Pápai Lajos nagyböjti beszédsorozata 1.

Pápai Lajos nagyböjti beszédsorozata – Első rész: Az imádság

Február 20-án a győr-újvárosi, az öttevényi és a gyirmóti plébániák hívei zarándokoltak a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban található Könnyező Szűzanya-kegyképhez, ahol püspöki szentmisén vettek részt – tájékoztat a Győri Egyházmegye.

Sok évtizedes hagyomány a Győri Egyházmegyében, hogy a győri és a Győr környéki települések hívei a nagyböjti péntekeken elzarándokolnak a győri Könnyező Szűzanya kegyképéhez, vigasztalást és erőt kérve égi pártfogójuktól. Pápai Lajos püspök minden évben szentmisével és beszéddel fogadja a zarándokokat. Idén a főpásztor a lelki élet kérdéseiről elmélkedik, s elsőként az imádságról szólt a híveknek.

Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük Pápai Lajos február 20-án elmondott szentbeszédét.

Krisztusban Kedves Testvérek!

Ezeken a nagyböjti péntekeken ebben az évben a lelki élet kérdéseiből szeretnék átelmélkedni egy-egy témát. Ma este az imádságról szólok.

A keresztény ember életében az imádság olyan, mint a lélegzés, nélküle nincs élet, az ima nélkül pedig nincs lelki élet.

De mi is a keresztény imádság?

Nem egyszerűen contingentia-élmény. Ez meglehet a hitetlenben is. Jean-Paul Sartre egyik regényében (Csömör – La Nausée) leírja, hogy egy parkban üldögélt. Nézte a körülötte lévő dolgokat: fák, szökőkút, egy másik ember egy padon, s úgy érezte, van egy közös mindnyájukban, hogy tudniillik mind fölöslegesek. S akkor született meg benne a képtelenség (abszurdité) szó. Észrevette az ember és minden dolog contingens = esetleges voltát, de ez nem indította a „nem esetleges”, a „szükségszerűen létező” gondolata felé. Szerinte a lét-létezés értelmetlen.

De a keresztény ima nem egyszerűen vallásos contingentia-élmény. Sok igazán szép vallásos imát, fohászt gyűjtött össze például Otto Karrer is a Vallásosság és Kereszténység (Das Religiöse in der Menscheit und das Christentum, ford: P. Gyéressy Ágoston OSP, Szent István Társulat, Budapest, 1941) c. könyvében. Csak egy muszlim misztikus imájából idézek: „Óh Istenem, sohasem hallgathatom az állatok kiáltását, a fák zúgását, a patak mormolását, a madarak csicsergését, a susogó szelet vagy a csattogó mennydörgést anélkül, hogy ne érezném mindezt az egység bizonyosságának és tanúságnak arról, hogy nincs hozzád hasonló.” (141. o.)

A keresztény ima: ajándék és titok egyszerre

A keresztény ima mindenekelőtt ajándék: együtt jár a megszentelő kegyelemmel. Így a Szentlélek bevon minket a Fiúnak az Atyával való kapcsolatába, abba a titokba, amit Krisztus nyilatkoztatott ki. Szent Pál írja: „Gyöngeségünkben segítségünkre van a Lélek is, mert nem tudjuk, hogyan imádkozzunk helyesen. A Lélek azonban maga könyörög helyettünk, szavakba nem foglalható sóhajtásokkal.” (Róm 8,26-27) Egyfajta lelki con-naturalitást, természetfeletti érzéket hoz létre bennünk. Így ajándék-misztérium egyszerre az imádság. P. Joseph Huby SJ a római levélhez írt kommentárjában e szavakhoz ezt a magyarázatot fűzi: „A Szentlélek jelen van ezekben az alapos hullámokban, melyek felkavarják a keresztény lelket, és elragadják a természetfeletti javak ellenállhatatlan vágyában, Isten teljes birtoklásához.” (P. Huby: Saint-Paul, Épitre aux Romains, 1958, 304. o.) Huby halála után az új kiadását e kommentárnak P. Stanilas Lyonnet SJ gondozta, és e ponthoz fűzte hozzá a következő megjegyzést, miszerint a modernista válság idején, mikor P. Huby is nehézségekkel nézett szembe, az 1920-as nagy próbatétel után, maga is megtapasztalta a Szentlélek jelenlétét, amiről ezt a megrendítő vallomást hagyta ránk: „1920. karácsony. Elcsábítottál engem, Uram, és én hagytam magam elcsábítani. Nyolc nap óta ez rendkívüli: az ellenállhatatlan szeretet hulláma, az isteni dagály áradása, ami engem körülvesz, belém hatol, egészen a lélek mélyéig eláraszt engem. Lehetetlen elkerülni a hullámot, ami felemel. Nincs többé félelem; ráhagyatkozás. Most kezdem megérteni, mit jelent önmagamat átadni az Úr Jézusnak.” (1920. aug. 3., i.m. 614. o.)

Ugyanakkor tanulhatunk a keleti (és egyéb) imamódok emberi alapjaiból: ilyen az összeszedettség, a nem-hasznossági szemlélet, stb., de ez még nem keresztény ima! 1989. október 15-én adott ki a Hittani Kongregáció erről egy dokumentumot, Ratzinger bíboros aláírásával. („Orationes formas”, magyar ford: A keresztény meditáció néhány szempontjáról) Anthony Bloom ortodox londoni metropolitának jelent meg egy szép könyve Élő imádság címmel. Ebben írja, hogy az imádság alapja az Istennel szeretetben összekötött lélek. Személyes istenkapcsolat. Isten jelenlétének tudata. Ha ez megvan, akkor minden imamód jó lehet. E nélkül viszont: „csak zengő érc, vagy pengő cimbalom”. Szent II. János Pál pápa írta, hogy „csak azokat a szavakat van jogunk kiejteni, amelyeket már átelmélkedtünk”. („Contenplata aliis tradere” – a domonkos rend egyik gondolata)

A neves teológus, Hans Urs von Balthasar szerint is (ő azt papoknak írta!) a papnál a hívek azonnal észreveszik, hogyha valami nem imáik mélységéből fakad, s a szónok ilyenkor követ ad kenyér helyett. Töredezett, mint egy jobbfajta újság. De ez mindnyájunknak szól, hiszen mindenki feladata Istenről beszélni: szülőknek, nevelőknek, barátoknak, minden kereszténynek. De ha az Istennel való élő szeretetkapcsolat megvan, minden imádság jó!

Vianney Szent János látott templomában egy idős imádkozó férfit, aki hosszan imádkozott az Oltáriszentség előtt. Megkérdezte, hogy milyen imakönyvet használ. Kiderült: az idős bácsi nem tudott olvasni. Majd így folytatta: „én nézem Őt, Ő meg engem és nagyon boldogok vagyunk mind a ketten.” Valóban, a csend a szeretet legszebb nyelve. Két ember között még nem tökéletes a szeretet, ha azért kell beszélni, hogy a kapcsolat meg ne szakadjon.

Az egyházban az ima csúcsa a liturgia: a mise, a zsolozsma. Az egyéni ima, adoráció azért szükséges, hogy a liturgikus imánk a legbensőnkből fakadó személyes ima is legyen. Szent Pál leveleiben is találunk őskeresztény himnuszokat. De érezzük, hogy ezek számára szívből jövő imádságok is egyben.

Az ima csodálatos dolog – mondjuk, de félelmetes is. Odaállni Isten elé, önként elővételezni az ítéletet (Anthony Bloom). És hozzáállásunktól függ, hogy a távolság növekszik-e, vagy csökken. S ebben a naponkénti „Isten előtti állásban” naponta újra
– felajánljuk életünket, hivatásunkat,
– elfogadjuk korlátainkat,
– sikertelenségeinket, bűneinket,
– az elmulasztott alkalmakat,
– és újból elkötelezzük magunkat.

Gorkij Thomas Gordejevről szóló írásaiban szerepel egy zsugori ember, Ignác. Szeme előtt süllyed el a hajó, ami áruját vitte volna, mindene odaveszett. S ő már azon gondolkodik, hogy hogyan kezdje újra. „A világ fiai” néha okosabbak a maguk dolgában, mint mi keresztények.

Imádság és érzelmi telítettség

Divat volt egy időben, kis közösségekben, mint mondták „kitenni a lelkünket az asztalra”, bevallani minden dolgunkat a többiek előtt. Sokan azt hitték, evvel meg tudják szüntetni belső magányukat. Jacques Maritain vallotta meg, hogy feleségével hitben, szeretetben krisztusi módon éltek. Már úgy ismerték egymást, hogy gondolataikat is kitalálták. És mégis – írta –, volt bennük egy közölhetetlen magány, amit egyedül az Istennel való kapcsolat oldott fel: az imádság.

Az imádság aszkézise

Kamasz fiatalok sokszor kérdezték, nem minden malícia nélkül: „miért kell csengetésre imádkozni?” Miért nem akkor, amikor nekem „jól esik”, „kedvem van hozzá”? Nézzük az emberi kapcsolatokat: a szülő csak akkor beszél gyermekével ha „kedve van hozzá”? Nem pont az mutatja-e a szeretetet, ha nem az én kedvemet nézem, hanem a másikra figyelek? S akkor az imádság? Szólok a személyes Istenhez. Nem azért, mert „jól esik”, hanem mert szeretem, imádom, elfogadom, hálát adok Neki stb. Pont amikor „nem esik jól” (lelki szárazság esetén), akkor mutatkozik meg a szeretetem. Az azóta szentté avatott XXIII. János pápáról olvastam, hogy mikor már súlyos beteg volt, de fontos döntés előtt állt a zsinattal kapcsolatban: egész éjszaka térden állva imádkozott. Szent II. János Pál pápa mondta spanyolországi látogatása alatt klauzurás nővéreknek: „a ti házaitok zárva vannak a világ felé – de mélységesen nyitottak Isten felé”. S a világnak ilyen lelki oázisokra is nagy szüksége van.

Végül egy utolsó megjegyzés az imádság és a böjt kapcsolatáról. A böjt nem egyszerűen önmegtagadás! (Természetesen az is, de nem az a lényeg.) Önmegtagadásra ugyanis mindig szükségünk van, hogy urai legyünk önmagunknak, és le tudjuk győzni a kísértést, a rosszat. A böjt inkább – mint a zarándoklat is – kicsit kivon bennünket a mindennapi élet körforgásából, hogy a napi problémákon túl látva Istennel találkozzunk! És így érezzük meg, hogy imádság és böjt összetartoznak. A mi böjtünknek, a nagyböjtnek is ez a célja: megállni egy kicsit Isten előtt – és új életet kezdeni. Áprily Lajos írta Vándor című versében:

„A nyugtalan patak lelkét szeretted,
Suhogó völgyek útjait követted.
Mi lenne, hogyha egyszer nem sietnél,
S megállnál egy tónál: Genezáretnél?”

(Áprily Lajos: Akarsz-e fényt? Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1969, 35. o.)

Krisztusban Kedves Testvérek!

Az imádságról elmélkedve a Szűzanyához fordulunk, akinek vérrel könnyezett képe előtt imádkozunk a szentmise után. Őt a Szentírás – főleg Lukács evangéliuma – úgy mutatja be mint az imádkozót, minden keresztény imádkozó példaképét. Belon Gellért szavaival fordulunk hozzá:

„Benned találkozik
az Ég kegyelme és
a Föld nyomora.
Mienk vagy,
de rajtad kívül
mindnyájan bűnösök vagyunk,
és az Istené vagy,
méghozzá anyai hatalmad van rajta.
Imádkozz hát!”

(Belon Gellért: Imádkozzál, Szent István Társulat, Budapest, 1983. 245-46. o.)

Értünk.
Ámen.

A Megszentelt Élet Éve 51.

február 23.

Szent Polikárp püspök ünnepe

Imádkozzunk a Gödöllői Premontrei Perjelség tagjaiért!

• Gödöllői Premontrei Perjelség

Alapítójuk: Szent Norbert

Az alapítás 12. századi körülményeiből és az Alapító életéből következően a Premontrei Rend apostoli (lelkipásztori), kanonokrend (Szt. Ágoston regulája, kanonoki liturgia), hagyományos szerzetesrend. A 19. századtól iskolafenntartó is. Annak a törekvésnek a feszültségében élünk, hogy a szemlélődés és az aktív munka, a közösségi élet és az apostoli szolgálat közötti kapcsolat összhangját megteremtsük. Mint kanonokok arra köteleztük el magunkat, hogy a Szentmisét (Eucharisztiát) és a Zsolozsmát (Isteni Offíciumot) minden nap kórusban méltóságteljesen és nyilvánosan ünnepeljük. A Rend megbízásából plébániákon is szolgálunk, és ellátunk lelkipásztori kisegítő munkát egyházmegyés plébániákon.

Nagyböjt első hete hétfő

Nagyböjt első hete hétfő
Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!
Lev 19,1-2.11-18
„Akkor a király így szól” 

Jézus istenségét az Atya kimondatta Péterrel, hogy mindenki tudja meg: A Názáreti Jézus a Messiás-király, a megtestesült Isten.(Mt 16, 16) Az utolsó vacsorán, szeretetének nagy szolgálata, a lábmosás után így szólt: „tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem Mester és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és a Mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek”. (Jn 13, 12-15) Az apostolok megbotránkoztak, amikor Jézus elmondta nekik három ízben is, hogy szenvednie kell és meg is, kell halnia az emberek üdvösségéért. Halála előtt indokolja szavait: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért”. (Jn 15, 13) Jézus tehát nagyon részletesen megmutatta, nemcsak megmondta, hogy az Isten országáért sokat kell tenni és szenvedni is. Neki királyi módon, de követőinek is egész odaadással, latba vetve kicsiségük minden lehetőségét. A mai evangéliumban aztán azt is megmutatja az Úr, hogy mindezt, amit közölt annak idején, igen komolyan számon fogja kérni a világ végén, az utolsó, az általános ítéleten. Amikor már minden ember megszületett, akinek a Gondviselés tényleges létet adott, amikor már mindenki maga döntött, hogy Jézust követi-e az igazság és a szeretet útján, vagy önzően élve a sátán országába tagozódik be, a hazugság és a gyűlölet csapatába, akkor lezárul az emberi történelem. Az anyagvilág minden atomja iszonyú hőhatással szétfoszlik. Nem egy-két villám és mennydörgés rázza meg a világot, hanem a borzalmak borzalmait éli át a világ. A fizikai és lelki szenvedések közepette minden akkor élő ember hirtelen átesik a halálon, és azonnal át is alakul, a régebben meghaltak, pedig visszakapják testüket, lelkük visszatér a földre a mennyországból is, a pokolból is, egyesül a feltámasztott testével, és sorakozik. Két csoportba gyűlnek egy ellenállhatatlan erő késztetésére. A két csoport ezután már nem érintkezik egymással. Ekkor „jön el az Emberfia dicsőségében, és vele együtt az angyalok mindnyájan, akkor leül majd dicsőséges trónjára”. (Mt 25, 31) Senki nem konferálja be, senki nem tesz úgy, mintha nem ismerné. Lesznek, akik egészen jól ismerik, mert tanultak róla, találkoztak is vele a szentmiséken. Mások csak onnan ismerik, hogy minden cselekedetükben Ő szólt hozzájuk ismeretlenül is: Tedd a jót! Azt tedd, amivel a másik embert, a rád bízottat boldoggá tudod tenni. Ujjong az egyik tábor: De jó, hogy életemben megértettem és követtem szavát, mert íme, felemeli hangját, mint a jóság és hatalom fenséges Királya: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta”.(34) Indokolja is ítéletét: mindig azt tettétek, ami másnak volt jó. -  A balján állókat pedig önzésükért elzavarja a pokolba. Kedveseim! A nagy csoportosulás ma is folyik. Keressük az igazság és szeretet közösségét. A hazugság és a gyűlölet osztagát nagy ívben kerüljük el.

Zsolozsma LXXXV.

Kivonulás könyvéből

 5, 1 – 6, 1
A nép elnyomatása 

Azokban a napokban Mózes és Áron elment, és így szólt a fáraóhoz: „Ezt üzeni Jahve, Izrael Istene: »Engedd, hadd vonuljon ki népem, hogy a pusztában ünnepet rendezzen nekem!«” A fáraó így felelt: „Kicsoda Jahve, hogy engedelmeskedjem neki, és elengedjem Izraelt? Nem ismerem Jahvét, és Izraelt sem engedem el.” Ők folytatták: „A héberek Istene meglátogatott minket. Ki kell mennünk három napi járásnyira a pusztába, hogy ott Jahvénak, a mi Istenünknek áldozatot mutassunk be. Különben pestissel vagy karddal sújt le ránk.” Egyiptom királya így felelt: „Miért akarjátok ti, Mózes és Áron, a népet elvonni a munkától? Menjetek ti is dolgozni!” A fáraó még hozzáfűzte: „Most, hogy a nép elszaporodott, most akarjátok, hogy abbahagyja a munkát?A fáraó még aznap ezt a parancsot adta a nép felügyelőinek és az írnokoknak: „Ne adjatok szalmát annak a népnek a téglavetéshez, mint eddig tettétek! Menjenek csak maguk, és gyűjtsenek szalmát. De továbbra is követeljétek meg tőlük a megállapított mennyiségű téglát. Semmit sem szabad belőle engedni. Lusták, azért kiabálnak, hogy el akarnak menni Istenüknek áldozatot bemutatni. Meg kell nehezíteni a nép munkáját, hogy azzal legyen elfoglalva, s ne ostobaságokon járjon az esze.”A munkafelügyelők az írnokokkal együtt elmentek, és így szóltak a néphez: „Ezt üzeni a fáraó: »Ezentúl nem adok nektek szalmát. Járjatok utána, és gyűjtsetek, ahol tudtok, de azért a teljesítményetek ne legyen kevesebb!«” Erre a nép szétszéledt Egyiptom egész földjén, hogy szalmát tallózzék pelyvának. A felügyelők azonban szorongatták őket: „Mindennap ugyanannyit kell csinálnotok, mint amikor még megkaptátok a szalmát.” Azután ütlegelték azokat az izraelita munkavezetőket, akiket a fáraó tisztjei rendeltek ki, s azt mondták nekik: „Miért nem csináltatok tegnap és ma ugyanannyi téglát, mint azelőtt?” Izrael fiainak munkavezetői elmentek a fáraóhoz, és így panaszkodtak: „Miért bánsz így szolgáiddal? Nem adnak szolgáidnak szalmát, s mégis azt követelik, hogy készítsünk téglát. Még ütlegelik is szolgáidat.” Ő így válaszolt: „Lusták vagytok, lusták. Azért mondogatjátok: El akarunk menni, hogy áldozatot mutassunk be Jahvénak. Azonnal menjetek dolgozni! Szalmát nem kaptok, de a megállapított mennyiségű téglát ki kell vetnetek.”Izrael fiainak munkavezetői nehéz helyzetbe jutottak, amikor hallották: a napi téglamennyiséget nem csökkenthetik. Amikor eljöttek a fáraótól, találkoztak Mózessel és Áronnal, akik már várták őket. Ezekkel a szavakkal estek nekik: „Lássa meg az Úr, amit csináltatok, és ítélkezzék fölöttetek, mert gyűlöletessé tettetek bennünket a fáraó és szolgái szemében. Kardot adtatok a kezükbe, hogy megöljenek minket.” Mózes az Úrhoz fordult, és így imádkozott: „Uram, miért engeded így szenvedni ezt a népet? Miért küldtél egyáltalán engem? Amióta a fáraónál jártam, hogy nevedben beszéljek vele, még gonoszabbul bánik ezzel a néppel, és te nem mentetted meg népedet.”Az Úr így felelt Mózesnek: „Majd meglátod, mit teszek a fáraóval. Erős kéz kényszerítésére el fogja őket engedni. Sőt, erős kéz kényszerítésére maga fogja őket kiutasítani földjéről.”

A Megszentelt Élet Éve 50.

Szent Péter apostol székfoglalása

Imádkozzunk a rendi elöljárókért!

A rendi elöljárók, akik maguk is vezetettek a Szentlélektől, azt a megbízatást kapják, hogy ők vezessék a többieket. A magyar szó kifejező: elöl-járó. Egy személy, aki elöl jár bölcsességben a közösség hasznára, így a többiek bizalommal mehetnek vele, követhetik őt Krisztus felé. Együtt a társakkal és mégis elöljárói felelősséggel. Különböző rendek különféleképpen nevezik elöljáróikat. Például: apát, apátnő; perjel, perjelnő; tartományfőnök stb.

Idézet az imaszándékhoz:

"Amikor tehát valaki az apát nevét elvállalja, annak kettős tanítással kell vezetnie tanítványait: azaz mindazt, ami jó és szent, inkább tetteivel mutassa meg, mint szóval (...) Tudja, hogy milyen nehéz és terhes föladatot vállalt magára: a lelkek irányítását és sokféle emberek szokásainak szolgálatát. Mindenkihez sajátos jelleme és értelmessége szerint alkalmazkodjék, hogy ne csak a rábízott nyájnak ne vallja kárát, de a jó nyájnak gyarapodásán is örvendhessék." (Szent Benedek regulája)

"Rendünk vezetésének szelleme Jézus belső tulajdonságaiban gyökerezik, aki azért jött, hogy szolgáljon és életét adja a világért.
Benne hitben és szeretetben új kapcsolatba lépünk egymással." (A Sacré Coeur Konstitúciójából 139.§)

"Egyesekre közülünk a vezetés szolgálatát bízták, melyet az egység érdekében végeznek, egyszerűségben és szeretetben, az életre figyelmesen és a Szentléleknek engedelmeskedve. Az ő felelősségük, hogy segítsék felismerni, mire hív az Isten és milyen konkrét módon válaszolunk erre. A köz javát figyelembe véve ők vállalják a végső döntést, és irányítják küldetésünket." (A Sacré Coeur Konstitúciójából 142.§)

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek nagyböjti körlevele

A körlevelet február 22-én, nagyböjt 1. vasárnapján olvassák fel minden szentmisén a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye területén.

Krisztusban Kedves Testvérek!

Minden nagyböjti időszak Jézus megkísértésének történetével kezdődik valamelyik evangélista tollából. Ebben az esztendőben Márk evangéliumát olvastatja Egyházunk, aki tudvalevőleg a legrövidebben, legtömörebben fogalmaz, de jelképei a többi evangélista kiegészítésével feltárják az üdvösségtörténetnek olyan mélységeit, amit ha az idők jeleit értelmezve olvasunk, örök időszerűséggel szólítanak meg bennünket. Jézust megkísértette a pusztában a sátán, akiről majd később Jézus maga mondta, hogy nem más, mint „a hazugság atyja” (Jn 8,44). Az az odavetett mondat a megkísértés Márk szerinti elbeszélésében: „vadállatok között élt és angyalok szolgáltak neki” (Mk 1,13), visszautal a teremtéstörténetre, amikor még az ember békességben volt Istennel és a teremtett világgal, de a bűnbeesés után – amelyre a gonosz lélek az embert hazugsággal rávette – megzavarodott az ember Istenhez, természethez való viszonya, amely mind a mai napig tart. Lelkiismeretében szembe került az Istennel és elindította az embertársai elleni bűnfolyamot, amely Jézus perében tetőzött. A perben csak hazugsággal, rágalmakkal és gyűlölettel lehetett halálos ítéletet hozni.

Jézus legyőzte a sátánt és visszaállította önmaga környezetében a paradicsomi rendet. Ő lett a második Ádám, aki egyben megváltást hozott az embernek. Ő lett az, akinek a próféták jövendölése szerint „szájában nem találtatott hazugság” (Iz 53,9), akinek szava hatalommal teljes, és Ő a megtestesült Ige. Az az Ige, aki már a teremtéskor is ott volt és az a Szó vált láthatóvá benne, amely által Isten teremtette a világot (vö. Kol 1,16). Éppen ezért az embernek adott legnagyobb ajándékok egyike és az emberben talán a legcsodálatosabb, hogy beszélni tud, mert a beszéddel a halhatatlan lélek képességeként megfogalmazott gondolatokat ki tudja fejezni. Beszéddel életeket menthetünk, életeket irányíthatunk, az életnek célt adhatunk, kapcsolatba kerülhetünk Istennel. Az egész üdvösség története a beszédnek története is, „mert sokszor és sokféleképpen szólt Isten a próféták által, a végső időkben Fia által szólt hozzánk” (Zsid 1,1). Jézus Krisztusban ez a szó megváltó Szó is lett, az ember által elrontott történelmet helyrehozta, evangéliuma pedig kijelölte számunkra az Istenhez vezető utat. Gondoljunk örökbecsű példázataira, a Hegyi Beszédre, benne a Nyolc Boldogság tanítására, utolsó vacsorai imájára, a föltámadás utáni biztatására. Szava hatalom volt, mert az ember legnagyobb vereségét, a halált is megfordította: „Én vagyok a föltámadás és az élet” (Jn 11,25). Az Ő Szava „út, igazság és élet” (vö. Jn 14,6).

Ehhez képest milyenné lett az emberi szó: istenkáromló, trágár, gyűlölködő, telve hazugsággal a közbeszédben, a politikában, de még a szellemi életben tevékenykedőkről is sokszor el lehet mondani, hogy megnyilatkozásaik „az írástudók árulása”. Mennyi szószátyárság, üres közhely van ebben a világban, pedig Jézus azt tanítja: „Minden fölösleges szóról számot adunk, szavaink alapján mentenek föl vagy ítélnek el bennünket” (Mt 12,36). Mi a fölöslegesen kimondott szó? Ami nem serkent a jóra, amiből nem épülünk hitben, szeretetben, amiből nem ismerjük meg az igazságot, ami által egymásnak nagyon súlyos kárt okozunk. Ferenc pápánk hivatalba lépése óta többször foglalkozott a pletykával, megszólással, rágalmazással, az adott szó meg nem tartásával, amit a legsúlyosabban elítélt.

A Tízparancsolatból a nyolcadik parancsolatot már az Ószövetség is alaposan földolgozta: a hamis tanúskodásnak, az esküszegésnek, a rágalmazásnak eseteit, amelyre Jézus a Hegyi Beszéd radikalizmusával egyszerűen csak annyit mondott: „Én pedig azt mondom nektek, egyáltalán ne esküdjetek, sem az égre, mert az Isten trónja, sem a földre, mert az lába zsámolya, sem Jeruzsálemre, mert a nagy király városa. Még saját fejedre sem esküdjél, mert egyetlen hajszáladat sem tudod fehérré vagy feketévé tenni. Ellenben a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem. Ami ezen felül van, a gonosztól való.” (Mt 5,34-38) Korunkban a szavak által történő vétkezés úgy is világméretűvé lett, hogy különböző technikai eszközökkel felelőtlenül, felelősségre vonás nélkül mások becsületébe gázolhatunk és életutakat tönkretehetünk. Nemcsak a sajtónak vannak ilyen bűnei, hanem az egyes embereknek is. Az utóbbi időkben nagy vihart kavart a liberális sajtóértelmezés, amellyel bármit, bárkit, vallásos meggyőződéseket gúnyolhatnak és tönkretehetnek. A média olyan, mint minden eszköz: jóra és rosszra használható, ahogyan a késsel lehet kenyeret vágni, de ölni is. A médiával lehet lélekgyilkosságot elkövetni és a szeretet civilizációját építeni. Ez az egyes emberre is vonatkozhat.

Szomorúan tapasztalom, hogy egyházközségeinkben vannak olyan emberek, akik másokat megrágalmaznak, nevüket nem vállalva feljelentenek, féligazságot, hamis információkat közölnek. Ha rákérdezünk ezekre a vádaskodókra, honnét tudja ezt, és mivel bizonyítja, akkor nagyon sokszor ez a válasz: „Hallottam, ezt beszélik”. Pilinszky János írta, hogy minden nyelvromlás valódi oka a szeretet hiánya. Akik alaptalanul vádaskodnak, egyben azt is kinyilvánítják, hogy nincs bennük szeretet.

Nagyböjt kezdete van, Jézus fölhívó szava, hogy térjetek meg és tartsatok bűnbánatot, szóljon személyesen nekem is, vizsgáljam meg a lelkiismeretemet, hogyan bánok szavaimmal, mit mondok másokról, mert ez egyben tanúságtevés is. Ugyanakkor határozzuk el, hogy vállaljuk a szó fegyelmét, amiről Jakab apostol tanítja: „Ha valaki nyelvével nem vétkezik, tökéletes ember, az képes egész testét is megfékezni” (vö. Jak 3,2). A vallásos ember meghasonlottsága az apostol szerint: „Nyelvünkkel áldjuk az Urat és az Atyát, és vele átkozzuk az embereket, akik Isten hasonlóságára vannak teremtve. Ugyanabból a szájból áldás és átok száll. Testvéreim, ennek nem szabad volna így lennie.” (Jak 3,9-11).

A húsvéti készületben bánjuk meg beszédünkkel elkövetett bűneinket is, tegyük napi feladattá, hogy vigyázunk szavainkra és kérjük az Urat Salamon királlyal: „Adja meg nekem Isten, hogy bölcsen beszéljek.” (Bölcs 7,15)

Kalocsa, 2015 nagyböjtjén
† Balázs
é r s e k

Nagyböjt 1 vasárnap

Nagyböjt 1 vasárnap 
Ter 9,8-15 ; 1Pét 3,18-22; Mk 1,12-15
„Betelt az idő, közel van az Isten országa”

 
Isten Izajás prófétával azt üzente: „íme, én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van, nem látjátok?” (Iz 43, 19) Ma pedig így szól az Úr üzenete: „Betelt az idő, közel van az Isten ország. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban” (Mk1, 15) Az Isten országa van közel, nem az embereké. Az a közösség ugyanis, amelyik néhány éve orcátlanul merte beleordítani az arcunkba, hogy az Isten országának vége van, ma már nem meri ugyanezt megkockáztatni. Az az eszmeiség amit meghirdettek, a pénz mindenható uralma, romokban hever. A pénz uralmának maradéka is iszonyú sebességgel omlik-bomlik és maga alá temeti a benne bízókat is. Mivel az emberek a történelem során sokszor bebizonyították, hogy az értelmes isteni szót nem óhajtják elfogadni, azért a mostani ágálóknak a liturgia történelmi tényeket idéz. Több ezer éve történt, hogy az akkori embereknek sem kellett az Isten országa, vagyis az igazság és a szeretet szellemisége, lelkülete, akkor is átpártoltak a sátán oldalára. Óriási tömeggel szemben csak Noé, felesége, három fiúk és azok felesége maradt hűséges az igaz Istenhez. „Mikor az Úr látta, hogy nagy az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve minden gondolata folyton gonoszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és mélyen bánkódva szívében így szólt: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem, az embert és a jószágot, a csúszómászót és az égi madarat, mert bánom, hogy alkottam őket” (Ter 6, 5-7)  A hűséges Noénak, pedig elmondta, hogy vízözönnel pusztítja ki az élőket, csak őt és a családját menti meg. Megparancsolta Noénak, hogy nagy hajót építsen messze minden tengerparttól. A hajót kevesen építették, ezért százhúsz évig készült. A gonoszok talán minden nap odajártak gúnyolódni. Mindaddig, amíg Noé a környék állataiból összegyűjtötte a jövő élet magját, aztán beszállásolta családját is. Ekkor eleredt az eső, eltűntek a gúnyolódók, aztán másztak a háztetőre, fák csúcsára, hegyek ormaira, de az eső csak ömlött, minden menekülőt utolért. S a nagyszájú gúnyolódók már hiába kiáltottak irgalomért. Noé is hiába sajnálta őket. Isten később leapasztotta a rengeteg vizet, szövetséget kötött Noéval a mi javunkra is. Vízözöntől nem kell félnünk. Tűzözöntől viszont igen. (2Pét 3, 10) Nemcsak Noét gúnyolták ki a történelem folyamán, hanem magát az Isten megtestesült Fiát, Jézus Krisztust is. Keresztje közelében „az arra járók, pedig a fejüket csóválva káromolták őt, és ezt mondták: Te, aki lerontod a templomot és három nap alatt, fölépíted, mentsd meg magadat! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről! Ugyanígy a főpapok is csúfolódva mondogatták az írástudókkal és a vénekkel együtt: Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni… így gyalázták őt a rablók is, akiket vele együtt feszítettek keresztre” (Mt 27, 39-42. 44) Jézus meghalt, de föltámadt, azóta „él és uralkodik mindörökkön örökké” „Bizony, hamarosan eljövök” (Jel 22, 20)