Évközi tizennegyedik hét vasárnap

Évközi tizennegyedik hét vasárnap

Tanítványi élet

Nyilvános működése idején Jézus mellett mindig ott találjuk a tanítványait. Többek esetében olvashatunk meghívásukról, gondoljunk csak Péterre és Andrásra, valamint a másik testvérpárra, Jakabra és Jánosra, de ugyanígy emlékezetes Máté meghívása is, akit a vámasztaltól szólított el Jézus. Ugyanakkor olyanok is az Úr tanítványi köréhez tartoztak, akiket útja során hívott meg és csatlakoztak hozzá. Valamennyi tanítvány olyan személy, aki Mesterének ismeri el Jézust, és azért tart vele útjai során, mert meg akarja ismerni őt, úgy szeretne élni, mint ő. Megragadja őket Jézus életpéldája és tanítása, ezért az ő követését választják. Mindenekelőtt az a tizenkét személy tartozik Jézus köréhez, akiket apostolokként ismerünk, továbbá ott van az a hetvenkettő tanítvány, akikről a mai nap evangéliumában olvasunk.
Nekik ad az Úr küldetést, s útnak indulásuk előtt tanácsokkal látja el őket. Nem magányosan indulnak, hanem kettesével, mert szolgálatuk tanúságtétel, tanúskodás Mesterük tanításáról és cselekedeteiről, s a kor korabeli felfogása szerint az számított igaz tanúskodásnak, amit nem egyetlen személy, hanem legalább ketten vagy hárman állítottak. Jézus jól tudja, hogy a küldöttek szolgálata nem lesz könnyű. Ahogyan több helyen ő is elutasítással és ellenségeskedéssel találkozott, ugyanúgy tanítványai is hasonlóra számíthatnak. Ezért szól figyelmeztetése: „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.” A figyelmeztetés mellett szavaiban érződik a felszólítás, hogy tanítványai, minden ellenséges fogadtatás ellenére is őrizzék meg a bárányok szelídségét, ne folyamodjanak erőszakhoz, indulatok nélkül folytassák munkájukat.
A figyelmeztetés után Jézus lényeges kérést intéz a küldöttekhez: „Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut.” Ezek valójában azok a legelemibb dolgok, amiket egy vándorútra induló magával szokott vinni, de az Úr szerint még ezekre sincs szüksége a küldötteknek. Elég, ha magukkal viszik szívükben a tanítást, az örömhírt, és elég, ha bíznak küldőjükben, bíznak abban, hogy az isteni gondviselésnek köszönhetően semmiben sem fognak hiányt szenvedni küldetésük teljesítése során. Az egész jelenet hátterében az húzódik meg, hogy a hetvenkét tanítvány részesedik Mesterének küldetésében, ők is ugyanazt teszik, amit Jézus tett, ugyanazt hirdetik, amit Mesterük. Jézustól kapják ehhez a megbízást, a hatalmat és erőt, s szolgálatukkal ugyanúgy Istennek, az Atyának szereznek dicsőséget, miként Jézus is.
A tanítványok küldésében már előre megjelenik az Egyház hivatása, feladata. Az Úr mennybemenetele után az apostolok indulnak el a tanúságtételre, mert erre kapnak megbízást az Úrtól és ehhez kapnak megerősítést a pünkösdkor őket eltöltő Szentlélektől. Ezt a küldetést folytatja minden korban az Egyház közössége, amely meg van győződve arról, hogy megbízatása személyesen Krisztusig vezethető vissza. Keresztény emberként és az Egyház tagjaiként olyan emberek vagyunk, akiket megérintett, s akiknek szívét megnyerte magának Krisztus szeretete. Ő ébreszti fel szívünkben a vágyat, hogy életünket az Úr szolgálatába állítsuk és hűséggel hirdessük az üdvösség örömhírét az embereknek. Ez a küldetés tesz minket tanítványokká és tanúságtevőkké.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az igehirdetés, a szentségek kiszolgáltatása, a tanúságtétel, a szeretetgyakorlás és a misszió minden formája a te nevedben történik. A te nevedben hirdetjük az evangéliumot és gyakoroljuk az irgalmas szeretet cselekedeteit. Te megfelelő segítséget adsz nekünk küldetésünk teljesítéséhez azáltal, hogy elküldöd számunkra a Szentlelket. A Lélek indít minket az igehirdetésre és a tanúságtételre, ő irányítja és vezeti az Egyházat a misszióban és a Szentlélek gondoskodik a missziós szolgálat eredményességéről. Adj jóindulatot mindazok szívébe, akikhez te küldesz minket!