2018. február 21., szerda

Nagyböjt első hetének szerdája



Nagyböjt első hetének szerdája


Az ószövetségi idők egyik jól ismert személyét, Jónás próféta alakját idézi fel Jézus hallgatósága számára a mai evangéliumban. Jónás azt a küldetést kapta Istentől, hogy hirdessen bűnbánatot a Ninive városában élőknek. Nagy vonakodás és kitérő után Jónás elkezdi hirdetni a bűnös városban, hogy térjenek meg, különben Isten büntetése utoléri őket. A város lakói hallgattak szavára és bűnbánatot tartottak. Jónás azonban nem örült annak, hogy szavai ilyen pozitív fogadtatásra találtak, hanem megütközött azon, haragra gerjedt amiatt, hogy Isten ennyire irgalmas és megbocsátó, azaz nem fordult büntetéssel a niniveiek felé.
Jónás esete azt tanítja, hogy a bűnbánó ember jogosan érez örömet, felszabadultságot, amikor megtapasztalja az isteni irgalmasságot. Ugyanakkor annak is örüljünk, hogy Isten másoknak is megbocsát! Ha ugyanis tudunk őszintén örvendezni annak, hogy Isten megbocsátásának köszönhetően megszabadulunk bűneink súlyától, ugyanezt az isteni megbocsátást ne sajnáljuk másoktól. A megbocsátás az irgalomban gazdag Isten mindenkinek szóló ingyenes ajándéka. A kiengesztelődésben Isten a kezdeményező, ő hív minket bűneink megbánására. A bűntől való szabadulás és az Istennel való kegyelmi közösség útját Krisztus mutatja meg nekünk, általa jutunk el az irgalmas Atyához.
© Horváth István Sándor

Imádság
Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!
 


2018. február 20., kedd

Nagyböjti kalendárium – 2018. február 20.



Nagyböjti kalendárium – 2018. február 20.

Idei nagyböjti készületünkben az Ószövetségi Szentírást idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus megváltó kereszthalálára és a feltámadásának ünnepére!

„Prófétája által szól az Úr: Amint az eső és a hó lehull az égből és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz az én szavammal is, amely ajkamról fakad: Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.” (Iz 55,10-11)
Urunk, Istenünk, tekints jóságosan házad népére, és add, hogy átjárja lelkünket az utánad való szent vágyakozás, és a testi önmegtagadás gyakorlásával szívünk megtisztuljon. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.


A hétfő délutáni elmélkedés a pápa lelkigyakorlatán – A vágy végtelensége a végtelen utáni vágyunk



A hétfő délutáni elmélkedés a pápa lelkigyakorlatán – A vágy végtelensége a végtelen utáni vágyunk

José Tolentino Calaça de Mendonça portugál pap költő február 19-én, hétfőn délután tartotta meg Ferenc pápa és a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlatának harmadik elmélkedését a „szomjúság tudományáról”.

Észrevettem, hogy szomjazom című elmélkedésében a portugál teológus a lélek készségéről és a szükséges eszközökről szólt, melyek segítségével értelmezhetjük az Isten utáni szomjunkat. Hiszen annak spirituális értelmezéséhez szemlélni és nevelni is kell vágyainkat. Noha nem könnyű a vágyainkkal kapcsolatba kerülni, ám ha ezt nem tesszük meg, akkor lelki életünk lemarad a konkrét valóságról.
Félelem nélkül kell hozzáállni szomjunk és lelki szárazságunk megismeréséhez – buzdított Tolentino. Első lépésként azt javasolta, hogy kerüljük az elvont okoskodást. „Olyanok vagyunk, mint egy elvont gondolatokból épített különleges kastély” – mutatott rá az előadó. Az utóbbi századok teológiája nem véletlenül bocsátkozott hosszas vitába a felvilágosodás keltette kérdésekkel és távolodott el például a romanticizmus, így a közösségi és személyes azonosság kérdéseitől – hangsúlyozta. Bennünket inkább a hittapasztalat elméleti hitelessége érdekelt az egzisztenciális, személyes, antropológiai vagy érzelmi vonatkozás helyett. Sokkal többet foglalkozunk az értelemmel, mint az érzelemmel, és ennek következményeként elhagytuk az érzelmi világunkat.
Az ember egyfajta keveréke a különféle érzelmi, pszichológiai és lelki tényezőknek. Lelki életünk nincs előre „legyártva”, hanem minden embernél a személyes, egészen konkrét jellemzőitől függ. Amikor a szomjúságról beszélünk, akkor valami egészen konkrét egzisztenciális valóságról beszélünk, nem holmi elképzelésről. Fel kell ébrednünk a hétköznapi bágyadtságból, mert előfordulhat, hogy kiszáradunk. Éppen ezért létfontosságú, hogy hozzájussunk az élet vizéhez.
Miután tudomást szereztünk a bennünk lévő szomjúság tényéről, szükség van annak értelmezésére. Tolentino atya élesen különbséget tett a vágyak között. Van olyan hiány, ami egy puszta szükségletre irányul és kielégül, amikor az ember megszerzi azt. Ne keverjük össze a vágyat a szükségleteinkkel – figyelmeztetett. A vágy olyan hiány, amit sohasem lehet teljesen kielégíteni, az egy feszültség, egy „mindig nyílt seb”. A szomj belső vágyakozás arra, ami meghalad minket. „A vágy végtelensége a végtelen utáni vágyunk – fogalmazta meg a pap költő. – Az emberi létezés éppen ebben a végtelen utáni vágyban különbözik az állatokétól. Ám ez a vágy azt követeli, hogy minden más igényünk fölött ismerjük el.”
Az előadó kitért a kapitalista gazdaság veszélyeire, mely a vágyak korlátlan kielégítésének jegyében fel akar menteni a morális kötelességek alól. Ez azonban kioltja magát a szomjat. A féktelen fogyasztásban felemésztődik az öröm, a tetszés, a szenvedély; az ember a vágy haláltusáját éli, és elveszti az irányt mutató látóhatárt.
Beszéde utolsó részében a lelkigyakorlat vezetője az Isten utáni szomjunkat a 42. zsoltár ismert képéhez hasonlította: „Amint a szarvas kívánkozik a forrás vizéhez, úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem!” (Zsolt 42,1) Ez a vágy az egész teremtett világot átjárja, ahogy Szent Ágoston írta: „Fuss a forráshoz, vágyakozz a forrásra, ne tétován, mint bármelyik állat, hanem úgy fuss, mint a szarvas. Ne légy lassú, hanem mint szarvas, szökellj!” Hagyjuk a struktúrák elemzését, helyette inkább értékeljük a lelki szomjúságunkat hívő emberként, aki Isten irgalmasságának koldusa – zárta elmélkedését Tolentino atya.


Nagyböjt első hetének keddje



Nagyböjt első hetének keddje


Tanítványai kérésére Jézus a mennyei Atyához szóló imádságot mond, tanít övéinek, erről olvasunk a mai evangéliumi részletben. A Miatyánk imádság után pedig annak egyik kérését fejti ki részletesebben, mégpedig azt, amelyik a megbocsátásról szól. Mindenki olyan mértékben részesül Istentől a megbocsátásban, amilyen mértékben ő bocsát meg ellene vétő felebarátjának.
Az Egyház küldetése minden korban az, hogy folytassa az Úr Jézus munkáját. Ennek részeként az igehirdetés főként a nagyböjti időszakban nem hallgathat a megtérés fontosságáról, hanem arra irányul, hogy az emberi szívekben felélessze a bűnbánatot és emlékeztesse a bűnbánókat Isten végtelen irgalmára, amely nagy ajándék számunkra. A bűn személyiségének legmélyén sebzi meg az embert, aki ettől a sebzettségtől egyedül Isten gyógyításának köszönhetően tud megszabadulni. Jószándékkal és kellő tapintattal hívjuk fel az emberek figyelmét arra, hogy nem a bűnök tagadása, hanem azok őszinte beismerése vezet ahhoz, hogy Isten elé tegyük azokat. Emlékeztetnünk kell arra is, hogy a keresztény ember bűnbánata csak akkor valódi, ha Isten iránti szeretetből és nem csupán félelemből, a bűnökért járó büntetéstől való félelemből fakad. A bűnbánónak komolyan kell törekednie arra, hogy levesse magáról a régi embert és újjászülessen Krisztusban.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te kicsinnyé lettél, amikor Isten létedre emberi testet vettél fel és közöttünk éltél. Egész életeddel példát adtál nekünk a kicsik alázatos szolgálatára. Taníts minket arra, hogy felismerjünk téged minden emberben, a kicsinyekben is és téged szolgáljunk mindenkiben!
 


2018. február 19., hétfő

A hétfő délelőtti elmélkedés a pápa lelkigyakorlatán – Napjaink fogyasztói lelkületének szomja



A hétfő délelőtti elmélkedés a pápa lelkigyakorlatán – Napjaink fogyasztói lelkületének szomja

José Tolentino Calaça de Mendonça portugál pap költő február 19-én, hétfőn délelőtt tartotta meg Ferenc pápa és a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlatának második elmélkedését a „szomjúság tudományáról”.

A szónok emlékeztetett, hogy Jézus utolsó szavai, amelyeket kinyilatkoztat, a Jelenések könyve tanúsága szerint a szomjúságról szólnak: „Jöjj! Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!” (Jel 22,17) Csak az Isten tudja ezt a végidőkig megmaradó istenszomjat betölteni, mely vágyakozás az istengyermeki élet bőségére és ingyenességére. Jézus megígéri e vágy betöltését, ugyanakkor jelzi betöltetlenségünket és azt, hogy még csak épülőfélben vagyunk. Saját erőnkből soha nem tudjuk beteljesíteni vágyainkat, azt csak úgy kaphatjuk meg. Jézus tudatában van a bennünket fékező akadályoknak, melyek késleltetnek minket: nagyon közel vagyunk a forráshoz, és mégis nagyon távol vagyunk tőle. A vágyban és a szomjban két ellentétes erő mozgat bennünket – emelte ki Tolentino atya –, a vonzás és a távolság. A kérdés az, hogy miként tudjuk felismerni a szomjunkat.
A Biblia, Saint-Exupery A kis hercege, Ionescu drámái a belülről megtapasztalt szomj kapcsán mind jelzik fizikai szükségleteinket és korlátainkat is. A szomjúság kimeríti az embert, akár a végletekig, ami aztán elégedetlenségbe, a szeretet megfogyatkozásába csap át, és a helyes megkülönböztetés híján a fogyasztás örvényébe taszít. Napjainkban sokat beszélnek a bevásárlóközpontokban tapasztalt fogyasztói magatartásról, de van egyfajta konzumszemlélet a lelki életben is. Egyik megértése segítheti a másikét.
Ez az olthatatlan szomj a mai világban a szeretet megfogyatkozásához vezet, és elidegenedésként mutatkozik meg, s éppen a helyes megkülönböztetésre való képtelenségben ölt testet. A kirakatok kínálkozó tárgyai nem tudják kielégíteni, sőt csak fokozzák ezt a szomjat, miközben Jézus továbbra is hív minket: „Aki szomjazik, jöjjön!” Ehhez azonban le kell lassítani lépteinket, tudatosítani kell valós igényeinket: Üljünk le hit asztalához – ajánlotta a szónok –, nem anyagi vagy gazdasági érdekekből, hanem az élet miatt. A kapcsolatok, az elfogadás, a szeretet iránti szomj mindannyiunk velünk született öröksége.
Ne fokozzuk le szomjúságainkat egzisztenciális szükségleteinkre, de ne is meneküljünk előlük, mintha nem tudnának semmit sem felfedni az Istennel való kapcsolatainkról. Hiszen épp az ellenkezője igaz. Szánjunk rá időt, és imádkozzunk! A szomjúság olyan velünk született örökség, amit hivatásunk megismerni és meghálálni. Ez gyermekkorunktól fogva elkísér bennünket, és be-betör felnőtt életünk egy-egy szakaszába is. A szomjúság a fazekas háza, amelyben Isten megformál bennünket, a szomjúság Isten alakító tenyere és bőre, mely megérint minket, éppen ezért helyezzük szomjunkat magába az Istenbe – zárta elmélkedését a lelkigyakorlat vezetője.