2014.05.15. csütörtök

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.15. csütörtök

Barnabás és Saul kiválasztása. Az antióchiai egyházban volt több próféta és tanító, mint Barnabás, a Nigernek is nevezett Simon, a cirenei Lúciusz, Heródes tejtestvére, Manaén és Saul. Egy nap, amikor az istentiszteletet tartották és böjtöltek, így szólt hozzájuk a Szentlélek: Rendeljétek nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyet szántam nekik. Erre böjtöt tartottak, majd rájuk tették kezüket, és útnak bocsátották őket” (ApCsel13,1-3) Tisztelettel nézzünk vissza eleinkre elsősorban azért, mert közösséget akartak létrehozni. A felsoroltak Jeruzsálemtől a kisázsiai Tarzusig terjedő vidékről származtak. Sokféle nemzetiségű, foglalkozású, műveltségű és vérmérsékletű férfi. A zsidók szóba álltak jóindulatú férfiakkal is, akik nem származtak Ábrahám népéből. Ezeket tanították Mózes könyvei alapján az addig kinyilatkoztatott isteni igazságokra és parancsokra, és amikor éretteknek látták őket, fölvették a választott népfiai közé. Körülmetélték őket, részesülhettek a húsvéti bárány vacsorákban, bemehettek a zsinagógába. De azért a nevük mellé mindig odatették származásuk megjelölését és a prozelita (megtért) jelzést. Aki Jézus Krisztus tanítványa lett, a megfelelő katechumenátus után megkeresztelték, megbérmálták és a szentmisén az Eucharisztiában részesítették, és ezzel megkülönböztetés nélkül befogadták őket a keresztény közösségbe Eleget tettek a kétezer éves ábrahámi áldás szellemének: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége”(Ter 12,3) Nagyszerű példáját nyújtottak Jézus Krisztus egyházat alapító szándékának: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok? Simon Péter válaszolt: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia. Erre Jézus azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva” (Mt 16,15-19) Megcsodálhatjuk kemény böjtjeiket, miként tudtak a Szentlélekre figyelni. Mindenki igyekezett alkalmassá lenni arra a küldetésre, amely Isten örök terveiben kezdettől írva volt. Barnabás és Saul Ciprus szigetére érkezve bejárták a szigetet. Közben találkoztak egy Barjézus (Jézus fia) nevű zsidó varázslóval, aki a sziget helytartójának, Sergius Paulusnak a kíséretéhez tartozott. Saulra kíváncsi volt a helytartó. Saul annyira megkedvelte kiváló bölcsességéért, hogy felcserélte zsidó nevet az ő nevével, és ettől kezdve Pálnak hívatta magát. János (Márk) onnan visszatért Jeruzsálembe. Pál kíséretével pedig Pergét érintve a pizidiai Antióchiába ment. Bementek a zsinagógába. Felfigyelt rájuk az ottani elöljáró és átadta nekik a szót. Pál kezével csendet intett és beszélni kezdett. „Isten kiválasztotta atyáinkat, és Egyiptom földjén a száműzetés idején nagy néppé tette őket. Aztán hatalmas karjával kivezette őket onnét, és mintegy negyven éven át táplálta őket a pusztában. Hét népet kiirtott Kánaán földjén, és földjüket nekik adta birtokul. Közben körülbelül négyszázötven év telt el, Azután bírákat adott Sámuel prófétáig. Ekkor királyt kívántak és az Isten negyven esztendőre Sault adta nekik, Kis fiát. Elvetése után Dávidot támasztotta nekik királyul, akiről így nyilatkozott: Rátaláltam Dávidra, Izáj fiára, a szívem szerinti férfira, aki majd teljesíti minden akaratomat. Ígéretéhez híven az ő utódai közül támasztotta Isten Izraelnek megváltóul Jézust Föllépése előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének. Amikor János teljesítette küldetését, kijelentette: Nem az vagyok, akinek véltek, de már a nyomomban van, akinek arra sem vagyok méltó, hogy lábán a saruját megoldjam. Testvérek! Ábrahám nemzetségének fiai és ti istenfélők! Ennek az üdvösségnek a híre nekünk szólt” (ApCsel 13,17-26) 

Zsolozsma 130.

Szent Hiláriusz püspöknek „A Szentháromság” című értekezéséből
A hívek születés általi egysége Istenben az Ige megtestesülése és az

Eukarisztia szentsége által

Ha az Ige valóban testté lett (Jn 1, 14), és mi valóban ezt a testté lett Igét vesszük magunkhoz az Úr által adott lakomában, akkor minden kétség nélkül állítjuk, hogy természet szerint bennünk marad az, aki megtestesülésében a mi emberi természetünket már elválaszthatatlanul magára vette, és testének természetét a nekünk kiosztandó testének szentségében az örökkévaló természetével egyesítette, így ugyanis mindnyájan egyek vagyunk, mert egyrészt Krisztusban van az Atya, másrészt pedig bennünk van Krisztus. Bennünk van tehát teste által, mi meg őbenne, és így mi magunk is vele együtt az Istenben vagyunk. Hogy pedig kiosztott testének és vérének szentsége által vagyunk benne, azt így tanítja: Ez a világ nem lát engem többé, ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok majd, mert én az Atyában vagyok, ti meg bennem, és én tibennetek (vö. Jn 14, 19-20). Ha csak valami akarati egységet akart volna e szavak alatt érteni, akkor miért fejti ki ilyen részletesen a megvalósítandó egység módját és rendjét? Eszerint ugyanis hinnünk kell, hogy ő az Atyában van az ő isteni természete által, mi viszont őbenne vagyunk az ő testi születése által, ő pedig mibennünk van a szentségek misztériuma által, így értjük meg, hogy általa, mint Közvetítő által, milyen tökéletes egység valósul meg: mi ugyanis őbenne maradunk, ő meg az Atyában; és ő az Atyában maradva bennünk is megmarad, így jutunk el az Atyával való egységre, akiben Krisztus benne van természete szerint a születése által, mi pedig emberi természetünk által vagyunk benne Krisztusban, és ő is ugyanígy marad bennünk. Hogy milyen természetbeni bennünk ez az egység, azt így tanúsítja ő maga: Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne (Jn 6, 57). De senki sem lesz őbenne, csak az, akiben ő már előzőleg ott volt: hiszen azt az emberi testét vesszük magunkhoz, amelyet ő már magára vett.Ennek a tökéletes egységnek titkát már előbb is tanította e szavakkal: Ahogyan engem az élő Atya küldött, s én általa élek, úgy az is élni fog általam, aki engem eszik (Jn 6, 57). Tehát ő az Atya által él, és ahogy az Atya által él, ugyanúgy élünk mi is az ő teste által. Minden hasonlat a tökéletesebb megértést segíti elő. Így értjük meg jobban ezt a szóban forgó igazságot az előadott példa alapján. Ez tehát életünk dolga, hogy a test által bennünk, testiekben legyen maradandóan velünk Krisztus; általa velünk él majd olyan módon, ahogyan ő él az Atya által. 

Húsvét negyedik hete szerda

Húsvét negyedik hete szerda

„Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem” Jézus nagyon jól ismerte az emberi megismerés folyamatát. Az ember teremtésében éppen úgy tevékenykedett, mint az Atya és a Szentlélek. Íme, az Atya embert teremtő szándékának kinyilvánítása: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra!” (Ter 1,26)

Ez nem azt jelentette, hogy Istennek isteni lényegét formázza az új teremtmény, hanem azt, hogy Isten az embert a nála alacsonyabb rendű lények, az élő világ növényei és állatai felett úrrá teszi: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá”. (28) Ehhez meg kell ismerni ezeket a fizikai, anyagi testeket. A legelső ismeretanyag a szem és a többi négy érzékszerv segítségével szerezhető meg. Rájön az ember arra, hogy az eszével újabb összefüggések ismerhetők meg: tud következtetni. Rádöbben, hogy mások is szereznek ismereteket, amelyeket nem tudnak bemutatni, de leírni, ismertetni és valós létüket igazolni tudják. Így jön létre az ismeret három fajtája: az érzékszervekkel elsajátítható ismeret, a következtetés és a hit. Isten az embert földi élete lejártával mennyei örök boldogságra hívta meg. A földi élet arra volt szánva kezdettől fogva, hogy a mindenütt jelenlévő, de érzékeinkkel meg nem tapasztalható Istent a hit segítségével ismerjük meg, fogadjuk el Őt Urunknak, teljesítsük parancsait, amiket az Isten- és ember-szeretet foglal össze. Különösen nehéz ez a feladat a miatt, hogy az Isten léte egészen más, mint a teremtett lét, amelyet a magunk és más teremtmények létéből ismerünk. Ezért nagyon fontos volt kezdettől fogva a kinyilatkoztatás, vagyis Isten üzenetei a próféták közvetítésével, majd Isten Fia megtestesülésével és tanításával, engesztelő szenvedésével, halálával és feltámadásával tett teljessé. „Ezért jöttem a világba, - mondja Jézus a mai evangéliumban -, hogy világosság legyek, hogy mindaz, aki hisz bennem, sötétségben ne maradjon. Ha pedig valaki hallja az én igéimet, de nem tartja meg, azt nem ítélem el. Mert nem azért jöttem, hogy a világot elítéljem, hanem hogy megmentsem a világot. Van, aki megítélje azt, aki megvet engem, és nem fogadja el igéimet: az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon. Mert nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött engem, az Atya, ő parancsolta meg, hogy mit mondjak és mit beszéljek. Tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amit tehát én beszélek, úgy mondom el, ahogy az Atya mondta nekem" (46-50)

2014.05.14. szerda

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.14. szerda

A keresztények üldözésébe Heródes is bekapcsolódott. „Ebben az időben Heródes király elfogatta az egyház néhány tagját, hogy ártson nekik. János testvérét, Jakabot karddal kivégeztette. Amikor látta, hogy ezzel megnyerheti a zsidók tetszését, azon volt, hogy Pétert is elfogassa. A kovásztalan kenyér ünnepét ülték. Elfogatta, börtönbe záratta, és rábízta négy, egyenként négy katonából álló őrségre. Az volt a szándéka, hogy húsvét után a nép elé vezetteti. Míg Pétert fogva tartották a börtönben, az egyház állandóan imádkozott érte az Istenhez. Azon az éjszakán, amikor Heródes elő akarta vezettetni, Péter két katona között aludt, kettős lánccal megbilincselve. A bejáratnál őrök tartották szemmel a börtönt” (ApCsel 12,1-6) Micsoda érdekes fejlemény Péter lelkivilágában. Amikor az utolsó vacsora után Jézus kivezette a tizenegy tagra apadt apostol csapatot, Péter felajánlotta ugyan Mesterének, hogy vele együtt meghal, de ima helyett elaludt. Jézus az igazságot előre ismerve, lehűtötte főtanítványát és szinte ridegen megjövendölte mindenki füle hallatára: „Bizony mondom neked, hogy még ma éjjel, mielőtt a kakas másodszor szólna, háromszor megtagadsz”. Erre még jobban fogadkozott: Ha meg kell is veled halnom, nem tagadlak meg! Ugyanígy fogadkoztak a többiek is”(Mk 14,30-31) Jézus elfogatása előtt még kardot rántott, levágta a főpap szolgájának a fülét, ám egy-két órán belül a főpap udvarában rémülten tagadta, hogy Jézushoz köze lenne. Most meg kivégzés előtti éjszaka a börtönőrökhöz láncolva édesdeden alszik. Angyal érkezik az éj közepén, átmegy több őrségen, felkölti álmából, leparancsolja róla a bilincseket, felöltözteti a foglyot és átvezeti a mélyen alvók között. A bezárt-kinyílt-újrazárt ajtók s a fel sem ébredt őrök mellett kivezeti az udvarra, majd az utcára. Péter pedig ment vele: „Azt gondolta, látomása van. Átmentek az első őrségen, majd a másodikon is, aztán eljutottak város felé nyíló vaskapuhoz, és ez magától kinyílt előttük. Kint még végigmentek az egyik utcán, aztán az angyal hirtelen eltűnt mellőle. Amikor Péter föleszmélt, megszólalt:Most már csakugyan tudom, hogy az Úr elküldte angyalát, és kiszabadított Heródes kezéből, s abból, amire a zsidó nép számított” (ApCsel 12,9b-11) Mindebből megértette, hogy a kivégzés nem sikerül a királynak,mert hiszen az Úr a Genezáreti tó partján a mennybemenetele előtt pontosan meghatározta, hogy fog történni az utolsó nagy esemény: Simon, „bizony, bizony mondom neked: Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, s odavisz, ahova nem akarod. E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Majd hozzátette: Kövess engem!” (Jn 21,18-19) A friss levegőn és a jézusi előrejelzésen eligazodva most már neki kell gondoskodnia arról, hogy a csodasorozat után mit kell saját magának tennie.„Mihelyt föleszmélt, elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának a házába, ahol sokan voltak együtt és imádkoztak. Zörgetett a bejáratnál a kapun. Kijött egy Rodé nevű szolgáló, aki meghallotta a zörgetést. Megismerte Péter hangját, de örömében elfelejtette kinyitni a kaput, beszaladt, és újságolta, hogy Péter áll a kapu előtt. Elment az eszed, torkolták le, de ő bizonygatta, hogy úgy van. Erre így vélekedtek: Az angyal lesz az. Péter közben rendületlenül zörgetett. Amikor végre kaput nyitottak és meglátták, nem tudták, hová legyenek. Kezével intett, hogy maradjanak csendben, és elbeszélte, hogyan vezette ki a börtönből az Úr, és meghagyta: Adjatok mindent tudtul Jakabnak és a testvéreknek! Ezzel útra kelt, és más helyre ment”(ApCsel 12,12-17) Voltunk üldözve épp eleget. Egyre kevesebben és kevesebbet imádkoztak. Elfeledték,hogy van Istenatyánk, Nagyasszonyunk, számos magyar szentjeink. Nem kellene inkább velük megbeszélni a tennivalóinkat? Ami erőnket felülmúlja, azt nem imával kellene kiesdeni? Isten minden adománya kegyelem, természetfeletti ajándék. Az pedig kizárólag imával esdhető ki. Akkor ordíthat az utca.

 

 

Zsolozsma 129.

Aranyszavú Szent Péter püspök beszédeiből

(Sermo 108: PL 52, 499-500)

Légy az Isten áldozata és papja

Isten irgalmára kérlek benneteket (Róm 12, 1). Pál apostol kéri ezt, sőt rajta keresztül maga Isten, mert azt akarja, hogy inkább szeressük őt, mint féljünk tőle. Kér bennünket az Isten, mert nem is annyira Urunk akar lenni, hanem inkább Atyánk. Irgalmasságában kér az Isten, nehogy szigorával kelljen büntetnie.
     Hallgasd csak meg, mit kér tőlünk az Úr: Nézzétek és lássátok meg bennem a ti testeteket, tagjaitokat, szíveteket, csontotokat és véreteket. És ha féltek attól, ami bennem Isten, akkor miért nem szeretitek bennem legalább azt, ami a tiétek? Ha elmenekültök az Úrtól, miért nem siettek vissza a szülőhöz?
     Talán megzavar benneteket annak a szenvedésnek a nagysága, amit ti okoztatok nekem? Ne féljetek! Ez a kereszt az én számomra nem fullánk, ez a halál fullánkja lett. Ezek a szegek nem a fájdalmat verték belém, hanem az irántatok érzett szeretetemet mélyítették el bennem. Ezek a sebeim nem fájdalmas jajgatást hoznak ki belőlem, hanem inkább titeket vezetnek el a szívemhez. Nem azért van kifeszítve a testem, hogy súlyosabb legyen a szenvedésem, hanem hogy titeket öleljelek keblemre. Vérem hullása nem veszteség számomra, hanem értetek adott előleg.
     Jöjjetek hát, térjetek vissza, és legalább ezzel ismerjétek el, hogy milyen jóságos Atya az, akiről azt látjátok, hogy a rosszért jót, az igaztalan bántalmakért szeretetet, és az ilyen súlyos sebekért ekkora nagy szeretetet nyújt nektek cserébe.
     De hallgassuk tovább, mit is kér az Apostol. Ezt mondja: Kérlek benneteket: Adjátok testeteket. Amikor az Apostol ezt kéri tőlünk, akkor minden embert egyben papi tevékenységre is hív: Adjátok testeteket élő áldozatul (Róm 12, 1).
     Eddig még soha nem hallott dolog a keresztény papi szolgálat, hiszen az ember egy személyben pap is meg áldozat is. Már nem a külső világban keresi az ember, hogy mit áldozzon fel Istennek, hanem már magával és magában viszi, hogy feláldozza azt önmagáért az Istennek. Mindig ugyanaz az áldozat, és ugyanő a pap is. Ha az áldozatot levágják, és mégis él, akkor a pap, aki áldozatot mutat be, leölést nem ismer.
     Csodás áldozat, amelynél testet test nélkül és vért vérontás nélkül áldoznák fel, amint az Apostol is mondja: Isten irgalmára kérlek benneteket, adjátok testeteket élő áldozatul (Róm 12, 1).
     Testvéreim, az ilyen áldozat Krisztus áldozatának abból a formájából következik, ahogy ő a testét a világ életéért élő áldozatként adta oda. Krisztus az ő testét valóban élő áldozattá tette, hiszen megölték, és mégis él. Ebben az áldozatban tehát a halál van elítélve, és az áldozat marad életben. Az áldozat él, és a halál bűnhődik. Ebből a halálból vértanúk születnek, a leölésben élnek, a mennyben ragyognak azok, akikről azt gondolták, hogy a földön kihunytak.
     Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket, mondja az Apostol: Adjátok testeteket élő és szent áldozatul (Róm 12, 1). Erről jövendölt a próféta: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, de embertestet alkottál nekem (vö. Zsolt 39, 7).
     Ember, légy tehát az Isten áldozata és papja, és el ne veszítsd, amit neked adott és meghagyott az isteni tekintély. Öltsd magadra a szentség stóláját, övezd magad a tisztaság övével. Fejed fátyolán Krisztus ragyogjon, homlokodat az Ő keresztje díszítse. Vésd szívedbe az isteni szent tanítást, és jó illatú áldozatként gyújtsd lángra mindig az imádságod tüzet, fogd erősen a Lélek kardját; tedd oltárrá a szívedet; és a testedet így ajánld fel bizalommal áldozatul az Istennek.
     Isten nem halált kíván tőled, hanem hitet; nem vért követel, hanem elhatározást; nem a leölés, hanem az akarat engeszteli őt.

Húsvét negyedik hete kedd

Húsvét negyedik hete kedd

ApCsel 11,19-26; Jn 10,22-30

„Az én juhaim hallgatnak szavamra; én ismerem őket, ők pedig követnek engem”

Jézus a jó Pásztor. Vannak már juhai, tehát igaz szívű hívei a zsidó nép köréből. Ezeket említi Jézus a jeruzsálemi templomban, amikor a templomszentelést ünneplik. Ezek közül a Jézus-hívők közül valószínűleg senki vagy nagyon kevesen lehettek jelen a templomszentelés ünnepén, hiszen azt a tél közepén tartották. Arra emlékeztek a hívő zsidók, hogy Makkabeus Júdás és szabadságharcosai az ősz végén befejezték a harcot a pogány görögök ellen, akik véres üldözést kezdeményeztek a hívő, vallásukat komolyan tartó zsidók ellen. A Líziász elleni első győztes csata után (1Makk 4,26-35) üdvös gondolat jutott Júdás Makkabeus eszébe, hogy az üldözések során több ízben is jártak pogányok Isten templomában, jelenlétükkel, gonoszkodásaikkal megszentségtelenítették a felséges Isten szentélyét,rendbe kellene tenni és újraszentelni.Odaérve,„mikor látták,hogy a szentély pusztulófélben van, az oltárt tisztátalanná tették, a kapukat elégették, az udvarokon cserjés nőtt, akárcsak az erdőben és a hegyeken, a kamrákat pedig lerombolták, megszaggatták ruhájukat, sírtak nagy siránkozással, hamut hintettek a fejükre, arcra borultak a földön, megfújták a jelt adó harsonákat, és az égbe kiáltottak”(4,38-41) Aztán mindent kicseréltek, és közösen „úgy határoztak, hogy évről-évre a maga idejében, mégpedig kiszlev hó huszonötödik napjától kezdve nyolc napon át öröm és vigasság közepette megülik majd az oltárszentelés ünnepét”(59) Mint Júdás Makkabeus, Jézus is tettekkel akarta megörvendeztetni Atyját és a benne hívőket. Nem a zsidók templomát védte a rombolástól, azt előre megsiratta (Lk 19,41-44), hanem saját testének templomát mutatta meg most is, mint már annyiszor.„A zsidók körülvették őt, és azt mondták neki:„Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan! Jézus azt felelte nekik: Mondtam nektek, de nem hiszitek. Tanúskodnak rólam a tettek, amelyeket Atyám nevében művelek, de ti nem hisztek, mert nem vagytok az én juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak szavamra; én ismerem őket, ők pedig követnek engem, és én örök éltet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket a kezemből. Amit Atyám nekem adott, az mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk”(Jn 10,24-30) Erről többet akkor nem mertek kérdezni, pedig Jézus a Szentháromság csodálatos titkát említette nekik, ami a zsidó vallás tanítása után kinyitotta volna előttük is a mennyország kapuját.

2014.05.13. kedd

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.13. kedd

Urunk, Jézus Krisztus mennybemenetele előtt utolsó utasítását tizenegy apostolának így fogalmazta meg: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik” (Mk 16,15-16)

Dániel próféta a "hetek jövendölésében” ebből az általános isteni bejelentésből azért nem veszi ki Izraelt, mert az Ószövetség szent népe volt, s már hatszáz évvel a megváltás bekövetkezte előtt határozottan kimondja: „És a hatvankét hét után megölik a Krisztust; és nem lesz többé az ő népe, amelyik meg fogja tagadni őt. És a várost és a szentélyt meg fogja semmisíteni egy nép eljövendő vezérével; és a vége a teljes pusztulás után az elrendelt rom-mező”. (Biblia Vulgata 1951, Dániel 9,26) Ez az ostrom befejezése Titus római hadvezér által ment végbe Kr.u. 70-ben, majd a XX. század közepéig idegenek birtokolták Kánaánt, vagyis az Ígéret földjét. Attól fogva él ott Izrael országa, de csendes, boldog béke nélkül. Ezt Mikeás próféta hangoztatta jövendölésében Jeruzsálem első lerombolása előtt (Kr.e. 586): „Ő maga a béke lesz” (Mik 5,4a) Ez is nagyon fontos megállapítás, mert azon a földön az ősi nép újra megtelepedett a XX. században Krisztus hite nélkül. A próféta szerint pedig csak Jézus, a „Béke” adhat békét.Jézus a mennyei diadalútra készen, mögötte a pokol tornácáról kiszabadult ószövetségi üdvözültek hatalmas csapatával még egyszer búcsút int övéinek, kötelességükké téve az örök ÖRÖMHÍR hirdetését, lassan emelkedni kezd az ég felé. A diadalmenet legtöbb résztvevője most látja először és utoljára a Szentföldet, Ábrahám és Izrael örökségét. A bűnön és halálon győztes Megváltó az addig üdvözültek csillogó tekintetét a földfelszínére és a rajta élő nemzetek felé irányítja: minden nép megkapja a teljes földet Krisztus országaként.Külön örömömre szolgál, hogy amikor évekkel ezelőtt az Apostolok Cselekedetei című könyvet kezdtem magyarázni, nem gondoltam, hogy Isten Országát Honlapom egyre gyarapodó közösségnek is bemutathatom. Most már így folytathatom az Apostolok Cselekedetei könyv ismertetését gondviselő Atyánk kívánsága szerint. A következő, 11. fejezet alcím ugyanis arra utal, hogy Saul megtérését egy véres üldözési hullám követte, és a Palesztínából menekülők vitték az örömhírt távol eső tartományokba. Hirdették hősöknek és félénkeknek, zsidóknak, fél-zsidóknak és pogány származásúaknak. Az egyház megalakítása Antióchiában. „Akik az István miatt kitört üldözés elől szétszéledtek, eljutottak egészen Föníciáig, Ciprusig és Antióchiáig. Az evangéliumot azonban csak a zsidóknak hirdették. De akadt köztük ciprusi és cirenei férfi is, s ezek Antióchiába eljutva a görögökkel is szóba álltak: hirdették nekik az Úr Jézust. Velük volt az Úr segítsége: sokan hívők lettek és megtértek az Úrhoz. Ennek a híre a jeruzsálemi egyházba is eljutott, ezért elküldték Barnabást Antióchiába. Amikor megérkezett és látta az Isten kegyelmét, boldog volt, és mindenkit buzdított, hogy ragaszkodjék az Úrhoz szíve mélyéből. Mert derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. Nagyon sokan az Úrhoz tértek. Barnabás ezért elment Tarzuszba, hogy fölkeresse Sault. Amikor rátalált, magával vitte Antióchiába. Egy egész évig ott maradtak az egyházban, és rengeteg embert tanítottak. Először Antióchiában nevezték el a tanítványokat keresztényeknek“(ApCsel 11,19-26) „Kegyes szemmel nézz ránk édes Istenünk, Akik szívvel, ajkkal áldunk, tisztelünk. Kegyelmednek árját áraszd ránk S légy mindenkor édes jó Atyánk!!”
(Ho 227,1)