Az Atya 22.

Azért jelent meg...

„Azért jelent meg Isten Fia, hogy az ördög műveit lerontsa”

 
A teremtő Isten gondviselő tervében az Isten Fia minden teremtendő lénynek teremtője az Atyával és a Szentlélekkel együtt.A Kolosszei levél 1,12-17 sorai szerint egyúttal minden teremtendő lény minta oka is, úgy hogy az Atya akarata szerint meg fog testesülni a történelem egy időpontjában, emberi testet és lelket vesz fel az isteni természete mellé személyi fősége alá, és ez a jövendő emberi lélek lesz minden szellemi létnek, vagyis az angyaloknak és emberlelkeknek minta oka. Emberi teste ugyanígy az összes anyagi dolog minta oka lesz. Amikor valóságosan belép a teremtett lények sorába, akkor ténylegesen beteljesíti a teremtést. Az ősszülők vétke után Isten új üdvösségi rendet lépetetett életbe. Isten Fia nem ódzkodott a vétkes emberi nem tagjává lenni, de már nemcsak beteljesítőként jött el, hanem Megváltóként is. Az ősevangéliumban ezt a változást Isten bejelenti a sátánt képviselő kígyóra mondott büntetésben:„ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod”(Ter 3,15)Ezt hangsúlyozza János apostol is: „Az Isten Fia azért jelent meg, hogy az ördög műveit lerontsa. (1Jn 3,8) Meg is nevezi, hogy mi az ördög nagy műve: a hazugság és a gyűlölet. „Aki nem igazságot cselekszik, és nem szereti testvérét”(10) Ragadjuk meg ezt a szent jánosi tanítást, és kérjük népünk javára fordítani ezt a jézusi kegyet:vegye el a magyaroktól a hazugság és gyűlölet írmagját és állítsa vissza szívünkben az igazság és a szeretet országát.

Himnusz CIL.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Ez óra itt a harmadik,

Krisztust kereszttel terhelik:

elménk hívságtól ment legyen,

imádkozzunk most csendesen.

Krisztust fogadja szív, ajak,

s bensőnk romlatlan, ép marad,

tanúskodjék buzgó imánk:

a Lélek méltán száll le ránk.

Ez óra régi gyászt törölt:

az ősbűn átka megtörött;

Krisztus kegyelme itt fakadt,

feltündökölt a virradat.

Dicsérünk, Jézus, szüntelen,

ki feltámadtál győztesen,

Atyának, Léleknek veled

most és örökre tisztelet. Ámen.

Ferenc pápa levele a Velletri körzeti fogda lakóihoz: Az idő igazi mértéke a reménység!

A pápa Ciudad Juarezben misézik foglyoknak - 

Március 5-én Marcello Semeraro, a Róma közeli Albano püspöke meglátogatta Velletri város körzeti fogdáját és szentmisét mutatott be a fogvatartottaknak. Ebből az alkalomból a foglyok egy levelet írtak Ferenc pápának és arra kérték Semeraro püspököt, hogy adja át azt a címzettnek.  Ferenc pápa ebben a most hétfőn közzétett üzenetében válaszol a fogvatartottak levelére. Megköszöni kedves soraikat és arról biztosítja őket, hogy sokszor gondol rájuk, hogyan élnek a börtönben.

Az idő igazi mértékét úgy hívják, hogy remény

Éppen ezért a lelkipásztori látogatásaim során – szól a pápa üzenete – amikor ez csak lehet, mindig kérem a találkozást a testvéreimmel, akik korlátozott szabadságban élnek, hogy szeretetet és közelséget vigyek nekik. Amint azt jól hangsúlyoztátok a leveletekben, az Irgalmasság Szentévében élünk, melyben akartam, hogy legyen egy jubileumi napja a fogvatartottaknak, és ebből az alkalomból közösségben leszek veletek lelkileg a közös imádságban. Kedveseim, ti olyan tapasztalatot éltek, melyben az idő látszólag megáll és úgy tűnik, mintha soha nem érne véget. De az igazi időt nem az órával mérik. Az idő igazi mértékét úgy hívják, hogy remény. Éppen ezért óhajtom, hogy mindenki tartsa égve a hit reményének a lámpását, hogy megvilágítsa az életeteket”.

Alakítsátok a múltat a növekedés, a hit és a szeretet útjává!

Forduljunk tehát az Úrhoz ezzel az imádsággal: Töltsd be, ó Feltámadt Krisztus, az óráinkat, napjainkat és éveinket igazi reménységgel! Segíts megélni ezt a tapasztalatot anélkül, hogy elveszítenénk a hitet, mert egyedül tebenned nem csalatkozunk meg sohasem!”. Legyetek biztosak – folytatja a pápa levele – hogy az Isten szeret benneteket személyesen, mert neki nem számít a korotok, a kultúrátok, az sem számít neki, hogy mik vagytok, hogy mit csináltatok, milyen célokat értetek el, hogy milyen hibákat követtetek el, és hogy kinek okoztatok sérülést. Éppen ezért ne zárkózzatok a múltba, hanem alakítsátok a növekedés, a hit és a szeretet útjává. Adjatok az Istennek lehetőséget, hogy felragyogtasson benneteket e tapasztalatok révén – szól a pápa levele.

Kemény és nehéz tapasztalatokon keresztül eljutni az életszentségre

Az egyház történetében sokan vannak, akik kemény és nehéz tapasztalatokon keresztül jutottak el az életszentségre. Nyissátok meg hát a szívetek ajtaját Krisztusnak, mert éppen Krisztus lesz az, aki megfordítja a helyzeteteket! Krisztussal minden lehetséges! Miközben megáldalak benneteket, családtagjaitokat és szeretteiteket, de mindenekelőtt gyermekeiteket, aztán don Franco börtönlelkészt, aki segít benneteket a Velletri  körzeti fogdában, kérem,  hogy imádkozzatok értem! – zárul Ferenc pápa hétfőn közzétett levele a Róma környéki fogvatartottakhoz.

 

Húsvét ötödik hetének keddje

Húsvét ötödik hetének keddje

Jézus a tanítványok megnyugtatásával kezdte búcsúbeszédét és ezzel is fejezi be. Távozása az Atyához való visszatérést jelenti, mert illő, hogy küldetése befejeztével visszatérjen ahhoz, aki elküldte őt. Mai elmélkedésünkben a szövegrész két kijelentését érdemes megvilágítanunk.
Jézus a következőket mondja: „az Atya nagyobb nálam.” Félreértésre, sőt, a Fiúistennel kapcsolatos tévedésre adhat okot ez a kijelentés. A IV. században az ariánusok eretnek mozgalma éppen erre a mondatra hivatkozva állította azt, hogy Jézus, azaz a Fiú nem lehet egylényegű az Atyával, hiszen ő is csak teremtmény. Ebben az időben azonban még nem tisztázták, hogy a Fiúisten valóságos ember és valóságos Isten, akinek személyében az emberi és az isteni természet elválaszthatatlan egységben van. Jézus szavainak helyes értelme tehát a következő: mint valóságos Isten egylényegű az Atyával, azaz egyenrangú vele, egységben vannak. Embersége szerint viszont nagyobb nála az Atya, mert Isten nagyobb minden embernél. Jézusnak ez a kijelentése az ő emberi alázatát, engedelmességét mutatja meg. Isteni tudásával és akaratával mindent tud és mindenbe beleegyezik, amit az Atya kíván tőle, és emberi akaratával is elfogad mindent, amit a megváltás érdekében az Atya kér tőle. Így ad nekünk példát arra, hogy miként engedelmeskedjünk Istennek.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Jézus értünk könyörgött, értünk halt meg. Ránk bízta igéit, üdvözítő igazságait. Kiválasztott bennünket a világból, hogy tanítványaiként szolgálhassuk a világot. Az oltárról vett végtelen ajándék a miénk és mindenkié, így vegyük.

 

Az Atya 21.

Te kis hitű

"Te kishitű! Miért kételkedtél?”
A csodálatos kenyérszaporítást követően Jézus csónakba ültette tanítványait, és elindította Kafarnaum irányába. ő még a néppel maradt, de a következő hajnalban utánuk indult a vízen járva. Amíg fel nem ismerték a Mestert, a tanítványok féltek, mert kísértetnek vélték. A hangját megismerve, Péter indítva érezte magát engedélyt kérni, hogy ő is sétálhasson a vízen. Ezt Jézus meg is engedte, de Péter egy igen nagy hullámtól megrémült, hite megroggyant, süllyedni kezdett, és Jézusnak kellett őt kimentenie. Ezek a történetek az Eucharistiát jelezték előre: Jézus a kenyér-színében korlátlanul meg tudja szaporítani teste anyagát, és el tudja venni teste súlyát és ezzel együtt testének tömegét. Péter merész kérése viszont arra utalhat, hogy Jézus előre biztatást kínál minden hívének, hogy mellette bátran lépjenek a történelem hullámaira, az élet hányattatásától ne féljenek, hiszen Jézus itt van a világ minden táján a katolikus templomok tabernákulumában.Ezt érzik meg a jól felkészített elsőáldozó gyerekek, ebből a hitből nyernek igazán komoly erőt a templomba misére járó, szentséglátogatást végző felnőttek. Mindez a biztonság addig tart, amíg erős az Eucharistiába vetett hitünk. Korunk nagy tragédiája, hogy ez a hit nagyon meggyöngült. Ha a vihar a családot rázza meg, vagy az életet kezdő fiatalokat, betegségbe, magányba süllyedt egyéneket, és nincs erő, hit az Eucharistiában, elengedik Jézus kezét, menthetetlenül elmerül az ember. Jézus kérdi tőlünk ilyenkor: „Mit féltél, kicsinyhitű?” Érted élek itt, én nyúlok utánad. Megmenekülsz.

Himnusz CIIL.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Szent Márk, ma hozzád, ünnepedre jöttünk,

hálaadással hogy megemlékezzünk,

mily nagyot tettél javára a népnek,

Krisztus ügyének.

Édesanyádnak nyomába te léptél,

tisztelve Pétert, követője lettél,

ajkáról Krisztus tanítását vetted,

vésve szívedbe.

Mennyei Lélek vezette a tollad,

isteni Mester csodáit leírtad,

és az igéket, melyekkel ő oktat,

míg a világ tart.

Szent Pál is kedvelt, munkában követted,

szíve buzgalmát példaképül vetted,

Jézusért tűrtél sokat, és nevéért

véredet adtad.

Jézus, imádás, hála legyen néked,

hogy mi is hittel megvallhatunk téged,

hogy minket táplálsz, s egykor majd láthatjuk

arcod örökre. Ámen.

 

Ferenc pápa a Föld napján: Alakítsátok át a sivatagokat erdővé!

A Föld napja alkalmából az „Earth Day Italia” környezetvédő mozgalom és a római Fokoláré közösség szervezett négynapos eseménysorozatot Róma szívében, hogy bemutassák az örök város rejtett szépségeit. A rendezvényen április 24-én, vasárnap váratlanul megjelent Ferenc pápa is.

A Villa Borghesében, Róma egyik hatalmas, píneafenyőkkel teli parkjában  Ferenc pápa váratlan, programon kívüli látogatást tett vasárnap. Délután öt órakor a Borghese park ügetőpályáján több ezer fiatal várta, többek között a Fokoláré Gen Verde együttesének muzsikáját hallgatva.

Benneteket hallgatva két kép jutott eszembe: mégpedig a sivatag és az erdő képe – szólt a pápa, aki félretette előre megírt beszédét. Arra gondoltam, hogy ti mindnyájan alakítsátok át a sivatagokat erdőkké. Oda mentek ugyanis, ahol sivatag van, ahol tehát nincs remény, hogy azt erdővé formáljátok át. Az erdő tele van fákkal, az erdő zöldben pompázik, bár egy kicsit rendetlen összevisszaságban – ám ilyen az élet. A sivatagtól az erdőig jutni, az szép munka! Alakítsátok hát a sivatagokat erdőkké! Aztán meglátjuk, hogy miként lehet szabályozni az erdő dolgait. Ott élet van, ellenben a sivatagban halál! – hangoztatta a Szentatya.

Mennyi sivatag van a városban, mennyi a sivatag az emberek életében, akiknek nincs jövőjük, azért, mert mindig van előítélet és félelem! Az embereknek élni és halni kell a városok sivatagjaiban. Ti azonban csodát tesztek a munkátokkal, azzal,  hogy erdőkké változtatjátok a sivatagokat, csak így tovább! Hogy milyen is a munkatervetek, azt nem tudom. Közel megyünk a dolgokhoz, és ott meglátjuk, hogy mit is tehetünk! Ez az élet! Az életet ugyanis úgy kell fogadni, ahogy jön. Ahogy a kapus csinálja a focimeccs során. Fogadjuk a labdát, ahonnét éppen érkezik, innen vagy onnan – magyarázta a pápa.

Ám nem kell félni az élettől, nem kell félni a konfliktusoktól! Egyszer azt mondta nekem valaki, nem tudom, igaz-e, vagy sem, én nem jártam utána, hogy a „konfliktus” szó a kínaiban két jelből tevődik össze, az egyik a kockázatot, a másik a lehetőséget jelöli. Igen, a konfliktus egyfelől kockázat – de lehetőség is!

A kockázatot úgy is felfoghatjuk, mint ami eltávolít bennünket… Mi – az irgalmas szamaritánus történetéből – jól tudjuk, hogy mit tett a levita és a törvénytudó a földre taszított szegény emberrel ott az útszélen. Úton voltak, hogy ne lássanak és ne közelítsenek. Aki nem kockáztat, az soha nem fog közel kerülni a valósághoz! Szükség van arra, hogy közel kerüljünk a valóság megismeréséhez, mégpedig a szív ismeretével! Igaz, ez mindig kockázat, nekem is és a másiknak is, akihez közel megyek – ismerte el Ferenc pápa.

Soha ne fordítsunk hátat a konfliktusoknak! – tette hozzá. – El kell fogadni azokat, mint olyan rossz dolgokat, amiket meg kell oldani. A sivatag csúnya, akár a szívünkben, akár a városunkban, a peremkerületekben van. Igaz, sivatag még a védett negyedekben is van! Ne féljünk hát attól, hogy a sivatagba menjünk, hogy azt erdővé alakítsuk, hiszen ott bőséges az élet. Ne féljünk a sivatagba menni, hogy letöröljük a könnyeket, azért, hogy mindenki tudjon mosolyogni.

Izrael népének arra a zsoltárára gondolok – folytatta a pápa – a babiloni fogság idején, amikor ezt mondták: „nem énekelhetjük a saját dalainkat, mert idegen földön vagyunk!” Voltak eszközeik, fegyvereik, csak éppen örömük nem volt, mert foglyok voltak idegen földön. Ám amikor megszabadultak, ahogy a zsoltár mondja: „ajkunk akkor megnyílt örvendezésre”. Az átmenetben a sivatagból az erdőbe, az életbe kerülésben, végül ott van a mosoly.

Adok nektek egy házi feladatot – fordult a pápa a fiatalokhoz. Nézzetek egyszer az úton járókelők arcába, amint aggodalommal eltelve, önmagukba zárva járnak, mosoly nélkül, más szóval gyengédség nélkül, társaság, barátság nélkül. Hiányzik ez a társadalmi szintű barátság! Ahol ez nincs, ott gyűlölködés és háború van. A darabokban vívott harmadik világháborút éljük mindenütt. Nézzetek csak a föld térképére! A társadalmi szintű barátságot megbocsátással építjük. Mindig, amikor megközelítjük a problémát, a konfliktust, közel kerülünk egymáshoz, amint ezektől a derék fiúktól és lányoktól hallottuk, például ott, ahol szerencsejátékot űznek.

Buenos Airesben láttam idős hölgyeket, akik – amint fölvették a nyugdíjukat – azonnal a játékkaszinóba siettek! Menjünk közel tehát a problémákhoz. Van azonban még egy másik dolog, ami a játékkal, a sporttal, a művészettel kapcsolatos, ez pedig az önzetlenség. A társadalmi szintű barátság önzetlenségből jön létre, és ezt a bölcsességet úgy kell tanulni, játékkal, sporttal, művészettel, közelséggel… Ezt a szót nem szabad elfelejteni ebben a világban, ahol ha nem fizetsz, nem tudsz élni. Isten az embert, a férfit és a nőt a világ közepébe teremtette, de elűzték onnan őket, és a pénzistent tették a helyébe. Ma a világ közepén a pénzisten áll, és azok, akik a közelébe tudnak férkőzni, azok imádják ezt a pénzistent, akik pedig nem tudnak közelébe jutni, azok éheznek, betegek, és kihasználják őket. Elég csak a gyerekek és a fiatalok kihasználására gondolni! – beszélt a fiatalokhoz a pápa.

Önzetlenség, ez tehát a kulcsszó – figyelmeztetett. Önzetlen az, aki ad a saját életéből, hogy a többiekkel együtt haladjon, hogy a sivatag erdővé váljon. Önzetlenség – ez egy nagyon szép szó! Aztán a harag, a kesergés, a sértettség megbocsátása. Végül pedig az építés, mert építeni kell, és nem rombolni! Íme, ezek jutottak eszembe...

De hogy lehet ezeket megcsinálni? Egyszerűen annak a tudatában, hogy mindnyájunkban van valami közös emberi, és ebben a közös emberségben kezdünk el együtt dolgozni. Az ellenvetés, hogy „de én ebből a felekezetből vagyok”, nem számít! Menjünk, dolgozzunk együtt, és tartsuk tiszteletben egymást! Aztán majd csodát látunk, annak a csodáját, hogy a sivatagból erdő lesz. Köszönöm mindazt, amit tettetek! – fejezte be spontán beszédét Ferenc pápa.