2014.05.19. hétfő

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.19. hétfő

Pál a kíséretével együtt a pizidiai Antióchiából Ikóniumba ment.„Ikóniumban szintén a zsidók zsinagógájába mentek s ott olyan hatásosan beszéltek, hogy zsidók is, görögök is tömegesen fogadták el a hitet. A hitetlen zsidók azonban felizgatták, és a testvérek ellen lázították a pogányokat. De azért jó ideig ott maradtak, bátran beszéltek az Úrról, aki maga tett tanúságot kegyelmét hirdető szava mellett: megengedte, hogy kezük által csodák és jelek történjenek. A város lakossága megoszlott: némelyek a zsidókkal tartottak, mások az apostolokkal. A pogányok és a zsidók vezetőikkel együtt arra készültek, hogy bántalmazzák, sőt megkövezzék őket. De megtudták, így elmenekültek Likaónia városaiba: Lisztrába, Derbébe és környékükre s itt hirdették az evangéliumot”(ApCsel 14,1-6)

Nagyon érdekes ez az ikóniumi epizód.A kétezer féle bálványt imádó Római Birodalomban hirtelen egy vallással több lesz? Zsidó-országból oda talál egy ügyes kereskedő nép, aki megtalálja számítását. Vasárnaptól péntekig lendületesen dolgoznak, péntek estétől olvassák a tórát, imádkoznak, szombat reggel a zsinagógába mennek, ahol olvasni tudó társaik felolvasnak, meghallgatják az ősi írásokat. A rómaiak egyetlen bálványt-szolgáló városát nem zavarják. A pogányokat lenézik hiszen egy isten imádók, de néha akad egy gondolkodó pogány akinek megtetszik a zsidók vallása: prozelita lesz. De jöttek a Jézust hirdető keresztények. Az új vallás a zsidók egy isten-hitéhez kapcsolódott. Örültek Jézus csodatevő, gyógyító erejének, szelídségének. Majd üldözik, a római helytartóval keresztre feszíttetik, meghal. Ám hírek szerint harmadnapra feltámad,véglegesen eltűnik. Tanítványai fellépnek és nevében prédikálnak, gyógyítanak. Úgy, ahogy Lisztrában Pál és kísérete tette annak ellenére, hogy Ikóniumból sikerei ellenére kellett menekülnie.A lisztraiak váratlan eseménynek lettek szemtanúi. „Lisztrában élt egy béna ember, aki születése óta nem tudott lábára állni, még nem tett soha egy tapodtat sem. Hallgatta Pál beszédét, ez meg rátekintett, s látta rajta, hogy elég erős a hite ahhoz, hogy meggyógyuljon, ezért hangosan felszólította:Állj egyenesen a lábadra! Az talpra ugrott, és tudott járni. Amikor a tömeg látta, mit tett Pál, likaóni nyelven felkiáltott: Az istenek leszálltak hozzánk emberi alakban! Barnabást elnevezték Zeusznak, Pált meg, minthogy ő vitte a szót, Hermésznek. A város előtt álló Zeusz-templom papja pedig felkoszorúzott bikát vezetett a kapuk elé, hogy a néppel együtt áldozatot mutasson be. Amikor ezt Barnabás és Pál apostol meghallották,megszaggatták ruhájukat, és a tömegbe vetették magukat. Emberek, mit csináltok? kiáltották. Mi is emberek vagyunk, akárcsak ti, és éppen azt hirdetjük, hogy ezektől a bálványoktól forduljatok az élő Istenhez, aki az eget, a földet és a tengert alkotta, s mindent, ami csak van benne. Az elmúlt időkben megengedte, hogy minden nép a saját útját járja. De azért nem maradt bizonyíték nélkül mert jót tett adott nektek esőt és gyümölcsöt érlelő nyarat, ételt, és a szívetekbe örömet. Így beszéltek, de így is alig tudták lecsillapítani a tömeget, nehogy áldozatot mutasson be nekik. Antióchiából és Ikóniumból utánuk jött néhány zsidó. Ezek úgy fellázították a tömeget, hogy megkövezték Pált. Már azt hitték, hogy meghalt, ezért kivonszolták a városból. De amikor a tanítványok köréje gyűltek, eszméletre tért, és visszament a városba”(ApCsel 14,5-20) „Én nemzetem, zsidó népem, te ellened mit vétettem? Tőled halált mért szenvedtem? Immár felelj meg énnekem. Én tégedet Egyiptomból kihoztalak nagy rabságból; te engemet én hazámból kivetél a szent városból. Egyiptomból kimentedben nyílást tettem a tengerben; te mellemet megnyitottad, piros vérem kiontottad”
(Ho 81,1-3)

Zsolozsma 134.

Szent Maximus torinói püspök beszédeiből

Krisztus a mi húsvéti világosságunk

Krisztus feltámadása megnyitja a holtak birodalmát, az Egyház most megkeresztelt gyermekei megújítják a földet, a Szentlélek kinyitja a mennyországot; a holtak megnyílt birodalma pedig visszaadja a holtakat, a megújult föld életet ad a feltámadtaknak, és a megnyílt menny befogadja az oda felmenőket. Ekkor megy a paradicsomba a gonosztevő, a feltámadt szentek pedig bemennek a szent városba, a holtak visszatérnek az élőkhöz. Krisztus feltámadásával így minden teremtmény mintegy meggazdagodva felmagasztosul. Az alvilág visszaadja foglyait a mennynek, a föld a mennybe küldi azokat, akiket eltemetett, a menny bemutatja az Úrnak az odaérkezőket, így szenvedése egyetlen tettével Üdvözítőnk felemel a mélyből, feltámaszt a földből, lakást ad a mennyben. Krisztus feltámadása ugyanis élet a holtak számára, megbocsátás a bűnösöknek, megdicsőülés a szenteknek. Ezért szólít fel a szent próféta minden teremtményt Krisztus feltámadásának ünneplésére, amikor arra buzdít, hogy ezen a napon, amelyet az Úr alkotott, örvendeznünk kell. Krisztus világossága olyan nappal, amelynek nincs éjszakája, sem vége. Hogy pedig maga Krisztus ez a nappal, erről így tanít az Apostol: Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel (Róm 13, 12). Így mondja: Múlóban az éjszaka, s nem azt, hogy: következik, így érthető ugyanis, hogy Krisztus világosságának eljövetelével messze fut a sátán sötétsége, s nem következik már rá a bűnök éjszakája; ez a véget nem érő fény elűzi az ősi homályt, és gátat vet a bűnök eláradásának. Maga a Fiú az a nappal, akire istensége fényét titokzatosan ráárasztja az Atya. Ő tehát az igazi nap, aki Salamon ajkával így beszél: Én el nem múló fényt gyújtottam az égen (Sir 24,6) mint tehát az égi napot egyáltalán nem követi éjszaka, úgy a Krisztustól kapott életszentséget sem követi a bűn sötétsége. Az égi nap ugyanis szakadatlanul fénylik, világít és tündöklik, és semmiféle sötétség sem homályosíthatja el, ugyanígy Krisztus világossága is szüntelen sugárzik, ragyog és tündöklik, de a vétkek semmiféle sötét homálya ki nem olthatja. Ezért mondja Szent János evangélista: A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel (Jn 1, 5) Örvendezzünk tehát, testvérek, mindnyájan a mai szent ünnepen! Senki se vonja ki magát bűnei miatt e közös örömből; senkit se akadályozzon semmilyen bűnteher abban, hogy a többiekkel együtt ünnepeljen! Mert akármilyen nagy bűnös valaki, ezen a napon nem szabad kételkednie bűnei bocsánata felől, hiszen nem kicsi a mi biztatásunk: Ha a gonosztevő paradicsomot érdemelt, miért ne érdemelne bocsánatot a hívő keresztény? 

Zsolozsma 133.

Alexandriai Szent Cirill püspöknek a római levélhez írt magyarázatából

(Cap. 15, 7: PG 74, 854-855)

Isten irgalma mindenki felé kitárult, hogy az egész világ elnyerje az üdvösséget

Sokan egy test vagyunk, és egymásnak kölcsönösen tagjai, így tanítja a Szentírás. Krisztus fűz össze egységbe minket a szeretet kötelékével: ő az ugyanis, aki mindkettőt eggyé tette, a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, a parancsok törvényét pedig rendelkezéseivel érvénytelenítette (vö. Ef 2, 14). Egymás között tehát egyetértésben kell lennünk; ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik együtt örül vele.
     Karoljátok fel tehát egymást — mondja —, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsőségére (Róm 15, 7). Akkor karoljuk fel ugyanis egymást kölcsönösen, ha ugyanazt akarjuk gondolni, hasonlóképpen hordozva egymás terhét, és így a kölcsönös béke kötelékében megőrizzük a lelki egységet (Ef 4, 3). Isten is így karolt fel bennünket Krisztusban. Mert szavahihető, aki mondta: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta értünk (vö. Jn 3, 16). Mert ő váltságdíjat fizetett mindnyájunk életéért, és kiragadott a halálból, a halálból és bűnből váltott meg minket. E nagy tervnek a célját mutatja meg Szent Pál, amikor azt mondja: Krisztus alávetette magát a körülmetélésnek, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását. A zsidók őseinek ugyanis megígérte Isten, hogy belőlük támadó utóddal fogja majd megáldani, és — mint a csillagokat — megsokasítja őket. Ezért jelent meg testben, és ezért lett emberré az, aki maga az Isten, az Ige volt, aki az egész teremtett világot fenntartja, és gondviselésével mindent megőriz. Testben jött el erre a világra, de nem azért, hogy neki szolgáljanak, hanem inkább azért, hogy ő szolgáljon, és odaadja életét váltságdíjul sokakért, amint ő maga is mondotta.
     Nyíltan tudomásunkra hozta: ő valóban azért jött, hogy teljesítse az Izraelnek tett ígéreteket. Ezt mondta ugyanis: Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól (Mt 15, 24). Éppen ezért teljesen igaza van Pálnak, amikor ezt mondja: Krisztus a körülmetélkedésnek alávetette magát, hogy valóra váltsa az ősatyáknak tett ígéreteket, és ez oknál fogva adta az Atyaisten, hogy irgalomra leljenek a pogányok: dicsőítsék Istent ők is, mint a világ Teremtőjét és Alkotóját, Megtartóját és Megváltóját. A mennyei irgalmasság tehát ezért tárult ki mindenki felé, ezért fogadta magához a pogányokat is. A bölcsesség Krisztusban levő misztériuma ezzel nem vétette el irgalmas célját, hiszen Isten irgalmából az egész világ elnyerte az üdvösséget azok helyett, akik abból kiestek.

 

Húsvét 5. Vasárnapja

Húsvét 5. Vasárnapja

„Menjetek az Úrhoz, az élő sziklához”

Úgy érzem, ma rengeteg hívő magyar testvérünk fordul felénk, katolikus papok felé, és a szemükben komoly kérdés, netán keserű szemrehányás rebben: mit üzen ma nekünk a világ Ura, az élő Isten? Az imént velem együtt meghallgattátok időszerű üzenetét: „Menjetek az Úrhoz, az élő sziklához, amelyet ugyan az emberek elvetettek, de Isten kiválasztott és felmagasztalt. Mint élő kövei, épüljetek fel rá lelki házzá, nem vall szégyent, aki hisz benne.”(4-5) Mire utal Péter? Urunkra, Jézus Krisztusra. Izajás jövendölte róla, hogy a kortárs zsidók, a saját népe elveti, megtagadja. A jövő alapja mégis Ő lesz, mert Isten Őt tette az üdvös jövő szegletkövévé. (Íz 28,16) Az egyszerű falazó kőnek csak az egyik oldala szép. A szegletkőnek két merőleges síkja kell, hogy legyen és az is hibátlan. Alja és teteje ugyancsak hibátlan legyen, hiszen a fal biztonságos egybefogója ez a kő lesz. Ilyen fontos kő Isten tervében, az emberiség nagy épületében csak egy valaki van: Jézus Krisztus. A belőle induló alapfalak mindkét irányban hozzá kell, hogy igazodjanak. Akkor lesz erős, biztonságos a készülő épület. Most csak a keresztény Magyarországra gondolok. Hogy a másik fal egyáltalán igazodik-e hozzá, nem tudom. Egyszer sem hallottam építőitől ezt az igényt. Sokszor elhangzott illetékes ajkakról a hit, remény és szeretet, mint alapérték. Ez megnyugtató, de kérdés, valóban mindenkinek alapérték ez? Átjárja az egész életet? A fogantatástól a sírig ezekre épülünk? Istent mindenekfelett, egymást pedig Jézus mércéje szerint szeretjük? „Magas Déva várát” okosan építjük? Nem Kőműves Kelemenné tehát emberáldozat vérével, hanem Jézus Krisztuséval akarjuk megerősíteni? Sehol sincs benne lopott eszme, kockakőként hazugság nem keveredik bele? Építsünk Jézusra, Jézussal, állni és élni fog.

Húsvét negyedik hete szombat

Húsvét negyedik hete szombat

„Ha engem megismertetek volna, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és láttátok őt”

Idézzük fel, amit az ember ismerésének módjáról elmélkedtünk. Az ember úgy jut friss ismeretekhez, hogy valami, amit az ember nem ismer, az érdekélődési körébe kerül. Mivel ismeretlen, felébred az ember kíváncsisága: szeretném megismerni. Mivel a megismerésnek az ember részére három fokozata van: tapasztalás, következtetés és hit, ezekkel kell próbálkoznia az embernek. Isten megismerése nem indulhat a tapasztalattal, mert Isten lényege teremtetlen szellem, az anyag áll tőle legtávolabb a lények közül. Viszont az anyagból és lélekből álló ember gondolkodó lény, a gondolkodás pedig ok-keresés. Már a nagyon régiek így fogalmazták meg az ember lényegét: „animal quaerens cur. Kicsit szélesebb körű fordításban: az ember a négy végtagú gerincesekhez hasonló lény, aki arra a kérdésre keres választ, mi miért van? Így tehát az embert körülvevő világot szemlélő ember elég gyorsan rájött, hogy minden azért van, azért létezik, mert egy magasabb rendű ok létrehozta. Aki pedig ezt a mérhetetlen és végtelenül pontosan működő földet és csillagrendszert kigondolta, megalkotta és működésbe hozta, folyamatosan működteti, az egy végtelenül okos és végtelenül hatalmas lény kell hogy legyen. Őt nevezzük Istennek. Istent nem önmagában ismerjük meg az ismerkedés kezdetén, hanem következtetünk létére abból, amit létrehozott. Jézusnak nem kellett ezt az isteni bizonyítást alkalmaznia,hiszen a zsidók Ábrahámtól kezdődően bensőséges kapcsolatban éltek vele. A hagyományukból, de az ószövetségi szent iratokból nagyon sokat tudtak róla. Prófétáik közvetlen kapcsolatban is álltak Istennel. Az eljövendő közvetítőről sok híradásuk volt. Ezekből, meg Jézus működéséből rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek össze. Beszédei és tettei elgondolkodtatták őket. Rajta keresztül pontosabb istenképük volt már az apostoloknak, ezért mondhatta nekik Jézus: „Ha engem megismertetek volna, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és láttátok őt”.(Jn 14,7) Jézust igazán akkor kezdték megismerni az apostolok, amikor Ő kérdezte tőlük: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” (Mt 16,13) Ők elmondták az emberektől hallott vélekedéseket, amelyek arról szóltak, hogy egy régen meghalt és eltemetett próféta maradványaiba öltözött próféta szelleme. „És ti kinek tartotok engem?”- hangzott Jézus újabb kérdése. Péter válasza tökéletes: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (16) E szerint Jézus a Második Isteni Személy, isteni szüléssel szülte az Atya, az Atya abszolút tökéletes önismerete. Aki látja Őt, látja az Atyát is. (Jn 14,9) Tökéletes ember is, ezt pedig szemükkel tapasztalják a tanítványok is, tehát Istenember.

2014.05.18. vasárnap

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.18. vasárnap

Amikor Jézus elkezdte nyilvános működését, így hirdette meg küldetését: „Betelt az idő, és elközelgetett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban!”

Az Isten országa az az állapot, az a lelkület, amely elfogadja és teljesíti Isten akaratát. Ezt kezdte el Ádám és Éva. Elfogadták igaznak Isten miden szavát, és a nekik adott parancsokat odaadó engedelmességgel teljesítették, de a kísértő ezt akarta megzavarni. Arra csábította a földi dolgokban még tapasztalatlan embert, hogy ne nyugodjék bele az Istennek alávetett szerep teljesítésébe, hanem legyen Istennel egyenlő. Ezt a jogot a tiltott fa gyümölcsének élvezetével szerezheti meg. A sátán győzött átmenetileg, mert az ember hitt neki. Az emberi történelem ettől kezdve telve volt istenbántással, mert az emberek folyton ellene mondtak parancsainak. Amikor Jézus belépett a történelembe, kizárólag az Atya akaratát kereste és teljesítette. Ezért mondhatjuk, hogy benne megvalósult az Isten országa. Betelt az idő, mondta első hallgatóinak, és elközelgetett az Isten országa. Azért jöttem a földre, hogy megmutassam nektek: egyedül Isten akarata jó, mert az mindig az igazságot és a szeretetet szolgálja. A tanításom is mindig erre irányul. Forduljatok ehhez az életmódhoz, higgyétek el, hogy ez hozza meg az egész világnak a békét és a boldogságot. Ez a jó hír, ez az evangélium. Jézus ezt minden embernek hozta. Ezért nem akarta a megengedett természetes örömöket élvezni, tanítványainak sem megengedni, hogy a családi kör örömeiben maradjanak, vagyont gyűjteni, előkelő módon öltözködni. Van nektek Atyátok az égben, Ő gondoskodik rólatok, és megfizet a mennyben. Ezt kívánja ma is papjaitól. Ez az elzüllött világ orvossága. Jézus mindjárt nyilvános működése elején kiválasztott az őt szorgalmasan követők és hallgatók közül tizenkettőt, akiket apostoloknak, vagyis küldötteknek nevezett el. Rajtuk kívül később még hetvenkét kisebb tanítványt is választott, őket is küldte,hogy előkészítsék tanító útját, amerre menni szándékozott. Ezeket a tanítványokat Izrael törzseiből válogatta ki. Ügyelt arra, hogy Lévi törzséből, amelynek egyik családja adta Isten parancsára a zsidó papságot is, meg a levitákat, akik a papok segítői voltak, a tanítványok közé ne kerüljön senki. Jézus Júda törzséből született Izrael ezernyolcszáz évvel korábban adott jövendölése és messiási áldása szerint. Ebből a törzsből viszont választott egyet, az áruló Júdást. Három évig hallgatták Jézus beszédeit, és a nekik szánt külön oktatást. Az utolsó vacsorán külön könyörgött értük, hogy az Atya kegyelme őrizze meg őket egységben és igazságban. „Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megtartottam őket nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy az Írás beteljesedjék. Szenteld meg őket az igazságban. A te igéd igazság” (Jn 17,11-12.17)

2014.05.17. szombat

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.17. szombat

Miután Pál a szíriai, majd a a pizidiai Antiochiában megmagyarázta a zsidó és az istenkereső pogány embereknek, hogy eljött a földre a Szentírásban is megígért Messiás, de a zsidó vezetők nem fogadták el, és kereszthalálra ítélését követelték. Ő azonban föltámadásával igazolta, hogy az Istentől küldött megváltó. Ezeket hirdetjük róla tehát mind az apostolok tanúságára, mind az ezer éves második. zsoltárra hivatkozva: „Így mi is azt az ígéretet hirdetjük nektek, amelyet az Isten az atyáknak tett, amint azt ő utódaiknak teljesítette, amikor föltámasztotta Jézust. Írva van a második zsoltárban: „Fiam vagy, ma nemzettelek. (Ez a kifejezés is a Fiúisten biztos istenségét igazolja: benne nincs múlt és jövő, hanem örökké változatlan jelen. Örök ma, sőt most. Amit a teremtett világ múlt és jövő fogalma kifejez, az nem más, mint az összes történés pontos valóra válása. Így is mondhatnánk: a fejlemények változnak, a mozgató ok soha) Feltámasztását a halálból, úgy,hogy nem tér vissza többé az enyészetbe, így mondta meg: Nektek váltom be a Dávidnak szóló szent ígéretet. Vagy ahogy egy más helyen mondja: Nem engeded, hogy rothadás érje Szentedet. Dávid saját nemzedékében szolgálta Isten akaratát, aztán meghalt, eltemették atyái mellé, és bizony romlást látott. Akit azonban feltámasztott Isten, az nem látott rothadást. Tudjátok meg hát, testvérek, hogy általa a bűnök bocsánatát hirdetjük nektek. Ezektől Mózes törvénye alapján nem igazulhattatok meg, őbenne viszont minden hívő megigazul. Vigyázzatok hát, nehogy betelesedjen rajtatok a próféta szava:”Ide nézzetek, ti gőgösök, ámuljatok, aztán vesszetek! Mert olyat viszek véghez napjaitokban, hogy nem hinnétek, ha hírét hallanátok”(ApCsel 13.32-41)

A hallgató hívek elteltek örömmel, és kérték Pált és társait, hogy a következő szombaton folytassák a tanítást. A következő szombaton bekövetkezett a sajnálatos tény itt is, hogy a sikerek láttán irigyeik, az ortodox zsidók is megjelentek a zsinagógában és támadni kezdték Pált és kíséretét. „Amikor a zsidók meglátták a nagy tömeget, irigység fogta el őket, s rágalmakat szórva próbálták Pál szavait meghazudtolni. De Pál és Barnabás bátran megfeleltek nekik: Először nektek kellett volna hirdetnünk az Isten szavát. De mert visszautasítottátok, és méltatlannak ítéltétek magatokat az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk. Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: A pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig’.(13,45-47) Ennek a változásnak a pogányok méltán örülhettek is, hiszen a zsidók büntetlenül nem léphettek be pogányok házába, lakásaiba. Vagy ha azt megtették, akkor a saját házaikba kellett vállalniuk a kiszabott vezeklést. Nem szabad kifogásolni, ezt az új magatartást, mint ahogy számon kérték Péteren a jeruzsálemi zsidók a Kornéliusznál tett látogatást Cesáreában (ApCsel 10) „Amikor ezt a pogányok meghallották, örültek és magasztalták az Isten szavát, s hittek is mind, akik az örök életre voltak rendelve. Elterjedt az Úr szava az egész környéken. A zsidók azonban felbujtották a vallásos asszonyokat meg a város tekintélyesebb férfiait, és üldözést szítva Pál és Barabás ellen, elűzték őket a vidékről. Ők lerázták ellenük bizonyságul, lábukról a port, és Ikóniumba mentek. A tanítványokat eltöltötte az öröm és a Szentlélek.” (13,48-52) Lassan egy évezrede lesz annak, hogy nemzetünk viszonylag nagyon gyorsan fölvette a keresztséget. Géza fejedelem és főként fia, Vajk-István nem azt hallotta az őket megkeresztelő papoktól, mint a frankok fejedelme, Szigamber Szent Remigtől hallott: „Hajtsd meg nyakadat, kemény Szigamber! Égesd, amit imádtál, és imádd, amit eddig égettél!” A mi népünk pogány volt, azaz nem keresztény, de az egyetlen, igaz Isten hűséges imádója. A XVI. században Rákóczi fejedelem mégis így imádkozott Kurucaival együtt: „Győzhetetlen én kőszálom, Védelmezőm és kővárom, A keresztfán drága áron, Oltalmamat tőled várom” (Ho 145,1) Most százszorosan kellene szólnia éneküknek.