Húsvét hatodik hetének hétfője

Húsvét hatodik hetének hétfője

Az utolsó vacsorán mondott beszédének mai részletében Jézus feladatot ad apostolainak és figyelmeztetést fogalmaz meg számukra. A feladat az, hogy az apostolok, akik nyilvános működése három esztendeje alatt állandóan vele voltak, tegyenek tanúságot róla. A tanúságtétel tartalma Jézus tanítása, valamint cselekedetei. Az Úr megváltó kereszthalálát és feltámadását követően az apostolok megértik, hogy erről is tanúságot kell tenniük, azaz hirdetniük kell, hogy Jézus halála mindenki számára meghozta a bűnbocsánatot és feltámadása reményt ad nekünk ahhoz, hogy mi is feltámadunk az örök életre. E küldetés mellett Jézus előre figyelmezteti övéit, hogy tanúságtételük során üldözések fogják őket érni, s egyeseket meg fognak ölni hitükért.
Mind a tanúságtételben, mind az üldözések elviselésében számíthatnak Krisztus követői a Szentlélek segítségére. Jézus azért ígéri meg és küldi el pünkösdkor a Szentlelket, hogy az apostolokat és a későbbiekben az Egyház tagjait megerősítse a tanúságtételben.
Mit jelent a tanúságtétel a gyakorlatban? Nem feltétlenül azt, hogy előre megtervezett módon beszélek valakinek a hitemről, hanem inkább azt, hogy a mindennapi élethelyzetekben az evangélium értékrendje és Krisztus igazsága szerint viselkedem, hitem szerint élek. Segítsen ebben a Szentlélek!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenem, jaj annak az időnek, amikor még nem ismertelek, jaj annak a vakságnak, amikor még nem láttalak, jaj annak a süketségnek, amikor még nem hallottalak! Vakon és süketen és eltorzultan rohantam hanyatt homlok a szép dolgokon keresztül, amiket teremtettél. És Te velem voltál, de én nem voltam Veled, és azok tartottak Tőled távol, amik nem volnának, ha nem lennének Tebenned. Megvilágosítottál, világ világossága: és megláttalak és megszerettelek. Mert senki sem szeret, csak az, aki meglátott, és senki sem lel meg, csak az, aki szeret.
Szent Ágoston 

Zsolozsma CLXII.

Szent János apostol első levele

 1, 1-10
Az élet Igéje és Isten világossága 

Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek. Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis, az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben. S azért írjuk ezeket nektek, hogy örüljetek, és örömötök teljes legyen. Az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és nektek hirdetünk, ez: az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele, és sötétségben élünk, akkor hazudunk, és nem az igazsághoz igazodunk. De ha világosságban élünk, ahogy ő is világosságban él, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézus Krisztusnak a vére minden bűnt lemos rólunk. Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor, mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden gonoszságtól megtisztít minket. Ha azt állítjuk, hogy nem vétkeztünk, hazugnak tüntetjük fel, és tanítása nincs bennünk.

A Megszentelt Élet Éve 128.

május 10.

Anne de Mejanes, a Jézus és Mária Gyermeksége Társulat alapítójának születésnapja

Imádkozzunk a Jézus és Mária Gyermeksége Társulat tagjaiért!

• Jézus és Mária Gyermeksége Társulat Szent Krisztiána védelme alatt

Alapítójuk: Anne de Méjanés

1807. április 20-án születik meg a Jézus és Mária Gyermekségének Kongregációja (la Congrégation de L’Enfance de Jésus et de Marie). Hogy ne legyen összekeverhető más hasonló nevű kongregációkkal, MGR Jauffret (a metz-i püspök) egy védőszentet ajánl nekik, akinek személye teljességgel megfelel a közösség szellemiségének és terveiknek: Szent Nino szüzet, aki Grúzia apostola volt, és akit Szent Krisztiánának is neveznek (krisztusi, keresztény nő).
A Szent Krisztiána nővérek kongregációja egy pápai jóváhagyással működő egyházi intézmény, mely az apostoli életre lett alapítva a szegények szolgálatában, nevelési feladatokkal és szeretetszolgálati munkákkal, melyek a kor és az ország szükségleteihez igazodnak. Huszonkét éve települt Magyarországon Pomázra a rend. Gabriella nővér vezetésével ennek a lelkiségnek elkötelezett kis közössége szolgál, dolgozik itt.

Lelkiségünkből:

„A szeretet legyen a ház első szabálya.” Anne de Méjanés

Húsvét hatodik vasárnapja

Húsvét hatodik vasárnapja

A megújulás forrása
Egyházunk 2000 éves történelmének egyes szakaszait szemlélve láthatjuk, hogy időnként szükség van a megújulásra. Mondhatnánk, hogy mindez csupán annak kérdése, hogy megvan-e bennünk a megújulás iránti vágy és a készség a változtatásra, az igény a fejlődésre? Könnyebb ugyanis ragaszkodni a jól bevált módszerekhez, mintsem megkockáztatni a bizonytalan eredményekkel kecsegtető változtatásokat. Könnyebb rutinszerűen végezni a feladatokat, mintsem újakkal kísérletezni. Szerencsés, ha az újítók eleve az Egyház keretein belül gondolkoznak, és megoldási javaslataikat készek alárendelni az egyházi irányításnak. Jó példa erre Assisi Szent Ferenc élete és az általa alapított szerzetesközösség. Ha viszont az egyházi vezetés részéről nem érezhető az elfogadás, az könnyen szakadásokhoz vezet, miként azt a reformáció esete és Luther Márton példázza. Meg kell hallgatnunk a kritikus észrevételeket, nem szabad azokat támadásnak vennünk és rögtön elutasítanunk, hanem felül kell vizsgálnunk korábbi gyakorlatainkat, a rosszat el kell vetnünk, a jót továbbra is meg kell tartanunk vagy még jobbá, még gyümölcsözőbbé kell tennünk.
A rutin, a hagyományoshoz való túlzott ragaszkodás életveszélyessé válhat. Ez nem csupán az egyházi életre vonatkozik, hanem a hívő ember lelki életére és kapcsolataira is. Szükségünk van a folyamatos megújulásra, mégpedig a Krisztusban való megújulásra és a szeretetben való újjászületésre. Isten kegyelmi ajándékait - s ezek között a szeretetet, amiről a mai evangélium tanít - azért kapjuk, hogy a saját magunk és mások lelki üdvösségét szolgáljuk vele. De ha ez rutinná, megszokottsággá válik, akkor elveszti lényegét. A papok hivatalnokokká válnak, a hívek pedig szentmisére járó robotokká. És akkor még csak azokról beszélünk, akik valamilyen módon legalább az Egyházhoz kapcsolódnak. De mi van azokkal, akik csak a megrögzöttséget látják az egyházi tevékenységekben és ez taszítja őket a közösségtől? Hogyan tud találkozni az emberek lelki éhsége és szeretet utáni vágya az Egyház által hirdetett örömhírrel? E kérdés hátterében az a feltételezés húzódik meg, hogy az Egyház Krisztustól kapott küldetése szerint valóban az örömhírt hirdeti és nem látszattevékenységet végez. Ők keresik a maguk boldogságát, mi hirdetjük a magunk üzenetét, ami Krisztus tanítása, de aligha találkozik a kettő, ha kiüresedett tanításunk, jelentés nélkülivé váltak szavaink.
Megújulni az evangéliumban, a szolgálatban, a szentségekben, az igehirdetésben, a hitben, a szeretetben, egyszóval megújulni Krisztusban, ez a célunk. Honnan vesszük ehhez az erőt? Krisztus szeretetéből. Ő mondta: „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,15). Az ő szeretetében fedezhetjük fel a megújulás kimeríthetetlen forrását.
Elmélkedésünk befejezéseként még egy dolgot érdemes megemlíteni. Nem az a cél, hogy feltétlenül kitaláljunk valami újat. Nem kell megírnunk egy újabb evangéliumot, nem kell kitalálnunk egy nyolcadik szentséget. Ha az örökkévaló Istenre és az ő örökérvényű tanítására figyelünk, akkor lelki életünk, evangéliumi kereszténységünk az állandóan megújuló szeretetre fog épülni.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, szeretet Istene! Te saját hasonlatosságodra teremtetted meg az embert és szívünkbe írtad a szeretet törvényét. Életünk során számtalan formában sugárzod felénk szereteted. Segíts, hogy ezt mindig észrevegyük és hálásak legyünk érte! Segíts, hogy szereteted megtapasztalása arra ösztönözzön minket, hogy továbbadjuk a szeretetet embertársainknak! Lelkünk mélyén újra és újra megszólal a hang, hogy megosszuk a szeretetet. Segíts, hogy ezt mindig örömmel tegyük! Add, hogy a te örömöd teljessé váljon mindazokban, akik szeretetközösségben vannak veled és szeretetben élnek egymással!

Ferenc pápa: Jézus a szeretetünknek is megváltást hozott!

Ferenc pápa: Jézus a szeretetünknek is megváltást hozott!

Május 10-én délben a Regina Caeli imádság előtt Ferenc pápa Jézus új parancsáról elmélkedett. A hiteles keresztény életben az Isten iránti és a felebarát iránti szeretet szorosan egybetartozik.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai evangélium – János evangéliumának 15. fejezete – az utolsó vacsora termébe vezet bennünket, ahol meghalljuk Jézus új parancsát. Így hangzik: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket” (12. vers). Közelgő keresztáldozatára gondolva pedig hozzáteszi: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért. Barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek” (13–14. versek). Jézusnak ezek az utolsó vacsorán kimondott szavai egész üzenetét összefoglalják, sőt azt is összefoglalják, amit tett: Jézus életét adta barátaiért. Azokért a barátaiért, akik nem értették meg őt, akik a legfontosabb pillanatban magára hagyták, elárulták és megtagadták. Ez azt nyilvánítja ki előttünk, hogy ő szeret minket, bár nem érdemeltük ki az ő szeretetét. Így szeret minket Jézus!

Ily módon megmutatja nekünk Jézus, milyen úton kövessük: a szeretet útján. Az ő parancsa nem pusztán egy olyan előírás, amely mindig valami elvont és az élethez kívülről hozzáadott dolog marad. Krisztus parancsa azért új, mert ő volt az első, aki megvalósította, aki testet adott neki, és ekképpen a szeretet törvénye egyszer s mindenkorra beíratott az ember szívébe (vö. Jer 31,33). Hogyan íratott be? A Szentlélek tüze írta bele. Ezzel a Jézus által nekünk ajándékozott Lélekkel pedig mi is képesek vagyunk ezen az úton járni!

Ez egy konkrét út. Olyan út, amely arra késztet, hogy kilépjünk önmagunkból és elinduljunk mások felé. Jézus megmutatta nekünk, hogy az Isten iránti szeretet a felebarát iránti szeretetben valósul meg. Ez a kétfajta szeretet egybetartozik. Az evangélium lapjai tele vannak ezzel a szeretettel: Krisztus a felnőtteket és a gyermekeket, a tanultakat és a tudatlanokat, a gazdagokat és a szegényeket, az igazakat és a bűnösöket is mind befogadta szívébe.

Az Úr Jézusnak ez a mondata tehát arra hív minket, hogy szeressük egymást, még akkor is, ha nem mindig értjük egymást, nem mindig értünk egyet egymással… de épp ekkor mutatkozik meg a keresztény szeretet. Ez a szeretet akkor is kinyilvánul, ha vélemény- vagy jellembeli különbségek állnak fenn, a szeretet ugyanis felülemelkedik ezeken a különbözőségeken! Jézus erre a szeretetre tanított minket. Újfajta ezt a szeretet, mert Jézus és a Szentlélek által megújított szeretetről van szó. Ez egy megváltott, önzőségtől megszabadított szeretet. Ez a szeretet örömmel tölti el szívünket, ahogyan Jézus maga mondja: „Azért mondtam ezt nektek, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen” (11. vers.)

Krisztusnak a Szentlélek által szívünkbe árasztott szeretete az, ami nap mint nap csodákat művel az egyházban és a világban. Kicsiny és nagy tettekkel engedelmeskedhetünk az Úr parancsának: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket” (vö. Jn 15,12). Kicsiny, mindennapi tettekről van szó, amelyekkel felkarolunk egy öreget, egy gyermeket, egy beteget, egy magányos vagy nehéz helyzetben lévő embert, egy hajléktalant, egy munkanélkülit, egy bevándorlót, egy menekültet… Krisztus e mondatának erejében mindannyian felebarátjává válhatunk testvéreinknek, akikkel találkozunk. A másikhoz való közeledésnek, a másik mellé állásnak, a másik felkarolásának tetteiről van szó. Ezekben mutatkozik meg a szeretet, amelyre Krisztus tanított minket.

Segítsen minket a mi anyánk, a Boldogságos Szűz Mária, hogy mindnyájunk életében nap mint nap mindig egységben legyen az Isten és a felebarát iránti szeretet.

Ferenc pápa szavai a Mennynek királyné asszonya (Regina Caeli) után:

Kedves testvéreim, köszöntelek mindnyájatokat, köszöntöm a családokat, a plébániai csoportokat, az Olaszországból és a világ sokféle részéből érkezett zarándokokat, különösképpen azokat, akik Madridból, Puerto Ricóból és Horvátországból érkeztek. Köszöntöm a Guidoniából és Porticiből jött híveket, valamint a Carrarából, Bitontóból és Leccóból érkezett diáklányokat. Külön szeretettel gondolok az Orvieto-Todi egyházmegye fiataljaira, akiket elkísért Tuzia püspök úr: legyetek bátor keresztények és a remény tanúi!

Köszöntöm az Állami Erdőgazdaságot, amely a természeti erőforrások nemzeti ünnepét szervezi a teremtett világ szépsége újrafelfedezésének és megbecsülésének érdekében. Köszöntöm az Olasz Püspöki Konferencia által az iskolák közötti egyenlőség és a mindenki felé nyitott iskola érdekében szervezett konferencia résztvevőit, a női küldöttséget a „Komen Itáliától” a mellrák ellen küzdő társaságtól, továbbá mindazokat, akik részt vettek az élet védelmében ma délelőtt Rómában tartott kezdeményezésen: fontos, hogy összefogjunk az élet védelme és előmozdítása érdekében.

És, ha már az életről van szó, sok országban ma tartják az anyák napját: emlékezzünk meg hálás szeretettel minden édesanyáról! Most azokhoz az édesanyákhoz fordulok, akik itt, a téren vannak. Vannak-e itt édesanyák? Vannak? Tapsoljuk meg őket, tapsoljuk meg a téren lévő édesanyákat! Ez a taps azonban minden édesanyának szól, minden drága édesanyának: azoknak is, akik fizikailag velünk élnek, és azoknak is, akik lélekben élnek velünk. Az Úr áldja meg mindnyájukat, Mária pedig, akinek ezt a hónapot, a májust szenteljük, védelmezze őket.

Szép vasárnapot kívánok mindnyájatoknak! Igaz, egy kissé meleg van… Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom ebédet kívánok! A viszontlátásra!