2014. június 8., vasárnap

Pünkösdre készülünk 6.



Pünkösdre készülünk

A római katolikus Anyaszentegyház ünnepei Isten ajándékosztó jóságának évről évre visszatérő alkalmai. Urunk mennybemenetele előtt azt ígérte tanítványainak és a velük imádságban állhatatosan kitartó mintegy százhúsz hívének, ezek után a napok után elküldi a megígért Szentlelket, a Másik Vigasztalót, akit az Atyával együtt azért küldenek, hogy a tanítványokkal maradjon mindörökké, megtanítsa őket mindenre, amit Krisztustól tanultak, és eszükbe juttasson mindent, amire az üdvösség szolgálatában szükségük lesz.(ApCsel 1)A csaknem kétezer éves Egyház a II.Vaticanumban sokat foglalkozik ezzel a kérdéssel, amikor az Egyházról szóló dogmatikai konstitúcióját adja hívei kezébe. „Amikor a Fiú befejezte a földön azt a munkát, amelynek elvégzésével megbízta az Atya, Pünkösdkor az Szentlélek küldetése kezdődött, hogy így a hívőknek, Krisztus által az egy Lélekben - szabad útjuk legyen az Atyához. Az élet Lelke ő, vagyis örök életre szökellő vízforrás, általa eleveníti meg az Atya a bűn halálával meghalt embereket, amíg halandó testüket is életre nem kelti Krisztusban. A Szentlélek úgy lakik az Egyházban és a hívők szívében, mint templomban, imádkozik bennük, és tanúbizonyságot tesz arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. Az Egyházat,- amelyet elvezet a teljes igazságra, s egyesít teljes közösségben és szolgálatban -, ellátja és irányítja is a különféle hierarchikus és karizmatikus adományokkal, fel is ékesíti sajátos gyümölcseivel. Az evangélium erejével megfiatalítja az Egyházat, szüntelenül megújítja, és elvezeti a Vőlegényével való tökéletes egyesülésre. Mert a Lélek és a menyasszony így szól az Úr Jézushoz: Jöjj el! (Jel 22,17) így az egész Egyház, mint az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységéből egybegyűlt nép áll előttünk. A hívek összessége a Szentlélek kenetét kapta, s így nem tévedhet meg hitében. Ezt a kiváltságos tulajdonságát akkor nyilvánítja ki, az egész népben meglévő természetfeletti hitérzék birtokában, amikor –kezdve a püspöktől a legkisebb világi hívőig-, kifejezi általános egyetértését a hit és az erkölcs dolgaiban. Az Isten népe a szent tanítóhivatal vezetése alatt – és hűségesen ráhagyatkozva – már nem emberi tanításban részesül, hanem valóban Isten igéjét kapja; így azzal a hitérzékkel, amelyet az igazság Lelke hoz létre és tart ébren benne, elveszíthetetetlenül birtokolja a hitet, amely egyszer s mindenkorra szóló öröksége a szenteknek (Jut 3), abba helyes ítélettel egyre mélyebben behatol, és azt mindig nagyobb teljességgel érvényesíti életében. Ezen kívül ugyanez a Szentlélek az Isten népét nemcsak szentségeken keresztül és papi szolgálatokkal szenteli meg, vezeti és ékesíti erényekkel, hanem ajándékait tetszése szerint juttatva kinek-kinek (vö. 1Kor 22,11), saját kegyelmeket is oszt szét a hívők minden fokozat aközött. Ezekkel a kegyelmekkel alkalmassá és készségessé teszi őket különféle munkák és feladatok vállalására az Egyház megújhodása és továbbépítése érdekében, ahogy az Írásokban áll: A Lélek ajándékait mindenki azért kapja, hogy használjon velük (1Kor 12,17) Ezeket a karizmákat, akár a legnagyobbak közül valók, akár egyszerűbbek és gyakorta előfordulók, hálaadással és vigasztalással kell fogadnunk, mert mindig éppen időszerűek és nagyon hasznosak az Egyházban” A két hozzánk küldött isteni személy pedig végzi elkezdett küldetését: „Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek tanúságot tesz róla, mert a Lélek igazság. Alleluja. Azon a napon forrás fakad Dávid háza és Jeruzsálem lakói számára, hogy megtisztuljanak a bűntől” (1Jn 5,6; Zak 13,1) Az Atya pedig végtelen szeretettel mutatja meg, hogy Ő nemcsak célja üdvösségünknek, hanem azt elő is mozdítja még Fia és Szentlelke hozzánk küldése által is.


2014.06.07. szombat



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.06.07. szombat

Mindenkivel váljunk eggyé!

Urunk, Jézus Krisztus eljövetelének célját Szent Pá apostol ragyogóan megfogalmazta és ránk nézve is követendő például állította egyik levelében: „Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki isteni mivoltában nm tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig”.(Fil 2,5-8) Sokan azon ütköznek meg, hogy ha már keresztre feszítve akart meghalni, hogy így vállalja a nemzetéből való kitaszítottságot, miért engedte meg, hogy két gonosztevő között feszítsék meg. Könnyű a válasz az előbbi apostoli megnyilatkozás ismeretében: mert egy lett közülünk, akik közé emberségük rangján a két gonosztevő is oda tartozik. Amíg mi, a minket kifosztó, sanyargató embereket nehezen viseljük el,Ő a legfélelmetesebb réteg képviselői közé akart kerülni halálában, mintegy azt jelezve: visszavonhatatlan az elhatározásom. Így is érzékeltetni akarja, hogy küldője, az Atya, mennyire szereti eltévedt gyermekeit, milyen komolyan veszi az ő üdvösségüket: „Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem. Azért jöttem a világba, hogy világosság legyek, hogy mindaz, aki hisz bennem, sötétségben ne maradjon. Ha pedig valaki hallja az én igéimet, de nem tartja meg, azt nem ítélem el. Mert nem azért jöttem, hogy a világot elítéljem, hanem hogy megmentsem a világot” (Jn 12,44-47) Papjainak is ezt a lelkületet ajánlja. Kezükbe adta a hatalmat, hogy az Ő véres áldozatát naponta, minden kor minden emberének üdvösségére tegyük jelenvalóvá vérontás nélkül, de teljes értékkel. El kell mondanunk az átváltoztatás utolsó szavaiként önmagunk és jelen lévő hűséges híveink figyelmeztetésére: „Ez a vér értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára”


2014.06.08. vasárnap



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.06.08. vasárnap

„Vegyétek a Szentlelket!”

Amikor Jézus tanítani kezdett, megkeresztelkedett János keresztségével.Ez példaadás volt, hogy az élet megjobbítását bűnbánattal kell kezdeni. A bűnbánat megalázódást jelentett: Isten küldötte előtt meghajolva, megalázva magát, bevallotta, hogy bűnös, mert megsértette Isten parancsait. János lehajolt hozzá, két kezével átfogta derekát, és jelképesen a vízbe merítette a bűnbánót. Aztán kiemelkedett a vízből. Megszabadult a bűneitől? Nem! Ezt János folyamatosan hirdette. Amikor a zsidó vallási vezetők felkeresték, és számon kérték. Ki vagy? Azt felelte: „a pusztában kiáltó szava vagyok: Tegyétek egyenessé ösvényeit!”(Iz 40,3) a küldöttek a farizeusok közül voltak. Ezért számon kérték: Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Krisztus? Én vízzel keresztelek. Másnap látta Jézust ara menni. „Erre így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét”.(Jn 1,24.29) Húsvét vasárnap este zárt ajtón keresztül lépett be Jézus tanítványai közé. „Megállt középen, és azt mondta nekik: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. Amikor ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt: Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak”(Jn 20,21-23) Ez volt a húsvét nagy ajándéka: Jézus feltámadt a halálból, megjelenésével visszaadta apostolai hitét, majd közölte velük, átadta nekik a láthatatlan harmadik isteni Személyt, a Szentlelket, hogy az ő erejéből tudják megbocsátani a bűnbánók bűneit. Jelezte ezzel, hogy halála által kiérdemelte a bűnök bocsánatát, ő pedig azért adja a Szentlelket az apostoloknak, hogy éljen bennük, és általuk adja a bűnbánóknak a bocsánatot. Megkerülhetetlen nagy ajándékba mai napon, (húsvét után a negyvenedik napon) a Jézus érdemeiből megkeresztelt emberek kapják meg ünnepélyes keretek között a Szentlelket. Ez az, ünnepélyes bérmálás. Helyesen tanultuk az előkészítők során: „a bérmálás szentség, tehát Jézus Krisztus által rendelt kegyelemeszköz, amelyben a Szentlélek lelkünkbe száll, megerősít minket, hogy hitünket állhatatosan valljuk, és hitünk szerint éljünk.”Köszönjük meg mindkét Szentlélek-közlést Urunk Jézusnak és az Atyának is, mert mindhármuk ajándékozó szeretete bennük lakik. Hogy a boldogító szeretetszolgálat erejében élhessünk, újra tömegeket kell felrázni a bűnbánatra, és ösztönözni a tiszta hitre a gyakorlati keresztény életre.


2014. június 6., péntek

Zsolozsma 153.



Szent Hiláriusz püspöknek „A Szentháromság” című értekezéséből

Az Atya Krisztusban adott ajándéka

Az Úr azt parancsolta, hogy kereszteljenek az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, vagyis az Alkotó, az Egyszülött és az Ajándék megvallásában. Egy a mindenség Alkotója. Egy ugyanis az Atyaisten, tőle van minden; egy az Egyszülött, a mi Urunk, Jézus Krisztus, általa lett minden; és egy a Szentlélek, mindenben ő az Ajándék. Minden dolog a maga természete szerint van elrendezve: egy a Hatalom, akiből ered minden; egy a Fiú, aki által valósul meg minden; és egy az Ajándék, akiben reménységünk beteljesedik. Semmi sem hiányzik az ekkora teljességből, minthogy benne — az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben — van az Öröklét végtelensége, látás a Képmásban és az Ajándék boldogító birtoklása.Hogy pedig ennek az Ajándéknak mi a szerepe bennünk, azt hallgassuk meg magának az Úrnak a szavaiból. Ezt mondja ugyanis: Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek (Jn 16, 12). Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha elmegyek, akkor elküldöm hozzátok a Vigasztalót (Jn 16, 7). Másutt pedig ezt olvashatjuk: Én majd kérem az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad (Jn 14, 16). Ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja (Jn 16, 13-14). Több dolog megértésének az előkészítésére mondta az Úr e szavakat. Benne van ezekben az ajándékot adónak a szándéka, és benne magának az ajándéknak az indoka és feltétele is. Mivel gyengeségünk nem tudná felfogni sem az Atyát, sem a Fiút, és az Isten megtestesülésére vonatkozó hitünket, amely nehéz, azért kell a Szentlélek ajándéka, hogy az ő közbenjáró szövetségével megvilágítsa értelmünket. Ezt az ajándékot tehát a tudás megszerzésére kapjuk. Hiszen az ember testi képessége is tétlen, ha hiányzik az, ami a működéséhez szükséges. Ha nincs ugyanis napfény vagy más fényforrás, akkor a szemünket nem tudjuk használni. Ha nem jön semmi szó vagy hang, akkor a fülünk sem tudja teljesíteni a rendeltetését. Ha nincs, ami illatozzék, az orr sem láthatja el feladatát. Nem szűnik meg a képességünk, ha nincsenek meg e külső adottságok, de a képességek működése csak e külső adottságok által lehetséges. Ugyanígy van az emberi lélek is, mert ha a hite által nem merít a Szentlélek ajándékából, akkor van ugyan képessége az Isten megismerésére, de nem jut el a tudás világosságára. Az Ajándék pedig, aki Krisztusban van, azonos mindenki számára. Sehol sem hiányzik, de csak az nyerheti el, aki saját maga is akar részesedni belőle, és csak annyiban marad benne, amennyiben ki-ki meg akarja érdemelni. Ő az, aki velünk marad a világ végéig, ő a vigasztalás várakozásunk idején, az ajándékokból fakadó cselekedeteinkben ő a jövendő reményünk záloga, értelmünknek ő a fénye, lelkünknek ő a ragyogó világossága. 


Pünkösdre készülünk 5.



Pünkösdre készülünk

Jézus szerette tanítványait. Egész életét ennek a szeretetnek a szolgálatára szentelte. Azt akarta, hogy megismerjék az Atyát, minden létező jó forrását, létünk célját, és eljussunk hozzá a mennyországba. Jézus élete vége felé tanítványait egyre jobban nyugtalanította,hogy sokszor emlegette az elválás szükségességét.
„Ne nyugtalankodjék szívetek. Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra? És ha már elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Jn 14,1-3) Jézust az Atya küldte a földre. „Mindazoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek, azoknak, akik hisznek az ő nevében; akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek” (Jn 1,12-13) Isten Jézuson, a Fián keresztül küldte nekünk az istengyermekséget. Földi pályafutása végén azért tért vissza a mennybe, hogy az Atya örökségében helyet biztosítson mindegyikünknek. A tanítványok örültek, hogy Jézus közvetítésével az Atya gyermekei lehetnek, de nem örültek annak, hogy ez bizonyos szakítással jár együtt: „Én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké, az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látta és nem ismeri őt. De ti megismertétek őt, mert nálatok marad és bennetek lesz” (Jn 14,16-17) a Szentlélek a másik Vigasztaló. Nem ő adta nekünk Jézust, hanem az Atya, de a bontakozó világmindenséget őrá bízta, hogy örökké érezze a Fiú, hogy azok, akik majd az Ő mintaképe szerint kapják bontakozó létüket, még egy végtelenül szerető Személy gondoskodása alatt élhetnek. Ezt a gondolatot egészíti ki Jézus, amikor megígéri, hogy a Szentlélek nemcsak pótolja a mennyországba költözött Fiúisten közvetlen nem élvezhető szeretetét, hanem nálunk marad és bennünk lesz.„Én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, ha elmegyek. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok”(16,7) Jézus precízen fogalmaz: Az Atya küldte őt is, küldi meghatározott rendben és időben a Szentlelket is. A Fiú, mint ősminta és megváltó közel van hozzánk. A Szentlélek küldése ugyanezt a célt szolgálja. A Fiú mintaként, az üdvösség forrásaként, testvérünkként, áldozatunkként örök érték. Feladatként vállalta, hogy isteni ismeretével kikutatja az Atya velem kapcsolatos napi tervét, így meg tudja mutatni, az állapotbeli kötelességeim mellett mit vár el tőlem Atyám, mivel tudom megdicsőíteni az éppen aktuális napon. Közbenjár értem, kéri az Atya kegyelmeit (Róm 8,18-30)


2014.06.06. péntek



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.06.06. péntek

A legszebb katedrálisom

A katedrális az egyházmegye püspökének temploma. Ott áll a püspöki szék, a katedra, amelyről tekintéllyel szólhat az Egyházmegye főpásztora Jézus Krisztus helybeli bárányaihoz. A katedrát őrző templom a katedrális. Amikor fiatal hitoktatóként kitettek állásomból ott folytathattam hajléktalanná vált létemet ahol akartam, kivéve hazám bármelyik templomát, ahol a legegyszerűbb szolgálatot sem folytathattam. Próbálkoztam segédmunkássá nemesülni, de hely híján még az udvar seprésére sem tudtak alkalmazni. Így kerültem a fővárosba egy kézműipari házi szövetkezetbe bőrkesztyű szabász-tanulónak. Rendes munkaidőm napi nyolc óra volt, amit a gyakorlat egyszerűen, tíz-tizenegy órává rendszeresített. Voltak civil és egyházi munkatársaim, férfiak és nők egyaránt. Megszerveztük a természetjáró szakosztályt feddhetetlen céllal: szabadnapokon jártuk törvényesen kijelölt turistautakat. Jól kihasználtuk a lehetőségeket, igyekeztünk minden alkalommal nívós előadásokat tartani. Gyönyörű túrák voltak ezek. Mivel egyházunk engedélyezte, hogy azok a papok, akik üldözöttnek minősülnek, joguk volt liturgikus öltözék nélkül sziklán, fa alatt, turistaházban misézni, éltem ezzel az engedéllyel. Amikor újra visszaengedtek papi szolgálatra az egyházmegyébe, a Zalalövői Borosán-völgy magasan összehajló gyönyörű cserfái között a búcsúsmiséken éreztem magamat igazán vidéki katedrálisban.


2014. június 5., csütörtök

Zsolozsma 152.



Szent Bonifác püspök és vértanú levelezéséből

A gondos pásztor virraszt Krisztus nyája felett

Az Egyházat, amely mint egy nagy hajó szeli át ennek a világnak a tengerét, s amelyet a különböző kísértések hullámai ostromolnak, nem elhagyni kell, hanem kormányozni. A régi atyák közül erre kaptunk példát Kelementől és Korneliusztól meg sok mástól Róma városában. Cipriántól Karthágóban, Atanáztól Alexandriában, akik a pogány császárok idején Krisztus hajóját, sőt drága jegyesét, tudniillik az Egyházat, tanítva, védelmezve, fáradva és szenvedve egészen vérük ontásáig kormányozták. Őket és a hozzájuk hasonlókat szemlélve megrendültem, félelem és rettegés szállt rám, és majdnem elborított bűneim sötétsége (vö. Zsolt 54, 6), és sokkal inkább szívemnek tetsző dolog lett volna, hogy teljesen letegyem az Egyház kormányrúdját, amelyet egykor elfogadtam, ha erre akár az atyák között példát, akár a Szentírásban jóváhagyó szót találtam volna. Mindezek után, s mivel a dolgok így állnak, és az igazságot lehet ugyan támadni, de nem legyőzni, hajszolt lelkünk meneküljön ahhoz, aki Salamon által így beszél: Szíved minden bizalmát Istenbe vesd, saját értelmedre ne igen hagyatkozz. Minden utadon próbáld felismerni, akkor egyenessé teszi ösvényedet (Péld 3, 5). És más helyen: Az Úr neve olyan, mint az erős torony, hozzáfut az igaz, és biztonságban van (Péld 18,10). Legyünk állhatatosak az igazságban, és készüljünk lélekben a megpróbáltatásra, hogy elviseljük az Úr próbatételét, és ezt mondjuk neki: Menedékünk te vagy, Urunk, nemzedékről nemzedékre (Zsolt 89, 1) Bízzunk abban, aki ránk rakta a terhet. Amit saját erőnkkel nem tudunk elviselni, hordozzuk őáltala, aki mindenható, és így szól:Az én igám édes, és az én terhem könnyű (Mt 11, 30). Álljunk helyt a harcban az Úr napján, mert a szorongatás és a gyötrelem napjai virradnak ránk. Haljunk meg, ha Isten akarja, atyáink szent törvényeiért, hogy elérhessük velük együtt a vég nélkül tartó örökséget. Ne legyünk néma kutyák, se hallgatag szemlélők, ne legyünk béresek, akik elfutnak a farkas elől, hanem gondos pásztorok, akik virrasztanak Krisztus nyája felett, hirdetve Isten minden törvényét nagynak és kicsinynek, szegénynek és gazdagnak, minden méltóságban és korban levőnek úgy, ahogy Isten erre képességet adott nekünk, akár alkalmas, akár alkalmatlan, amint ezt Szent Gergely a lelkipásztorokhoz írt könyvében megírta.