Ferenc pápa az ima-világháló találkozó résztvevőihez: az egyházi misszió szíve az imádság

Az imaapostolság mai szolgálata Jézus Szívébe vezet és utat készít magához Jézushoz, miközben megváltoztatja az imádkozó szívét. Ezt az imát meg kell tanítani a gyerekeknek, együtt kell mondani a nagyszülőkkel. Az ima-világháló egyszerre az értelem és a szív imája – emelte ki Ferenc pápa június 28-án pénteken délben, amikor az ima-világháló római nemzetközi összejövetelének ötezer képviselőjével találkozott a VI. Pál teremben

Ferenc pápa beszédében a fiatalok kérdéseire válaszolt. A kínai Matthew atyának megköszönte, hogy az imaapostolság a „Kattints rá és imádkozz!” program keretében milliók számára hozzáférhető és ezáltal egyek lesznek az evangélium és az ima szavában. A francia  Marie Dominique arról számolt be, hogy 175 éve az imaapostolság hogyan született meg hazájában, Franciaországban és ma milyen új útjaival próbálkoznak. A pápa válaszában azt hangsúlyozta, hogy a havi imaszándékok révén az egyház ma az emberek szívéhez szól, mégpedig az áldás szavával. Az argentin Bettinát a pápa a szív útjára emlékeztette, melyet az imádsággal bejár az ember. Jézus Szíve olyan tágas, hogy kész befogadni a gyengédség forradalmát.

A szív imádsága

Az imádság során a szívünkkel belépünk Jézus Szívébe, ahol az ima – miközben Jézus együttérzésének és szenvedésének érzéseire hangolódunk –, bennünket is tovább visz a mi szívünkben. Az etióp Selam nővér figyelmét a pápa a Szentlélek jelenlétére hívta fel, aki jelen van az imádságban és elmélyíti a Jézussal való barátságunkat. Megdicsérte a pápa a guatemalai Diego lelkesedését, aki a gyermekek és a nagyszülők közös imádságát pártolta. Az idősek bölcsessége abban áll, hogy ők szívvel imádkoznak, melyben az elme és a szív ereje összekapcsolódik. A portugál Antonio figyelmét pedig végül arra hívta fel a pápa, hogy a mai digitális technika lehetőségeit használják fel bátran, hogy a jelenkor minden emberéhez eljuttassák az imaapostolság új formáit.

Magyar részvétel

Az ima-világháló találkozón részt vett egy tíz fős magyar fiatal küldöttség is, élén Koronkai Zoltán jezsuita atyával, aki a magyar ima-világháló koordinátora.

Évközi tizenharmadik hét hétfője

Évközi tizenharmadik hét hétfője

Két találkozásról olvasunk a mai evangéliumban. Mindkettő esetében Jézus követése a téma. Máté evangélista nem zárja le a rövid párbeszédeket, így nem tudjuk meg, hogy miként döntöttek. Mivel azonban hiányzik a pozitív állásfoglalásuk, azaz annak kijelentése, hogy Jézus figyelmeztetése ellenére is készek követni őt, jogosan feltételezzük, hogy végül mégsem vállalkoztak az Úr követésére. Vajon miért? A kezdeti lelkesedést miért nem követte felelős döntés?
Ennek pontos okát aligha tudjuk meg, de nekem van egy olyan érzésem, mintha az önazonosság hiányzott volna belőlük. Mintha önmagukkal, saját képességeikkel, erejükkel sem lennének tisztában. Mintha még nem válaszolták volna meg életük során azt a kérdést, hogy „Ki vagyok én?” Lelki fejlődésük során mintha átugrották volna ezt a kérdést, és mindjárt egy következő lépést akartak volna megtenni, mégpedig azt, hogy Jézushoz való viszonyukat, kapcsolatukat tisztázzák. Szép dolog a Krisztus-követés vágya, csodálatos, amikor valaki Istenhez szeretné kötni életét, de ez csak akkor történhet meg, ha ismerem önmagamat, származásomat és képességeimet. E nélkül nem tudok jövőt tervezni. E nélkül nem választhatok magamnak Mestert, akitől tanulhatok. E nélkül nem tudom valakinek a vezetésére bízni az életemet.
Életünk különböző szakaszaiban újra és újra válaszoljuk meg a „Ki vagyok én?” kérdést, és akkor majd látni fogjuk lelki előrehaladásunkat és könnyebben felismerjük, hogy milyen következő lépést kér tőlünk Isten.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Ó Jézus, te mindenkinek egyforma nagylelkűséggel felajánlod szavadat és tanításodat. Ahogy a magvető nem tesz különbséget a földre vonatkozóan, hanem egyszerűen mindenütt vet, éppúgy te is egyformán intézed tanításod a gazdaghoz, a szegényhez, a bölcshöz, a tudatlanhoz, a buzgóhoz, a lustához, a bátorhoz és a gonoszhoz. Megkülönböztetés nélkül beszélsz mindenkihez. Add, Uram, hogy tanításodat figyelemmel hallgassam és állandóan eszemben tartsam, s erővel és bátran megvalósítsam.

Útravaló – 2019. június 30., évközi 13. vasárnap

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júniusban Sárai-Szabó Kelemen OSB győri perjel ad útravalót.

Szent Pál apostol figyelmeztet ma: „ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak titeket!” Sokféle szolgaságunk van: szolgái vagyunk a megszokásainknak, érzéseinknek, érzelmeinknek, az elvárásoknak, a bűnnek, és még mindenki hozzáteheti, hogy minek a szolgája, mi az, amitől nem tud szabadulni, és akadályozza a keresztény életét. Krisztus szabaddá akar tenni bennünket, hogy szabadon kövessük őt.

Az olvasmányban Illés a köpenyét ráteríti Elizeusra és ezzel fejezi ki meghívását; mi is vasárnapról vasárnapra evangéliumköpenyt kapunk, a jó hír köpenyébe burkol az Egyház, hogy melegítsen bennünket, hogy lelkesítsen bennünket, másrészt, hogy az emberek lássák, érezzék rajtunk, hogy Krisztus követségében járunk, hogy Isten erejével cselekszünk.

Érdekes az, hogy a szentleckében a szabadságról olvasunk, az evangéliumban pedig a megkötöttségről, lemondásról van szó. Látszólag ellentétes dolgok, de a szabadság éppenséggel az Isten mellett való döntésünk és elszakadás a korábbi életünktől, létmódunktól.

A krisztusi szabadság arra hív bennünket, hogy a szeretet cselekedeteit tegyük folyamatosan: és ezt nem elég egyszer eldönteni, nem elég egyféle módon cselekedni, folyamatosan alakulnunk kell, folyamatosan figyelni Isten indításaira: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Nekünk se mindig ugyanarra van szükségünk, hol ez, hol az hiányzik az életünkből. A másik ember is így van ezzel, nem mindig ugyanazzal tudok neki segíteni, nem mindig ugyanolyan módon kell szeretni.

Szabadnak kell lennem a változásra, a változás képességét meg kell őriznünk magunkban. Csak úgy tudunk azonban változni, ha van egy biztos pont, ha van kihez alkalmazkodni, ha van egy változatlan dolog az életünkben: ez pedig Krisztus és az ő szeretete. Ennek nem szabad változnia, ennek állandónak kell lennie.

Szent Ágoston tanácsa – Szeress, és tégy, amit akarsz – csak így érthető. Krisztus radikális követésre hív, és jól összefoglalja az evangélium, hogy mire hivatkozunk, amikor valami többet kér tőlünk Isten: családra, megélhetésre, anyagi biztonságra. Nem ítéli el Krisztus azokat, akik erre hivatkoznak, hiszen azért jött, hogy megmentse az embereket. Ő felajánlja a követését, útban a béke városa, Jeruzsálem felé, megszólítja az embereket, megszólít minket is.

Ha egyszer aztán az eke szarvára tesszük a kezünket, komoly munka vár ránk, ne nézzünk vissza, a munkára figyeljünk, a feladatra, amit kaptunk. Élvezzük azt a feladatot, amire meghívott minket, találjunk abban örömet és békét: szeress, és tégy, amit akarsz.

Ferenc pápa levele a súlyos belső válsággal küzdő német katolikus egyházhoz

A német katolikus egyház szinodális úton történő megreformálása és a Szentlélek középpontba állítása együtt vezet ki a jelenlegi mély válságból – írja Szent Péter és Pál ünnepén a Vatikánban kelt levelében Ferenc pápa.

A pápa tudatában van a német egyház drámai helyzetének, ezért segítséget szeretne nyújtani a német püspökök szinodális útjához, melyről a német katolikus püspöki konferencia márciusi közgyűlése hozott döntést. Világiak és külső szakértők segítségével akarja az egyház megvitatni a válság központi témáit. Ennek a szinodális útnak adott indítólökést a püspökök által kezdeményezett tanulmány, mellyel a papság részéről elkövetett szexuális visszaéléseket mérték fel. A problémák között szerepel a katolikus közösségek elöregedése, a hivatások hiánya, az egyház szexuális tanításának hiányos elfogadása és a papok életstílusának a kérdése is.

Ferenc pápa levelében nem válaszol ezekre a konkrét kérdésekre, ellenben lelki alapvetést ad a megbeszélésekhez. Nem nyújt megoldást, nem tiltja meg a vitákat, hanem az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítása jegyében emlékeztet a Szentlélek központi szerepére. Ferenc pápa célja az egyház egységének a helyreállítása. „Ám mindahányszor egy helyi egyház egymaga akart kijutni belső kríziséből, pusztán saját erejére, módszereire és értelmére hagyatkozva, csak a problémáit sokszorozta meg, ahelyett, hogy kiutat talált volna” – írja a pápa német nyelvű levele.

Elismerőleg szól a pápa a német egyházról, többek között felelősségérzetéről és nagylelkűségéről; a német egyház a kinyújtott kéz egyháza. Dicséri a német katolikus egyház hozzáállását az ökumenéhez. Ugyanakkor szól a negatív jelenségekről is, mint például a hit megfogyatkozása személyes és közösségi, szociális és kulturális szinten. E sokrétű hanyatlás olyan mély, hogy nincs rá gyors megoldás.

A szinodalitás útjának kettős jellegét hangsúlyozza a pápai levél: legyen az egyszerre felülről és alulról induló kezdeményezés, továbbá a hétköznapi és konkrét életnek legyen elsőbbsége az eszmékkel szemben. Vissza-visszatér a levél a hit, az evangelizálás és a Szentlélek központi szerepére. Ezek olyan folyamatokat indítanak el, melyek felépítik Isten népét, anélkül, hogy közvetlen eredményeket keresnének, ugyanakkor a pápa óva int a hamis reformoktól. A megkezdett úthoz bátorság kell, és szembe kell nézni a menet közben jelentkező kísértésekkel is.

Ferenc pápa óva int attól a kísértéstől, mely újra akarja szervezni a dolgokat, és egy bizonyos csoport logikája szerint szeretné azt újjáépíteni. Egy falat evangéliumra és annak frissességére van szükség. Az evangelizáció a legfontosabb, a döntő szempont, még akkor is, ha az ellentmondásokkal és zűrzavarral is együtt jár.

Konkrét javaslatként ajánlja a levél, hogy a német katolikus keresztények találkozzanak a peremre szorultakkal, a gyengékkel; a leselejtezés kultúrájában, ahol gyakran hangzik el idegengyűlölő beszéd. Járjunk együtt az úton, mint az apostolok, hallgassunk a Szentlélek vezetésére, még ha nem is gondolkodunk ugyanúgy. Az Úr nekünk a boldogmondások útját jelzi! – zárja a német katolikusoknak írt levelét Ferenc pápa.

Évközi tizenharmadik vasárnap

Évközi tizenharmadik vasárnap

Ne legyen elszalasztott lehetőség!

Pannonhalmára kerülve gimnáziumba, hamar megszoktam, hogy ebéd után mindig volt másfél óra sétaidő, amikor minden tanulónak kötelező volt elhagyni az épületet és sétálni a szabad levegőn. Az évek során sokak kedvence lett a „várkör”, a hatalmas épületegyüttes körbejárása. Mindjárt az első évben ősszel történt, hogy az igazgatóval találkoztunk a várkörön, akinek ugyan nem volt kötelező a séta, de szívesen kijárt, valószínűleg nem is elsősorban a testmozgás miatt, hanem beszélgetni a diákokkal. Ez alkalommal éppen végzős diákokat kérdezett, hogy milyen volt előző nap a Mensáros-előadóest? Mensáros László színművész, egykori budapesti bencés diák többször is megfordult az iskolában. Az előadásra nem volt kötelező elmenni, mint a délutáni sétára, hanem szabadon választható program volt. Így működnek az iskolai programok, olykor a szabadon választható bizony értékesebb, mint a kötelező. Az egyik kérdezett fiú kissé kedvetlenül, vagy talán már bánta is az elszalasztott lehetőséget, ezt válaszolta: Gondolkodtam rajta, hogy elmenjek vagy ne menjek, de inkább zoknit mostam. Az igazgató atya nagyon nyugodtan válaszolta, hogy a tavasszal még jönni fog a színművész úr, akkor inkább őt válaszd a zoknik helyett, de látszott rajt, hogy nagyon elszomorította az eset. Bár én elmentem az előadóestre, az én zöldfülű lelkemben is mély nyomott hagyott az eset, s elhatároztam, hogy a pannonhalmi évek során inkább az értékeset, mintsem a sürgőset fogom mindig választani.
Azt hiszem, hogy ez a személyes emlék jól megvilágítja azt, hogy miért követnek el nagy hibát azok, akik az evangéliumi jelenetben nem Jézus követését választják. Mert vannak az életükben olyan helyzetek, amelyek aligha fognak megismétlődni. Három találkozásról olvasunk az evangéliumban. Az első személy nagyon határozottan mondja Jézusnak: „Követlek, bárhová mégy.” Érezzük benne az elszántságot és azt, is hogy mennyire komolyan gondolja, amit mond. De a figyelmeztetésül mondott válasz elveszi kedvét. A második személyt az Úr hívja, de ő fontosabbnak tartja a temetést. A harmadik kész volna követni az Urat, de előbb még búcsúzkodni szeretne családjától. Erre azonban már nincs idő. Ő még nem szakadt el múltjától, még nem tekint elkötelezett szívvel a jövő felé. Mindhárom eset nyitott, nem ismerjük meg az érintettek döntését. Lukács evangélista valószínűleg azért hallgat erről és azért nem ismerteti az illető személyek nevét, mert végül lemondtak Jézus követéséről. Ha pozitív döntést hoztak volna és vállalták volna a tanítványi életformát, akkor örömmel közölte volna ezt az evangélista.
Érdekes, hogy Jézus korabeli írásokban nem találkozunk azzal, hogy egy rabbi, egy tanító hívna meg valakit a követésére. A dolog mindig fordítva történik, az választ magának mestert, aki tanítvány szeretne lenni. Az evangéliumi jelenetben is ezt tükrözi az első és harmadik eset. Jézus azonban szakít ezzel a szokással, ő meghív embereket a követésére, erre példa a második találkozás, továbbá a tanítványok, Péter és András, Jakab és János, valamint a többi tanítvány meghívása. Az Úr meghívása nekem is szól. Nem érdemes halaszthatatlannak tűnő teendőimre hivatkozni, mert az Úr nem áll meg, továbbhalad, s nem mindegy, hogy maradok vagy vele megyek.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Életem Ura, Jézus Krisztus! Készen állok arra, hogy tétovázás nélkül induljak és kövesselek téged! Tudom, hogy nehéz lesz ez út számomra, de vállalom, mert ez vezet holt múltamból a jövő felé, az élet felé, az üdvösség felé. Nem tart vissza semmi. Nem hátráltathat és nem akadályozhat semmi. Te vagy számomra az út és te vagy a cél! Te légy vezetőm az örök élet felé! Te vagy az egyetlen, akiben megtalálom boldogságom és örök életem. Segíts, vezess, élj bennem! Adj erőt, hogy hűséges tanítványod és követőd legyek! Hiszem, Uram, hogy te vagy az üdvösség egyedüli közvetítője.