Évközi negyedik hét péntekje

Évközi negyedik hét péntekje

Szent Márk evangélista következetesen jegyzi le Jézus útját, illetve az úton történt találkozásait, csodáit és tanításait. Most mégis egy kitérőt olvasunk a mai evangéliumban Keresztelő János elfogásával és kivégzésével kapcsolatban. Bár a jelenet nem illeszkedik az események sorába, annak beillesztése azonban nagyon is tudatos az evangélista részéről. Korábban részletesen bemutatta az előfutárnak, Keresztelő Jánosnak és a Messiásnak, Jézusnak a születése körüli csodás eseményeket. E párhuzamból megtudtuk, hogy János az Isten küldötte, Jézus pedig az Isten Fia. Amikor most bemutatásra kerül János halála és annak körülményei, akkor ezzel az evangélista mintegy előre jelzi Jézus sorsát is. A hitetlenségből és az előítéletekből fakadó elutasításra már korábban is láttunk példákat a jeruzsálemből érkező, Jézust az ördögökkel és gonosz lelkekkel való szövetkezéssel megvádoló írástudók vagy éppen a názáretiek részéről. Az elutasítás most még csak szóbeli formában jelentkezik, amely az idő előrehaladtával fokozódik és Jézus elfogásával, elítélésével és keresztre feszítésével végződik.
Ha engedek a kísértéseknek, akkor könnyen eluralkodik bennem a rosszindulat, az irigység, a gyűlölet. De ha elutasítom azokat, akkor Isten kegyelme és szeretete fog bennem növekedni.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig Őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak a számára az élet teljessége.

Hogy valamint mennyben a választottak, úgy mi is a Te akaratodon járjunk

Hogy valamint mennyben a választottak, úgy mi is a Te akaratodon járjunk (Máté 6).

Ments meg, Uram minket! 

Jézus, az Isten, bele született a zsidóságba. Felvette szokásait, mégis, vagy azzal együtt is, Isten maradt!

Ebben van egy-néhány svédcsavar Isten részéről. Furfangos az Isten és végtelenül szelíd! Úgy értem, hogy egy vallási csoporton keresztül, vagy abba beleszületve, és abba „beleavatkozva”, egyetemes változást generál a teremtésében, és ezt egyetlen ember személyén keresztül valósítja meg. Úgy, hogy nem ragaszkodik annak a vallásnak a megkötéseihez. Igen, merem kimondani, hogy nem tartja tiszteletben – olyan mértékben – annak az emberi közösségnek a szokásait, rítusait, melyek nem egyeznek szándékával, elképzeléseivel. Majd akkor, amikor látja, hogy nem képes követni szándékait ez a vallási közösség, akkor magukra hagyja, túllép rajtuk! Többé már nem e közösségben gondolkodik, hanem a személyben, az egyes emberben!

Na, most érkeztem el gondolatmenetemben a mai korhoz, jelenlétünkhöz. Miért gondoljuk úgy, mi keresztények, kik elhájasodott szívűek lettünk, (langyosak, és áporodott szagúak, olykor már poshadt szagúak), hogy Isten ragaszkodna a mi, magunk által, magunk számára kialakított, nekünk oly kedves, olyan tetszetős, bennünket olyan nagyon körülbástyázó és el kényelmesítő szokásainkhoz? Mi érdeke fűződne ehhez Istennek? Ne legyünk annyira önteltek, hogy hozzánk köti bármilyen szándékát is! Megmondta, hogy a kövekből is képes teremteni olyanokat, akik megvalósítják szándékát!

Nem állhatunk meg egyetlen egy vallás szintjén sem! A személy személyesen felelős azért, hogy teljesítse Isten szándékát, melyet személyre lebontva gondolt el, egy gigantikus rendszerben, melyet a személy képtelen átlátni, belátni, és magában felfogni. Egyedül Isten az, még a Fiú sem az, Aki mindent tudna! De, azért, a személy hihet abban, aki még soha nem hagyta őt cserben, és mindent érte művel. Mi több, vele, velem akarja közösségben megvalósítani szándékát!

Jézus bemutatása, Mária tisztulása, a gyertya megáldása, mind csak eszköze Isten csodálatot követelő tervének, melyet félnem, tisztelnem és szolgálnom érdememmé kell legyen! Engem tisztel meg az Isten azzal, hogy részem lehet az Ő tervében! Ez válhat embernek méltóságává.

Ez a vallási ünnep, melyet Egyházunk ma ül meg, egy lehetőség csupán arra, hogy felelevenítsem azt a hiányt, azt az érdeklődést, azt a kíváncsiságot magamban, mely arra indít, hogy kutassam Isten tervét velem kapcsolatosan. Keressem a közösséget Vele, és a Vele való közösségben akarjak minden nappal egyre inkább gazdagodni, bölcsebbé válni! A hit által, elkötelezettségemen keresztül, önfegyelemre és alázatra jutva, mert nélkülem, Isten terve, számomra halott. És, ha Isten terve számomra halott, akkor bizony Isten előtt nem állhatok meg, kérve Őt, hogy tegyen megigazulttá engem! Aki halott, annak kérése is halott.

„Ki lenne hát az, aki kárhoztat? Talán Krisztus Jézus, aki meghalt, mi több, fel is támadt, Isten jobbján van, és közben is jár értünk? Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongatás? Üldözés, éhség, mezítelenség, veszedelem, vagy kard?” [Róm 8, 34-35] Pál, meg is válaszolja kérdését, igaz hittel, és bátorítással, számomra is: „Abban biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.” [Róm 8, 38-39]. Szabadjon a magam következtetését hozzá fűzni, vagyis: senki más nem köthet el Krisztus szeretetétől, csak saját magam! Szüntelen azt hajtogatom, hogy én nem akarok eltávolodni Tőled Istenem, még akkor sem, ha mások eltaszítani, eltávolítani, távol tartani akarnak. Legfeljebb meg kell találnom azt az utat, azt a kiskaput, melyen keresztül Veled közösségre juthatok. Mert bárki is becsuk egy kaput, Te mindig nyitsz számomra újat! Ebben a hitben mondok Áment a Te kegyelmedre, mellyel engem és bennünket bombázol. Mert megmenteni kész és készséges vagy mindenkor! Köszönöm és hálát mondok Neked érte! Ámen

Himnusz CCCCXXX.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Dicső tanítónk, Szent Pál, adj intelmeket,

hogy lelkünk bátran törjön ég felé veled,

míg az egésznek birtokába nem jutunk,

levetve mindazt, amik rész szerint vagyunk.

Örök dicsőség, Szentháromság, teneked,

örömujjongás, hatalom és tisztelet!

Te legfőbb egység, a te erőd végtelen,

most és örökké te uralkodsz mindenen. Ámen.