korábban harag ébredt szívében felebarátja, embertársa iránt. Indulatát azonban nem tudta kezelni, nem tudta fékezni, ezért egyre nagyobb lett a gyűlölet a szívében, amely emberölésben végződött.
Jézus egy tökéletesebb életre hív. Az ő tanítványának kötelessége keresni a kibékülés lehetőségét és kötelessége arra törekedni, hogy a másik ember iránti ellenszenvtől, haragtól mielőbb megszabaduljon.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Istenünk, a teremtett világ erőit te az ember munkájának rendelted alá. Kérünk, hogy munkánkat keresztény lélekkel végezve őszinte szeretetben élhessünk testvéreinkkel, és teremtő munkád folytatásában méltó módon vehessünk részt. Kérünk, Urunk, földi ajándékaiddal segíts és kormányozz minket, akiket mennyei kenyereddel tápláltál.

„Jaj, ne öleljétek olyan szorosan egymást, mert nem fér közétek a jó Isten!”

Serbán Mária, az erdélyi Vasárnap és Keresztény Szó című katolikus kiadványok munkatársa készített riportot Nagyváradon, a Schönstatt-családakadémián.

„Voltak mélypontjaink. Őrületes mélypontjaink. Jobb és rosszabb időszakok.”
„Nagyon sokat beszélgetünk. Vannak szép, közös feladataink. És a szép közös munkák mindig jót tesznek.”

Kemény időszakban, egyetemistákként hosszú éveken át jártak Magyarországról Erdélybe, több itteni fiatal atyával tartották a kapcsolatot, rendszeresen könyveket, vallásos irodalmat hoztak, papszentelésekre jöttek: Brassó, Bethlen, Segesvár, Marosvásárhely, Déva… Harmincöt évvel ezelőtt épp egy ilyen erdélyi úton lobbant fel a szerelem… Azóta hét lánygyermek és egy angyalka kisfiú boldog, mondom boldog szülei, akik most várják a hatodik unokát. Zajlik náluk az élet, mindennaposak a nem mindennapi beszólások – ahogy pár évvel ezelőtt egyik gyermekből kibuggyant: „Jaj, ne öleljétek olyan szorosan egymást, mert nem fér közétek a jó Isten!” A családban mindenki zenél, van olyan is, aki igazán virtuóz módon. (Biztosan emlékeznek a televíziónézők Varga Mária Kingára, aki a Virtuózokban lépett föl fagottosként.)

„Nagyon összetartó családnak tartanak minket kívülről, de azt hiszem, azok is vagyunk. Régebben az volt a legnagyobb örömöm, amikor együtt ült a kilenc családtag, egy padban, a templomban, de most az is öröm, amikor hazajönnek és tele a ház…” – mondja Varga Erika, a feleség.

Hogy mennyire szigorú az iskolában Varga Károly matematikatanár, azt a diákjaitól kellene megkérdezni, viszont, hogy ragadósan víg kedélyű, közösségi ember, azt már a találkozás első másodperceiben érezni.

Nagyváradon, a családakadémia kétéves képzésének utolsó métereihez érkezve, májusban beszélgettem az ezt vezető Varga házaspárral, na és persze a résztvevők élményeire is nagyon kíváncsi voltam.

A családakadémia és Vargáék

Családakadémia… Elsőre a tinikorom Kadétok és kollégisták sorozatára asszociálok, de nem, ez nem egy film. Ez nagyon is a valóság, világunk, ahol tanulni és tanítani kell a (jól) működő kapcsolatokat (még a gyakorló katolikusoknak is…). Több mint húsz éve a magyar Schönstatt-családmozgalom részeként jött létre, tizennyolc apostolkodni akaró házaspár közös célkitűzéseként. „Tilmann atya hozta Ausztriából Magyarországra a Schönstattot, neki volt az a vágya, hogy legyen egy olyan képzés, amit családok tartanak családoknak, tehát a mozgalom kifelé, a világ, a családok felé néző arca” – meséli Erika. Az alapítás után el is indultak a kurzusok. Magyarországon a tizenötödiknél tartanak, Erdélyben pedig tavaly kezdődött az első.

– Mikor kerültetek bele az akadémiába?

– V. E.: Alapítótagok vagyunk, a Schönstatt-mozgalom számunkra a világot jelenti, és mindig nagyon fontos volt, hogy azt a sok jót, amit itt kapunk, adjuk is tovább, de nem mint üzletember, hanem mint az, aki megtapasztalta, hogy ez nagyszerű út. A fogyasztói társadalom sodrásában a Schönstatt egy olyan szép keresztény út, ahol szükség van önnevelésre, szükség van lelki munkára, és ahol tapasztaljuk is a fejlődést, alakulást. Erre az első erdélyi családakadémiára pedig Böbe nővér hívott meg bennünket, őt kell megkérdezni, miért…

– Hogyan épül fel a gyakorlatban ez a kétéves képzés?

– V. K.: Az első év hat rövid hétvégére épül – szombat délutántól vasárnap délutánig. Napi három előadásblokk után a házapárok kettesben beszélik meg a hallottakat, ezt követi egy nagy közös kör, amiben mindenki elmesélheti azt, ami megérintette. Van egy teljes nyári hét is a képzésben, majd következnek a vizsgák. Az első év a belső építkezésről szól, amikor sokat beszélgetnek kettesben a házaspárok, és az a tapasztalat, hogy ettől élénkebb lesz a kapcsolatuk „vérárama”. A sok beszélgetésből alakul ki a második évre a párok szívtémája, olyan személyes gondolatok, amit majd meg is kell osztaniuk másokkal. A lényeg, hogy az első év a házaspárok töltődésére szolgáljon, a második évben pedig inkább a továbbadás kapjon hangsúlyt.

– Szóval vizsgázni is kell?

– V. K.: A képzés ideje alatt mindegyik házaspár tart egy-egy rövid előadást így belső körben annak alapján, ami a beszélgetéseik kapcsán foglalkoztatja őket, tehát ami aktualitása a házasságuknak. Ezeket a kisebb előadásokat alakítva a képzés végén a pároknak vizsgaelőadást kell szervezniük otthonukban vagy a plébániájukon, ahova olyan házaspárokat hívnak meg a baráti körükből, környezetükből, akikkel szeretnék megosztani a tapasztaltakat, a szívtémájukat.

– Emlékeztek még arra, hogy mi volt a ti első szívtémátok?

– V. E.: Igen, a szeretet lépcsői. Beszélgetéseink során fölépítettünk egy olyan gondolatsort, hogy a szeretethez milyen lépcsők vezetnek. Az első az rögtön a pihenés volt, mert a fáradt ember nem tud szeretni, és ha kipihenjük magunkat, akkor egy kicsit könnyebb az élet. Innen vezetett fölfelé ez a lépcső…

– De hogy alakul ki ebből egy előadás?

– V. E.: Ezt a retorikát már nagyon régóta csináljuk. Úgy épül fel egy előadás, hogy először megfigyeljük az életet, utána összehasonlítjuk valamivel, majd egy lényeges mondatot odateszünk a közepére, hogy az legyen jól megjegyezhető, utána pedig „svédasztalt terítünk” a megoldási javaslatokból, tapasztalatokból.

– Az eltelt húsz év biztosan sok élményt hozott számotokra is, de milyen volt nektek most itt, nálunk „akadémiázni”?

– V. E.: Nagyon jól éreztük magunkat, nagyon nyitottak és profik a családok. Ami különleges volt itt, hogy Magyarországon nem nagyon vagy csak ritkán történik az, hogy papot látunk vendégül a hétvégére. Itt pedig folyamatosan, minden hétvégén velünk van egy-egy atya, és lelkesen, örömmel vesznek ebben részt. Ennek az együttműködésnek a felépítése speciális feladat, mert itt kicsit másabb az egyház működése, talán hierarchikusabb. Tehát, a kérdés, hogy papokat és képzett világiakat hogyan lehetne jó együttműködésre segíteni. Ez szép feladat itt.

– Böbe nővér hívott meg titeket, de ki szólította, szólítja meg a családokat?

– V. K.: Nálunk a családakadémia vezetői szólítanak meg embereket, vagy egy megbízott, hisz minden évfolyamnak van egy-egy kísérő házaspárja. Nálunk nincs nővér, itt Böbe nővér szervezte össze a csapatot, látta, melyik családban van valami mozgolódás, és megkérdezte, hogy részt szeretnének-e venni. Ez itt különleges…

A romániai kezdeményező: Böbe nővér

Böbe nővér, a családakadémia hazai mozgatórugója tizenkilenc éve schönstatti márianővér, 2003 és 2008 között a magyarországi Schönstatt-mozgalomban a lányifjúság felelőse volt. A Varga házaspár legnagyobb lányával dolgozott együtt. Innen a közeli ismerettség. Jelenleg Temesváron szolgál. Őt arról kérdeztem, mi mozgatta meg a szívét a családok felé.

Amikor fiatalokkal dolgoztam, láttam a különbséget azok között a fiatalok között, akik olyan családból jönnek, ahol a szülők igenis dolgoztak a házasságukon, illetve, akiknek kicsit „elhanyagoltabb” a családi hátterük. Öröm volt számomra velük dolgozni, és akkor jöttem rá, hogy nem az ifjúság az első, akikkel foglalkozni kell, hanem a családok. Ekkor kértem, hogy kezdhessek el velük foglalkozni, 2005-től először azokkal a családokkal foglalkoztam, akiket ismertem, a baráti körömbe tartozókkal. Meghívtam pár családot, és nekik tartottam előadásokat, stb. 2008-tól valaki átvette tőlem az ifjúságot, és négy évet Schönstattban tölthettem, ahol betekintést nyertem a családmunkába. Ott ismerekedtem meg az akadémiával, és úgy láttam, ez nagyon jó lenne nálunk is. 2012-ben tértem vissza az országba. Első perctől volt egy család a temesvári egyházmegyében, akiket nagyon lelkesített az akadémia gondolata. Később Nagyváradon is kialakult egy családcsoport, majd Temesváron is hirdettük egyes plebániákon, így jött össze az a hét család, amelynek tagjai most részt vettek a képzésen. Tervben van, hogy „beljebb” is elvigyük az akadémiát, tehát a szatmári és az erdélyi egyházmegyébe is.

A magyarországi képzéssel szemben itt különleges helyzetet jelent a magyar-román vegyes házaspárok jelenléte is…

Igen, természetesen vannak vegyes családok is a Schönstattban, és ortodoxok is jöhetnek, sőt. Mesterképzésen pszichopedagógiát tanulok, és a szakdolgozat vezető (román ajkú) tanárnő javaslatára a schönstatti projekttel foglalkozom, mert érdekesnek tartotta. A házaspárok jelentkezésénél az első szempont az, hogy hiteles legyen a házaspár, példaadó családi életet éljenek, mert apostolkodni csak úgy lehet, ha hiteles a családi életem. Ez nem egy meghirdetett program, inkább személyes hívás, elhivatottság alapján működik.

– Tehát ha szívügye egy házaspárnak a „működő család”, felveheti veletek a kapcsolatot?

– Ami nagyon fontos az, hogy a pár, aki jelentkezik olyan házaspár legyen, akinek valóban működik a házassága, tehát nincs szükségük párterápiára. Természetesen, minden családban vannak veszekedések, vannak nézeteltérések, ez benne van a batyuban, de az akadémia nem terápia, tehát nem olyan házaspároknak szól, akik már válófélben vannak, ahol nem tudnak már komminukálnak egymással. Fontos az is, hogy nyitottak legyenek a párbeszélgetésre. Házasságot nem lehet úgy élni, hogy ketten nem beszélik meg a dolgaikat. Korhatár nincs, az mégis nagyon fontos, hogy olyan házasok legyenek, akiknek van már egy kis tapasztalatuk, legalább 2-4 éve házasok. Mielőtt elkezdődik az akadémiai kurzus, mindig meglátogatjuk a jelentkező családot, elbeszélgetünk velük, bemutatjuk, mire vállalkoznak, mire kötelezik el magukat. És látjuk mi is, hogy oda valók vagy nem. Egy kurzusban minimum 6 maximum 9 résztvevő pár az ideális, ha többen vannak, akkor nehezebben jut mindenki szóhoz, ami pedig nagyon fontos a képzésben.

Szóhoz jutottak a részt vevő házaspárok

Kovács László és Katalin, Nagyvárad

– László: Utólag visszatekintve, a családakadémia minőségi változást hozott az életünkbe, a házasságunkba. Sok mindenre rávilágított, és nagyon sok gyakorlati tanáccsal lettünk gazdagabbak. És amiket megélünk ezekből a tanácsokból, azok – utólag visszagondolva – úgy érzem jobbá tették a családi életünket.

– Katalin: Amit kaptam az akadémiától, az a hitelesség, hiteles emberek, hiteles életek, nem tökéletesek, hanem hitelesek, akik merik vállalni, hogy elesnek és felállnak, és tovább csinálják.

Veres István és Carmen, Nagyvárad

– István: Kaptunk egy nagy családot. A két évre visszatekintve, közösséggé formálódtunk, összeforrtunk, mostmár úgy érezzük, egy család vagyunk, és nem tudunk meglenni egymás nélkül. Számomra ez az akadémia.

– Carmen: Az első évben tényleg főleg a családunk fejlődése, tehát egymásra figyelésünk, és a minőségi kapcsolatunk fejlődése volt megfigyelhető. Eztán elkezdtünk „ráérni” erre az egész folyamatra, elmélyültünk, és egyre közelebb kerültünk Máriához, rajta keresztül Istenhez. A rengeteg barátság is ajándék, ami itt szövődött, például az előadókkal, akik eljöttek hozzánk, és akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot. Fantasztikus emberekkel ismerkedtünk meg, és ez is nagyon jó volt.

Dotterer-Kiszely Szilárd és Anikó, Temesvár

– Anikó: Úgy érezzük, a Szűzanya irányította lépteinket a családakadémiára. Rájöttünk, hogy nem ketten vagyunk a házasságban, hanem hárman. A kapcsolatunk erősödött. Két év alatt megtanultunk jobban figyelni, megfigyelni eseményeket, dolgokat mind a házasságunkban, mind a körülöttünk élők életében is. Talán jobban tudjuk kezelni a nehezebb helyzeteket, több időt szakítunk egymásra, jobban megbeszélünk dolgokat…

– Szilárd: Lehet, hogy megtanultunk másokat is jobban elfogadni vagy elfogadni olyannak, amilyenek. A gyerekekre is jobban odafigyelünk, egyre inkább próbáljuk megérteni és vezetni őket. És tényleg igazi barátokra találtunk itt az akadémián.

Marossy Levente és Holcz Beatrix, Arad

– Levente: Családra leltünk, új ismeretségekre, új barátságokra. Úgy érzem, sok élettapasztalatot osztottunk meg egymással, ugyanakkor ezekből gazdagodtunk, gazdagodunk. És reméljük, hogy ezt majd tovább is adhatjuk.)

– Beatrix: Számomra a legfontosabb az volt, amit igyekeztünk megtanulni, hogy a jó házasság mögött nagyon sok munka áll. Munka, amellyel nap mint nap meg kell dolgozni. A házasságban és a gyermekneveléshez rengeteg türelemre van szükség, és nagyon jó volt azt tapasztalni, hogy a jelen lévő házapárok is nagyon hasonló problámákkal küzdenek, hasonló helyzeteket hoz elő számukra is az élet. Segítséget nyújtottak nagyon sokszor, tapasztalatokkal láttak el vagy egyszerűen csak imádkoztak értünk.

Piklor Melinda és László, Kürtös

– Melinda: Mi nagyon rég vártuk ezt az akadémiát, és egy új családra leltünk, egy nagyobb családra, akik megerősítették bennünk azt, hogy igenis jó megélni a keresztény értékeket, úgy a családban, mint kifelé is. Számomra pedig nagyon fontos dolog, hogy ezt a gyerekeknek is átadjuk.

– László: Továbbá, megtanultunk aktívan hallgatni. Megtanultuk magunkat fegyelmezni itt a csoportban, ami azt jelentette, hogy nemcsak hogy áthelyezzük magunkat a társunk helyzetébe, hanem megtanuljuk folytatni egymás gondolatait, egymásba szőni azokat ahhoz, hogy kifelé is látszódjék az az egység, amit az első évben összekovácsoltunk, és úgy érzem, hogy nagyon jól ment. Annak ellenére, hogy itt is, – ahogy bele szokott szólni a sátán – minden hétvége előtt az volt bennünk, hogy jajj már megint kell menni a családakadémiára… úgy érezzük magunkat, hogy mindjárt felrobbanunk, és mégis menni kell, mert elköteleződtünk… de amikor megérkeztünk, és kezdünk jelen lenni, akkor olyan volt, mint a filmekben amikor kinyitják a nagy, nehéz vaskaput, ami mögött ott van a fény… nagyon hálásak vagyunk ezekért az évekért.

– Fogalmunk nem volt ezelőtt két évvel, hogy hova is jövünk. Személyesen hívott meg bennünket Böbe nővér és Piklor Laciék. És elvállaltuk, gondolván, jó lesz ez nekünk. Itt állunk két év után, és hihetetlen a fejlődés köztünk. Olyan fogalmakat tanultunk, amik eddig csak úgy elmentek a fülünk mellett, de nemcsak tanultuk, hanem kezdtük megélni, gyakorolni is. Megtanultunk megalkotni egy beszédet, amit majd elő is fogunk adni, amiben majd másokat is buzdítani tudunk. Ebben a kialakult nagy családban útmutatást kaptunk gyerekneveléshez is, és nagyon sok élményt is kaptunk.

Varga Károly és Erika, Budapest

– Erika: Mi vagyunk itt a kakukkojás, mert mi csöppentünk ide legkésőbb, és ráadásul egy óra késéssel érkeztünk rögtön első alkalommal, mert nem vettük figyelembe az óraátállítást. Hihetetlenül jó csapatot tapasztalatunk itt, Böbe nővér már jól összekovácsolta őket, meg a családok is egymást. Ami nekem személyesen a legszebb ajándék volt, az a hatalmas nyitottság, érdeklődés a csoport részéről, mindenki az élethelyzetéhez mértén igyekezett ambiciózusan, nagyon pedánsan teljesíteni. Olyan csodálatos volt, hogy minden alkalmon megjelent egy-egy atya (és majd nyáron is), nekem ez nagyon szép volt. És az a közösség, amit itt megélünk veletek, azért csak hálát adni tudok.

– Károly: Érződik, hogy a Szűzanya itt van. Érződik a légkörben, ahogy el is mondtátok, hogy egy család lettünk, a Szűzanya családja lettünk. Jó légkör, egymás elfogadás, szeretet, mind ezt bizonyítja. És mi a feladatunk, Mária milyen feladatot ad nekünk? Megszülni Jézust a világnak. Gyönyörű látni, hogy ezen mindenki buzgón dolgozik. Megszülni a világnak Jézust. Én úgy látom, hogy Erdélyben ez az élenjáró csapat kovásza lesz a családok megújulásának, és a jó párbeszédnek az atyák és a családok között.

A Schönstatt-családakadémia kapui tehát nálunk is nyitva állnak… egy hatékony, szépen működő képzési lehetőség ez a családok iránt felelősséget érző, tenni akaró keresztény házaspárok számára.

Ferenc pápa: Mi lesz az emberiséggel, ha a fiatalok a fenekükön ülnek?

Június 13-án a keresztség és a bérmálás témáját követően a Szentatya új katekézissorozatot kezdett, mégpedig a tízparancsolatról. Az első alkalmat egy bevezető témának, a teljes élet utáni vágynak szentelte. Ferenc pápa katekézisének fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma Páduai Szent Antal ünnepe van. Kit hívnak közületek Antalnak? Tapsoljuk meg az összes Antalt!

Ma új katekézissorozatot kezdünk, mégpedig a parancsolatokról, Isten törvényének parancsolatairól. Hogy a témát bevezessük, az imént hallott szakaszt vesszük kiindulópontnak: Jézus találkozik egy emberrel – egy fiatalemberrel –, aki térden állva kérdezi tőle, hogyan nyerhetné el az örök életet (vö. Mk 10,17–21). Ebben a kérdésben benne van a minden ember létezése előtt álló kihívás – mely bennünket is érint –: vágy a teljes, végtelen életre. De mit tegyünk, hogy elérjük? Milyen úton jutunk el hozzá? Hogy igazán éljünk, hogy nemes életünk legyen… Megannyi fiatal próbálkozik „élni”, de aztán csak elpusztítják magukat, mert mulandó dolgok után futnak.

Némelyek azt gondolják, jobb kioltani ezt az ösztönt – az életösztönt –, mert veszélyes. Szeretném elmondani, főleg a fiataloknak, hogy a legveszélyesebb ellenségünk nem a konkrét problémák, bármennyire komolyak és drámaiak legyenek is: az élet legnagyobb veszélye egy rossz alkalmazkodási szellem, mely nem szelídség vagy alázat, hanem középszerűség, kishitűség. [1] Egy középszerű fiatal rendelkezik-e jövővel, vagy nem? Nem! Egyhelyben marad, nem fejlődik, nem lesz eredményes. Középszerűség vagy kishitűség. A mindentől félő fiatalok: „Nem, én ilyen vagyok…” Az ilyen fiatalok nem haladnak előre. Szelídség, erő, és semmi kishitűség, semmi középszerűség! Boldog Pier Giorgio Frassati – egy fiatalember –, azt mondta, hogy élni kell és nem vegetálni. [2] A középszerűek csak úgy elvannak. Erővel kell élni az életet! Kérnünk kell a mennyei Atyát, hogy adja meg a mai fiataloknak az egészséges nyugtalanság ajándékát. Amikor otthon a családotokban az anyuka és apuka azt látják, hogy fiatalkorú gyermekük egész nap csak üldögél, azt gondolják: „Úgy látszik, beteg, biztos, van valami baja”, és elviszik az orvoshoz. A fiatal élete előrehaladás, nyugtalanság, egészséges nyugtalanság, képesség arra, hogy ne elégedjen meg egy szépség nélküli, szürke élettel. Ha a fiatalok nem fognak igazi életre éhezni, kérdezem, mi lesz az emberiséggel? Ha a fiatalok a fenekükön ülnek és nem nyugtalanok, mi lesz az emberiséggel?

Az evangéliumban szereplő férfi kérdése, melyet hallottunk, mindannyiunkban ott él: hogyan találhatunk rá az életre, a bőséges életre, a boldogságra? Jézus így válaszol: „ismered a parancsokat” (Mk 10,19), és idéz egy részt a tízparancsolatból. Ez pedagógusi eljárás, amellyel Jézus egy konkrét helyhez akar vezetni; már a kérdéséből világos ugyanis, hogy annak a férfinak nem teljes az élete, többet szeretne, nyugtalan. Mit kell tehát megértenie? Azt mondja: „Mester, mindezeket megtartottam ifjúkoromtól fogva” (Mk 10,20).

Hogyan lépünk át az ifjúkorból a felnőtt érettségbe? Akkor lépünk át, amikor elkezdjük elfogadni saját korlátainkat. Akkor válunk felnőtté, amikor relativizáljuk magunkat, és tudatosítjuk „azt, ami hiányzik” (vö. Mk 10,21). Ez az ember kénytelen elismerni, hogy mindazzal, amit meg tud „tenni”, nem tud átlépni egy bizonyos „határt”, nem tud egy bizonyos szint fölé kerülni.

Milyen jó embernek, férfinak és nőnek lenni! Micsoda nagy érték a létünk! Mégis van egy igazság, amelyet az utóbbi évszázadok történelmében az ember gyakran elutasított, aminek tragikus következményei lettek: korlátainak igazsága.

Az evangéliumban Jézus mond valamit, ami segíthet nekünk: „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni” (Mt 5,17). Az Úr Jézus teljességet ajándékoz, ezért jött. Annak a férfinak el kellett érkeznie az ugrás küszöbéhez, ahol fel tud hagyni azzal, hogy önmagáért, saját tetteiért, saját javaiért éljen, és – épp, amiért hiányzik neki a teljes élet – el tud hagyni mindent, hogy az Urat kövesse. [3] Ha jól megnézzük, Jézus végső – mérhetetlen, csodálatos – felszólításában nem a szegénység, hanem a gazdagság, az igazi gazdagság javaslatát találjuk: „Egyetlen dolog hiányzik neked: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, és így kincsed lesz a mennyben, aztán jöjj, és kövess engem!” (Mk 10,21).

Ha valaki választhat az eredeti és a másolat között, ki választaná a másolatot? Ez tehát a kihívás: megtalálni az életből az eredetit, és nem a másolatot. Jézus nem pótlékokat kínál, hanem igazi életet, igazi szeretetet, igazi gazdagságot! Hogyan követhetnének minket a fiatalok a hitben, ha nem azt látják, hogy mi az eredetit választjuk, ha azt látják, hogy megelégszünk a félmegoldásokkal? Szomorú dolog félig sikerült keresztényeket látni, hadd mondjam azt: „törpekeresztényeket”, akik egy bizonyos termetig nőnek, aztán megállnak, összezsugorodott, zárt szívű keresztények. Szomorú ezt látni. Szükségünk van valakinek a példájára, aki arra hív, hogy menjek „tovább”, keressek „többet”, fejlődjenek egy kicsit. Szent Ignác ezt „magis”-nak hívta, ez „a cselekvés tüze, buzgósága, mely felrázza a bóbiskolókat”. [4]

Az út ahhoz, ami hiányzik, azon keresztül vezet, ami van. Jézus nem megszüntetni jött a törvényt vagy a prófétákat, hanem teljessé tenni. A valóságból kell kiindulni, hogy megtegyük az ugrást abba, „ami hiányzik”. A megszokottat, a rendeset kell fürkészve vizsgálnunk, hogy megnyíljunk a rendkívülire.

E katekézisek során keresztényként olvassuk majd Mózes két törvénytábláját, Jézus kezét fogva, hogy az ifjúkor illúzióitól átlépjünk a mennyei kincshez, őmögötte járva. Felfedezzük majd mindegyik törvényben – melyek ősi és bölcs törvények – a mennyei Atya által kitárt ajtót, hogy az Úr Jézus, aki keresztülhaladt rajta, elvezessen minket az igazi életbe, az ő életébe, Isten gyermekeinek életébe.