Zsolozsma LXV.

A Kivonulás könyvéből

13, 1-3a. 11-16

Az elsőszülötteket az Úrnak kell szentelni

Azokban a napokban az Úr így szólt Mózeshez: „Szentelj nekem minden elsőszülöttet! Ami Izraelben anyja méhét megnyitja – akár ember, akár állat –, az mind az enyém.” Mózes így beszélt a néphez: „Ha majd az Úr bevezet a kánaániak földjére, és neked adja azt, amelyet esküvel megígért neked és atyáidnak, akkor majd szenteld mindazt az Úrnak, ami az anyja méhét megnyitja. Az állatok elsőszülöttei közül is a hímnemű az Úré. Minden szamárnak az elsőszülöttét egy báránnyal kell megváltanod. Ha nem váltod meg, törd el a nyakát. Az emberek elsőszülöttét, ha fiú, meg kell váltanod.
    Ha fiad a jövőben megkérdezi, hogy ez miért van, ezt feleld neki: Az Úr erős kézzel hozott ki minket Egyiptomból, a szolgaság házából. Mert amikor a fáraó makacsul ellenállt, és nem bocsátott el bennünket, az Úr megölt minden elsőszülöttet Egyiptomban, az emberekét is, az állatokét is. Azért szentelem az Úrnak mind, ami anyja méhét megnyitja, ha az hímnemű. Ezért váltom meg fiaim közül is az elsőszülöttet.
    Olyan legyen ez számodra, mint egy jel a tenyereden vagy egy emlékeztető jegy a homlokodon, hogy az Úr erős kézzel hozott ki minket Egyiptomból.”

A Megszentelt Élet Éve 35.

A Megszentelt Élet Éve

VITA CONSECRATA
Elmélkedés a Szentlélekről 

A húsvét ünnepe eredetileg Isten népének, Izraelnek Egyiptomból, a rabszolgaság házából való szabadulást jelentette. Eredeti nevén: Paszka, vagyis az Úr átvonulása Egyiptomon, aminek a következtében az összes egyiptomi család elsőszülött fiúgyermeke meghalt büntetésből, amiért az Úr, Jahveh népét nem engedték szabadon, hogy a pusztában áldozzék Istenének, és saját hazát kapjon tőle. Ez a szabadulás a megrázó élmény hatása alatt bekövetkezett. Az eseményt minden évben meg kellett ünnepelni az eredeti bárányvacsorával, hogy ezerkétszázötven évvel később a Megváltó, az Isten Báránya ezen az ünnepen haljon meg egyedül az egész világ minden emberéért, és biztosítson szabad utat a mennyország felé mindenkinek, aki hívő lélekkel csatlakozik hozzá. Ezt az örömöt ünnepeljük immár keresztény húsvétként: Jézus Krisztus meghalt értünk, emberlelke leszállt a pokolra, majd harmadnap visszaért holttestéhez, helyreállította annak épségét, egyesült vele, vagyis feltámadt. A zsidók a paszka utáni ötvenedik napon újra ünnepeltek. Ezen az ünnepen szállt le Jézus tanítványaira csodás körülmények között a Szentlélek, a harmadik Isteni Személy. Ez a keresztény ötvenedik nap = pentecostés, azóta is az Ő ünnepe. Ha a zsidók történelmében ennek a napnak előzményt keresünk, üssük fel a Bibliát Ezekiel próféta 36-37. fejezeténél. Tegyük meg ezt annál is inkább, mert hazánk és népünk évtizedek óta bizalomvesztésben él, mint a zsidók a babiloni fogságban. „Akkor az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: Emberfia, Izrael háza a saját földjén lakott, de megfertőzte azt útjaival és cselekedeteivel. Ezért mondd Izrael népének: Így szól az Úr Isten: Nem tiértetek cselekszem majd, Izrael háza, hanem az én szent nevemért, amelyet meggyaláztatok a nemzetek között, amelyek közé eljutottatok. Megmutatom szentségemet köztetek az ő szemük láttára. Tiszta vizet hintek rátok, és megtisztultok minden szennyetektől, és minden bálványotoktól megtisztítalak titeket. Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek; elveszem testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom majd belétek, és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint járjatok, és törvényemet megtartsátok és megcselekedjétek. Azon a földön laktok majd, amelyet atyáitoknak adtam, és ti az én népem lesztek. Megszabadítalak titeket minden szennyetektől; előhívom a gabonát és megsokasítom, és nem küldök többé rátok éhinséget” (Ez 36,1617.22.23-29) A nép azonban úgy érezte, Isten elhagyta őt, olyanná lettek, mint a régen meghaltak, akik a sírban nyugosznak reménytelenül. „Akkor az Úr rám helyezte kezét, az Úr lelkében kivezetett és letett a mező közepén, ami telve volt csontokkal. Körülvitt engem azok mellett mindenfelé; igen nagy volt a számuk a mező színén, és teljesen ki voltak száradva. Azt mondta nekem: Emberfia, vajon életre kelnek még ezek a csontok? Azt feleltem: Uram Istenem, te tudod! Erre így szólt hozzám: Prófétálj ezekről a csontokról és mondd nekik: Ti száraz csontok, halljátok meg az Úr igéjét! Így szól az Úr Isten a csontokhoz: Íme, én lelket bocsátok belétek, hogy életre keljetek! Izmokat adok rátok, húst növesztek rajtatok, bőrrel vonlak be, és lelket adok nektek, hogy éljetek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. Erre én prófétáltam, amint megparancsolta nekem. Miközben prófétáltam, zaj támadt, és íme, zúgás hallatszott, és egyik csont a másikhoz közeledett, mindegyik a saját izületéhez. És láttam hogy íme, izom és hús nőtt rajtuk, és bőr feszült rájuk, de lelkük nem volt. Akkor azt mondta nekem: Prófétálj a léleknek, prófétálj, emberfia, és mondd a léleknek: Így szól az Úr Isten: A négy szél tájékáról jöjj elő, lélek és fújj ezekre a megöltekre, hogy új életre keljenek! Prófétáltam, amint megparancsolta nekem; akkor beléjük szállt a lélek, és életre keltek; a lábukra álltak, mint valami igen nagy sereg. Ekkor azt mondta nekem: Emberfia, ezek a csontok Izrael háza; ők azt mondják: Kiszáradtak csontjaink, elveszett a reménységünk, elvesztünk! Azért prófétálj és mondd nekik: Így szól az Úr Isten: Íme, én megnyitom sírhantjaitokat és kihozlak sírjaitokból titeket, én népem” (Ez 37,1-12) – Ki ez a mindenható Lélek? A Szentlélek. Életállapotok: egymás számára rendelve. Jól kell tudnia minden keresztény embernek, hogy a Bibliában Isten az embernek teremtése előtt pontosan megfogalmazta az ember létének a célját: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra”Ter 1,26) A Szentháromság, Isten belső lényének ez az alapvető fontosságú célja azt is jelenti, hogy Isten a maga csodálatos, senki által nem befolyásolható, senkitől ki nem található és teljesen soha senki által meg nem érthető létformája közösségi. „Szeretet az Isten, és aki a szeretetben marad, Istenben marad, és az Isten őbenne” (1Jn 4,16) Következik ebből, hogy az ember is közösségi létező, ahogy ez a felülmúlhatatlan minta mutatja. Az emberi élet minden formája szintén közösséget mutat. A család egy féri és egy nő felbonthatatlan közössége. Céljuk egymás feltétel nélküli boldogítása és kettejük szerelmének további kitágítása, gyermekeknek, új élőknek útra indítása a földi és az örökélet szintjén. A szolgálati papság elindítása ezen a módon valósul meg. Igaz, felszentelt papjaitól erről a természetes boldogságról teljes lemondást követel az Egyház, de sok család boldogságának intenzív elősegítésére ad ezzel lehetőséget. A szolgálati papságnak a természetes család boldogítására komoly küldetése van. Mint hitoktató nevelheti a kisfiúkat és a kislányokat ennek a majdani boldog közösségnek megalapozására. A hajótörött családok gyermekeinek sérülését ellensúlyozhatja. A felserdülteket hittanórákon fel kell vértezniük a sok esetben elkönnyelműsködött lét, diszkó hatás ellen, a kamaszkori felelősséggel méltónak bizonyulni a házassági hűség vállalására. A családoknál is akad néha segíteni való. Mint többet imádkozó jó barát, az Istenatyát is helyettesítő keresse meg a Teremtőtől neki szánt felelős küldetést.

 

GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY

URUNK BEMUTATÁSA 
GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY
„fölvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak”

Karácsonykor az angyalok voltak a kis Jézus első látogatói. Ők rótták le tiszteletüket a világ Királya előtt. Valamikor az idők kezdetén nekik mondta el a mennyei Atya a nagy újságot, hogy az idők múltán a teremtett világ legnagyobb ajándéka válik valóra: a második Isteni Személy emberként lép az emberek közé. Testvérük lesz, és így nemcsak a teremtmények ős-minta-oka, hanem minden teremtett tökéletesség betetőzője is. Ezt jöttek megnézni, és hódolni előtte emberségének, ahogy az angyalok nagy próbatételén ezt megígérték. Aztán szavukra hallgatva éjnek idején siettek hozzá a pásztorok a barlangistállóba. Ők is örömmel „találták meg Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisdedet”. (Lk 2,16) Csupa öröm, kirobbanó öröm a kis Jézus születése minden hívő, minden jóakaratú ember számára. Másfél év múlva boldog napkeleti bölcsek jöttek Jeruzsálembe. Ezerkétszáz éves jó hír boldog ismerői látták meg csillagát napkeleten. Ez a beteljesült öröm mondja a kérdést a jeruzsálemieknek: „Hol van, aki született, a zsidók királya? Mert láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki”: (Mt 2,2) Eme látogatás elé kívánkozik a mai napujjongó öröme: „Mikor pedig elteltek a tisztulás napjai, Mózes törvénye szerit fölvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak”.(Lk 2,22) Ezt a törvényt maga Isten hozta, hogy minden elsőszülött kisfiút oda kell ajándékozni Istennek, aki az élet szerzője. Ő el is fogadta a kis Jézust, a parányi Istenembert, amikor a szolgálatevő pap kivette a Szűzanya kezéből, és előírás szerint háromszor emelte a magasba. Nem hallotta senki, amit a kicsi Jézus súgott szíve mélyén: Eljöttem, Atyám, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van. Ezt akarom, én Istenem, törvényed szívemben van. (Zsolt 40,8-9) Senki nem sejtette, hogy ezt az egyetlen kisfiút nem jelképesen adták szülei Istennek. Ő a világért járó áldozat. Isten maga adja Fiát az összes ember üdvösségért szenvedésre és halálra. Jézus lényegében ezért jött közénk. A templom udvarán nyüzsgött a nép. Az ország minden zugából hozták a boldog édesanyák és édesapák az aznap negyven napos kisfiúkat. Még boldogabban adták volna kis ajándékukat, a báránykát vagy galambfiókákat, ha tudták volna, hogy kisfiaikat igazán ez a kisfiú váltja meg az örök haláltól. De az udvaron boldog szívvel figyeli a sok kisfiúcskát egy szent aggastyán, mígnem lelkében megszólal az Úr: Ő az, akire vársz, aki elveszi a világ bűneit.  Azért könyörögtél hosszú ideje, hogy találkozz vele, mielőtt meghalsz. Nem akartad úgy elhagyni a földet, hogy ne találkozz vele. Te istenáldotta ember vagy, neked adatott az ígéret, hogy szemeddel láthatod majd az Üdvözítőt. Veled együtt ujjong Anna prófétaasszony is. És majd veletek örvend a hívő emberek sokasága, akik várják az Üdvözítőt.  Ezért a Kisfiúért áll ma Istenhívő népe elé hálát adni. Sem nekik, sem fiacskáiknak nem kell a haláltól félniük, a kis Jézus az örök haláltól megmentett minden benne hívőt.

Zsolozsma LXIV.

Kezdődik Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első levele

 1, 1 – 2, 12
Pál és a tesszalonikiak bensőséges kapcsolata

Pál, Szilvánusz és Timóteus a tesszalonikiak egyházának, amely az Atyaistenben és Urunkban, Jézus Krisztusban áll fenn. Kegyelem nektek, és békesség! Mindig hálát adunk Istennek mindnyájatokért, ahányszor csak megemlékezünk rólatok imádságainkban. Állandóan gondolunk Istenünk és Atyánk előtt tevékeny hitetekre, áldozatos szeretetetekre és Urunkba, Jézus Krisztusba vetett szilárd reményetekre. Mi tudjuk, Istentől szeretett testvéreim, hogy választottak vagytok, hiszen az evangéliumot nemcsak szóval hirdettük közöttetek, hanem erővel, Szentlélekkel és mély meggyőződéssel is. Ti éppúgy tudjátok, mint mi, hogy – érdeketekben – hogyan viselkedtünk körötökben. S ti az Úr és a mi követőink lettetek. A tanítást a sok nehézség ellenére is a Szentlélek örömével fogadtátok, s így Macedóniában és Achájában minden hívőnek példaképévé lettetek. Tőletek kiindulva terjedt el az Úr szava, s nem is csupán Macedóniában és Achájában; Istenbe vetett hitetek mindenütt ismeretes lett, ezért nem is kell róla beszélnünk. Az emberek maguktól beszélnek róla, hogyan fogadtatok minket, hogyan fordultatok a bálványoktól az Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok, és várjátok a mennyből Fiát, Jézust, akit a halálból feltámasztott, s aki megment bennünket az eljövendő haragtól. Magatok is tudjátok, testvérek, hogy nem hiába mentünk el hozzátok. Jóllehet előzőleg Filippiben szenvedés és bántalom ért bennünket, amint tudjátok, mégis – bízva Istenünkben – vállalni mertük, hogy hirdetjük nektek az Isten evangéliumát, a sok nehézség ellenére is. Igehirdetésünk nem megtévesztésből, hamis szándékból vagy álnokságból fakad, hanem úgy beszélünk, mint akiket Isten alkalmasnak ítélt az evangélium hirdetésére. Nem is az embereknek igyekszünk tetszeni, hanem az Istennek, aki szívünket megítéli. Mint tudjátok, nem volt szokásunk hízelegni, és kapzsi szándék sem vezetett soha. Isten a tanúnk rá! Emberi elismerésre nem törekedtünk, sem a tiétekre, sem a másokéra. Bár mint Krisztus apostolai követelményekkel állhattunk volna elő, mégis olyan szelíden viselkedtünk körötökben, mint a gyermekét dajkáló anya. Annyira közel álltatok szívünkhöz, hogy nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is nektek akartuk adni. Ennyire megszerettünk benneteket!Emlékezhettek, testvérek, fáradozásunkra és kemény munkánkra. Éjjel-nappal dolgoztunk, hogy senkinek se legyünk terhére, így hirdettük nektek az Isten evangéliumát. Tanúk vagytok rá, ti és az Isten, milyen szentül, becsületesen és feddhetetlenül éltünk köztetek, amikor hívők lettetek. Azt is tudjátok, hogy mint apa a gyermekét, egyenként intettünk, buzdítottunk és kértünk benneteket, éljetek méltón ahhoz az Istenhez, aki meghívott titeket dicsőséges országába.

„Jézus Szava megszabadítja az embert a gonosztól”

„Jézus Szava megszabadítja az embert a gonosztól” – Ferenc pápa vasárnapi Úrangyala imádsága: Június 6-án Szarajevóba látogat

Kedves Testvéreim és Nővéreim, a mai vasárnap evangéliumi részlete (Mk 1,21-28) Jézust mutatja, amint a tanítványok kis közösségével belép Kafarnaumba, abba a városba, ahol Péter élt és ami abban az időben Galilea legnagyobb városa volt.

Márk evangélista elmondja, hogy Jézus szombatnapon azonnal elment a zsinagógába és tanítani kezdett. Ez Isten Szavának a primátusára utal, amit hallgatni kell, befogadni és meghirdetni. Kafarnaumba érkezve Jézus nem halogatja az evangélium hirdetését, nem gondol előbb a logisztikai rendszerre, ami bizonyára szükséges az első kis közössége számára, ő nem bizonytalankodik a szervező munkában. Elsődleges gondja Isten Szavának a meghirdetése a Szentlélek erejével.

Jézus szava megvalósítja azt, amit mond

Az embereket ott a zsinagógában ez szíven találja, mert Jézus „úgy tanított, mint akinek hatalma van és nem úgy, mint az írástudók” (Mk 1,22). Mit jelent „hatalommal”. Azt akarja mondani, hogy Jézus emberi szavaiban megérezték Isten Szavának erejét, megérezték magának Istennek a tekintélyét, aki a Szentírás sugalmazója. Isten szavának egyik jellemző tulajdonsága, hogy megvalósítja azt, amit mond. Jézus ugyanis, miután prédikált, kimutatja azonnal a hatalmát, megszabadítva az embert a zsinagógában, akit gonosz lélek szállt meg (Mk 1,23-26). Valóban Krisztus isteni hatalma váltotta ki a sátán reakcióját, aki abban az emberben rejtezett. Jézus pedig azonnal felismerte a gonosz hangját és „szigorúan meghagyta: „Hallgass! Menj ki belőle!” (v. 25). Szavának egyedüli erejével Jézus megszabadítja azt az embert a gonosztól. A tanítványok pedig ismét elcsodálkoznak: „még a tisztátalan lelkeknek is parancsol és azok engedelmeskednek neki!” (v. 27). Az evangélium az élet igéje: nem nyomja el a személyt, ellenkezőleg, megszabadítja mindazokat, akik evilág gonosz lelkeinek rabszolgaságában élnek: hiábavalóság, a pénzhez tapadás, gőg, érzékiség…

A keresztények feladata, hogy elterjesszék Isten Szava megváltó erejét

Az evangélium megváltoztatja a szívet, az életet, átalakítja a rosszra hajló természetünket a jó irányában. Ezért a keresztényeknek a feladata, hogy elterjesszék mindenütt ezt a megváltó erőt, miközben Isten Szavának misszionáriusai és hírnökei lesznek. „Híre, Jézusnak a híre, azonnal elterjedt Galilea vidéken” (v. 8). A Jézus által tekintéllyel hirdetett új tanítás az, amit az Egyház elvisz a világba, jelenlétének hatékony jeleivel együtt: Isten Fiának tekintélyt hordozó tanítása és szabadító cselekedete az üdvösség szavaivá és a missziós egyház szeretetének a gesztusaivá válnak. Fohászkodjunk Szűz Mária anyai közbenjárásáért, mert ő az, aki befogadta az Igét és a világra szülte minden ember számára. Ő tanítson bennünket, hogy állhatatos hallgatói és hiteles hirdetői legyünk Jézus evangéliumának.

Ferenc pápa június 6-án Szarajevóba látogat


Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa bejelentette: „Szeretném, bejelenteni, hogy ha Isten is úgy akarja, akkor június 6-án szombaton Szarajevóba látogatok, Bosznia-Hercegovina fővárosába. Kérem, hogy mostantól kezdve imádkozzatok, hogy az ottani szeretett lakosságnak a meglátogatása a katolikus hívek bátorítására szolgáljon, jót gyümölcsöket teremjen és járuljon hozzá a testvériség és a béke megszilárdításához”.

A pápa külön köszöntötte az olasz „Élet Napja” alkalmából egybegyűlteket, mozgalmakat és közösségeket. „Az olasz püspökökhöz társulok – hangsúlyozta a pápa – miközben sürgetem az emberi személy megújult elismerését, valamint az életnek mind hitelesebb ápolását, természetes kezdetétől fogva. Amikor az ember megnyílik az élet előtt és szolgálja az életet, megtapasztalja a szeretet és a gyengédség forradalmasító erejét, mely ünnepélyesen felavatja az új emberiséget, a szolidaritás emberségét”.

Évközi 4. vasárnap

Évközi 4. vasárnap

Jézus hatalma

 
A kereszténység kezdetén egy személy, Jézus Krisztus, és nem egy elméleti tanítás vagy egy könyv áll. Nem kitalált személy ő, hanem egy valóságos, akinek élete, halála és új élete a feltámadás által közvetlen módon megtapasztalható volt kortársai számára. Tanítása és cselekedetei azt jelezték, hogy nem csupán valóságos ember ő, hanem valóságos Isten is, aki új tanításával és rendkívüli cselekedeteivel, azaz csodáival lenyűgözte az embereket. Tanítása és cselekedetei egyesekből irigységet, gyűlöletet, gyilkos szándékot váltottak ki, miközben mások odaadóan hallgatták tanítását és hit ébredt bennük.
Valódi ember volt ő, aki hozzánk hasonlóan a Föld nevű bolygón élt, s aki sokféle módon megtapasztalta az emberi élet végességét, korlátozottságát, főként halálában. Az öröm és a fájdalom, a boldogság és a sírás éppúgy életének része volt, mint bármelyikünké. Egyedül a bűn nem jellemezte őt, mert szentségével ellentétes, de emberségében mindenben hasonított hozzánk. Mindemellett az emberek, főként tanítványai, illetve azok, akik közel kerültek hozzá, megérezték, hogy mégsem egészen olyan ember, mint a többi földi halandó. Megtudták, hogy Istentől, a mennyei Atyától jött. Nem felsőbbrendű ember, hanem új ember, akinek személyében Isten megmutatta, hogy mit vár minden embertől. Az emberek megérezték, hogy Jézus valóságos Isten, hiszen úgy tanított, ahogyan más emberek nem, és olyan dolgokat tett, amelyekre senki más nem volt képes. Ezt a tapasztalatot írja le a mai vasárnap evangéliuma.
A jelenet Kafarnaum városában játszódik. A szombati istentisztelet alkalmával Jézus tanítja az embereket. Tanításának tartalmát nem jegyzi le e helyen Márk evangélista, inkább annak fogadtatására figyel. Az emberek csodálkoznak, mert Jézus „úgy tanít, mint akinek hatalma van és nem úgy, mint az írástudók” (Mk 1,22). Csodálkozásuk tovább fokozódik, amikor azt látják, hogy Jézus kiűzi a gonosz lelket egy emberből. Érdekes, hogy miközben az emberek most még csak csodálkoznak és meglepődnek, mert nem sejtik, hogy Jézus isteni erővel rendelkezik, az embert megszállva tartó gonosz már ismeri őt, személyében felismeri az „Isten Szentjét.”
Amikor az evangéliumokban megszállottságról olvasunk, akkor a gonosz befolyásán túlmenően gondolhatunk mindarra, aminek az uralma alá veti magát az ember, s amiről nem is gondolja, hogy lelki kárára van. Amikor valaki megengedi azt, hogy a hatalom, a vagyon, a teljesítmény vagy más túlzottan felmagasztalt evilági érték határozza meg életét, akkor tulajdonképpen kizárja Istent. A „megszállottság” azt jelenti ekkor, hogy az illető ezekhez kötődik s nem Istenhez, azaz nem Istentől várja a boldogságot. A szabadítást Jézus hozta el számunkra.
Aki megszabadul a gonosztól és a bűntől, az megkapja a lehetőséget, hogy közösségre lépjen Istennel, ő legyen életének irányítója. Ebbe az irányba indít el minket Jézus, hogy rátaláljunk Isten szeretetére, aki üdvösségünket akarja. Emberi létünk fontos eleme az, hogy törekedjünk arra, hogy Isten gyermekei legyünk, neki tetsző módon éljünk.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus, te boldogoknak nevezted azokat, akik hallgatják és megtartják tanításodat. Mi is abban találjuk meg boldogságunkat, hogy nyitott szívvel hallgatjuk, és életünkben megvalósítjuk mindazt, amit tanítasz nekünk. Nem csodálkozni vagy álmélkodni akarunk szavaidon, hanem megtenni azt. Urunk, a te szavad szabadítson meg mindattól, ami a múlthoz köt vagy a bűn mélységébe húz! Tanításod indítson el az üdvösség felé!

Hívom a családokat 2015 februárjában

Hívom a családokat 2015 februárjában – Bíró László püspök levele

Hívom a családokat, a házaspárokat, a jegyeseket és a szerelmeseket, a szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!

Egyre szörnyűbb híreket hallok – panaszolta a férj feleségének –, a világ kezd körülöttünk elviselhetetlenné válni. Hol terrorista támadásokról hallok, hol meg sikkasztó politikusokról, itt az árvíz, ott meg a tűzvész pusztít el egész településeket, újfajta járványok tizedelik a lakosságot, olyan újfajta élelmiszerek jelennek meg, amelyeket bizonytalan hatású eszközökkel kezeltek, közben meg egyre többen éheznek a földön. Hova vezet mindez? A technika soha nem látott lehetőségeket ad a kezünkbe, mégse élünk jobban, sőt, egyre rosszabbul érezzük magunkat. A feleség mélyen elgondolkodott, aztán megszólalt: Tudod, mi már csak valahogy megleszünk, de mi lesz a gyerekeinkkel? Milyen világba nőnek ők bele? Örülünk nekik, szépek, aranyosak, szeretnénk nekik megadni mindent, ami szép és jó, hogy boldog és vidám emberek legyenek, akik örülnek annak, hogy itt és most élhetnek. Aztán látjuk, hogy egyre zavarosabb az a világ, amelybe belenőnek, egyre bizonytalanabb a jövő.

A világ eredendően szép és jó. A Biblia az akkori emberek számára is érthető módon adja ezt tudtunkra: „látta Isten, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó volt.” (Ter 1, 31) De amióta az ember magának akarja tulajdonítani a Teremtő erejét, tudását, és saját kezébe akarja venni az élő és élettelen világ sorsának irányítását, a harmonikus szépség és az eszményi tökéletesség egyre több sebet kap. A Biblia ezt a bűnbeeséssel és az első emberpár bűnhődésével érzékelteti. Isten megátkozta a földet és az „tövist és bogáncsot” termett, Ádámnak már haláláig „arca verejtékével” kellett ennie kenyerét, Évának „megsokasodtak terhessége kínjai, és fájdalommal szülte gyermekeit”. (vö. Ter 3, 16-19) Mindez azt jelentené, hogy a bűn miatt a világ végérvényesen elromlott? Az ember földi boldogsága csak illúzió?

Mennyiben változott életetek folyamán a világról alkotott képetek? Javult, vagy romlott szerintetek a világon a boldogság esélye? Milyen okokra vezethető ez vissza?

Mai világunk távolról sem a boldogság bolygója. Ferenc pápa egyértelműen beszél világunk boldogtalanságáról Evangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdításában. Korunk embereinek nagyobb része mindennapos bizonytalanságban él – írja –, sokak szívében elhatalmasodik a félelem és a reménytelenség, még az úgynevezett gazdag országokban is. Gyakran kialszik az életöröm, növekszik a tisztelet hiánya és az erőszak, betegségek terjednek, egyre nyilvánvalóbbá válik az egyenlőtlenség. Mindez a tudományban és technikában, a természet és az élet különböző területein megvalósuló rendkívül gyors minőségi, mennyiségi és felhalmozódási változások következménye. A tudomány és az információ korában élünk, így aztán igen gyakran egy új, névtelen hatalom veszi kezébe az irányítást. Néptömegek érzik magukat munka, kilátás és kiutak nélkül kirekesztettnek és peremre sodródottnak, árucikknek, amit használni majd eldobni lehet. Már nem a kizsákmányolás és az elnyomás egyszerű jelenségéről, hanem valami újról van szó: a kirekesztés révén gyökerében sérül az ahhoz a társadalomhoz való tartozás, amelyben élünk; emberek élnek már nem csak zátonyra futva, nem csupán a perifériára kerülve vagy megfosztva a közügyekbe való beleszólás lehetőségétől, hanem egyenesen a társadalmon kívülre kerülve. A kirekesztettek nem „kizsákmányoltak”, hanem elutasítottak, „hulladékok”. (vö. EG 52-53.).

Szentatyánk szerint ennek a helyzetnek az egyik oka az, hogy a pénz átvette felettünk és társadalmaink felett az uralmat. E mögött egy mély antropológiai válság van: az emberi lét elsőbbségének tagadása, az arctalan és az igazi emberi célt nélkülöző gazdaság diktatúrája. Másrészt elharapódzott a pénzügyi spekuláció, világméreteket ölt a szerteágazó korrupció, az adóelkerülés. A féktelen hatalom- és birtoklásvágy megfosztja az államokat ellenőrzési joguktól, így nem tudnak őrködni a közjó védelme fölött. Ebben a rendszerben, amely arra törekszik, hogy a nyereség növelése érdekében felfaljon mindent, az, ami törékeny – mint például a környezet –, védtelen marad az istenített piac abszolút szabállyá alakított érdekeivel szemben. (vö. EG 55-56)

A félelem és bizonytalanság egy másik forrása a mindenen eluralkodó erőszak. A kirekesztettség és egyenlőtlenség a társadalomban és a különböző népek és népcsoportok között előbb-utóbb robbanást okoz, nemcsak azért, mert az egyenlőtlenség erőszakos reakciót vált ki, hanem azért is, mert a társadalmi és gazdasági rendszer gyökerében igazságtalan. Az igazságtalanság arra törekszik, hogy kiterjessze a maga ártó erejét, és észrevétlenül kiforgassa bármilyen politikai és társadalmi rendszer alapjait – tűnjenek azok mégoly szilárdnak is. (vö. EG 59)

Idézzetek fel példákat szüleitek, nagyszüleitek életéből: hogyan tudtak nehéz körülmények között is harmonikus, reményteli családi környezetet teremteni? Mi volt a titkuk?

A bűnbeesés előtt Ádám csak „asszonynak” nevezte azt, aki csont az ő csontjából, hús, az ő húsából. saját származékának – mai kifejezéssel önmaga klónjának – tekintette, nem önálló személynek. Most, hogy tudtára adatott, hogy „visszatér a porba,” azaz meg fog halni, nevet adott az asszonynak, „elnevezte Évának, mert ő lett az anyja minden élőnek”. Ehhez azonban Ádámnak meg kellett ismernie Évát, fel kellett fedeznie, hogy személy, hogy más tulajdonságokkal rendelkezik, mint ő, és éppen ez a másság teszi lehetővé, hogy az ő élete utódaiban folytatódjék annak ellenére, hogy ő maga visszatér a porba. (Ter 3, 20). Ez azt jelenti, hogy Isten ugyan a bűnös embert kiűzi a gondtalan életet biztosító Édenkertből, de megajándékozza az anyasággal, az apasággal, egymásnak ajándékozza őket, lángra lobbantja bennük a szeretet tüzét. Részt ad nekik teremtő tevékenységéből, bevonja őket a teremtés legnagyszerűbb alkotásának, az emberi személynek a megteremtésébe. Isten irgalmas szeretete úgy bünteti őket, hogy a boldogság zálogát jelentő ajándékot ad nekik. A világ gyönyörű és csodálatos, de azért, hogy az élet szép legyen, az embernek meg kell küzdenie. A küzdelmes út vége nem a halál, hanem a boldogság, az elveszett paradicsom.

Milyen szerepet játszott családi, ismerősi, baráti körötökben egy-egy ember kiteljesedésében a szeretet? Hogyan tudjátok a mai fogyasztói társadalomban gyerekeiteknek az igazi, őszinte szeretet légkörét biztosítani? Milyen veszélyhelyzetet teremthet egy-egy a családot ért megrázkódtatás (pl. betegség, munkahelyi gondok, lakás-problémák, stb.)?

„Gyakran találkozunk a kérdéssel: milyen világot hagyunk gyermekeinkre? Talán helyesebb volna azt kérdezni magunktól: milyen gyerekeket hagyunk a világra?” – mondta Ferenc pápa még argentínai érsek korában (2004-ben) egy prédikációjában. De hogyan adhatunk olyan irányt a magunk és gyerekeink életének, hogy a világ sorát jobbra fordíthassuk, hogy olyan gyerekeket hagyjunk a világra, akik majd tovább építik-szépítik a világot? Ferenc pápa válasza: „Ha azt akarod, hogy életed valóban értelmes legyen, tedd hozzá a hitet, és életed új ízt, új irányt kap; tedd hozzá a reményt, és derűs napok köszöntenek rád, a horizontodról eltűnik a sötétség; tedd hozzá a szeretetet, és életed sziklára épített házra fog hasonlítani, utad tele lesz örömmel, mert barátokra találsz, akik útitársaid lesznek. Honnan meríthetsz mindehhez erőt? Tedd hozzá Krisztust, vond be Őt életedbe, és olyan barátra találsz, akire mindig számíthatsz. Krisztussal szárnyakat kap reményed, hogy utadat örömmel járhasd; Krisztussal életed örömtelivé és gyümölcsözővé válik. Vond be életedbe Krisztust, és légy az Ő szeretetének tanúja!” (Ifjúsági Világtalálkozó, Brazília, 2013)

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke