Hívom a családokat 2019
áprilisában – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és
szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit,
aki a család és az élet mellett áll!
A jegyesek már túl voltak a harmadik
beszélgetésen, amikor az egyik menyasszony a beszélgetéseket vezető plébánoshoz
fordult: „Kedves atya, ugye tudja, hogy mi mind a ketten megkeresztelt
katolikusok vagyunk, én gyerekkorom óta templomba járó vagyok, voltam
elsőáldozó, meg is vagyok bérmálva, vőlegényem azonban még nem volt elsőáldozó
sem. A múltkori beszélgetésen atya nagyon határozottan buzdított mindnyájunkat,
hogy szentmise keretében legyen az esküvőnk. Vőlegényem ugyan hajlandó lenne
részt venni a szentmisén, de ha ő az egyik főszereplő, és nem járul
szentáldozáshoz, az furcsa, felemás dolog lenne. Nem zárkózik el attól sem,
hogy elsőáldozó is legyen, de az idő ehhez már nem elég, meg különben is, most
a házasságra készülünk, ne keverjük össze a két dolgot.”
Az Eucharisztia az egész keresztény élet
forrása és csúcspontja. Csodálatos, sokoldalú misztérium, a világosság, a hit,
Krisztus áldozatának és jelenlétének misztériuma. Addig, ameddig az anyagi
világ, a biológiai és fizikai valóság felől akarjuk megközelíteni, nem fogjuk
megérteni. Csak ha az ember ki tud tárulkozni az Eucharisztia természetfeletti
dimenziói előtt, akkor érintheti meg a szívét-lelkét. Aki az Oltáriszentségben
csak kenyeret és bort lát, az nem juthat el az Eucharisztia misztériumáig.
Ehhez szükségünk van értelmünk megvilágosodására és szívünk lángolására. (vö.
Lk 24,32) A kenyér és a bor jelek, de a jelek csak akkor „beszélnek”, ha az
értelem megvilágosult és a szív lángol. Az Eucharisztia a megvilágosító és
gazdag tartalmú üzenetet hordozó jelek e dinamizmusában bontakozik ki teljesen.
A misztérium a jelek által nyitja meg a hívők szemét. (vö. Mane nobiscum
Domine 14.)
Jézus azt mondta magáról, hogy Ő „a világ
világossága” (Jn 8,12). Míg isteni dicsősége fölragyogott a színeváltozásban és
a föltámadásban, az Eucharisztiában el van fátyolozva. Teljes elrejtőzésének
misztériumával Krisztus önmagát teszi a világosság misztériumává. Hitünk
segítségével az Oltáriszentségben felismerjük Őt – az Eucharisztia a hit
misztériuma. (vö. Mane nobiscum Domine 11, 12.)
A misztérium és a mese között sok hasonlóság
van, mind a kettő egy másik valóságba vezet át. Lényeges különbség azonban
közöttük az, hogy az egyik a végesre és földire, a másik az örökre és
földöntúlira irányul. Hogyan tudnátok ezekre a hasonlóságokra és különbségekre
rávilágítani?
Az Eucharisztia nagycsütörtökön este a közösen
elköltött húsvéti vacsorán született: „Vegyétek és egyétek ..., aztán fogta a
kelyhet ..., hálát adott és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: igyatok ebből
mindnyájan ....” (Mt 26,26-27) Mindnyájan, együtt, közösségben. „Aki eszi az én
testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem
küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is
általam él.” (Jn 6,56-57) E bensőséges és kölcsönös egymásban „maradás”
bizonyos módon lehetővé teszi, hogy elővételezzük a mennyországot a földön.
Jézus az Eucharisztia által kapcsolatban akar maradni mindnyájunkkal, és azt
várja tőlünk, hogy ez a kapcsolat közösségünket is összetartsa.
Semmiképpen nem szabad azonban megfeledkezni
arról, hogy az eucharisztikus lakomának mélységes és elsődleges értelme az
áldozat. Az Eucharisztiában Krisztus újra megjeleníti számunkra a Golgotán
egyszer s mindenkiért bemutatott áldozatot. Jóllehet az eucharisztikus lakomán
a föltámadott Krisztus van jelen, magán hordozza szenvedésének jeleit, melynek
„emlékezete” minden szentmise. Miközben megjeleníti a múltat, az Eucharisztia a
történelem vége felé irányítja tekintetünket: „Aki eszi az én testemet, és
issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó
napon”. (Jn 6,54) Ez az „eszkatológikus” dimenzió tölti el reménnyel a
keresztény életet. (vö. Mane nobiscum Domine 15,19-20.)
A gyakori szentáldozás jó és üdvös. Meg tudod-e
óvni magadat a rutinszerű szentáldozástól? Milyen segítséget tudsz ebben adni
családtagjaidnak?
Az eucharisztikus színek alatt Jézus
valóságosan jelen van, azaz az Eucharisztia a valóságos jelenlét misztériuma,
és ez teszi hitünket leginkább próbára. Ez a jelenlét ad a többi dimenziónak –
a világosság, a hit, a közösségi lakoma, a húsvét emlékezete, az eszkatológikus
jövő dimenziójának – a puszta szimbolikát felülmúló jelentést. Ez teszi
érthetővé Jézus kijelentését: „És íme, én veletek vagyok minden nap a világ
végéig!” (Mt 28,20) Ezért is fontos, hogy minden szentmise ünneplése közben
ébren tartsuk Krisztus valóságos jelenlétének tudatát. (vö. Mane nobiscum
Domine 16-18.)
Milyen csodálatos ajándék egy ifjú házaspárnak
az, ha szentmise keretében, Jézus Krisztus valóságos jelenlétében mondhatják ki
egymásnak az életre szóló IGEN-t! A szentáldozás révén pedig mindketten
Jézussal egyesülnek, és így – ketten, hármasban – megízlelhetik a földöntúli
boldogságot! Ezért szorgalmazza az Egyház, hogy az esküvőt lehetőleg szentmise
keretében tartsák.
Hogyan tudsz érvelni társaságban, munkahelyen,
baráti, vagy rokoni körben, ha egyesek azt hangoztatják, hogy az Eucharisztia
csak szimbólum, vagy bálvány, a „modern ember” számára elfogadhatatlan?
A plébános atya rövid gondolkodás után azt
mondta: „Igen, nagyon jó, ha szentmise keretében tarthatjuk az esküvőt. A
mostani csoportból már többen is jelezték, hogy szívesen vennének részt közösen
is szentmisés esküvőn. Igaz azonban, hogy ha vőlegényed most kezdené az
elsőáldozási felkészülést, az bizony egy kicsit „gyorstalpaló” lenne, ez pedig
nem jó dolog. Az elsőáldozásra egy felnőttnek még alaposabban kell
felkészülnie, mint egy gyereknek. A házasságkötés elhalasztását sem ajánlanám,
sok zavart okozna ez még a rokonságban is. Mondjátok: meg tudjátok-e ígérni,
hogy az esküvő után a vőlegény elkezd egy komoly felkészülést – akár a
menyasszonnyal együtt, neki sem árt az Eucharisztiával kapcsolatos ismeretek
elmélyítése –, megtörténik az elsőáldozás, és jövőre, az első házassági
évfordulót egy nászmisével megünnepeljük? Én vállalom, akár már most bejegyzem
a nagy könyvbe. De persze addig is rendesen eljártok misére, te, kedves
menyasszony, annak rendje-módja szerint járulj gyakran szentáldozáshoz, és
imádkozzatok együtt sokat! Megkérlek, ha olyan házasulandó fiatalokkal
találkoztok, akik hasonló cipőben járnak, figyelmeztessétek őket, hogy idejében
tegyenek meg mindent azért, hogy esküvőjüket szentmise keretében tarthassák.”
„Kedves Atya – szólalt meg a menyasszony –, ez nagyon izgalmas és nehéz kérdés,
de én vállalom!” A vőlegény bólogatott. „Várjunk csak – vette át ismét a szót a
plébános –, én azt kértem, hogy ígérjetek meg valamit. Hangos, egyértelmű
választ kérek, megígéritek?” „Ígérem” – mondta a menyasszony, és bíztatóan
nézett a tétova vőlegényre. Az hosszan nézett a menyasszonyára, majd a
plébánosra. „Én is ígérem” – szólalt meg végre.
Bíró László tábori püspök,az MKPK Családbizottságának elnöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése