Úrangyala: Hirdessük Krisztust, az örök élet kenyerét a szeretet konkrét tettei által is
A kenyér- és halszaporítás evangéliumi szakasza arra szólít
bennünket, hogy legyünk „készségesek és tevékenyek”, ne pedig „közömbösek és
nyugodtak” a világ kiáltásaival szemben. Ne fegyverkezésre pazaroljuk el az
erőforrásokat, hanem a fejlődést segítsük általuk elő. Ebből mérhetjük le
hitünk minőségét.
Ezen a
vasárnapon Ferenc pápa, utalva a rekkenő hőségre, ami napok óta tart
Rómában, a következő szavakkal üdvözölte a híveket, akik a szokásos déli
Úrangyala imádságra gyűltek össze a Szent Péter téren:
“Bátrak
vagytok, hogy (eljöttetek) a térre az erős napsütés ellenére! Minden
elismerésem!”
A János
evangéliumából vett szakasz (vö. Jn 6,1-15) a kenyér- és halszaporítás
történetét beszéli el. Jézus, látván a nagy tömeget, amely a Tiberiás tó
partjainál követte őt, Fülöp apostolhoz fordul és megkérdezi: „Honnan veszünk
kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Az a kevés pénz, amellyel Jézus és az
apostolok rendelkeznek, ugyanis nem elegendő ahhoz, hogy csillapítsák a sokaság
éhségét. Ekkor András apostol Jézushoz vezet egy fiút, aki felkínálja mindenét,
amije van: öt kenyeret és két halat. Mi ez azonban ennyi embernek? – jegyzi meg
az apostol.
Ügyes ez
a fiú, bátor – mondta elmélkedésében Ferenc pápa. „Ő is látta a tömeget és
látta öt kenyerét is. Ez a gyerek elgondolkoztat minket. A fiatalok ilyenek,
bátrak. Segítenünk kell nekik ennek a bátorságnak az előmozdításában” – mondta
a Szentatya, majd így folytatta: „Jézus mégis megparancsolja
tanítványainak, hogy ültessék le az embereket, majd kezébe veszi a kenyereket
és halakat, hálát ad az Atyának és kiosztja az élelmet. Mindenkinek jut belőle
bőségesen. Mindenki annyit evett, amennyit csak akart”.
Jézus példáját követve hallgassuk meg az emberek kéréseit
Ezzel az
evangéliumi szakasszal a liturgia arra indít bennünket, hogy ne fordítsuk el
tekintetünket arról a Jézusról, akiről az elmúlt vasárnap ezt olvastuk Márk
evangéliumában: „ látván a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve” (Mk
6,34). A fiú, akinek öt kenyere volt, szintén megértette ezt az együttérzést és
így gondolkozott: „Szegények, nekem itt van ez az étel...” Az együttérzés
vezette rá, hogy felajánlja, amije volt. Ma János ismét azt a Jézust mutatja
be, aki figyelemmel van a személyek elsődleges szükségleteire. Az epizód egy
konkrét tényből fakad: az emberek éhesek és Jézus tanítványai bevonásával
elégíti ki éhségüket. Ez a konkrét tény. Jézus nem korlátozódott arra, hogy
csak élelmet adjon a tömegeknek, - felkínálta Szavát is, vigaszát, üdvösségét,
végül életét – de ezt is megtette: gondoskodott élelemről a test számára. És
mi, Jézus tanítványai nem hunyhatunk szemet a valóság előtt. Csak akkor
beszélhetünk felsőbbrendű értékekről, ha meghallgatjuk az emberek legegyszerűbb
kéréseit és ha melléjük állunk konkrét léthelyzeteikben.
Jézus általunk válik vigasztaló jelenlétté a világban
Isten
szeretete a kenyérre, szabadságra, igazságosságra, békére és főleg isteni
kegyelmére éhező emberek iránt soha nem fogyatkozik meg. Jézus ma továbbra is
csillapítja éhségünket, élő és vigasztaló jelenlétté válik és ezt általunk
teszi. Az evangélium arra hív bennünket, hogy legyünk készségesek és
tevékenyek, mint az a fiú, akinek öt kenyere van és ezt mondja: “Én ezt adom,
és majd a többit rád bízom...”
Ne maradjunk közömbös szemlélői a világ éhségkiáltásainak
A világ
minden részén élő testvéreink éhségkiáltásával szemben – beleértve az éhség
minden formáját - nem maradhatunk közömbös és nyugodt szemlélők.
Krisztus, az örök élet kenyerének hirdetése azt kívánja, hogy nagylelkűen
kötelezzük el magunkat, legyünk szolidárisak a szegényekkel, a gyengékkel, a
legutolsókkal, a védtelenekkel. Ez a közelség és ez a karitatív tevékenység a
legjobb mércéje hitünk minőségének mind személyes, mind közösségi szinten –
fejtette ki Ferenc pápa.
Soha ne dobjuk ki a maradék ételt
Majd az
elbeszélés végén, amikor mindnyájan jól laktak, Jézus azt mondta
tanítványainak, hogy gyűjtsék össze a maradékokat, hogy semmi se vesszen kárba.
A pápa elismételte az evangélium szavait: „Szedjétek össze a maradékot, nehogy
kárba vesszen”. A Szentatya azokra az emberekre gondolt, akik éheznek, miközben
sokan kidobják a maradék ételt. Mindnyájan gondolkozzunk el – hangzott a pápa
felhívása: hová kerül az ebédkor, vacsorakor megmaradt étel? Mit csinálunk
otthon a maradék étellel? Kidobjuk? Nem. A pápa a következő tanácsot adta
azoknak, akiknél ez a szokás otthon: beszélj nagyszüleiddel, akik a háború
utáni években éltek és kérdezd meg őket, hogy mit csináltak a maradék étellel.
Soha ne dobjátok ki a maradék ételt. Vagy ismét felszolgáljátok, vagy adjátok
oda azoknak, akiknek szükségük van rá. Soha ne dobjátok ki a maradék ételt. Ez
tanács és egyben egy lelkiismeret vizsgálat: mit csinálunk otthon a maradék étellel?
A bátor fiú és a maradék étel felhasználása
Fohászkodjunk
Szűz Máriához, hogy a világon kerekedjenek felül azok a programok, amelyek a
fejlődést, az élelmezést, a szolidaritást szolgálják, szemben a gyűlölet, a
fegyverkezés és a háború programjaival. Az Úrangyala elimádkozása és az áldás
után a pápa a következőket kötötte a hívek lelkére:
„És ne
felejtsetek el két dolgot: egy kép, egy ikon és egy mondat, egy kérdés. Az ikon
a bátor ifjúé, aki odaadja azt a keveset, amije van, hogy csillapítsa egy sokaság
éhségét. Legyetek mindig bátrak. A mondat pedig egy kérdés, egy lelkiismeret
vizsgálat: mit csinálunk otthon a maradék étellel? Köszönöm!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése