2014.09.07. Vasárnap

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.09.07. Vasárnap

Átölelni a világ drámáját

Megrázhatja az emberiség egy részét az egyre szélesebb körben eluralkodó „mélyszegénység”, vagyis a nyomor. Isten az embereket nem szegénységre teremtette, amelyben állandóan központi téma a nélkülözés. Maga Urunk, Jézus sem nyomorra született. Nevelőapjának komoly ipari képzettsége volt. Dolgozott. El tudta tartani családját. Amikor Jézus megszületett Betlehemben, a barlangistállóban, csak addig laktak ott, amíg a betlehemi illetőségű, de máshol élő emberek dolgukat befejezték, végeztek az összeírással. Akkor már volt üres ház. József azonnal bérelt egy ilyet, és rögtön dolgozni kezdett. Jézus nem tette gazdaggá szüleit. De amint elérte a tizenkét éves kort, Szent József mellett ő is dolgozni kezdett. Ez példaadás is volt a keresztények számára. A hagyományos kérés nemzeténél így szólt Istenhez: Se gazdagságot, se nyomort ne adj nekem, hanem csak a megélhetéshez szükségeseket biztosítsd, Uram! Assisi Szent Ferenc is a munkára építette a mozgalmát, majd erre kapott engedélyt III. Ince pápától. Megértette Jézus Krisztust, aki a mennyei Atyára bízta életét és apostolai számára is ezt az életformát szabta ideálnak: „Méltó a munkás a maga bérére”(Lk 10,7)Ha pedig nem kapja meg az ennivalót a ferences a munkájáért, akkor mehet koldulni.A szegényeken segíteni kell, hogy állapotuk maradjon „tisztes szegénység”, sose koplalás és nyomor! Inkább emelkedjék az életnívó családja és mások javára. A közösség is ezen munkálkodjék. Akiknek pedig anyagi örökségben, vagy tehetségben több adatott, azok lássanak hozzá a világ nyomorának felszámolásához. Ezt a módszert is Jézustól tanuljuk: Semmije sem volt, és elfogadta az Őt követő jómódú asszonyok állandó segítségét.(Lk 8,1-3)

2014.09.06. Szombat

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.09.06. Szombat

Szent Pál apostol folytatja az apostoli tisztségről és a vele kapcsolatos gondokról szóló tanítását:„Nem érzem ugyan magam semmiben sem bűnösnek, de ez még nem jelent megigazulást. Az Úr mond fölöttem ítéletet. Ne ítélkezzetek hát időnap előtt, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és földeríti a szívek szándékait.Akkor majd mindenki megkapja az elismerést az Istentől” (1Kor 4,4-5)

Pál visszagondolhat arra a másfél évre, amit Korintusban töltött el. Szerette a híveket, nem terhelte őket fenntartási költségekkel, mindent úgy megmagyarázott, mint a korábban ószövetségi rabbinak kiképzettek. Később mindezt a tudást ki kellett egészíteni, mert a krisztusi tanítás a teljes tanítás. Amit Jézus három évig tanított apostolainak és a, 72 tanítványnak, arra a sokszor emlegetett pusztai képzésben megtanította Pált is. Így a két nagy képzés birtokában sok kérdést mélyebben tudott megvilágítani.Ezt Péter, az első pápa ismerte el:„Urunk türelmét tartsátok üdvösségnek, ahogy szeretett testvérünk, Pál írta nektek ajándékul kapott bölcsességében minden olyan levélben, amelyben ezekről a dolgokról beszélt. Vannak bennük nehezen érthető dolgok, ezeket a tudatlan és állhatatlan emberek kicsavarják a saját vesztükre, akárcsak a többi Írást is”. (2Pét 3,15-16) Pál apostol szerényen nem részletezi az általa is többször tapasztalt jelentős különbséget az ortodox zsidók és önmaga között. Ők jól ismerték az ószövetséget, de Jézusról előítélettel telten nyilatkoztak. Apolló fényes szónoki képességeit ismerte Pál, de azt is tudta róla, hogy ő még csak Keresztelő János tanítása alapján jutott messiási ismeretekhez. (a jánosi és a jézusi keresztség ) Más egyéb szempontok is befolyásolhatták az akkori híveket, mint azt magunk is tapasztaljuk. A végső értékelést valóban az Istenre kell hagynunk. Az apostol tovább folytatja gondolatsorát: „Ezeket, testvérek, miattatok alkalmaztam magamra és Apollóra, hogy rajtunk tanuljátok meg: Ne többet annál, ami írva van! Senki se kérkedjék az egyikkel a másik rovására! Ki mond különbnek másoknál? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? Lám, már jóllaktatok, már meggazdagodtatok, nélkülünk is uralomra jutottatok! Bár csak uralomra jutottatok volna, hogy veletek uralkodhatnánk! Úgy látom ugyanis, hogy Isten nekünk, apostoloknak az utolsó helyet jelölte ki, mint olyanoknak, akiket halálra szántak, hogy látványosságul szolgáljunk a világnak, az angyaloknak és az embereknek is” (6-9) Valamikor a katonai szolgálat nem volt kötelező az államokban. Mindenütt megjelentek a nyalka huszárok, és a fiatal legényeket katonának csalogató délceg táncokat zeneszóra járták. Szent Pál ide most olyan hívogatót írt, amitől a felső papság székei soha nem teltek volna be: „Mi oktalanok vagyunk Krisztusért, ti okosak Krisztusban. Mi gyöngék vagyunk, ti erősek. Titeket megbecsülnek, minket megvetnek. Mindmáig éhezünk és szomjazunk, nincs ruhánk, és verést szenvedünk. Nincs otthonunk, és kezünk munkájával keressük kenyerünk. Ha átkoznak minket, áldást mondunk, ha üldöznek, türelemmel viseljük. ha szidalmaznak, szelíden szólunk. Szinte salakja lettünk ennek a világnak, mindenkinek söpredéke mostanáig” (10-13) Amikor a kommunista üldözés idejének végén próbáltam a ferences Mária rendtartományt talpra állítani emlegettem, hogy mennyi a tennivalónk. A beszélgetés után egy idős atya félrevont, és könyörögve kérte: ne mondd előttük, mennyit kell dolgoznunk, mert megszöknek! Csendben mosolyogtam. Nem szökött meg mindenki, de ötven társamból tíz-egynéhány maradt. Lehet, hogy az volt a baj, hogy Pál apostolként nem fűztem mindig a komoly beszédhez: „Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek, hanem mint kedves gyermekeimet intelek benneteket. Ha számtalan tanítótok volna is Krisztusban, atyátok nincs sok. Az evangélium által én adtam nektek életet Krisztus Jézusban” (14-15) „Túlcsordul a lelkünk, énekszóval zengünk: alle,alleluja. Királynénkra nézünk, szent örömet érzünk, alle,allelúja. Szent Királyné, halljad, áldanak az ajkak, alle,allelúja.” (Ho 436,1)

Zsolozsma 244.

Nagy Szent Leó pápának „A boldogságok” című beszédéből

Boldogok a lélekben szegények

Kétség nem férhet ahhoz, hogy a szegények könnyebben hozzájutnak az alázatosság isteni adományához, mint a gazdagok, hiszen amíg a szelídség az alacsony sorsúakkal barátkozik, addig a kevélység a jólétben dúskálkodóknál érzi otthon magát. Ismerünk azonban olyan jó lelkületű gazdagokat is, akik anyagi javaik bőségét nem kevélységük felduzzasztására, hanem jótékonykodásra használják fel, és azt tartják legnagyobb nyereségüknek, amit embertársuk bajának, nyomorának enyhítésére áldoznak. Ennek az erénynek gyakorlása minden rendű és rangú ember számára egyformán lehetséges, minthogy meglehet bennük az egyforma jóakarat, ha különböző is a jövedelmük, és igazán nem is számít, hogy mennyire különbözik a vagyoni állapotuk, ha a lelki jóakaratban egyenlők. Boldog tehát az a szegénység, amelyet nem ejt meg a mulandó javak szeretete, és amelyik nem az evilág javaiból akar magának egyre többet, hanem a mennyei kincsekből kíván vagyont gyűjteni. Erre a nagylelkű szegénységre – Urunk után – elsőnek az apostolok adtak példát azzal, hogy kivétel nélkül mindenüket elhagyták égi Mesterük hívó szavára. E készséges megtérésükkel halászokból emberhalászokká váltak, és hitük példájára sokan követőik lettek. Az Egyház első gyermekeinek idején egy volt a hívők szíve-lelke. Miután minden vagyonukat és birtokukat eladták, ezt az Istennek szentelt szegénységüket örök értékű javakkal gazdagították, és – ahogy az apostoloktól tanulták – örültek annak, hogy semmijük sincs ezen a világon, és mégis minden az öveké Krisztusban. Ezért mondta Péter apostol, amikor felment a templomba, és egy béna ember alamizsnát kért tőle: Ezüstöm, aranyom nincs, de amim van, neked adom: a názáreti Jézus Krisztus nevében állj fel és járj! (ApCsel 3, 6). Ugye milyen fönséges ez az alázatosság? Ugye milyen bőkezűen adakozó ez a szegénység? Nincs pénze: azzal nem támogathatja a koldust; de természetfeletti adományokkal mégis segíteni tud a természeten. Aki születésétől fogva béna volt, azt puszta szavával meggyógyította Péter. És aki pénzben nem adhatta a császár képmását, az emberben megújította Krisztus képmását. Az a drága ajándék, amelyet Péter adott, nemcsak ezen a bénán segített úgy, hogy most már járni tudott, hanem segítségére volt annak az ötezer embernek is, akik egykor e csodás gyógyítás láttán Péter buzdító szavaira hívőkké lettek. És így ez a nincstelen szegény, akinek nem volt mit adnia a koldusnak, olyan nagy bőséges isteni ajándékot adott neki, hogy nemcsak ezt az egy nyomorék embert állította talpra, hanem ezreket tett hívőkké szívben és lélekben, és akik előzőleg, mint egy bénák voltak, most Krisztus ügyében gyors, tettre kész hívek lettek. 

A dicsőséges rózsafüzér Ötödik titok

A dicsőséges rózsafüzér

Ötödik titok:„Aki téged Szent Szűz, a mennyben megkoronázott”

Urunk, Jézus! Te úgy indultál a földről a mennybe, hogy istenemberi erőd emelt a magasba. Az apostolok döbbenten néztek utánad: Valóban nem leszel zsidó ország lovag királya? Távozásod volt a válasz: Nekem nem kell a földi uralom. A világmindenség ura és királya vagyok. Semmiféle segédeszközt nem használok, nincs gyorsulási határpont: emelkedem, amíg láttok. Pillanat alatt a mennyek kapujában leszek, s velem együtt lép a mennyig az Ószövetség minden hívője, aki bízott Megváltójában. A menny kapuját is kinyitom, fogadok mindenkit, „aki hisz bennem és megkeresztelkedik” hite jeléül. Nem tudom, ott volt-e az édesanya az Olajfák hegyén, de Jézus pápája, XII. Pius tévedhetetlenül kijelentette, hogy amikor lejárt az ő földi életének küldetése, Fia isteni ereje átölelt téged, édesanyját. Egykor örömmel ölelted át a názáreti házikóban, amint az angyal tisztázó szavai nyomában kiejtetted: „íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint”(Lk 1,38). „A Szentlélek szállt rád és a Magasságbeli ereje borított be árnyékával”(35) és édesanya lettél. Egész lényed ölelte át akkor szeretetével az Isten megtestesült Fiát, aki abban a pillanatban Szűz Mária Fia is lett. Mária nem szólt senkinek, sem szüleinek, sem Szent Józsefnek. Zakariás pap házába indult, Ein-Karimba, Jeruzsálem mellé. Szolgálni az idős Erzsébetnek, akiről az angyal tett említést: „Erzsébet is fogant (öregségében), mert Istennél semmi sem lehetetlen”(36-37) Belép a rokon „kislány”, köszönti az idős édesanyát, akinek a szíve alatt örömtáncba kezd a hat hónapos fiú magzat. A Szentlélek sugall neki: ez a rokon kislány a Megváltó édesanyja. Pár napos magzatát Isten fogadott fiává avatta a megszentelő kegyelemmel, amit rajtad keresztül árasztott rá. Kilenc hónap múlva Mária újra ezen a vidéken jár. Szülés előtt áll. A túlzsúfolt Betlehem barlangjában megszületik a Megváltó. Édesanyja pólyába takarta és jászolba fektette. A legelőn őrködő pásztoroknak angyal, majd angyalok nagy serege mondja el a jó hírt: „Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr Dávid városában”(2,1) Elmentek,”megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket”(16) Harminchárom év múlva már sok ezren keresik. Egy dühödt, de vezető kisebbség üldözi. Egyik tanítványa árulója lesz. Édesanyja tudja, hogy szenvednie kell, félti követi. Fiát még látja, amint az utolsó vacsorán ünnepélyesen örökre lezárja az Ószövetséget a bárány vacsorával és megköti az újat a saját vérében.(Lk 22,14-20) Másnap ott áll az ordító tömeg közelében és hallgatja a sokszoros átkot Pilátus római helytartó előtt: „Nézzétek, a királyotok! Halál rá! Halál rá, keresztre vele! Pilátus megkérdezte: Keresztre feszíttessem a királyotokat? De a főpapok tiltakoztak: Nincs királyunk, csak császárunk! Erre kiszolgáltatta nekik, hogy feszítsék keresztre” (Jn 19,14b-16) ám Pilátus a feje fölé ezt íratta: A Názáreti Jézus a zsidók királya. Akkor tiltakoztak, de az óta sem változtatták meg a véleményüket. Jézus az emmauszi tanítványoknak felteszi a kérdést: „Nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?”(Lk 24,26) Igen, az Úr így ment be és így vitte be Édesanyját is a mennyei királyság dísz trónjára. Egyháza pedig így szólítja azóta: „Angyalok királynéja, Pátriárkák királynéja, Próféták királynéja, Apostolok királynéja, Vértanúk királynéja, Hitvallók királynéja, Szüzek királynéja, Minden szentek királynéja, Áteredő bűn nélkül fogantatott királyné, Mennyekbe felvett királyné, Szentolvasó királynéja, Béke királynéja, Magyarok Nagyasszonya (királynéja) könyörögj érettünk!”Szent István királyunk földi országot adott neki, amikor hazánkat végrendeletileg a Mennybevitt Nagyasszonynak adta.„Felvitetett magas mennyországba, angyali szép örvendetes házba, e nap a Szűz nagy menyasszonyságba, az Istennek drága hajlékába. A mennyei Atya udvarába, felső Sion drága városába, dicsőséges szép palotájába, már bemégyen nagy vígasságába”(Ho 167,1-2) 

2014.09.05. Péntek

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.09.05. Péntek

Szent Pál írásait olvasva gyakran álmélkodnunk azon, hogy milyen gazdag tudás élt benne a kinyilatkoztatás szövegeinek ismerete terén, az Ószövetséget milyen nagyszerű módon tudta érteni és megérttetni hallgatóival és késői olvasóival, velünk is.

Csodálatos találkozása Jézussal, akit, mint mesterei gyűlölt, a beléje vetett keresztény hitet halálos véteknek ítélte, üldözte. Evvel a lelkülettel nézte végig az első vértanú, Szent István elítélését és kivégzését. Nem hatotta meg az sem, hogy ez a nagy tudású ifjú milyen diadalmas hittel fogadta a halálos ítéletet a Krisztusba vetett hite miatt, de még az sem, hogy szent módjára imádkozott kínzóiért. Nem győzte meg a végső felkiáltása sem:„Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján”(ApCsel 7,56) Diadalmas örömmel kutatta fel, kötözte meg a Jézusban hívő nemzettársait, és adta a főtanács kezébe. Damaszkuszba is ilyen céllal kért kiküldetést. Amikor látta a déli nap fényét túlragyogó égi világosságot, benne az élő, mozgó és beszélő emberalakkal, aki kérdésére így válaszolt: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De állj fel és menj a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned ”(9,5-6) a Damaszkuszban lakó Ananiás tanítványt küldte hozzá szállására az Úr: „Menj csak, mert választott edényem ő, hogy nevemet hordozza a pogány népek, a királyok és Izrael fiai között. Megmutatom majd neki, mennyit kell nevemért szenvednie”(15-16) Jézus két éves pusztai oktatással megnyitotta értelmét a teljes kinyilatkoztatás, az Ó- és az Újszövetség megértésére. A mai szentleckében ezért írhatja a korintusiaknak és nekünk: „Úgy tekintsenek minket az emberek, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak gondnokait. A gondnokoktól természetesen egyet követelnek meg, hogy hűségesnek bizonyuljanak. A magam részéről nem törődöm azzal, hogy ti vagy más emberi bíróság, mint ítéltek felőlem, hiszen önmagam fölött sem ítélkezem. Nem érzem ugyan magam semmiben sem bűnösnek, de ez még nem jelent megigazulást. Az Úr mond fölöttem ítéletet. Ne ítélkezzetek hát időnap előtt, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és földeríti a szívek szándékait. Akkor majd mindenki megkapja az elismerést az Istentől”(1Kor 4,1-5) a mai szentmisére rendelt evangéliumi szakaszban Jézus utal arra a tényre, hogy az ószövetségi Írások ezer vagy több száz éves szövegei, népszokásai, emlékei már az születése előtt háromszáz évvel másnak bizonyultak, az új nemzedék már meg sem értette. Ezért megbíztak hetven szentírás-tudóst, hogy az ősibb héber szövegeket és a babiloni fogságban használt arám írásrészleteket fordítsák görög nyelvre. Jézus emberi eszével is tudott minden nyelvet. Mi erősen gyötrődünk a világ sok nyelve miatt. Több, egyetemet végzett fiatal nem kaphat diplomát, mert nem tud legalább egy elfogadott világnyelven beszélni. Ezért figyelmeztet Jézus már akkor mindenkit: „Senki sem hasít ki új ruhából foltot ócska ruhára. Hisz akkor az újat is tönkretenné, s az ócskára sem illenék az új folt. Senki sem tölt újbort régi tömlőkbe. Vagy ha mégis, az újbor szétveti a tömlőket, a bor kiömlik, a tömlők meg tönkremennek. Az újbor új tömlőbe való” (Lk 5,36-38) Az ószövetség egyik igen fontos családi hála áldozata volt az egyiptomi rabszolgaságból történt isteni kimentésért a húsvéti bárány elfogyasztása kovásztalan kenyérrel és három kehely borral. Az Újszövetség áldozatát Jézus saját testének feláldozásával vitte végbe a keresztfán. Ez tökéletes engesztelő áldozat volt az emberi nem minden tagjáért: Jézus „a követelményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította és a keresztre szegezte. Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan pellengérre állította őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk”(Kol 2,14-15) Az utolsó vacsorán egy darab kovásztalan kenyeret Testévé, az egyik kehely bort Vérévé változtatta át,és tette meg az Újszövetség szentmiseáldozatává:„Ezt tegyétek az én emlékezetemre”(Lk 22,19b)A Bárány élő marad,él a Teste és a Vére is.

Zsolozsma 243.

Nagy Szent Leó pápa „A boldogságok” című beszéde

Szívükbe írom törvényemet

Szeretteim, amikor a mi Urunk, Jézus Krisztus meghirdette Isten országának evangéliumát, és egész Galileában mindenféle beteget meggyógyított, akkor égi erejének híre bejárta Szíria összes tájait, és az egész Júdeából is nagy tömegben tódultak a mennyei orvoshoz. Mivel pedig a tudatlan ember vonakodik hittel elfogadni azt, amit nem lát, és vonakodik remélni abban, amiről nincs közvetlen tudása, ezért volt szükség a betegek gyógyítására és szemmel is látható csodákra, hogy így ösztönzést kapjanak azok, akiket az isteni oktatásban meg kellett erősíteni; hogy miután már megtapasztalták az Úr segítő jóságos hatalmát, ne vonakodjanak majd elfogadni üdvösséget hozó tanítását sem. Urunk tehát magányt keresve és az őt körülözönlő tömeget elhagyva felment a közeli hegyre egy magányos helyre, hogy a test gyógyításáról végre a lélek orvoslására térhessen át, és a sok testi gyógyítás után a lelkek üdvözítésén munkálkodjék. Magával vitte apostolait, hogy e titokzatos tanítói székének magaslatáról mennyei tanítását közölje velük. Az a hely, ahová most ment és amit ott tett, azt is jelzi, hogy ő szólt egykor Mózeshez isteni fölségével. Amott rettegést keltő igazságosságát mutatta ki, itt pedig szent szelídségét, hogy beteljesedjék az, amit Jeremiás próféta szavával megígért: íme, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. Ha elérkeznek azok a napok – mondja az Úr: Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom (Jer 31, 31. 33). Az szólt tehát az apostolokhoz, aki Mózeshez szólt, és az Ige gyors kézzel leírta és bevéste a tanítványok szívébe az Újszövetség parancsait. Nyoma sem volt itt az egykor oly sűrűn gomolygó felhőknek, nem volt ijesztő mennydörgés és villámlás, amely akkor úgy megrémítette a népet, hogy nem ment fel a hegyre. Nem, itt az őt körülvevő figyelmes hallgatók nyugodt csendben hallgatják a beszedet, hogy e szelíd kedvesség enyhítse a törvény szigorát,a gyermekké fogadás Lelke pedig megszüntesse a szolgasággal járó rettegést. Mi volt tehát Krisztus tanítása? Szavai önmagukért beszélnek: akik be akarnak jutni az örök boldogságba, azok ismerjék meg az oda felvezető boldogító lépcsőfokokat is. Így kezdte beszédét: Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa (Mt 5,3) Ha az Igazság csak annyit mondott volna: Boldogok a szegények, esetleg bizonytalanságban maradtunk volna, és nem tudhatnánk, milyen szegényekről van itt szó. Talán a mennyek országa kiérdemlésére elégnek is tarthatná valaki csupán azt a nélkülözést, amelyben oly sokan szenvednek kemény és kínos kényszerűségből. Azzal azonban, hogy így határozta meg: boldogok a lélekben szegények, megtanította őket: azoké a mennyek országa, akik nem annyira a vagyon hiányával, hanem inkább a lelkük alázatosságával tűnnek ki. 

A dicsőséges rózsafüzér Negyedik titok

A dicsőséges rózsafüzér

Negyedik titok: „Aki téged Szent Szűz a mennybe fölvett”

Az újszövetségi Szentírás leírja, hogy a húsvét utáni negyvenedik napon Urunk, Jézus Krisztus kivezette apostolait a Kedron-patak mély völgyén át a Jeruzsálem mellett hosszan elnyúló és a város fölé magasodó Olajfák hegyére. Az apostolok arról ábrándoztak, hogy borzalmas kereszthalált halt Mesterük földi diadalmenetet kezd és új hatalmas Zsidó országot alapít. Jézus utolsó intézkedésként megparancsolta tanítványainak: „Megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig”(ApCsel 1,8) Megadta a történelmi munkaprogram lényegét: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik” (Mk 16,15-16) Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el szemük elől. Amint nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve. Ezt mondták nekik: „Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint a szemetek láttára a mennybe ment”(ApCsel 1,11) Ezzel megfestették a világtörténelem hátralévő részének kontúrjait: az istenhívők a mennyországba vétetnek, a sátán megtévesztettjei pedig lezuhannak a pokolba. Amikor Jézus haldoklott a keresztfán, „látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: Asszony, nézd, a fiad! Azután a tanítványhoz fordult: Nézd, az anyád!’Attól az órától fogva a házába fogadta a tanítvány” (Jn 19,26-27) Jézus a földi pályáját még be nem végzett Édesanyját a legkedvesebb tanítványának a gondjaira bízta János apostol szeretettel bélelt szerény földi otthont adott neki. Amikor elérkezett az Atyától kijelölt földi élet vége, mint minden embernek, Jánosnak nem a „végső tisztességet”, hanem a tisztes temetést kellett megadnia. A Szűzanya tartózkodási helyéül nagyon régi feljegyzések Efezust jelölték meg. A szent egyházatyák és nagy hittudósok az Istenszülő mennybevételéről úgy beszéltek ünnepi homiliában és szentbeszédben, hogy az a keresztény hívők előtt már ismeretes és elfogadott igazság, de a tényt még érthetőbben fejtették ki. Az ünnep értelmét és tartalmát mélyreható érvekkel tárták hallgatóik elé. Főként azt igyekeztek kifejteni, hogy ezen az ünnepen nemcsak azt ünnepeljük, hogy a Boldogságos Szűz Mária teste nem volt alávetve a romlandóságnak, hanem azt is, hogy halál felett diadalt aratott, és egyszülött Fiának, Jézus Krisztusnak példájára teste is megdicsőült a mennyben. Ennek az egyházi hagyományban levő igazságnak a legkiválóbb hirdetője Damaszkuszi Szent János volt. Amikor a Boldogságos Istenanya test szerinti mennybevételét párhuzamba állítja a többi kiválóságával és kiváltságával, lángoló ékesszólásával azt mondja: Illő volt, hogy ő, aki szüzességét a szüléskor is sértetlenül megőrizte, halála után is megőrizze testét minden romlástól. Illő volt, hogy ő, aki Teremtőjét gyermekeként hordozta méhében, Isten hajlékába jusson. Illő volt, hogy a jegyes, akit az Atya jegyzett el, a mennyei otthonban lakjék. Illő volt, hogy ő, aki szülésekor a fájdalom tőrétől mentes maradt, de amikor a Fiát a keresztfán látta, a szívét döfte át a fájdalom tőre, ott lássa Fiát az Atya mellett trónolni. Illő volt, hogy az Isten Anyjáé is legyen az, ami a Fiáé, és hogy minden teremtmény tisztelje őt, mint Isten Anyját és szolgálóleányát” (Papi breviárium, IV. 1124-1125) XII. Pius pápa Szűz Mária menybevételét nemcsak lélekben, hanem teste és lelke sértetlen egységében dogmaként hirdette ki 1950.XI.1.