Imavirrasztás a fiatalokkal: Legyetek mozgásban lévő, jövőt építő egyház!

Szombati programjának utolsó állomásaként Ferenc pápa este hat órától imavirrasztáson vett részt a madagaszkári főváros, Antananarivo peremén egy egyházmegyei térségen. A 30 hektáros nagy kiterjedésű terület fele részben az egyházmegye tulajdona, másik felének birtokosa pedig egy dúsgazdag helyi „muzulmán mágnás”. Mintegy százezer fiatal várta a pápát az imavirrasztásra, melynek nyitányaként lendületes közösségi tánc után két fiatal tanúságtétele hangzott el. Ferenc pápa az általuk szerzett tapasztalatokhoz fűzte gondolatait.

A tánc lendület és keresés

A tánc mintegy jelképe annak a mozgásnak, mely Isten népét jellemzi, hiszen örökös keresésben van, soha nem nyugszik, hanem elkötelezetten cselekszik – kezdte beszédét Ferenc pápa, majd az első tanúságtevő tapasztalatát mélyítette el, aki börtönökben a fogvatartottakat látogatta. Először egy pap segítőtársaként folytatta a börtönlátogatást, majd önálló személyes küldetéssé lett a kezdeti tapasztalata. Felfedezte élete missziós jellegét, ami által mind jobban evangéliumaivá lesz ez a világ. Miközben másokat szolgált, maga is átalakult, igazabb és emberibb lett.

A fogvatartottakban nincs rossz, csak rossz döntés

Ennek a fiatalnak a lényegi tapasztalata abban áll – szögezte le a pápa –, hogy az Isten nem illet bennünket jelzőkkel, hanem nevünkön szólít. Nem szólít meg bennünket a bűneinkkel, tévedéseinkkel, hibáinkkal, korlátainkkal, hiszen mindnyájan drágalátosak vagyunk a szemében. Az ördög teszi ezt, aki nevünket elhagyva folyton orrunk alá dörgöli vétkeinket. Az Úr azonban nem így jár el, hanem küldetést bíz ránk. A börtönlátogatás során az ember megismeri a fogvatartottak arcát és életét és észreveszi, hogy sokukban nincs is rossz, csak rosszul döntöttek. Elhibázták az utat és tudják ezt, de most újra akarják kezdeni az életüket.

Igazi Krisztus-öröm a keserűség helyett

Így adódik a Krisztus-barátság megtapasztalása: „Ő benned, te ővele és ő soha el nem hagy”. Ez a barátság az Úr legszebb ajándéka számunkra, ezt adja ma nekünk, amit meg kell ünnepelnünk. Védelmezni is kell, nehogy hamis illúziókkal, csábító ígéretekkel elbűvöljenek bennünket. Ügyeljetek – intette a pápa a madagaszkári fiatalokat –, nehogy felüljetek azoknak, akik miközben könnyű utat ígérnek nektek, már félúton cserbenhagynak benneteket! Az igazi örömmel szemben nagy kísértés a keserűség, mely legyintve lemond a mindennapos küzdelmekről: nem érdemes dolgozni, nem érdemes tanulni. Ezzel szemben bátran szennyezzétek csak be a kezeteket! – buzdított a pápa.

Mindnyájan fontosak vagyunk az Úr szemében

Az ország jövője a fiatalok kezében van, mert az Úr bízik bennük és nekik is hinniük kell magukban, saját tehetségükben és jártasságukban. Így tudnak jövőt építeni, örömükkel és hitük frissességével. Az Úr tehát minden fiatalra számít, de nem külön-külön, hanem közösségben. Együtt kell felfedezni Jézus arcát mások arcvonásaiban, a szolidaritás közös útjain. Az elszigetelődés mindig a legnagyobb kísértés! Utalt a pápa a második tanúságtevő vallomására, akinek a szülei két különböző törzshöz tartoznak, ám a kölcsönös szeretet jegyében le tudták győzni a különbözőségeket és a próbatételeket. Mindnyájan fontosak vagyunk, senki sem  mondhatja azt, hogy „én nem kellek senkinek sem”! Ez utóbbit a pápa háromszor megismételtette a fiatalokkal, majd szépen megdicsérte őket.

Szűz Mária legyen pártfogója a madagaszkári fiataloknak

Végül Szűz Mária, Madagaszkár védőszentjének a példáját állította a fiatalok elé. Mária soha nem mondta „jól van, majd meglátjuk”, hanem elkötelezetten igent mondott. Az egykor igent mondó názáreti lányka ma az ország Anyja, aki virraszt gyermekei fölött. Kérjük is tőle, hogy tekintsen az itteni fiúkra és lányokra, akik csendet akarnak teremteni a szívükben – zárta beszédét Ferenc pápa a szombat esti ifjúsági imavirrasztás során.

Évközi huszonharmadik hét hétfője

Évközi huszonharmadik hét hétfője

A mai evangéliumi részben ismét a szombati nyugalom megtartása szolgál témául. Jézus visszatér Kafarnaumba és a zsinagógában találkozik egy béna kezű emberrel. Mivel szombat van, a farizeusok figyelik, vajon meggyógyítja-e a beteget. Az ő véleményük szerint mindenféle gyógyítás munkának tekintendő, és ezért szombaton, a nyugalom napján nem szabad végezni. A Jézus „ismerte gondolataikat” kifejezés nem azt jelenti, hogy gondolatolvasó képességgel rendelkezett, hanem egyszerűen azt, hogy jól ismerte a farizeusok törvényértelmezését.
De még ennél is jobban ismerte az irgalmas mennyei Atyát, akit semmiféle emberi törvény nem korlátozhat irgalmasságának és szabadító erejének kinyilvánításában. A jelenlévő farizeusok pedig jól ismerhették Jézust, aki nem szokott közömbös maradni a betegek iránt. Tudták, hogy nem törődik azzal, hogy szombat van vagy sem, ő segíteni fog a betegen. Az eltérő gondolatok, törvényértelmezések és szándékok feszültséget ébresztenek. Ezt Jézus is érzékeli, hiszen kérdésére a farizeusok nem válaszolnak, nem nyilvánítják ki hangosan elítélő véleményüket. Hallgatásuk nem korlátozza Jézust, parancsol a betegnek és az képes kinyújtani kezét, ami annak jele, hogy a bénaság megszűnt. Az irgalmasság gyakorlása, a szeretet kifejezése felette áll mindféle korlátozó emberi törvénynek és hagyománynak.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk. Add, hogy életünket értelmesen tudjuk leélni. Add, hogy feladatainkat készséggel vállalhassuk.

Útravaló – 2019. szeptember 8., évközi 23. vasárnap

 

 

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Szeptemberben Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Szerettelek volna mindattól a szenvedéstől megkímélni benneteket, amelyeket most miattam átéltek. Tudjátok azonban, hogy Krisztus azt mondta: aki apját, anyját, feleségét vagy gyermekeit jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám… – Boldog Franz Jägerstätter (1907–1943) írta ezeket a sorokat családjának, halála előtt. Lefejezték, mert – miként az ítélet is kimondta – vallási okokból nem állt be a Harmadik Birodalom fegyveresei közé, még akkor sem, amikor püspöke, plébánosa, anyja és felesége is kérte, engedelmeskedjék a behívó parancsának.

A vértanúk tanúsága a szentírásmagyarázat egyik formája, értelmezik az egyes szakaszokat, és bizonyítják: a kereszt titkának kibontakozása ad jövőt az Egyháznak. Krisztus keresztje ugyanis egyszeri. „Amit az évszázadok során közöl belőle övéivel, az mind ebből az egyszeriségből fakad” (Adrienne von Speyr). Mert Krisztus „megjelenése az a mérték, amelyet Isten Krisztusban a világra vonatkoztatott, a világgal közölt, a világnak adományozott, éspedig a kegyelem, nem az ítélet mértékeként; ajándékként adott mértékként, amelyet senki nem határozhat meg a saját erejéből, de úgy adatik, hogy mindenki elsajátíthatja, aki akarja” (Hans Urs von Balthasar).

Az ókori kivégzések során a kereszt gerendájának hordozása megjelenítette az elítélt hozzákötözését az ítélet szavához. Jézus is így jutott el a Golgotára, talán éppen ezért vésődött be annyira a keresztfelvételre utaló mondat az első keresztények gondolatvilágába, sőt azt is megörökítették, miként tekintett Jézus erre az útjára: Íme, most fölmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak (Lk 18,31), vagyis tudatosan nézett szembe a halállal, felmérte az ember üdvözítésének árát.

Jézus tehát nem fátumként élte meg a rá váró eseményeket, hanem olyan útként, ami ebből a világból átvezet az Atyához (Jn 13,1), ez éltette Jeruzsálem felé haladó minden pillanatát. Tudta, a halálból az Életbe vonul át. Az alapok lerakása – igehirdető és csodatevő munkája – után a kereszten testének feláldozása által (Zsid 10,10) építette föl az Egyházat, azt a tornyot, amely az üdvösség jele és eszköze a világ számára. A lukácsi „egyházképben” az így született Egyház nem hibátlan, de radikális, a konkrét történeti valósággal számoló közösség, amely képes reménnyel áthatni korát, mert hittel vállalja az evangéliumért járó meghurcoltatást. A szenvedések közepette kinyilvánuló kegyelmi működés eszköze, amely által él a világ.

Az a Krisztus, aki a tanítványokhoz e radikális felszólítással fordult: aki nem gyűlöli…, mindenkinél jobban szerette anyját, rokonait, tanítványait és népét. Amikor pedig ki kellett nyilvánulnia benne az Atyához való ragaszkodásnak, elengedte kezüket, csak az Atyába kapaszkodott, ez volt irántuk táplált szeretetének legszebb megnyilatkozása. Mert anyja e szakadás nélkül nem lett volna János, valamint az Egyház anyjává, a tanítványok a hit oszlopaivá, és nem teljesedett volna be a választott nép hivatása: általad s utódaid által nyer áldást a föld minden nemzetsége (Ter 28,14).

A megváltás művében való részesedés tehát nemcsak Krisztussal köt össze bennünket, hanem egymással is, akik terheket vállalunk át azért, hogy a másik teljesítse az Úr akaratát. Így nyilvánul ki Isten dicsősége szolgáiban, és lépünk át hivatásunk egy új dimenziójába. A szentek közössége – amint vasárnaponként megvalljuk a Hitvallásban –, különösképpen is jelenvalóvá válik a híveknek ebben az egymásért vállalt közösségében, áldozatában. „Milyen nehéz lehetett a mi Üdvözítőnknek, Aki szenvedése és halála által szeretett Édesanyjának fájdalmat kellett okozzon, és mindezt irántunk, bűnösök iránt való szeretetből elszenvedték” (Boldog Franz Jägerstätter).

Ferenc pápa Úrangyala-imádsága Madagaszkáron: Köszönöm a szíves fogadtatást

Ferenc pápa szeptember 8-án Antananarivóban, a Soamandrakizay-mezőn egymillió ember előtt bemutatott szentmise után elimádkozta az Úrangyala-imádságot, majd köszönetet mondott az ország vezetőinek és mindenkinek, aki segítette látogatásának előkészítését.

Kedves Testvéreim, a szentmise megünneplése után szeretnélek szívből üdvözölni mindannyiatokat!

Szívből köszönöm Razanakolona érseknek a hozzám intézett szavait, és köszönetet mondok minden jelen lévő püspöknek, a papoknak, a megszentelt életet élőknek, a házastársaknak és családjaiknak, a hitoktatóknak és minden hívőnek.

Megragadom az alkalmat, hogy kifejezzem mélyről jövő elismerésemet köztársasági elnök úrnak és az ország minden vezetőjének a szíves fogadtatásért, és elismerésem mindenkinek, aki valamiféleképpen hozzájárult ahhoz, hogy látogatásom jól sikerüljön. Az Úr adja meg jutalmatokat és áldja meg egész népeteket, Boldog Rafael Luis Rafiringa, akinek ereklyéit elhelyezték itt az oltáron, és Boldog Victoire Rasoamanarivo közbenjárására.

Most forduljunk imádságunkkal a Szent Szűzhöz ezen a napon, amikor születésére, az emberiség megváltásának hajnalára emlékezünk. A Szeplőtelen Szűz Mária, akit ti anyaként és védőszentként szerettek és tiszteltek, kísérje mindig Madagaszkárt a béke és a remény útján!

Évközi huszonharmadik hét vasárnapja

Évközi huszonharmadik hét vasárnapja

Keresztünk hordozása

Keresztény életünk legfontosabb jellemzőjéről olvasunk a mai vasárnap evangéliumában. Jézus ezt mondja: „Aki nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom.” Ezek szerint a keresztény élet azt jelenti, hogy követjük Krisztust a kereszthordozásban. Szemléletesen mondhatjuk, hogy vallásosságunknak két központja van, az egyik a fejünk, a másik a szívünk. A fejünkben hordozzuk és őrizzük mindazt, amit hitünkről Isten kinyilatkoztatásának köszönhetően megismerünk, vallunk és hirdetünk. Szükséges, hogy hitünk titkait értelmünkkel felfogjuk, és ne csupán vakbuzgó lelkesedés legyen annak az alapja. Mindez a fejünkben történik, ez a keresztény hit helye bennünk. Ugyanakkor vallásosságunk másik központja, a szívünk irányítja hitünk megélését, megvalósítását a mindennapokban, ez a keresztény élet. Ahogyan keresztény hitünk lényegi eleme, hogy Jézus a szenvedés vállalásával, kereszthordozásával és kereszthalálával váltott meg minket, ugyanúgy keresztény életünk lényegi része az, hogy életünk keresztjeit Krisztussal együtt hordozzuk.
A kereszthordozással kapcsolatban sajnos sokszor elfelejtünk a kereszt másik oldaláról beszélni. A reménykeltő oldalra gondolok, a keresztnek arra a titokzatos oldalára, amely a feltámadásban mutatkozik meg. A kereszt egyik oldala valóban az, amit Krisztus is átélt a Golgotán: „A hatodik órától a kilencedik óráig sötétség borult az egész földre” (Mt 27,45). Az elhagyottság, a magány, a szenvedés, a halál várásának ideje ez, a teljes sötétség ideje. E nehéz órákat mindenki átéli halála előtt. Ugyanakkor a kereszt misztériumához, a kereszt titkához hozzátartozik a másik oldal is, amelyet a feltámadás hajnalán a világosság jelez. Úgy képzelhetjük ezt el, mint az oltárkeresztet. Az oltáron, amelyen a Krisztus halálát és feltámadását jelenvalóvá tevő szentmiseáldozat történik, középen van egy kis kereszt. „Jobb helyeken” olyan művészeti alkotás ez, amelynek egyik oldalán a megfeszített Krisztus teste látható, a másik oldalán viszont nincs korpusz, hanem díszesebb, ragyogóbb, csillogóbb. Több helyen a hordozható körmeneti kereszt ilyen kétoldalas formájú, amelyet a szentmisére való bevonulást követően az oltár mellé vagy közelébe szokás állítani. Nagyböjti időben Krisztus testével, a korpusszal fordítjuk a hívek felé az ilyen oltárkeresztet vagy körmeneti keresztet, a húsvéti időben pedig fordítva, a ragyogó oldalát látják a hívek.
Keresztény életünkben nem ilyen egyszerű a megfordítás. Akármilyen szemszögből is vizsgáljuk keresztünket, életünk küzdelmeit és nehézségeit, az bizony mindenfelől olyannak tűnik, mintha állandóan a hatodik és a kilencedik óra közti sötétség borulna rá. Forgatjuk egyik vagy másik irányba, de nem akar előtűnni a ragyogóbb oldala. Csak a fájdalmat, az elviselhetetlen szenvedést, a betegséget, a gyötrelmet tapasztaljuk, de nem tudjuk, hogy mikor jön el a gyógyulás, a megtisztulás, a felemelkedés, az újjászületés, a feltámadás ideje. Ezt is el kell fogadnunk, ez is hozzátartozik a kereszt titkához. Vigasztalást Krisztus ígérete jelent számunkra: aki vele hordozza élete keresztjét, az vele együtt fog részesülni a feltámadás dicsőségében. Ez lesz az a pillanat, amikor Isten fogja megfordítani életünk keresztjét.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézusunk! A kereszt azt üzeni nekünk, hogy kiszolgáltattad magadat az embereknek és az emberi gonoszságnak. Lemondtál isteni méltóságodról és az Atya akaratát teljesítetted. Lemondásod a megváltást, megváltásunkat eredményezte. Azt várod tőlünk, hogy ne kényszerből, hanem önként és szeretettel kövessünk téged. Azt kéred tőlünk, hogy keresztutadon is kövessünk. Érted és az üdvösség reményében lemondunk a kényelemről, az evilági előnyökről és személyes érdekeinkről. Nem ragaszkodom régi életemhez, hanem élek az új élet lehetőségével, amelyet te adsz. Töltsd el szívemet az újrakezdés örömével! Töltsd el szívemet az irántad való őszinte szeretettel!