Ferenc pápa beszéde a CCEE és a CEC vegyes bizottságához

Ferenc pápa a vegyes bizottsággal, balra Erdő Péter bíboros - ANSA

Ferenc pápa csütörtökön délelőtt a Vatikánban fogadta a CCEE és a CEC vegyes bizottságát. Az Erdő Péter bíboros vezette Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) és a Christopher Hill anglikán főpásztor vezette Európai Egyházak Konferenciája (CEC) vegyes bizottsága Rómában ülésezik május 6. és 8. között.

A bizottság feladata az ökumenikus út szolgálat az egység felé

„A bizottság célja, melynek tagjai vagytok – kezdte beszédét a pápa –, hogy kísérjétek az ökumenikus utat Európában, ahol elkezdődtek a mindmáig létező megoszlások a keresztények között. Ezen a földrészen hosszú időn át a keresztények egymás ellen harcoltak. Ma, hála Istennek, a helyzet nagyon más. Az ökumenikus mozgalom lehetővé tette az egyházaknak és az egyházi közösségeknek, hogy nagy lépéseket tegyenek előre a kiengesztelődés és a béke útján. A közelmúltban tartott Európai Ökumenikus Találkozók és a 2001-ben Strasbourgban szerkesztett Charta Oecumenica a termékeny együttműködés jelei az Európai Egyházak Konferenciája és az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa között. Ezek a kezdeményezések nagy reménységet jelentenek a megosztottság legyőzésére, jóllehet tudatában vannak annak, hogy milyen hosszú az út  még a teljes és látható egység felé a Krisztusban hívők között. Valójában az út, az összes fáradtságával együtt már részét képezi a kiengesztelődés és az egység azon folyamatának, amit az Úr kér tőlünk és amit betölt számunkra, amennyiben szeretetben és igazságban éljük meg azt – állapította meg a pápa.

Termékeny és közös megfontolásokat és közös válaszokat a  mai kérdésekre

Az Unitatis redintegratio kezdetű zsinati dekrétum megállapítja, hogy a keresztények közötti megosztottság „botránkoztatja a világot és károsítja a legszentebb ügyet, az evangélium hirdetését minden ember számára” (n. 1). Nyilvánvaló ez például, amikor az egyházak és az egyházi közösségek Európában különböző látásmódot képviselnek fontos antropológiai és etikai kérdések tekintetében. Kívánatosnak tartom tehát – hangsúlyozta a pápa –, hogy ne hiányozzanak és legyenek termékenyek a közös reflexiók alkalmai, a Szentírás és a közösen osztott hagyomány alapján. Együtt tekintve az Úr Jézus Krisztusra, „aki az új Ádám, az Atya és az ő szeretete misztériumának kinyilatkoztatásában teljesen föltárja az embert az embernek, és megmutatja magasztos hivatását” (Gaudium et spes, 22), közös válaszokat találhatunk azokra a kérdésekre, melyeket a kortárs világ tesz fel nekünk keresztényeknek.

Új kihívásokkal szemben: a migránsok!

Napjainkban az egyházak és az egyházi közösségek Európában új és döntő kihívásokkal néznek szembe, melyekre hatékony választ csak akkor tudnak adni, ha egy hangon beszélnek. Gondolok itt például a törvényhozások által felvetett helyzetre, melyek, a tolerancia jegyében rosszul interpretálva, azzal végzik, hogy megakadályozzák az állampolgároknak, hogy szabadon kifejezzék és gyakorolják, békés és törvényes módon, saját vallásos meggyőződésüket. Továbbá azzal a magatartással szemben, mellyel Európa szembenéz az emberek ezreinek – háborúkból, üldözésből és nyomorúságból menekülő – gyakorta drámai és tragikus migrációjával, az egyházaknak és az egyházi közösségeknek Európában kötelessége együttműködni, hogy előmozdítsa így a szolidaritást és a befogadást. A keresztények Európában arra hivatottak, hogy imádsággal közbenjárjanak és aktívan szolgálják a párbeszédet és a békét a jelenlegi konfliktusokban.

Ismételten elismerésemet fejezem ki az egyházi szolgálataitokért, az Úr maradandó áldását hívom le rátok és ne felejtkezzetek el imádkozni értem – zárta beszédét Ferenc pápa a vegyes bizottság tagjaihoz.

 

 

 

A Megszentelt Élet Éve 126.

május 8.

Imádkozzunk a fogyatékkal élőket szolgáló szerzetesekért!

Ha életünk célja az, hogy szeressünk és szeretve legyünk, akkor a fogyatékkal élők erről a szeretetről tesznek tanúságot. Sajátos ajándékuk által ebben élnek, és akikkel találkoznak, azokat egyből elvezetik ebbe a mélységbe.

Idézet az imaszándékhoz:

„A leggyengébb és legszegényebb ember is gazdagságot adhat másoknak.” Jean Vanier

„Akkor csak annyit tudtam meg, hogy nyitott gerinccel született, köldöktől lefelé teljesen béna, a jobb combcsontja el volt törve, s a köldökzsinór olyan régóta rá volt tekeredve a bal lábszárára, hogy benőtte a közben körülötte fejlődő izom. Istenem, adj erőt! Add, hogy ne sírjak, add, hogy tudjam elfogadni! Igen, de úgy vártam... Nem szabad erre gondolnom. Ő az enyém, éppúgy az enyém, mintha egészségesen született volna, szeretem így is, csak éljen! Kati létének legnagyobb csodája, mióta megszületett, hogy mindenkiből előhozta a mélyen elrejtett legemberibb vonásokat: a szánalmat, az együttérzést, a segítőkészséget, a szeretetet. Talán ez az ő hivatása, ezért kellett így születnie? Az ő jelenlétében megszűnik minden irigység, versengés, féltékenység, hátsó gondolatok. A támadó és védekező természetű emberek elvesztik agresszivitásukat, sértettségüket, a közömbösek érzőkké válnak, a komolytalanok elkomolyodnak, a közönséges viselkedésűek jól neveltek lesznek. Csodálatos hatalmat adott neki Isten." Csiszár Mária

Húsvét 5. hetének péntekje

Húsvét 5. hetének péntekje

Az előző napokban olvasottak után a szeretet új területére tér át Jézus beszédében. Korábban szó volt az Atya és a Fiú közti kölcsönös szeretetről, amely kiárad, kiteljesedik az emberek felé, s amelyet a Krisztusban hívők viszonoznak. Az Isten iránti szeretet mellett megjelenik az emberek egymás közti szeretete, amelynek mintája és forrása szintén Krisztus irántunk való szeretete. „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!” (Jn 15,12) - olvassuk a mi Urunk szavait a mai evangélium részletében.
Tanítványainak egymás iránti szeretetéről korábban már beszélt, mint olyan jelről, illetve ismertetőjegyről, amely alapján felismeri majd a világ, hogy Krisztushoz tartoznak (vö. Jn 13,35). Mindebben a mérték Krisztus önfeláldozó, személyes, nagylelkű, jóakaró és szeretetre ösztönző szeretete. És talán ezt az utóbbi tulajdonságot érdemes mai elmélkedésünkben kiemelni. Akkor értettük meg valójában Krisztus kereszthalálban megmutatkozó szeretetét és a kereszt titkát, ha ez minket is életünk teljes odaadására indít, a szeretet gyakorlására ösztönöz. A szeretet útja a kereszttől indul és abból az élményből fakad, hogy Krisztus annyira szeretett engem, hogy kész volt meghalni értem. A szeretet útja a kereszttől indul és az örök életre vezet, mert Isten megjutalmaz minden szeretetből fakadó jócselekedetet.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk, Atyánk, Te az igazság Igéjét és a megszentelő Szentlelket elküldted a világba, s ezzel kinyilvánítottad csodálatos belső életedet az emberek előtt. Add, hogy az igaz hit megvallásában az örök Szentháromság dicsőségét megismerjük és a fölséges hatalmú Egy-Istent imádjuk. 

Zsolozsma CLIX.

A Jelenések könyvéből

 21, 9-27
Látomás a Bárány jegyeséről, a mennyei Jeruzsálemről 

Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, az, akinél az utolsó hét csapással teli hét csésze volt, és megszólított: „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét!” És lélekben elvitt egy nagy magas hegyre, és ott megmutatta nekem a mennyből, az Istentől alászállt szent várost, Jeruzsálemet. Isten dicsőségét sugározta. Ragyogott, mint a drágakő, mint a kristálytiszta jáspis. Széles, magas fala volt, rajta tizenkét kapu. A kapuk fölött tizenkét angyal. Nevek voltak a kapukra vésve, mégpedig Izrael fiai tizenkét törzsének a neve. Keleten három kapu, északon három kapu, délen három kapu és nyugaton három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve. Annál, aki beszélt velem, arany mérőnád volt, hogy megmérje a várost, kapuit és falát. A város négyszögben épült, a hossza annyi volt, mint a szélessége. Megmérte a várost e náddal: tizenkétezer stádium. Hossza, szélessége és magassága ugyanannyi volt. Megmérte a falat: száznegyvennégy könyök emberi mérték szerint, ami egyenlő az angyal mértékével is. Falai jáspiskőből épültek, a város pedig tükörfényes színaranyból. A város falainak alapjait mindenféle drágakő díszítette. Az első alapkő jáspis, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd, az ötödik szárdonix, a hatodik kárneol, a hetedik krizolit, a nyolcadik berill, a kilencedik topáz, a tizedik krizopráz, a tizenegyedik jácint, a tizenkettedik ametiszt. A tizenkét kapu tizenkét gyöngy: mindegyik kapu egy-egy gyöngy. A város utcái tükörfényes színaranyból voltak. De templomot nem láttam benne, mert a Mindenható, az Úr, az Isten és a Bárány a temploma. A városnak nincs szüksége sem napra, sem holdra, hogy világítsanak, mert az Isten dicsősége ragyogja be, világossága pedig a Bárány. Fényében járnak a nemzetek, és a föld királyai hódolnak neki. Kapuit nem zárják be soha, hisz ott nincs éjszaka. A népek odahordják kincseiket és értékeiket. Nem jut oda be sem tisztátalan, sem gonosztevő, sem hazug, csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.

Ferenc pápa: Az igazi szeretet cselekszik és megmutatja önmagát

Ferenc pápa: Az igazi szeretet cselekszik és megmutatja önmagát

Ferenc pápa az igazi szeretet kettős kritériumáról beszélt május 7-én a Szent Márta-házban bemutatott reggeli szentmisén. Azt kérte, tettekben valósuljon meg, és irányuljon a másikra, ne szigetelődjön el – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

Jézus a napi evangéliumban arra szólítja fel a tanítványokat, hogy „maradjanak meg az ő szeretetében”. Két alapvető szempont létezik – hangsúlyozta a pápa –, melynek segítségével meg tudjuk különböztetni az igaz szeretetet a hamistól. Az első szerint a szeretetnek tettekben kell testet öltenie, és nem annyira szavakban, hiszen a Mester is intette az övéit: „Nem azok mennek be az Országba, akik azt mondják, »Uram, Uram!«, hanem akik teszik az Atya akaratát.” A szeretet nem egy tévéfilm, nem fantázia, hanem konkrétum, valóság. És nem pillanatnyi lelkesedés, mert az igazi szeretet néha fájdalmas, elég csak a keresztjét hordozó Jézusra gondolni.

A Szentatya rámutatott: Az igazi szeretet művei Máté evangéliumának 25. fejezetében olvashatók, itt található az utolsó ítélet forgatókönyve. Enni, inni adni, felruházni, meglátogatni… ezek mind konkrétumok! A kereszténység kezdetének egyik első eretneksége éppen a távoli, minden konkrétum nélküli Istenről szóló gnosztikus gondolat volt. Ellenben az Atya szeretete konkrét, elküldte a Fiát, aki testet öltött.

Az igaz szeretet másik arca ez: közli, továbbadja önmagát. Nem marad elszigetelt, hanem ugyanazt az utat követi, amely az Atya és a Fiú között létezik. Ez egy valóságos kommunikáció, melyet a Szentlélek művel. És a klauzúrás szerzetesek? – vetődhet fel a kérdés a pápa szerint. – De hiszen ők kapcsolatot tartanak, de még mennyire! Az Úrral, valamint azokkal, akik akár csak egy jó szóért is felkeresik őket. Az igazi szeretet nem tud elszigetelődni. Ha mégis elszigetelődik, az már nem szeretet, hanem az én egy spirituális formája. Ez pedig önmagába zárva csak a saját hasznát keresi.

Összefoglalva: Jézus szeretetében megmaradni azt jelenti, hogy cselekszünk, párbeszédben Istennel és társainkkal. Ez bár egyszerűnek tűnhet, mégsem könnyű. Hiszen az önzésünk, a saját érdekünk megkísért bennünket – hívta fel a figyelmet a Szentatya.

Végül mit mond az Úr azoknak, akik megmaradnak az Ő szeretetében? „Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen.” (Jn 15,11) Ezt mondta Jézus. Az, aki megmarad az Atyja szeretetében, örömteli. Ez az öröm sokszor együtt jár a kereszttel. Mégis olyan öröm, melyről Ő maga mondja nekünk: „Senki nem veheti el tőletek.” Add nekünk, Urunk, ezt az örömet, melyet a világ nem tud megadni nekünk! – zárta homíliáját Ferenc pápa.