Életünk minden helyzetében érezzük a Te gondoskodó szeretetedet Add meg Urunk!

Életünk minden helyzetében érezzük a Te gondoskodó szeretetedet
Add meg Urunk!

Mintha azt mondaná Jézus, hogy ’jól beszélsz, látom, hogy érted, de mégsem éled'. Mert ezzel én is, és többnyire mi is így vagyunk. Nem éljük azt, nem vagyunk képesek megélni azt, amit tudunk, értünk, amiben hinni próbálunk. Ez az én véleményem.

Nincs nagyobb parancs ennél! Ez nem egyházi, ez Isten parancsa, ami felette áll minden világról szóló értelemnek! Ebben a … attól parancs, hogy ebben foglaltatik minden, mi az életet jelenti!

Tulajdonképpen ez a parancs van beleégetve az Ember lelkébe, elméjébe. Ezt a parancsot torzítja el a világ értetlensége, okoskodása, ártó jó szándéka is, ami az eredendő bűn hagyatéka az Emberre, és ami alól a keresztség képes felszabadítani az embert. Hogy visszanyerje szabadságát - megváltottságát. A szabad akarat szabadságát, hogy megváltottá lehessen!

A keresztelési szertartásban a pap e szavakat mondja:

- „én megkeresztellek téged az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében.”

- „Imádkozzunk, kedves testvéreim, hogy a mindenható Atyaisten vízből és Szentlélekből új életet ajándékozzon ennek a gyermeknek!”

- „Jóságos Atyánk! Te a keresztség forrásából árasztod lelkünkbe az istengyermekség új életét.”

- „A mindenható Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, megszabadított téged a bűntől. Vízből és Szentlélekből új életet ajándékozott neked.”

- „a keresztségben új teremtménnyé lettél, és Krisztust öltötted magadra.”

Nem beszél a parancsról, de arról beszél, hogy Krisztusba öltözik a megkeresztelt, a keresztség által, mely kegyelem, mely méltóság, és, mely kiválasztottá tesz, éppen ezért privilégiumává lesz, kiváltságossá teszi a személyt!

Az Ember, a keresztségétől kezdve, ha akarja, és elfogadja, mindenkor élhet ezzel a kiváltságával! Mindenkor élhetek a bűnbánat kegyelmével Isten előtt! Aki készséges rá, hogy megbocsásson, eltörölje bűneimet, és tiszta lappal újra kezdhessek!

Igen, a szeretet parancsa ezt a kiváltságot jelenti minden ember számára! Aki aláveti magát e parancsnak, és szándékában áll e parancs szerint élni!

A keresztség által az Ember szüntelenül döntési helyzetbe kerül. Dönthetek arról, hogy jobb akarok lenni, tisztább, igazabb, szentebb, mint amilyen voltam az előző pillanatban.

Meg akarok felelni Isten parancsának! Eleget akarok tenni a parancsnak! Magamra vonom a parancs erejét, hatalmát, és kötelékét! Segíts Istenem, Atyám, Jézus Mester, hogy parancsodat ne csupán érteni, de éltre kelteni is képessé legyek! Mert a keresztség kegyelmét, mint megváltásomat akarom kiteljesíteni életemben! Ámen

  

Himnusz CCCCLXXXII.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen.

HIMNUSZ

Téged, József, az ég rendei áldjanak,

téged mind a hívők ünnepi éneke,

mert Isten kiszemelt: érdemedért a Szűz

tiszta hitvese, társa vagy.

Látván hitveseden drága teher jelét,

kínoz aggodalom s kételyek ostora,

ám angyal szava int: itt a fogantató

Szentlélek lehelése volt.

Véded s ápolod a megszületett Urat,

megjárod vele a távol Egyiptomot;

elvesztvén kutatod, s templom ölén leled,

búval is meg örömmel is.

Mást csak holta emel égi karok közé,

s megtett életútért várja a glória;

angyal módra te már élve ölelheted

Istent: ó, öröm, ó, csoda!

Háromságos Urunk, ránk kegyesen tekints,

József érdemeit nézd, s az egekbe hívj,

hogy végül teneked zengjen örök szavunk

hálás mennyei éneket! Ámen.

A Pápai Ház szónokának harmadik nagyböjti beszéde: A Szentlélek vezet be Krisztus halála titkába

A Pápai Ház szónoka a kúria tagjaihoz szól...

Március 24-én tartotta meg P. Raniero Cantalmessa kapucinus a Római Kúria számára a harmadik nagyböjti elmélkedését, melynek témája a Szentlélek szerepe Krisztus húsvéti misztériumában. A Redemptoris Mater kápolnában tartott prédikáción – melyen részt vett Ferenc pápa is – a szónok folytatta a Szentlélek üdvösségtörténeti szerepéről szóló sorozatát. Bevezetőjében kiemelte, hogy a mostani téma meghaladja napjaink elsőrendű kategóriáit, melyeket az aktuális, a sürgős, a fontos jelzőkkel illetünk. A Szentlélek szerepe ezekkel az időbeli kényszerekkel szemben alapvető jellegű, mert a keresztény élet egészére világít rá, nem csak annak egyes részeire. Lehet-e annál fontosabb és aktuálisabb kérdés, hogy a halál az élet végét jelzi-e, vagy ellenkezőleg, egy új kezdetet jelöl? – tette fel a kérdést a szónok, világos utalással a kereszténység, így az európai kereszténység gyökereire is.

A Szentlélek Jézus Krisztus húsvéti titkában

Módszeréhez híven a kapucinus barát a Szentírás szavaival igazolta gondolatait, hiszen a Zsidókhoz írt levél tanúsága szerint „Krisztus az örök Lélek ösztönzésére ajánlotta fel magát az Istennek” (Zsid 9,14). Az egyház liturgiája ennek jegyében folytatja ma is az imádságát: „Urunk Jézus Krisztus, az élő Isten Fia, aki az Atya akaratából, a Szentlélek közreműködésével megváltottad a világot”. Főként János evangéliuma beszél a Lélek és Jézus halála kapcsolatáról, ahogy hárman tanúskodnak: a Lélek, víz és a vér (1Jn 5,7-9). Végső értelemben a Szentlélek viszi Jézust  a keresztre, a kereszten pedig maga Jézus adja nekünk a Szentlelket.

Az egy igaz halála mindenkiért

Beszéde második részében Cantalamessa atya Jézus halálát az egy igaz halála képében értelmezte, aki mindenkiért meghalt. Hitvallásunkban mi nem beszélünk a halálról, közvetve valljuk meg a „holtak feltámadása” formában, hiszen a halál kikerülhetetlen tapasztalat, de nem tárgya a hitnek. A halál ugyanakkor az emberi élet legnagyobb problémája. A szónok Szent Ágostont idézte, aki szerint „a halál elodázhatatlan, mert a halál egy olyan halálos betegség, ami alól senki nem tudja kivonni magát”. A modern korban Martin Heidegger filozófus halálra szánt lényként határozta meg az embert, noha az ember éppen az Isten szándéka szerint az örökkévalóságra teremtetett. A döntő tényt Krisztus halálának a pillanatában olvassa Pál apostol: „Meghalt mindenkiért” (2Kor 5,15). Ezt képiesen úgy lehetne mondani, hogy Krisztus Isten Fiaként alászállt a sírba, mint egy sötét börtönbe, de abból az ellentétes oldalon jött ki. Nem oda tért vissza, ahová Lázár, vagyis a korábbi életébe, hanem feltámadásával egy rést nyitott a halálon, hogy aki benne hisz, követhesse őt a halálon túl.

A halált elnyelte a győzelem

A halál gyógyítását célzó emberi kísérletekkel szemben az igazi választ Pál apostol adja többek közt a római és a korintusi levélben: „Amikor a romlandó magára ölti a romlatlanságot, a halandó a halhatatlanságot, akkor teljesedik az Írás szava: A győzelem elnyelte a halált. Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod? A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket, Jézus Krisztus, a mi Urunk által. (1Kor 15, 54-57). Az első tesszalonikai levelében pedig így ír a Népek Apostola: „Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, testvérek, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reményük. Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el” (1Tessz 4,13-14). Nem kéri a híveitől, hogy egyáltalán ne szomorkodjanak, hanem ne úgy, mint a többiek. A halál a keresztény ember számra nem az élet vége, hanem inkább az igazi élet kezdete. A halál a keresztény ember számára nem egy ugrás az üres semmibe, hanem ugrás az örökkévalóságba. Ez egy születés, mert ekkor kezdődik egy új élet, mely már többé nem a halál felé halad, hanem az örökkévalóság irányába tart. Másfelől keresztség is, amiről Jézus beszél éppen a halálával kapcsolatban: „Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Annyira szorongok, míg be nem teljesedik” (Lk 12,49-50). A keresztény ember számára a halállal való szembesülés nem gyarapítja a félelmet, hanem éppen elveszi, miként Pál írja:  „hogy így halálával legyőzze azt, aki a halálon uralkodott és felszabadítsa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett” (Zsid 2,15).

Egy jámbor gyakorlat nagyböjtre

Bejezésül Cantalamessa atya egy „jámbor gyakorlatot” osztott meg a Pápai Kúria tagjaival, amit mindenkinek szívből ajánlott, vagyis hogy vegyük elő az evangélium egyik szenvedéstörténetét és nyugodt körülmények közt olvassuk el az egészet. Elég mindössze fél óra hozzá! A gyakorlathoz a szónok egyik személyes élményét mesélte el. Egyik ismerőse egy intellektuális asszony ateista volt. Egyik nap rászakadt a szörnyűséges hír, hogy tizenhat éves lánya csontrákos beteg lett. Kórházba kerül és megoperálják. A műtőből csövekkel, szondákkal teli hordágyon hozzák a szobájába. Rettenetesen szenved, nem akar hallani semmiféle vigasztalást. Anyja, tudva, hogy a lánya hívő lélek, kedveskedni akar neki, megkérdi: Talán olvassak fel valamit az evangéliumból? – Igen, anya! – válaszolja. – Jó, de mit? – Olvasd nekem a passiót! Anyja elszalad a kórházlelkészhez és tőle kér egy újszövetségi szentírást. Leül a rákos beteg, frissen operát lánya mellé és olvasni kezdi Urunk Jézus Krisztus szenvedéstörténetét. Lánya csöndben hallgatja, majd elalszik, de az anyja, ott a kórházi félhomályban tovább olvass, most már csak önmagában és önmagának, életében először. A lány elaludt, ő pedig, az anyja felébredt. Felébredt az ateizmusából. Jézus szenvedéstörténete  változtatta meg az életét, egyszer s mindenkorra. Imádunk Téged Krisztus és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot! – idézte végül a szónok a nagyböjti keresztútjárás visszatérő imádságát.

Nagyböjt harmadik hetének péntekje

Nagyböjt harmadik hetének péntekje

A törvények helyes értelmezéséről kérdezik Jézust a mai evangéliumban: „Melyik az első a parancsok közül?” A korabeli írástudók igyekeztek a törvények és parancsok között valamiféle sorrendiséget felállítani, meghatározni azt, hogy melyik a fontosabb, melyiket kell mindenáron megtartani, és esetleg melyek a kevésbé jelentősek. Jézus válasza egyértelművé teszi, hogy a legfőbb parancs az Isten iránti szeretet, amelyhez szorosan kapcsolódik az emberek felé irányuló szeretet.
E kettős irányú szeretet azt feltételezi, hogy az ember kilép saját önzéséből és érdekvilágából. Sok mai ember világnézetében az ember áll a középpontban. Természetesen ilyenkor nem a másik emberre, nem a felebarátra gondolnak, hanem önmagukra. Olyan ez, mintha valaki napjainkban azt hirdetné, hogy mégis a Föld a világmindenség központja, s a Nap és a többi bolygó mind a Föld körül keringenek. Jó lenne megtenni a kopernikuszi-fordulatot az emberről alkotott gondolkodásunkban! Jó volna, ha helyreállítanánk a helyes sorrendet, és végre Isten és az ő törvényei kerülnének az első helyre! Ezután pedig az embertársaink felé irányuló szeretet következne, s csak legvégül gondolnánk önmagunkra. Jó lenne, ha észrevennénk, hogy Isten jobban szeret bennünket, mint mi önmagunkat. Vagy az önszeretetünkkel is őt akarjuk felülmúlni?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Jézus Krisztus, Világosságunk! Te nem azért jöttél, hogy elítéld ezt a világot, hanem hogy föltámadásod által minden embernek elhozd az üdvösséget és a kiengesztelődés örömhírét. Amikor bensőnkben felizzik a megbocsátó szeretet, szívünk minden megpróbáltatás ellenére új életre kel. Gyógyítsd, Urunk, a mi lelkünket!