Évközi tizennegyedik hét szerdája

Évközi tizennegyedik hét szerdája

Máté evangélista az előzményekben részletesen bemutatta Jézus tanítását a hegyi beszédben és cselekedeteit, azaz tíz csodáját. A történet középpontjában mindeddig elsősorban Jézus állt. Az események menetében továbblépést jelent, hogy színre lépnek az Úr tanítványai is. Először a tizenkettő kiválasztásáról olvashatunk, majd az ő küldetésükről és misszióba küldésükről, sorsukról, amely nem nélkülözi az üldöztetéseket, jutalmukról, amit Istentől kapnak lemondásaikért, s végezetül szolgálatuk fogadtatásáról.
Az elkövetkezendő napok evangéliumi részletei ezt fogják nekünk bemutatni. Miközben ezeket az elbeszéléseket olvassuk, bepillantást nyerhetünk abba, hogy miként alakult meg az Úr kezdeményezésére a közösség és hogyan indult el élete. Ugyanakkor azt is észre fogjuk venni, hogy a meghívásnak és a küldésnek ez a formája a későbbi évszázadokban is megismétlődik a krisztusi közösség, az Egyház életében. Jézus ma is kiválaszt követői, tanítványai közül olyanokat, akiknek megbízást adhat arra, hogy az üdvösség szolgálatát folytassák a világban. Mindannyian meghívást kapunk, hogy küldöttei, örömhírének hirdetői legyünk. Küldetésünk és sorsunk ugyanaz, mint az apostoloké, és ugyanarra a jutalomra számíthatunk szolgálatunkért, mint az apostolok.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Légy kegyes gyermekeidhez, isteni nevelőnk! Add, hogy parancsaid hűséges követői legyünk, a te képmásodra hasonlítsunk, és amennyire rajtunk áll, téged mint jóságos Istent, és ne mint kérlelhetetlen bírót ismerjünk meg! Hadd éljünk a te békédben, és jussunk el a te városodba! A kimondhatatlan bölcsességben akarunk élni nappal és éjjel, az utolsó ítélet napjáig dicsérettel neked hálát adni. Minden jóért, szépért, bölcsért, igazért neked legyen tisztelet örökké. Ámen.
Alexandriai Szent Kelemen

 

Jézus Szent Vére 1.

Hogy az elvilágiasodott emberiség
szíve és értelme alapjaiban megváltozzék

Ki ember él a földön, mind elfoglalt. Kitölti életét a cselekvés, a tenni akarás, a rengeteg dolog, fáradtság, mely nem tűr halasztást. A jót kell tenni, és azt jól kell tenni. Szinte mondja mind, s eközben hibát hibára halmoz, gondokkal terheli meg a másikat, és másokat. Mi, egymást! De, ki igaz közülük? Vagy, ki az, közülünk, ki bizonyos lehet, hogy abban fáradozik, ami dolga kéne, hogy legyen, és úgy, ahogy abban jelen kellene lennie? És, melyikünk mondhatja el magáról, hogy dolgunk nem vádol?

Ugyan, hol vétünk mi hibát? Én úgy vélem, már ott, ahol az ember a cselekvésre szakosodott. - Még mielőtt feltennénk magunknak a kérdést: mire is vagyok, mi végre vagyok, kiért is vagyok?

Így ír ma az evangélium: „Mikor a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok”. Idézve Ezekiel prófétát [Ez 34,5]. Talán, nem azért idézi, mert nem volt rá szava, vagy, mert most látja beteljesülni a próféta szavait, hanem, amiért ő maga is az írott szöveg megkötözöttségében élt, megszokott, és másoktól is elfogadott korlátokhoz ragaszkodott, mert ezt érezte biztonságosnak a maga számára is.

Ráadásul, mert tanítani akart olyan kereteket kellett alkalmaznia, melyek azok számára elfogadott volt, akikhez szólni akart. Tudjuk – a szentírás magyarázóktól - hogy Máté nem használja evangéliumában az Isten fogalmat, mert a zsidókhoz akart szólni, akik számára e fogalom kimondása bűnnek számított.

Én, a mai fogalomkészletem alapján, Jézus megállapítását a tömeggel kapcsolatosan, a magam módján, amitől az én szívem is megesik rajtuk, azt úgy írnám le – „mert elgyötörtek voltak és levertek” – mint ami értetlenségüket, szétszórtságukat, önmegvalósító kényszeredettségükből fakadó kapkodásukat, rendszertelenségüket, rendetlenségüket, keretek nélküli sertepertélésüket, képtelenségüket a tiszteletre, és alázatosságuk hiányát, és talán ebben értve, kompromisszumkészségük hiányát, bármilyen elvhez is ragaszkodásuk hiányát fejezhetné ki. Amivel együtt jár az, hogy öntörvényű és mindenkinél és mindennél mindent jobban tudókká teszi a tömeg egyes tagjait, éppen ezért a tömegből nem képes senki – a mai rendszerelméletek alapján (úgy mint demokrácia, vagy lojalitás, esetleg, diktatórikus rend elmélet, stb.) – közösséget teremteni. Ugyanakkor, a hatalom okoskodása, mely a személyiségi hibákból eredően nem is lehet más, fél a közösségektől, melyek képesek okoskodásával szembe helyezkedni, ezért szándékait keresztbe is húzni. Persze, arra már nem jut el – mármint a hatalom -, hogy a tömeg rendetlensége sem vezethet hatalmának megsegítésére, támogatójává, és eredményességére. Én úgy gondolom, hogy visszajutottam oda, hogy a személy rendetlensége, rendezetlensége az eredendő oka annak, hogy a tömeg az, ami. Amiért, és ami miatt csak aggódni, és fájni lehet, és aminek nevelése nélkül képtelen egyről kettőre jutni bárki is. A következmény, hogy a tömeg tömegesítése, bármilyen emberi közeg, társadalom, kultúra halálát eredményezi. Azaz, a tömeg felfalni képes csupán önmagát! Jézus, ezért kiált fel, hogy „az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.”

Ugyanis, az ember, Isten nélkül csak tömeg lehet. Az egyetlen rendező elv az ember számára - aki Isten nélkül már nem szabad, hanem szabados -, hogy visszatérjen ahhoz, aki a szabadságát garantálja a számára, és aki a szabadságának érvényesítésére a feltétel rendszert is nyújtja, szabadságához! Ehhez, olyan „munkásokra” van szükség, akik elkötelezettjei, hittel, annak szabadságának aki azt biztosítja az ember számára! Persze, az ilyennek, szeretni és igényelni, így tisztelni is kell azt a rendet, amit a szabadságjog biztosít, teremt meg!

Úgy gondolom, hogy Jézust nem érthetjük meg, és így Istent sem mindaddig, míg az élettől elvonatkoztatott, vallási közegbe kényszerítjük be tanítását, és mesterségét. Ki kell végre lépnünk és kik kell végre szabadítanunk a vallás által szűk keretek közé szorított szeretet parancsát! Krisztus kultúrája, eszmeisége, szellemisége, lelkisége egyetlen vallás keretei közé sem fér bele. Ahogy az Isten, a Szeretet, törvény felett áll, úgy az Isten Igéjéhez ragaszkodó sem képes egy vallás törvényei között szabaddá lenni rá!

Nem véletlenül mondja Pál apostol, ezeket, hogy:

„Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak azzal, hogy egymást szeretitek, mert aki felebarátját szereti, teljesítette a törvényt. (…) A törvény teljesítése tehát a szeretet.” [Róm 13,8;10]

„Mivel pedig tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedeteiből igazul meg, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk Krisztus hite, és nem a törvény cselekedetei által, mert a törvény cselekedeteiből egy ember sem igazul meg.” [Gal 2,16]

„Mert az egész törvény egy mondatban teljesedik be, mégpedig ebben: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat«. (…) Ha a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény alatt.” [Gal 5,14;18]

„A törvény ugyanis gyarló embereket rendelt papokká; az eskü szava pedig, amely a törvény után jött, az örökké tökéletes Fiút.” [Zsid 7,28]

„Mivel tehát a törvényben a jövendő javaknak csak az árnyéka van meg, nem a dolgok valóságos formája, ugyanazokkal az áldozatokkal, melyeket évről-évre szünet nélkül bemutatnak, sohasem teheti tökéletesekké azokat, akik bemutatják.” [Zsid 10,1]

Mennyei Atyám, Te, Aki Jézus Krisztusban meghirdetted igazságodat, teremts bennünk rendet és tiszta értelmet, hogy a hit, a Beléd vetett hitünk tegyen megigazultakká bennünket! Olyannyira, hogy meglássa a világ, hogy Te küldesz bennünket a világba! Általunk, megismerhessen a világ téged! Ámen

  

Himnusz CCXVIII.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Idők rendjét megtartva most,

a harmadik óránk során

szálljon hozzád szívünk szava,

hármas felségű Istenünk,

hogy szívünkben ma ugyanaz

a Szentlélek vegyen lakást,

ki egykor épp e napszakon

a szent apostolokra szállt.

Követve ezt a kezdetet,

egész világnak fénye lett,

és mennyországot alapít,

hol égi díja vár reánk.

Dicsérjük őt, ki jó Atyánk,

és egyszülött örök Fiát,

s a Szentlelket, ki vigaszunk

meg nem szűnő időkön át. Ámen.

Ferenc pápa videoüzenete Szíria békéjéért

A Szentatya július 5-én videoüzenetet tett közzé, amellyel a Caritas Internationalis (Nemzetközi Karitász) békekampányát támogatja.

Kedves Testvéreim! Ma arról szeretnék nektek beszélni, ami nagyon elszomorítja szívemet: a szíriai háborúról, amely immáron ötödik évébe lépett. Kimondhatatlan szenvedés ez, áldozata a szíriai nép, amely arra kényszerült, hogy bombázások közepette éljen vagy a menekülésben találjon kiutat más országok vagy Szíria kevésbé szétrombolt részei felé. El kell hagyniuk otthonukat, mindent. Gondolok a keresztény közösségekre is, teljes támogatásomat fejezem ki nekik a hátrányos megkülönböztetések miatt, amelyeket el kell szenvedniük.

Szeretnék mindenkihez fordulni, minden hívőhöz, és azokhoz, aki elkötelezik magukat a Karitásszal egy igazságosabb társadalom építéséért. Miközben a nép szenved, hihetetlen mennyiségű pénzt költenek arra, hogy fegyvereket szállítsanak a harcolóknak. És a fegyvert szállító országok közül néhányan békéről beszélnek. Hogyan hihetnénk azoknak, akik jobbjukkal simogatnak, baljukkal pedig ölnek?

Bátorítok mindenkit, felnőtteket és fiatalokat, hogy lelkesedéssel éljék meg az irgalmasság évét, hogy legyőzzék a közönyt, és erőteljesen hirdessék, hogy lehetséges a béke Szíriában! A béke lehetséges Szíriában!

Ezért meghívást kaptunk valamennyien, hogy megtestesítsük Isten Szavát: „Hiszen tudom, hogy milyen terveket gondoltam el felőletek – mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek.” (Jer 29,11)

Felszólítok mindenkit, hogy imádkozzon Szíria békéjéért és népéért, tartson imavirrasztásokat, valósítson meg kezdeményezéseket annak érdekében, hogy érzékennyé tegye az egyes csoportokat, plébániákat és közösségeket, hogy terjesszék a béke üzenetét, az egység és a reménység üzenetét.

Az imádságot azután követik a béke művei. Arra hívlak benneteket, hogy forduljatok azokhoz, akik részt vesznek a béketárgyalásokon, kérjétek, hogy vegyék komolyan ezeket a megegyezéseket, és ténylegesen könnyítsék meg a humanitárius segélyek célba érkezését.

Mindenkinek el kell ismernie, hogy Szíria számára nincs katonai megoldás, hanem csakis politikai. A nemzetközi közösségnek segítenie kell a béketárgyalásokat, amelyek a nemzeti egység kormányának létrehozását célozzák.

Egyesítsük erőinket minden szinten, hogy tanúsítsuk: lehetséges a béke a szeretett Szíriában.

Ez az irgalmasság és az egész nemzetközi közösség iránt megélt szeretet nagyszerű példája lesz.

Az Úr áldjon meg és Mária őrizzen meg benneteket. Köszönöm.

Évközi tizennegyedik hét keddje

Évközi tizennegyedik hét keddje

Jézus csodáinak sorozatát Máté evangélista azzal az esettel zárja, amikor egy néma emberből űzi ki az ördögöt. A sorozatban ez a tízedik csodás gyógyítás. A leírás meglehetősen egyszerű és szegényes, mintha csak arra törekedett volna az evangélista, hogy még egy esetet megörökítsen annak érdekében, hogy kijöjjön a tízes szám. Az ördögtől megszállott néma ember nincs abban a helyzetben, hogy kifejezze, kimutassa Jézus iránti hitét vagy bármilyen módon is segítséget kérjen. Az őt Jézus elé vivő személyekről nem tudunk meg semmit, az evangélista nem tesz említést arról, hogy ők hittel kérték volna Jézus segítségét, bár nyilvánvalóan ennek megnyilvánulása már az a tény is, hogy a beteget Jézushoz viszik.
Az elbeszélésben inkább a nép reakciója kap hangsúlyt. Az emberek elcsodálkoznak, ámulva nézik a történteket, így ujjonganak: „Ilyen még sohasem történt Izraelben.” Felkiáltásuk nem csupán a mostani ördögűzésnek, hanem a korábbi csodáknak is szól. Jézus olyan dolgokat tesz, amilyenekkel korábban nem találkozott senki. Érthető tehát, hogy arra a kérdésre keresik a választ, honnan van ehhez hatalma? A farizeusok ördögi fondorlatot sejtenek, mert hitetlenségük elvakítja őket. A további események választ adnak majd Jézus különleges erejére.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled!

Integráció, párbeszéd, alkotás – az európai püspöki konferenciák titkárainak 44. találkozója

Az európai püspöki konferenciák titkárainak 44. találkozója idén Németországban, Berlinben zajlott június 30. és július 3. között Hans Langendörfer SJ, a Német Püspöki Konferencia (DBK) titkára meghívására.

Az irgalmasság szentévében, szemünk előtt tartva a három kulcsszót (integráció, párbeszéd, alkotás), amellyel Ferenc pápa Európa hivatását jellemezte azon a napon, amikor átvette a Nagy Károly-díjat, a püspöki konferenciák titkárai a következő témákat vitatták meg: szolidaritás a migránsokkal és a menekültekkel (integráció), a családokkal (párbeszéd) és a földrész püspöki konferenciáinak szolidaritása egymással (alkotás). A szekcióüléseket testvéri légkör jellemezte, és befolyásolta a Brexit-népszavazás eredménye és az Európai Unió jövőjére vonatkozó számos aktuális kérdés.

A tanácskozás munkálatai Duarte da Cunha, a CCEE főtitkára szavaival vették kezdetüket. Bevezetőjében emlékeztetett rá, hogy a CCEE nem elsősorban egyházi szervezet, hanem lehetőség, olyan hely, ahol Európa helyi egyházainak vezetői gyakorolhatják a közösségi döntést, amelyről gyakran szól Ferenc pápa, s amelynek célja a társadalom és így az európai Egyház valódi prioritásainak meghatározása. A CCEE munkájának egyik fő kihívása éppen az, hogy elősegítse a társadalom és az Egyház egységét a plurális világban. A cél az, hogy építsünk az európai kontinensen létező különbözőségekre, és ugyanakkor olyan „egyházi egybecsengést” hozzunk létre, amelyben mindenki felelős a többiekért.

Ezt követően Hans Langendörfer SJ, aki húsz éve áll a Német Püspöki Konferencia Titkárságának élén, bemutatta a németországi egyházat. A lakosság létszáma 81,1 millió fő (közülük 6 millió a külföldi), s Németország olyan ország, ahol a lakosság több mint fele vallja magát kereszténynek. A Német Evangélikus Egyház (EKD) és a Katolikus Egyház együttesen az ország legtöbb alkalmazottat foglalkoztató intézményei.

Találkozott a püspöki konferenciák titkáraival és szentmisét mondott számukra Reinhard Marx bíboros, a Német Püspöki Konferencia, valamint a COMECE elnöke. Beszédében rámutatott, hogy bensőséges kapcsolat áll fenn a kereszténység és az európai Egyház között. „Szükségünk van az evangelizáció megújítására – jelentette ki Marx bíboros. – Ehhez arra van szükség, hogy egyesítsük az Evangéliumot és Európa iránti elkötelezettségünket. Az Evangélium ugyanis az európai kontinens számára szóló központi üzenet. Nem érthetjük Európát a hitünk, az Evangélium nélkül, és nem érthetjük meg az Egyházat a szabadságnak azon történelme nélkül, amit a mi földrészünk átélt. Az Egyház útja nem a „visszahódítás”, sem nem olyan vár, amit meg kellene védelmeznünk. Az Egyház útja küldetés: bátorítani és vezetni az embereket, hogy felelősen bánjanak a szabadság adományával. Ehhez fontos, hogy mindig odafigyeljünk munkánk minőségére. Ugyanis ez a minőség teszi lehetővé, hogy elérjük az embereket”.

Integráció
Július 1-én, pénteken reggel tárgyalták meg a résztvevők a migránsokkal és a menekülőkkel való szolidaritás témáját, amint azt az Egyház által létrehozott számos befogadást és integrációt elősegítő mű tapasztalata is megjeleníti, de szó volt az egyes államokkal való kapcsolatról is. A szekcióülésen felszólalt a Német Szövetségi Köztársaság belügyminisztere, Thomas De Maizière, aki kifejtette a német kormány által megvalósított migrációs politikát. Rámutatott, hogy milyen nehéz közös európai migrációs politikát létrehozni, és arra is, hogy mennyire elterjedt az indokolatlan félelem a migránsokkal szemben, ami nem egyszer tényleges idegengyűlöletre és ebből fakadó tettekre vezet. A német belügyminiszter rámutatott, hogy a nyelvezet terén is vannak nehézségek, amellyel a jelenséget leírjuk, mert az „már nem érinti meg az emberek szívét és értelmét”, sem az európai polgárokét, sem az új hazát kereső migránsokét. Túl gyakran szólunk úgy a bevándorlás jelenségéről, mint „válságról”, és nem pedig lehetőségként tekintünk rá, amelyben nemzeteink részesülnek. Sokszor eltúlozzák a jelenségről szóló híreket, és a szavak már nem felelnek meg a tényeknek, a valós számoknak, a valóságnak.

Csakúgy, mint Németországban, számos más európai országban is elismerik az államok azt a „rendkívüli” hozzájárulást, amit az Egyház nyújtott a bevándorlók szükségleteire adott nagylelkű válaszával. Ugyanakkor az európai migránspolitikák vizsgálata azt mutatja, hogy a jelenségnek főként a gazdasági olvasata került előtérbe. Nem lehetséges, hogy továbbra is úgy tekintsünk erre a kihívásra, mint puszta újraelosztási irányelvekre. Bátorságot kell hozzá merítenünk, hogy a jelenséget a gyökerénél kezeljük és felelősen kísérjük figyelemmel az integráció folyamatát. Európa története a migrációk története.

A migráció jelentette kihívásokkal kapcsolatos munkacsoport bezárásaként felszólalt III. Ignác Juszuf Junan, a szír katolikusok antiochiai pátriárkája, valamint a SCEAM-SECAM (Afrika és Madagaszkár Püspöki Konferenciáinak Szimpóziuma) küldötte, Jean-Vincent Ondon, Oyem (Gabon) püspöke, akik tanúbizonyságot tettek azoknak a szenvedéséről és szükséghelyzetéről, akik a befogadás reményében érkeznek Európába. Az antióchiai pátriárka hangot adott értetlenségének a tétlenség miatt, amellyel a nyugati országok politikusai szemlélik az iszlamista politikát követő államok terjedését, ahol a sariját követik és nem tisztelik a Közép-Kelet vallási pluralizmusát.

A maga részéről Ondon püspök felpanaszolta azoknak a szomorú sorsát, akik átkeltek a „poklon”, hogy Európába érkezzenek, s ezután gyakran „borzasztó menekülttáborokba zsúfolják őket” és „bizonytalan vagy még rosszabb sorsukra hagyják őket, kizsákmányolóik kénye-kedvére”.

E tanúságok fényében a püspöki konferenciák titkárai kifejezésre juttatták, hogy sürgetően fontos a Közép-Keleten, Ukrajnában, és Afrika háborúktól szenvedő területein a fegyverek letétele és a párbeszéd megkezdése. A béke mindig lehetséges.

Párbeszéd
Ugyanennek a napnak a délutánján egy munkaülést szenteltek a családokkal való szolidaritás kérdésének, az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítás fényében. A témát Heiner Koch berlini érsek vezette fel, aki egyben a Német Püspöki Konferencia Házasság és Család Bizottságának az elnöke is. Lelkesedéssel beszélte el a legutóbbi püspöki szinóduson (2015. október) szerzett tapasztalatait. Berlin kicsiny, de igen aktív és nagy megbecsülésnek örvendő katolikus közössége (400 000 hívő a 4 milliónyi lakosból) számára a legnagyobb kihívás megértetni a lakossággal, amely nem érzi úgy, hogy rá is vonatkozik a vallás jelensége, hogy mi a házasság szentségének értelme. Ezt követően a CCEE titkára adott elő egy rövid beszámolót arról, hogy a különböző püspöki konferenciák miképpen valósítják meg a Ferenc pápa apostoli buzdításában megfogalmazott elveket. A beszámolóból kitűnt, hogy a püspöki konferenciák különösképpen is odafigyelnek a házasságra történő felkészítésre és arra, hogy a család legyen az Egyház lelkipásztori munkájának kiindulópontja és célpontja is. E célból egyre fontosabb dialógust létrehozni az ifjúságpasztoráció és a családpasztoráció között, vagyis párbeszédet és folyamatos odafigyelést a már házasságban élők részéről és erősíteni a családok közötti szolidaritást.

Alkotás
Ezt követően a németországi apostoli nuncius, Nikola Eterović érsek, a püspöki szinódus korábbi főtitkára (2004-2013) kifejtette gondolatait a szinódusi elvről (az „együtt haladásról”) az Egyházban. A szinódusi elv egyszerre alapállás és gyakorlat az egyházban, amit a püspöki szinódus ülései tesznek kézzelfoghatóvá. Az egyházi élet olyan dimenziójáról van szó, amely segít megőrizni az Egyház egységét a kifejezésmódok és lelkipásztori válaszok különbözőségei közepette. A szinódusi elv fejlődésén végigtekintve (amely kifejezés szorosan egybekapcsolódik az egyházi közösség és kollegialitás fogalmaival is), kitérve a szervezetre is, amely a II. vatikáni zsinat után jött létre és „megtanítja a püspököknek a mások meghallgatásának művészetét”, a nuncius kifejtette a lehetséges további fejlődés irányait.

Az „együtt haladás” egyik tanúságaként július 2-án szombaton a beszélgetés a CCEE és a Comece kapcsolatáról folyt. E két európai egyházi szervezet gondoskodik a püspöki konferenciák és a földrész közötti közösségről. Négy főtitkár felszólalása kiemelte az európai püspöki konferenciák közötti szolidaritás kérdését, rámutatva, hogy a konferenciák egy részének örömei, szenvedései és reményei egyszersmind a többi számára is érdek és felelősség.

A találkozó munkálatait július 3-án vasárnap szentmise zárta, amelyet Koch érsek celebrált a berlini székesegyházban.

Himnusz CCXVII.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Új dicséret hangja zengjen

a királynak, énekeljen

ujjongásunk dallama.

Mint a lépesméz, az ének

olyan édes, a dicséret

László királyt zengje ma.

Ó, mily boldog s milyen ékes,

szent nevével fényességes

Várad híres temploma!

Ő a lépcső, magyar nemzet

rajta lépdel az egeknek

trónjához, Pannónia.

Véle kegyet, áldást nyertünk,

meg is tartván, mit megleltünk

hitvallásunk hajnalán.

Gyógyítja a betegséget,

munkálja az üdvösséget,

ahogy Mózes hajdanán.

Önlelkéből, rejtettségből

csillag támad a világnak,

tündökölnek a csodák.

Erejével, győzelmével,

ellenségnek, barbár népnek

futamítja nagy hadát.

Akik hírét együtt zengve

összegyűltünk örvendezve,

kérünk, egek szent Ura,

add, hogy véle találkozzunk,

s eget nyervén eljuthassunk

az örök boldogságra. Ámen.