Erdő Péter szentelte fel a jubileumát ünneplő kispesti Jézus Szíve-templomot
75 évvel ezelőtt áldotta meg Kovács Vince váci segédpüspök a kispesti Jézus Szíve-templomot. A jubileuma alkalmából Erdő Péter bíboros hálaadó szentmise keretében november 8-án felszentelte templomot.
2014
októberében hirdette meg 75 éves történelméért hálát adva a jubileumi évet a
kispesti Jézus Szíve-plébániatemplom. Ennek csúcspontjaként ünnepelte a hívő
közösség temploma felszentelését.
A
templomszentelő szentmise főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros volt.
Koncelebrált Forrai Tamás, a Magyar Jezsuita Rendtartomány elöljárója és több
paptestvér. A liturgián részt vett Pálos Frigyes atya, aki 75 évvel ezelőtt a
templom megáldásakor Kovács Vince váci segédpüspök és Merva Imre
prépostplébános mellett álhatott.
A
templomszentelésen megjelent György István, Budapest Főváros kormánymegbízottja
és a kispesti önkormányzat képviselői.
A
plébániai közösség nevében Kópházi József, a Jézus Szíve Plébánia világi elnöke
köszöntőjében a közösség örömét fejezte ki, hogy a templom a városrész éltető
és alkotóeleme ma is. Hálát adni a múltért és áldást kérni a jövőre, ezért
gyűltünk össze – fogalmazott.
A
templomszentelés szertartása a vízszenteléssel kezdődött, majd a falak és a
hívő közösség meghintése következett.
Erdő
Péter szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük.
Krisztusban
Kedves Testvéreim!
A mai
evangéliumban Jézus szavait hallottuk a szegény asszony két fillérjéről. A jó
célra végzett adakozás az Ószövetség világában is értékes, elismerésre méltó
cselekedetnek számított, sőt a bűnbánat cselekedetei között is szerepelt, az
imádsággal és a böjttel együtt. A most felolvasott történetben azonban mégsem
ezen van a hangsúly. Jézus ugyanis arról beszél, hogy ez az özvegyasszony egész
megélhetését a templomnak, vagyis végső soron Istennek ajánlotta fel. Itt tehát
az Isten akarata szerinti életnek egy általános példáját és igazságát
szemlélhetjük. Maga Jézus arra a kérdésre, hogy melyik a legfőbb parancs a
törvényben, a választ Mózes V. könyvéből vett idézettel kezdi: „Szeresd Uradat,
Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden
erődből”. Ez a teljesség a tökéletes élet lényege. És ez a teljes odaadás Isten
akaratának nem csupán a legigényesebb emberek kiváltsága, hanem parancs,
mégpedig a legfőbb parancs. Ennek egy szemléletes, mindenki számára érthető
megjelenése a szegény asszony példája, aki egész megtakarított pénzét a
templomnak adja.
Ha
belegondolunk abba, hogy Isten végtelen bölcsességében megtervezte, megalkotta
és akaratával fenntartja a világmindenséget, amelynek működését a tudósok is
ámulattal és döbbenettel vizsgálják, és amelynek tanulmányozásában minden új és
szédületes eredmény arról győz meg minket, hogy mennyi minden van még, amit nem
tudunk – nos, akkor a reális önértékelésünknek is arra kell épülnie, hogy
teljes egészében Isten színe előtt zajlik az életünk, és hogy minden
pillanatunk az ő ajándéka. A valóságnak megfelelően éppen ezért csak úgy
élhetünk, tehát boldogok is csak úgy lehetünk, ha keressük a minket szerető
Isten személyes akaratát és mindenben azt követjük, hogy viszontszeressük őt.
Isten ezért nem foglalhatja el a második, a harmadik, a negyedik helyet
életünkben, hanem csakis az első, csakis a teljesség lehet. Ha fenntartás
nélkül keressük és követjük akaratát, átalakul, új energiát, erőt, örömet kap
az életünk. Erre tanít minket a mindenét odaadó szegény özvegyasszony példája.
A mai
szentmisében felszenteljük ezt a 75 évvel ezelőtt épített szép templomot.
Általában egy ideiglenes jelleggel kialakított templomot csak megáldani szokás.
Amikor a munkák végleg befejeződnek és elnyeri az épület végleges formáját,
akkor kerül sor az ünnepélyes felszentelésre. Itt, a kispesti Jézus Szíve
plébánián 75 évnek kellett eltelnie, amíg a megáldástól eljutottunk a
felszentelésig. Amikor a templomot megáldották, már kezdődött a II.
világháború. Így azután az ideiglenesség elhúzódott. A háború után feloszlatták
a rendeket, így a jezsuitákat is, akik addig a templomot ellátták. 1979-ig
kellett várni, hogy a templom köré önálló plébánia alakuljon. Az 1980-as évek
elején fejezték be a csonka tornyot Fülöp Béla atya irányításával, aki ennek a
közösségnek 17 éven át gondos lelkipásztora volt. 1989 után visszatértek a
jezsuiták, akik több mint tíz évig látták el a plébánián a szolgálatot. Közben,
1993-tól ez a plébánia is átkerült a Váci Egyházmegyéből az Esztergom-Budapesti
Főegyházmegyébe. A 2000-es évek során jelezték a jezsuita atyák, hogy már nem
tudják vállalni a plébánia ellátását, így azóta főegyházmegyénk teljesíti ezt a
feladatot, jelenleg Szabó János esperes plébános úr ennek a közösségnek a
lelkipásztora. Köszönjük sok fáradozását a templom megújulása érdekében.
Ugyancsak hálával emlékezünk a jezsuita atyák munkájára, akik Jézus Szíve
tiszteletének elkötelezett hirdetői és terjesztői. Erre emlékeztet ennek a
templomnak és plébániának a neve is. A megújult épületet Jézus Szívének
tiszteletére szenteljük.
Templomot
építeni, templomot megújítani nem földhöz ragadt vállalkozás. Egy közösség vagy
akár egy egész társadalom hitét fejezi ki. Jel a templom, amely az égbe mutat.
Jele annak, hogy a közösség áldozatot is tud hozni Isten tiszteletére és a
saját lelke javára. Mert minden templom arra figyelmeztet, hogy nem hiába
élünk, hogy földi munkánk és minden jó törekvésünk beleilleszkedik az isteni
szeretet tervébe. Ezért Istenben, az ő szeretetében lehet örök érték az is,
amit az ember alkotva cselekszik.
A
plébánia azonban nem csupán épület, hanem a területen lévő hívők közössége. A most
véget ért Püspöki Szinódus egyik nagy tanulsága volt, hogy családokból álló
közösségek működnek a plébániákon és a lelkiségi mozgalmakban. Ezek a
közösségek látják el az Egyház szolgálatának, missziós és karitatív
küldetésének igen jelentős részét. És tudomásom szerint most először fogalmazta
meg egy egyházi dokumentum, éppen a szinódus záró okmánya, hogy családokból
álló közösségeket kell alakítani minden plébánián, hogy képezni kell a
családokat, hogy közösségileg kísérhessék a többi családos embereket, hogy
találkozási lehetőséget teremtsenek idősnek és fiatalnak egyaránt. Még az
újraházasodott elváltak kényesnek mondott témájában is, amelyre nézve az
alapvető egyházi tanítás nem változott, azt hangsúlyozza a szinódus, hogy
szeretettel kell őket befogadni a helyi közösségekbe és keresni kell a
lehetőségét, hogy aktívan is bekapcsolódjanak azokba a tevékenységekbe,
amelyeket állapotuk lehetővé tesz. Ezzel mintegy önkéntelenül megint a
közösségi működésre került a hangsúly. A befogadáshoz működő közösségre van
szükség.
Adja
Isten, hogy minden erőnkkel és szeretetünkkel az ő akaratát keressük, az ő
ajándékozó jóságával forduljunk embertársaink felé! Legyen plébániánk olyan
otthon, ahol közellévők és távolállók egyaránt megérzik a legfontosabbat: Isten
közelségét és sugárzó erejét. Amen.
A
homília után a Mindenszentek litániája elimádkozásával folytatódott a liturgia.
Erdő Péter felszentelte az oltárt: megkente az oltárasztalt krizmával,
meggyújtotta a tömjént és az Isten dicsőítését kifejező lángot, végül pedig
feldíszítették az oltárt, majd a felajánlással folytatódott a szentmise.
A
liturgia végén Szabó János fogalmazta meg a közösség hálaadását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése