Hívom a családokat 2014 decemberében – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat, a házaspárokat, a jegyeseket és a szerelmeseket, a szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!
Képzeld, a kisebbik fiam otthagyta a családját – mondta barátnőjének egy nagymama –, és elköltözött egy ismerőséhez. A kezdetben jól indult házasságuk már néhány éve ingadozni kezdett, nem jöttek jól ki egymással, sokat veszekedtek, a családi légkör is megromlott. Pedig eleinte olyan szép család volt, a gyerekek is olyan aranyosak voltak. Most meg szétesett a család, azt hiszem, el is fognak válni. Attól félek, az unokáim ezt látva, nem is vágynak majd házasságra, családra.
A
statisztikák azt mutatják, hogy a házasságkötések száma csökken, a megkötött
házasságok közül pedig egyre több végződik néhány éven belül válással. Az
egyéb, a házasságnál eleve bomlékonyabb párkapcsolatok esetében a termékenység
is alacsonyabb, az így létrejött család még könnyebben esik szét. Ferenc pápa
így ír erről: „A család – mint minden közösség és társadalmi kapcsolat – mély
kulturális válságon megy keresztül. A család esetében a kapcsolatok
törékenysége különösen súlyos következményekkel jár, mert a társadalom alapvető
sejtjéről van szó; a család az a hely, ahol meg lehet tanulni a különbözőségben
való együttélést, a másokhoz tartozást, és ahol a szülők átadják a hitet
gyermekeiknek.” (EG 66).
Minden
szétesett család kiüt egy téglát a társadalom építményéből, minél több tégla
esik ki, annál közelebb kerülünk az épület összeomlásához.
Milyen
jeleit látjátok környezetetekben a társadalom szétesésének? Mit tehetünk ez
ellen; hol kezdjük a gyógyítást: az egyes embereknél, a családoknál, vagy a
társadalomnál?
Vannak,
akik úgy okoskodnak, hogy mivel a házasság a szerelemre épül, csak addig
tartható fenn, ameddig a szerelem tart. Szerintük ha elszállt a szerelem, akkor
jobb felbontani, mint örökös feszültségben élni; ez sem a házastársnak, sem a
gyerekeknek nem tesz jót. Nem hagyható azonban figyelmen kívül hogy a
házasságnak nem csak érzelmi síkja van, hanem van objektív oldala is. Az
érzelmeket tekintve egy megromlott házasságban élni valóban nem jó, de milyen
következményei vannak a házasság felbontásának, a család szétesésének másokra?
Hogyan hat objektíve ez a gyerekekre, a rokonságra, a nagyszülőkre? A polgári
törvények rögzítik a házasfelek jogait és kötelességeit, meghatározzák ezek
alakulását egy válás esetén. Tudni lehet, hogy milyen anyagi juttatások illetik
meg a volt házastársat, hogyan osztják fel az eddig közös javakat, de arra
senki sem gondol, hogy a sebeket be kellene gyógyítani. Pedig a házas feleknek
nem csak jogai és kötelességei vannak, hanem felelősségei is: felelősek
egymásért, gyermekeikért, közösen megszerzett javaikért, sőt, magáért a
hazásságukért is. Minthogy minden házasság a társadalom fejlődését is szolgálni
hivatott, minden felbomlott család bomlasztja a társadalmat is, tehát felmerül
a társadalommal szembeni felelősség kérdése is.
„Egyetlen
egy ember sem „birtoka” a másiknak, mint ahogyan a dolgok birtokai. A gyermekek
sem „tulajdonai” a szülőknek, a házastársak sem „birtokai” egymásnak. Ám sokkal
mélyebben „egymáséi” mint pl. egy fadarab, vagy egy telek, vagy bármi, amit
tulajdonnak neveznek. A gyermekek a szülőkhöz „tartoznak”, de mégis Isten
szabad teremtményei, mindegyiküknek saját hivatása van, saját újdonságával és
páratlanságával Isten előtt. Nem birtokként tartoznak egymáshoz, hanem
felelősségben. Éppen azáltal tartoznak egymáshoz, hogy elfogadják a másik
szabadságát és szeretetben, kölcsönös megismerésben hordozzák egymást –
azáltal, hogy ebben az egymással való létben örökre szabadok és ugyanakkor
egyek,” írja XVI. Benedek pápa A názáreti Jézus c. könyvében (8. fejezet, 2.
pont, 236. old.)
Miért
fontos minden családtag személyi méltóságának tiszteletben tartása? Hogyan
kerülhető el a házastárs, a gyermek tárgyként, dologként való kezelése?
A
férfi és a nő életre szóló szövetséget köt, amikor összeházasodnak. Különböznek
egymástól, de a Teremtő akaratából kiegészítik egymást, és a kiegészülés révén
teljesedik ki életük. Kölcsönösen egymást keresik, és egymásra találásuk a
boldogság ígéretét hordozza. „Az egymás kiegészítése a házasság és a család
alapja, a családban tanulhatjuk meg egymás ajándék voltát értékelni, és ott
sajátíthatjuk el az együttélés művészetét. Legtöbbünk a családban kezd ráeszmélni
az értékekre és eszményekre, itt bontakoztatja ki az erényeit és a szeretetét.
Ugyanakkor tudjuk, hogy a családban sokszor adódnak feszültségek az egoizmus és
az önzetlenség, az észérvek és a szenvedélyek, a vágyak azonnali kielégítése
iránti igény és az objektív lehetőségek között. Fontos hogy ezek a feszültségek
a családon belül oldódjanak meg. A férfi és a nő ebben az összefüggésben is
kiegészítik egymást, különbözőségük akkor nem zavarja meg együttműködésüket, ha
a szerepük és a kapcsolatuk nem sablonos modellre épül. Az egymás
kiegészítésének számos területe van, mert minden férfi és minden nő személyesen
járul hozzá házassága kibontakoztatásához és a gyermekek neveléséhez. Saját
személyes vagyonát, a saját személyes karizmáját adja, és ezzel gazdagítja
házasságukat. Ez pedig nem csak jó, ez szép is.” (Ferenc pápa beszéde a Hittani
Kongregáció nemzetközi szimpóziumán Vatikánvárosban, 2014. nov.14.)
„Mi
tehát a házasság? Valódi hivatás, épp úgy, mint a papi vagy szerzetesi hivatás.
Két keresztény akkor határozza el, hogy összeházasodnak, amikor
szeretetkapcsolatuk alakulása során felismerik az Úr hívását, hogy két
emberből, egy férfiből és egy nőből egy testet, egy, közös életet hozzanak
létre. Ez az ajándék, ennek a hívásnak a félreismerhetetlen felismerése a
biztos kiindulópont: nincs mitől félnünk, együtt mindent megoldunk.” (Ferenc
pápa beszéde a fiatalokhoz Assisiben, 2013. okt. 4.)
Hogyan
látjátok, mennyiben segítették családotokban, rokoni, baráti körben a női, ill.
férfi alkat sajátosságai a családi élet kiteljesedését?
A
családból kilépett férjet és apát te nem pótolhatod, – mondta a barátnője a
nagymamának. –Mondd csak, most már kevésbé szereted a fiadat, a menyedet és az
unokáidat? Nagyon szeretem őket – válaszolta a nagymama –, nem tudom
megmondani, hogy jobban vagy kevésbé, de most látom, hogy mindnyájan
szenvednek. Szenved a fiam, mert tudja, noha magának sem vallja be, hogy
kudarcot vallott, nem tudott jó férj, jó apa lenni. Szenved a menyem, mert
nyomasztja a megromlott házassága. Szenvednek a gyerekek, mert esélyük sincs a
nyugodt, békés családi fészekre, ahol mindenki mindenkiért él. Egyébként én is
szenvedek, mert mindnyájukkal együtt érzek. Igyekszem az én szeretetemmel
pótolni azt, amit most elveszítettek. Nálunk megérezhetik, milyen a meleg,
szeretetteljes családi légkör. És most még többet fogok imádkozni értük.
az MKPK családreferens püspöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése