Himnusz CCCVIII.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Teremtett rend tetőfokán

te, Szűz Királynő, fennen állsz,

az Isten legszebb műve vagy,

kegyelmekben leggazdagabb.

Mindent Fiával alkot ő,

s hogy első helyre lépj elő,

öröktől úgy határozott,

hogy szüld, ki téged alkotott.

Ahogy Krisztus volt fenn a fán

vértől bíborló nagy Király,

mint szenvedésben részese,

úgy lettél „élők Anyja” te.

Oly sok dicséret ékesít,

ünneplünk kérve, ránk tekints,

mit hódolattal hirdetünk

rólad, fogadd el énekünk.

Dicsérjük most Szülöttedet,

Atyánkat és a Lelket is,

a nagy kegyelmek köntösét

csodákkal ők adták neked. Ámen.

 

Ferenc pápa Bakuban: A hit nem varázserő életünk gondjainak megoldására!

Október 2-án délelőtt a Szentatya egy kisszámú katolikus közösséggel ünnepelte a szentmisét Bakuban, Azerbajdzsánban, a szaléziak központjához tartozó Szeplőtelen Szűz Mária-templomban.

Hitről és szolgálatról szóló homíliáját teljes terjedelmében közöljük.


Isten szava ma a keresztény élet két lényegi összetevőjét állítja elénk: a hitet és a szolgálatot. A hittel kapcsolatban az Úrhoz intézett két különleges kérést hallottunk.

Az első Habakuk prófétáé, aki azért könyörög Istenhez, hogy lépjen közbe és állítsa helyre az igazságosságot és a békét, amelyet az emberek erőszakkal, veszekedéssel és viszállyal összetörtek: „Meddig kell még, Uram – mondja –, segítségért folyamodnom anélkül, hogy meghallgatnál?” (Hab 1,2). Isten úgy válaszol, hogy nem lép közbe közvetlenül, nem oldja meg a helyzetet azonnal, nem lép fel erővel. Ellenkezőleg: arra hív, hogy várjon türelemmel, ne veszítse el a reményt; főként a hit fontosságát emeli ki, mert hite által fog az ember élni (vö. Hab 2,4b). Isten velünk is így tesz: nem teljesíti vágyainkat, amelyek azonnal és állandóan meg akarnák változtatni a világot és a többieket, hanem arra törekszik, hogy meggyógyítsa szívünket: az én szívemet, a te szívedet, valamennyiünk szívét. Isten szívünk megváltoztatásával változtatja meg a világot, és ezt nélkülünk nem tudja megtenni. Az Úr azt szeretné tehát, hogy megnyissuk előtte szívünk kapuját, hogy beléphessen életünkbe. Éppen ez az előtte való megnyílás, ez a beléje vetett bizalom a „győzelem a világ fölött, a mi hitünk” (1Jn 5,4). Mert, ahol Isten nyitott és bizalommal teli szívre talál, ott csodás dolgokat képes végbevinni.

Az viszont, hogy hitünk legyen, hogy élő hitünk legyen, nem könnyű; ezért hallhattuk a második kérést, amellyel az apostolok fordulnak az Úrhoz az evangéliumban: „Növeld bennünk a hitet!” (Lk 17,6). Szép ez a kérés, ez az imádság, amelyet mi is elmondhatunk Istennek mindennap. Az isteni válasz azonban meglepő, és ebben az esetben is megfordítja a kérést: „Ha lenne hitetek…” Ő az, aki kéri, hogy legyen hitünk! Mert a hitet, mely Isten ajándéka, és melyet mindig kérnünk kell, a magunk részéről ápolnunk kell! A hit nem egy varázserő, amely az égből pottyan az ölünkbe, nem egy „adottság”, amelyet egyszer s mindenkorra megkapunk, nem is egy szupererő, amellyel megoldhatjuk az élet gondjait. Hiszen egy olyan hit, amely saját szükségleteink kielégítésére szolgál, az önző, önmagunk körül forgó hit lenne. A hitet nem szabad összetéveszteni azzal az állapottal sem, hogy jól vagyunk, jól érezzük magunkat, hogy lelki vigaszt élünk meg, mert egy kis béke van szívünkben. A hit az az aranyfonal, amely összeköt minket az Úrral, a hit az abból fakadó tiszta öröm, hogy vele vagyunk, egységben vagyunk vele; a hit életre szóló ajándék, de csak akkor terem gyümölcsöt, ha mi is megtesszük a magunkét.


Mi az, amit nekünk kell tenni? Jézus tudtunkra adja: a szolgálat. Az evangéliumban ugyanis az Úrnak a hit hatalmáról szóló szavait a szolgálatról szóló szavak követik. Hitet és szolgálatot nem lehet elválasztani egymástól, sőt szorosan összetartoznak, egymásba fonódnak. Hogy megvilágíthassam, mire gondolok, szeretnék egy számotokra jól ismert képet, szeretném a szépen szőtt szőnyeg hasonlatát használni: szőnyegeitek valódi műalkotások, ősidőktől fogva készítitek őket. Mindannyiatok keresztény élete is messziről jön, olyan ajándék ez, amelyet az egyházban kaptunk, és amely Istennek, a mi Atyánknak szívéből származik, aki szeretné mindannyiunkból a teremtett világ és a történelem egy-egy műalkotását megalkotni. Minden szőnyeget, jól tudjátok, vetülékkel és láncfonallal szőnek, egyedül ezzel a rendszerrel születik szép, harmonikus alkotás. Így van ez a keresztény élettel is: nap mint nap türelmesen kell szőni, egymással keresztezni a jól megválasztott vetülék- és láncfonalat: a hit vetülékét és a szolgálat láncfonalát. Amikor a hittel egybekapcsolódik a szolgálat, a szív nyitott, fiatal marad, és kitágul a jó megtételére. Ekkor a hit, miként Jézus mondja az evangéliumban, erőssé válik és csodákat visz végbe. Ha ezen az úton jár, akkor éretté és erőssé válik, feltéve, hogy mindig egységben marad a szolgálattal.

De mi a szolgálat? Gondolhatnánk, hogy pusztán kötelességeink hű teljesítése vagy néhány jótett végbevitele. Jézus szemében viszont sokkal több! A mai evangéliumban – nagyon erős, radikális szavakkal is – teljes rendelkezésre állást kér tőlünk, teljes szolgálatkészségben élt életet, számítás és nyereség nélkül. Miért követel ilyen sokat Jézus? Mert ő így szeretett minket, szolgánkká vált „mindvégig” (Jn 13,1), azért jött, hogy „szolgáljon és odaadja életét” (Mk 10,45). És még ma is ez történik, valahányszor bemutatjuk a szentmisét: az Úr közénk jön, és bármennyire ajánlkozhatunk is szolgálni és szeretni őt, ő mindig megelőz minket, jobban szolgál és szeret minket, mint amit elképzelni vagy kiérdemelni tudunk. saját életét adja nekünk. És arra hív, hogy kövessük őt: „Ha valaki szolgálni akar nekem, kövessen!” (Jn 12,26).
Tehát nem arra kaptunk meghívást, hogy csak jutalomért szolgáljunk, hanem hogy Istent utánozzuk, aki irántunk való szeretetből szolgává tette önmagát. És nem az a dolgunk, hogy hébe-hóba szolgáljunk, hanem hogy szolgálva éljünk! Ekkor a szolgálat életstílussá válik, sőt összefoglalja az egész keresztény életstílust: szolgálni Istent az imádásban és az imádságban; nyitottnak és szolgálatkésznek lenni; konkrétan szeretni felebarátunkat; odaadóan dolgozni a közjóért.

A keresztények életéből se hiányoznak a kísértések, amelyek eltávolítanak a szolgáló életstílustól, s végül az életet hasznavehetetlenné teszik. Ahol tehát nincs szolgálat, ott az élet hasznavehetetlen! Megemlíthetünk itt két kísértést. Egyik, hogy hagyjuk langyossá válni szívünket. A langyos szív lustaságba zárkózik és elfojtja a szeretet tüzét. Aki langyos, azért él, hogy kielégítse saját kényelmi igényeit, melyek azonban sosem szűnnek meg, s így ő sem lesz soha elégedett; lassanként megelégszik egy középszerű élettel. A langyos ember idejéből és szívéből csak bizonyos „százalékot” tart fenn Istennek és másoknak, nehogy valaha is túlzásba essen, mi több, iparkodik mindig takarékoskodni. Így élete ízetlenné válik: mint egy tea, amely korábban finom volt, de ha kihűl, nem lehet már meginni. Biztos vagyok azonban, hogy ti, azok példájára tekintve, akik megelőztek benneteket a hitben, nem hagyjátok, hogy langyossá váljon szívetek! Az egész egyház, mely különleges rokonszenvet érez irántatok, most rátok tekint és bátorít titeket: nagyon értékes kis nyáj vagytok Isten szemében!


Van egy másik kísértés is, amelybe beleeshetünk, de nem azért, mert tétlenek, hanem mert „túlságosan tevékenyek” vagyunk: amikor úrnak, gazdának gondoljuk magunkat, amikor csak azért keressük a munkát, hogy tekintélyt szerezzünk magunknak és látsszunk valakinek. Ekkor a szolgálat eszközzé válik és már nem a cél lesz, mert a cél a hírnév lett; aztán jön a hatalom, a nagyravágyás. „Köztetek azonban – emlékeztet Jézus mindannyiunkat – ne így legyen: hanem aki nagy akar lenni köztetek, legyen a szolgátok” (Mt 20,26). Így épül és szépül az egyház!

Ismét előveszem a szőnyeg képét, és a ti szép közösségetekre alkalmazom: valamennyien olyanok vagytok, mint egy csillogó selyemfonal, de csak akkor lesz a fonalakból szép alkotás, ha szépen össze vannak szőve; önmagukban nem jók semmire. Maradjatok mindig egységben egymással, éljetek alázatosan szeretetben és örömben, és az Úr, aki összhangot teremt a különbözőségben, megóv majd titeket!

Segítsen minket a Szeplőtelen Szűznek, valamint a szenteknek, különösen is Kalkuttai Szent Teréznek a közbenjárása, akinek a hitéből és szolgálatából fakadó gyümölcsök jelen vannak köztetek. Szívleljük meg az ő csodálatos szavait, amelyek jól összefoglalják a mai nap üzenetét: „A hit gyümölcse a szeretet. A szeretet gyümölcse a szolgálat. A szolgálat gyümölcse a béke” (Az egyszerű ösvény, Bevezetés).

Évközi huszonhetedik hét hétfője

Évközi huszonhetedik hét hétfője

Az irgalmas szamaritánusról szóló történet Jézus egyik legismertebb példabeszéde. A történet egyszerű leírással kezdődik, egy úton lévő embert kifosztanak, súlyosan bántalmaznak, majd magára hagyják. Ez a kezdet felkelti a kíváncsiságunkat, vajon mi lesz ennek az embernek a sorsa. Ugyanakkor felébred bennünk az együttérzés és gondolatban rögtön elkezdjük tervezgetni, hogyan lehetne rajta segíteni. Szinte fellélegzünk, amikor az elbeszélés folytatásában közeledik egy pap. Ő, aki a jeruzsálemi templomban ellátja a szolgálatot az istentiszteleteken, biztosan segíteni fog - gondoljuk. De nem így történt. Utána egy templomszolga jár arra, de ő is hasonlóan tesz. Nincs mentségük, hiszen mindkettőjük esetében arról van szó, hogy meglátták a bajba jutott embert, de továbbmentek, nem segítettek neki.
Harmadikként egy szamaritánus ember jár arra. Jézus zsidó hallgatósága ellenséges módon viselkedett velük, ezért tőle semmi jót sem vártak. De az előítéletek nem igazolódtak, a szamaritánusnak megesett a szíve a bajba jutott emberen, segített neki és gondoskodott róla, hogy felépüljön. A két csalódás után, a szamaritánus meglepetést okoz, hiszen éppen ő gyakorol irgalmasságot, akitől ez nem volt várható.
Én is tudok olyan élethelyzetekben segíteni, amikor ezt mások nem is várnák tőlem. Érdemes kipróbálni.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus, te feltámadásodat követően számos alkalommal megjelentél tanítványaidnak, s élőként mutattad meg magad nekik. Mielőtt a földről a mennybe távoztál megbízást adtál nekik tanításod, örömhíred továbbadására. E küldetés nekem, mint a te követődnek is szól. Segíts engem kegyelmeddel és a Szentlélekkel, hogy e küldetésemet teljesítve törekedjek szüntelenül a menny felé!

Krisztus Vére, a gonosz lelkek legyőzője

Krisztus Vére, a gonosz lelkek legyőzője

üdvözíts minket! 

Korlátaimra figyelmeztet Isten, a mai Igék által. De nem azért, hogy földbe döngöljön! Isten pontosan arra akarja a figyelmemet ráirányítani, hogy akkor, amikor képessé leszek erre én magam is ráébredni, akkor tudjam meg, hogy itt van Ő! Készen áll arra, hogy a képtelenségeimen segítsen felülemelkednem!

Látomásom az, hogy képtelen vagyok a világ mai problémáján segíteni. Ami nem kevesebb, mint az, hogy keresztény identitásunk porrá lett. Nincs! Amit annak tartunk, az nem az!

Rádöbbentem ma hajnalban arra, hogy Ferenc pápa azért irritálja a klérust – tisztelet a kivételnek! - mert elveszi tőlük azt a valóság képüket, ami méltóságot ad számukra, ami soha nem is volt az övék – Isten szándéka szerint: az evilági hatalom!

Az első Timóteus levélben így tanít Pál apostol: „A kezedet elhamarkodva fel ne tedd senkire, hogy ne legyen részed idegen bűnökben. Őrizd meg magadat tisztán. (…) Egyes emberek bűnei nyilvánvalók már az ítélet előtt is, másokéi csak az után; éppígy nyilvánvalók a jótettek is; s mégsem azok, nem maradhatnak elrejtve.” [1Tim 5,22; 24-25] Mekkora felelősség van egy felszentelő megbízásban! Amikor valakinek egy másik ember bizalmat szavaz, az a bizalom, mennyivel ér többet, önmaga bizalmánál? Talán csak annyival, amennyivel mélyebben egyesül önmaga is Istennel! Hogy, mikor bizalmat szavaz önmaga hatalmánál fogva, a másik embernek, akkor ahhoz ne a maga hatalma biztosítson hátteret, hanem az a kegyelem, melynek közvetítőjévé, képessé teszi magát, mert megengedő a Léleknek!

Ehhez nem hatalommal kell bírnia, hanem szolgálatra kell alkalmassá lenni!

„… aki felfuvalkodott, nem igaz a lélek, az igaz azonban hite által élni fog.”

„Jöjjetek, imádjuk, hajoljunk meg, boruljunk térdre az Úr, a mi alkotónk előtt! Mert ő az Úr, a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népe, s kezének juhai vagyunk. Ma, ha szavát meghalljátok: „Ne keményítsétek meg szíveteket”!

„… szítsd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézrátételem által benned van. Hiszen Isten nem a félénkség lelkét adta nekünk, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét. Ne szégyenkezz hát az Úrról való tanúságtétel miatt (…) Tartsd hát magadat a tőlem hallott egészséges igékhez, legyenek azok a példaképeid hittel és szeretetettel Krisztus Jézusban. Őrizd meg a rád bízott drága kincset a Szentlélek által, aki bennünk lakik.”

„Ha csak akkora hitetek lesz is (…) amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: »Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!«”

Számomra ma az Isten üzenete, hogy a hitemért nekem kell tennem. Amit tehetek, az nem kevesebb, mint az, hogy magamra veszem, vállalom (!), azt a kegyelmet, mely által Isten működni akar bennem! Amiben egy pillanatra se kételkedjek! De ne is próbáljak ettől felfuvalkodottá lenni sem. Hitem által legyen életem! Lehet csak életem!

Isten kegyelme akkor lehet képes szétáradni bennem, átjárni és átformálni, ha imádsággal, dicsőítéssel, magasztalással, hálaadással borulok le elé! Nem kérni, és könyörögni kell hozzá, mert az, amit kérek az az egóm működéséből lesz az, és követeléssé növekszik, vagyis uralkodni akarok Istenen azzal, hogy kikényszeríteni próbálom belőle azt, amit én jónak vélek. Isten az alázatos lélekkel képes csak boldogulni, csak a szelídekkel képes kegyelmi viszonyba kerülni! Isten ereje, szeretete és józansága képes működni általam, és bennem kegyelme révén! Isten bölcsességéből részesíteni akar, ha megengedem a számára. Meg kell tanulnom a lelkek megkülönböztetését. Hogy ne a hatalmat tiszteljem, hanem Isten erejét, bölcsességét, a szeretetét, és józanságát! Az „egészséges igék” legyenek példaképeim, vagyis Isten bölcs iránymutatásai, melyek bennem megszólalnak, már a hit által! Egyetlen kötelesség vezessen engem, mely szolgálat az Istennek, soha nem embernek! Különösen nem annak az embernek legyen a szolgálatom, akit a felfuvalkodott, az igaztalan lélek irányít!

Óvatosság, bölcsesség, a szeretet józansága, a lelkek megkülönböztetése, nem fér össze a kapkodással, az időn való uralkodás kényszerével. Mert ebben nem engedek teret a Léleknek!

Isten a teret szeretné uralni általam, és nem az időt. Isten minden idő felett áll, és erről próbál engem is, mindannyiunkat meggyőzni! Ne váljunk az idő és a magunknak, se másoknak megfeleltetés kényszerének rabjává!

Megengedni Neked Istenem, hogy lehessél az én életem Urává, aki teret szántál, adtál nekem a Te időtlenségedben, mely a világmindenség végtelenségét át meg átszövi, át meg átjárja. Mégsem nyugtalan. Végtelen türelemmel, irgalommal, megértéssel, lelkesedéssel, alázattal, pazarló nagyvonalúsággal vagy irányomban, és mindannyiunk irányában! Köszönöm, és áldalak, és szolgálatodra bírni segíts engem! De, segíts, hogy megbocsássanak nekem azok, akiket ez megbánt, mert nem értik mi vezérel engem! Ámen

Himnusz CCCVII.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Magyar hazánk, te jó anya,

fiad dicsérd ma, őt dalold,

zengjen a himnusz dallama

hozzá, ki mindig pártfogolt.

Ő néked igaz fényt hozott,

hit fényét adta át neked,

istenes törvényt alkotott,

mely üdvösségre elvezet.

Atyjának az Úr angyala

hirdet mennybéli jóslatot:

nevet születendő fia

Szent István mártírtól kapott.

Mint libanoni cédrusok,

olyan sudár, mint kisgyerek,

s miként előre mondatott,

viselte az István nevet.

Oktatják híres doktorok,

szent műveltségre nevelők,

s jámbor erkölcse felragyog

már zsengén, minden nép előtt.

Már életének hajnalán

az üdv igéit hirdeti,

s a magyar nemzet, a pogány

a keresztséget elnyeri.

Ragyogva kél az égi fény,

s a nép, ki tévelyegve lép,

elhagyva sűrű éjjelet,

megvallja Krisztus szent hitét.

Imádás légyen, tisztelet,

néked, Hármas-egy Istenünk,

segíts elérnünk mennyeket,

mit szent királyunk kér nekünk. Ámen.

Ferenc pápa Úrangyala imádsága Bakuban: Félelem nélkül induljatok előre!

Ferenc pápa Baku Szeplőtelen Fogantatás templomában 

Tisztelet nektek, akik hisztek!

„A szentmise során hálát adtam az Istennek veletek együtt és értetek is – kezdte az Úrangyala imádsághoz fűzött beszédét Ferenc pápa – hogy a hit az üldöztetés oly sok éve után csodákat művelt. Szeretnék emlékeztetni a sok bátor keresztényre, akik bíztak az Úrban és hűek maradtak a viszontagságok közepette is. Ahogy Szent II. János Pál tette, én is Péter apostol szavaival fordulok hozzátok: Tisztelet nektek, akik hisztek! (1 Pét 2,7). Gondolatban most Szűz Mária felé fordulunk, akit ebben az országban nem csak a keresztények tisztelnek. Hozzá fordulunk azokkal a szavakkal, melyekkel Gábor angyal vitte el neki az üdvösség hírét, amit Isten az emberiség számára készített.

Köszönet a szalézi testvéreknek és a szeret misszionáriusainak

A Mária arcán felragyogó fényben fordulok hozzátok szívélyes köszöntéssel, kedves azerbajdzsáni hívek, arra bátorítva benneteket, hogy tegyetek tanúságot örömmel a hitről, a reményről és a szeretetről, ti, akik egyek vagytok egymás közt és a papjaitokkal. Üdvözlöm és külön szeretettel köszöntöm a szalézi közösséget, amely törődik veletek és sok jó művet szolgál itt, aztán a Szeretet Misszionáriusai nővéreit: folytassátok lelkesedéssel műveteket mindenki szolgálatára! Bízzuk ezeket a fogadalmakat Isten Szent Anyja közbenjárására és  kérjük az oltalmát családjaitok, a betegek és idősek, a testben és lélekben szenvedők számára”.

A pápa a Szentlelket utánozva látogat a peremvidékre

Végül szabadon hozzáfűzte: „Lehet, hogy valaki azt gondolja, a pápa oly sok időt eltékozol, messzi utakra indul, hogy meglátogasson egy 700 fős kicsike közösséget egy kétmilliós nagyvárosban. Ez  a közösség mégsem egyforma, hiszen azeri, olasz, angol, spanyol és még számos nyelven beszélnek itt. Ez a periféria közössége! Ám a pápa a Szentlelket utánozza, aki a mennyből alászállt a cenákulumba zárt kicsi periféria-közösségbe. Ez a közösség pedig félelemmel eltelve, szegénynek érezte magát, amelyet üldöznek, talán félreállítanak. De a Lélek bátorságot és erőt ad nekik, erőt ahhoz, hogy elinduljanak és Jézus nevét hirdessék. És a jeruzsálemi kis közösség kapui, melyek a félelem és a szégyen miatt zárva voltak, most feltárulnak és ők kilépnek a Lélek erejével. Mindehhez csupán két dolog szükséges: abban a közösségben volt egy anya. Ne felejtsétek az Anyát! És abban a közösségben volt szeretet, testvéri szeretet, amelyet a Szentlélek öntött beléjük. Bátorság! Előre, induljatok előre, félelem nélkül”! – zárta Úrangyala imádságát Ferenc pápa a vasárnapi bakui szentmise végén.

Évközi huszonhetedik hét vasárnapja

Évközi huszonhetedik hét vasárnapja

Kegyelem és döntés 

Általános iskolás diák voltam, amikor 1980-ban első magyar űrhajósként Farkas Bertalan a világűrben járt. A jelentős eseményről a mi iskolánk is megemlékezett. Egyik tanárunk nagyon lelkiismeretesen összeállította az űrhajózás addigi történetét és érdekfeszítő előadást tartott a témában. Többek között szó esett Jurij Gagarinról is, ő volt a világon az első ember, aki a világűrben járt egy rakétával. Lelkes tanárunk azt is megemlítette, hogy Gagarin azt mondta, hogy a világűrből nem látni semmiféle Istent. Azóta persze már kiderült, hogy Gagarin nem is mondott ilyet, de akkor még élt a legenda az istentagadó mondásról. Én már jónéhány éve jártam templomi hittanra, ezért bátorkodtam megjegyezni, hogy Gagarin nélkül is tudtuk, hogy Isten láthatatlan, mert ő lélek, ezért kár volt neki ekkora utat megtennie, biztosan megtalálta volna Istent, ha máshol keresi. Tanárunk ekkor jobbnak látta, ha visszatér az űrhajózás témájához.
Egyesek próbálják a tudományos és a hitbeli dolgokat szembeállítani egymással, mintha a tudományos ismeretek ellentmondanának a hitbeli igazságoknak. Mások odáig jutnak, hogy tudományos módszerekkel próbálják cáfolni Isten létezését és mindazt, ami a hit világába tartozik. E kísérletek és szándékok ugyan nem mindig fakadnak jóindulatból, de azt igazolják, hogy hitünk értelmi megalapozottságot kíván és ez az igény nagyon is jogos. Hitünk igazságait szeretnénk értelmünkkel is mind jobban felfogni és megismerni. Ebből a szempontból a hit egy tanulási, megismerési folyamat, értelmi tevékenység, párbeszéd Istennel, aki egyre jobban feltárja önmagát azok számára, akik őszinte szívvel keresik őt. Ugyanakkor azt is el kell fogadnunk, hogy emberi értelmünkkel nem vagyunk képesek a végtelen Istent teljes valóságában megismerni. Megismerésünk annak köszönhető, hogy Isten kinyilatkoztatja önmagát számunkra. Ebből a szempontból a hit kegyelem, Isten ajándéka. Egy harmadik igazságot is hozzá kell ehhez tennünk: a hit döntés, az ember szabad döntése. Az önmagát kinyilatkoztató, az önmagát nekünk megmutató Isten ugyanis válaszunkat várja.
Elmondja szándékát, törvényei által megmutatja a boldogság útját és meghív minket az üdvösségre. Isten megszólít minket a Szentírás üzenete által, megszólít Jézus Krisztus személye által és megszólít Szentlelke által. Isten megszólítása, hívása vonzást jelent az ember számára, Isten be akar vonni minket életébe, az ő szeretetébe. Felkínálja, hogy éljünk őbenne, éljünk a szeretetében, éljünk közösségben vele. A hit pozitív, azaz elfogadó, a hitetlenség negatív, azaz elutasító válasz az ember részéről. A mai evangéliumban az apostolok a következő kéréssel fordulnak Mesterükhöz: növeld bennünk a hitet. Jézus nagyon bátorító választ ad nekik, amikor a mustármag kicsinységéről beszél, amely magból hatalmas növény lesz. A hit nagyra nőhet, megerősödhet az emberben, s ez Isten kegyelmének köszönhető. Nem véletlen, hogy az igehirdetésben oly sokszor beszélünk a hit útjáról, amelyet mindenkinek személyesen kell végigjárnia. Értelmem segítségével megismerem hitünk igazságait, kegyelme által Isten magához vonz, én pedig szabad akaratommal döntést hozok. Senki nem kényszeríthet a hit igazságainak elfogadására, sem a hit szerinti életre. Ez az én döntésem, ez az én felelősségem és ez az én személyes utam.

Imádság:

Mindenható Istenünk! Emberi értelmünk végessége nem képes felfogni téged, a végtelen Istent. A te titkaiddal, hitünk titkaival találkozunk, amikor feltárod, kinyilatkoztatod számunkra önmagadat. Nem a véletlenben, a sorsban, hanem a te gondviselésedben hiszünk. Hiszünk a feltárt titkokban és elfogadjuk, hogy földi életünk során nem ismerhetünk meg mindent, hanem majd az örök életben tárul fel számunkra mindaz, amire evilágban homály borul. Hisszük, hogy itt a földön veled és a mennyben benned élhetünk.