Minden káros szenvedélytől mentesek legyünk! Add meg Urunk!

Minden káros szenvedélytől mentesek legyünk! 

 Add meg Urunk!

Hát, így állunk. Ugye nem rólam szól Jézus mai kijelentése: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem fognak hinni!”

Jézus a feltámadott! Akinek hinnem kell! Ha már Mózesnek és a prófétáknak – a papoknak, a a levitáknak, és az írástudóknak szava kevés, Jézusé még mindig az, mely hitre akar engem buzdítani. Tanítani. Olyan hitre, mely életet jelent. Nem csak nekem, de életet akar adni másoknak is! Persze, az a szegény, aki mint Lázár is, koldulja az igazságot, kéri attól a kincset, akiből Isten Szentlelke által áradni akar.

El kell tudnom fogadnom azt, hogy nekem vannak kincseim. Melyeket Isten bízott rám. Olyan talentumok, melyeket azért kapom, hogy megsokszorozzam azokat. Mikor eljön, azt mondhassa nekem az Atyám, hogy „Jól van, derék és hű szolga! A kicsiben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe.” [Mt 25,21]

A kicsinyhitűségem bizony a gonosz mesterkedése. Ami visszatartani kész attól, hogy tegyem, tehessem azt, amit Isten vár tőlem. De lám, Isten nem alkalmaz ilyen fondorlatos eszközöket arra, hogy rábírjon a cselekvésre! Isten türelmes, megengedő, és bizalommal teljes. Akarja, hogy én növeljem magamban azt a hitet, mely cselekvésre bír, mely képessé tesz rá, hogy megtegyem azt a jót, ami az isteni.

Fel kell ismernem azt, hogy keresztségemben, felkentségem olyan érdem, kiváltság, mely bizalmat szavaz nekem! Isten munkatársa lehetek Isten országának építésében! Ami, Pál apostol szavain keresztül válik egyértelművé, hogy hogyan kell gondolkodnom Isten országáról: „Isten országa ugyanis nem étel és nem ital dolga, hanem igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben.” [Róm 14,17]

Te, Atyám, méltónak találtál rá, hogy szolgád, így társad legyek országod építésében. Szentlelkedet társítsd Jézus barátságához, akit elfogadok és követni akarok, mint mestert, mint tanítómat. De Lelked legyen, Ki bennem véghezviszi azt a csodát, mely a tudás, az ismeret, által életté válhat általam, dicsőségedre! Ámen

Himnusz CCCCLXXIV.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen.

HIMNUSZ

Urunk ez órán szomjazott,

keresztfán teste lankadott:

akik most zsoltárt mondanak,

azoknak égi szomjat ad.

És éhséget kelt, mennyeit,

mit önmagával csillapít,

segít megvetni rosszakat,

erényre ő gyújt vágyakat.

Teremtő Lelke kincseit

a zsoltárt mondók élvezik:

lehűti lázas test hevét,

olvasztja fázó szív jegét.

Kérleljük Krisztust s az Atyát,

kettőjük Lelkét egyaránt:

egyetlen Úr az ég felett,

imánk hallgasd meg, Hármas-Egy! Ámen.

Ferenc pápa: Ne zárjuk be szívünket a szegények előtt!

Ferenc pápa: Ne zárjuk be szívünket a szegények előtt!

Vigyázzunk, hogy ne lépjünk rá az útra, amely a bűntől a romlottsághoz visz – figyelmeztetett Ferenc pápa március 16-án reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

A napi evangéliumi szakasz Szent Lukács könyvéből (Lk 16,19–31) a dúsgazdag és a szegény Lázár példabeszédét tárja elénk. Ez a történet emlékeztessen minket, hogy ma sem szabad önmagunkba zárkóznunk és semmibe vennünk a városainkban élő szegényeket és hajléktalanokat – mondta a szentatya.

Fürkészd ki, Uram, a szívemet. Nézd meg, hogy a hazugság útján járok-e és vezess engem az élet útján! – utalt a pápa az antifóna szavaira, majd a zsoltárról (Zsolt 1,1–4. 6.) elmélkedve hangsúlyozta: az, aki az emberben bízik és a testre támaszkodik, vagyis a hiúságra, a gazdagságra, az eltávolodik az Úrtól; az, aki az Úrban bízik, termékeny, míg az, aki saját magában, a hatalomban és a kincsekben bízik, az meddő. Veszélyes, csúszós az az út, amin akkor járok, ha csak a szívemre hagyatkozom: a szív ugyanis megbízhatatlan.

Amikor egy ember saját zárt közegében él, és önnön javainak, sikerének, hiúságának, biztosnak hitt létének levegőjét szívja be és csak önmagában bízik, akkor elveszíti tájékozódó képességét, elveszti az iránytűt és nem tudja, hol vannak a határok – folytatta Ferenc pápa. – Éppen ez történik a dúsgazdaggal, akiről Lukács evangéliuma beszél: életét lakomák között töltötte és nem törődött a háza előtt lévő szegénnyel. Pedig tudta, ki volt ez a szegény ember. Amikor Ábrahámmal beszél, azt mondja: „Küldd el nekem Lázárt!” Vagyis tudta, hogy hívják! Csak nem érdekelte. Bűnös ember volt? Igen. De a bűn állapotából vissza is lehet térni: bocsánatot lehet kérni, és az Úr megbocsát. Ezt a gazdag embert a szíve halálos útra vitte, olyannyira, hogy már nem volt visszaút. Van egy pont, egy pillanat, egy határ, amelyről már nehezen lehet visszafordulni: amikor a bűn romlottsággá válik. Ez az ember nem bűnös volt, hanem romlott. Mert tudott a sok nyomorúságról, de ő boldogan tengette napjait és nem törődött semmivel.

Átkozott az az ember, aki önmagában bízik, aki szívében bízik – mondta Ferenc pápa, utalva az első zsoltárra, amely hirdeti: „Boldog az az ember, aki az Úrban bízik.” – Semmi sem kiszámíthatatlanabb, mint az emberi szív, és nem egykönnyen gyógyul meg.

Mit érzünk szívünkben, amikor az utcán egy hajléktalant látunk, vagy kolduló gyerekeket? „Ezek ahhoz az etnikumhoz tartoznak, akik lopnak…”, gondoljuk magunkban. A hajléktalanok, a szegények, a sorsukra hagyottak, a jól öltözött hajléktalanok is, akiknek nincs pénzük, hogy kifizessék a lakbért, mert nincs munkájuk… Mit érzek őket látva? Talán azt, hogy hozzátartoznak a városképhez, mint egy szobor, mint egy buszmegálló, a postahivatal? Hogy a hajléktalanok is a város részét alkotják? „Mindez normális?” – tette fel a kérdést a szentatya, majd arra figyelmeztette a híveket, hogy ha mindezek a dolgok normálisként tűnnek fel a szívünkben, arra gondolva, hogy „én eszem, iszom, és időnként alamizsnát adok, hogy csökkentsem bűntudatomat”, akkor nem jó úton járunk.

A pápa ismételten leszögezte: észre kell vennünk, mikor lépünk rá a bűntől az erkölcsi romláshoz vezető csúszós útra. Mit érzek, amikor a tévéhíradóban látom, hogy valahol lebombáztak egy kórházat és sok gyerek meghalt? Elmondok egy imát és úgy teszek, mintha mi sem történt volna? Belép-e ez a tragikus esemény a szívembe, vagy olyan vagyok, mint ez a gazdag, akinek szívébe Lázár drámája, amely iránt több szánalmat éreztek a kutyák, mint ő, soha nem lépett be? Ha így lenne, akkor az azt jelentené, hogy „a bűntől az erkölcsi romlás felé haladok”.

Ezért kérjük az Urat: „Fürkészd ki, Uram, a szívemet! Lásd meg, ha rossz úton járok, ha ráléptem arra a csúszós útra, amely a bűntől az erkölcsi romláshoz vezet, amelyből nincs visszaút.” A bűnös, rendszerint ha megbánja bűnét, visszafordul a jó útra; a korrupt ezt nemigen teszi meg, mert önmagába zárkózik. „Fürkészd ki, Uram, a szívemet és láttasd meg velem, melyik úton járok!” – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Nagyböjt második hetének csütörtökje

Nagyböjt második hetének csütörtökje

Jézus nagyon szemléletes példázatot mond a szegényről és a gazdagról. A szegény embert Lázárnak hívják, neve fel van tehát írva az élet könyvébe, a gazdag névtelenségben marad. Az Úr szavai alapján könnyen magunk elé képzelhetjük a jelenetet, amely lehet, hogy csak egy kitalált eset, de akár elő is fordulhatott, hiszen a régmúlt időkben is megvolt a szegények és gazdagok közti mérhetetlen különbség ugyanúgy, mint napjainkban. A példázat szerint a gazdag bővelkedik mindenféle evilági jóban, semmiben nem szenved hiányt, a szegény Lázár viszont teljes nélkülözésben él. Bár a két szereplő összekapcsolódik a történetben azáltal, hogy Lázár a gazdag házánál tengeti életét, kettejük között mégis láthatatlan határ húzódik, s ez a határ átjárhatatlan. A szegény Lázár számára nincs lehetőség arra, hogy kiemelkedjen sanyarú sorsából, a gazdag pedig nyilvánvalóan nem akarna szegénnyé válni, mert akkor nem élvezhetné tovább gazdagságának előnyeit.
A túlvilágon is éles határ húzódik kettejük között, amely szintén nem átjárható egyik oldalról sem. De itt már a szegénynek van jobb sora, élvezheti Isten jelenlétét, míg az, aki a földön dúsgazdag volt, most egészen szegény, nincstelen, mert nem részese az Istennel való közösségnek. A történet tanulsága az, hogy az evilági bővelkedés, a vagyonban való gyarapodás könnyen akadálya lehet az üdvösségnek, mert bezárja szívünket a szegények előtt.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Jézusom, vezess engem a te utadon. Ne engedjem el soha a te kezedet. A Te kegyelmed éltessen engem. A Te szereteted lakjék bennem. A Te tisztaságod költözzék belém. Ne a test legyen a szemem előtt, hanem a lélek. Ne a jelen, hanem az örök élet. Ne csak másoknak, de magamnak is szívből megbocsássak. Mindig és mindenért, Neked hálát adni tudjak, és ha választanom kell kettőnk között Jézusom, mindig csak Te és sohasem én legyek az első!