2014.11.21. Péntek

Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.11.21. Péntek 

Az előző napi elmélkedésünk nagy élménye volt, hogy a hét pecséttel lezárt nagy könyvtekercset felmutatták a mennyben élőknek, hogy nyissa fel valaki és olvassa el hangosan a benne rejlő Írást. Az egész mennyország döbbenten állt, mert senki sem mutatkozott érdemesnek arra, hogy az isteni titkokba belepillantson és közkinccsé tegye. János apostol három évig állt néma figyelemmel bámulva Mestere mellett, és a látott-hallott beszédeket és titkos tetteket, és evangéliumát a legnagyobb titokkal kezdhette utolsóként megírni, a három előd után az évszázad végén. Neki adatott meg, hogy bepillantson a mennyei titkok titkába: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben az Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. Az Ige volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be” (Jn 1,1-14) a testi születés a földi életre mindig egyformán történik, az újjászületés, ami a hívő számára a keresztség szentségében jön létre, az az isteni megszentelő kegyelem ajándéka. A születés az édesapa és az édesanya közreműködéséből valósul meg és az emberlelket teremtő Isten ajándékából, de Isten a születés után azonnal a saját gyermekévé is fogadja, mihelyt megkeresztelik. János azért sírt, mert nem tudta, hogy a rengeteg Írás az említetteken kívül még mit tartalmaz. „Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja. Ő majd kinyitja a könyvet, feltöri pecsétjeit” (Jel 5,5) Megtörténik a pecsétek feltörése. (Jel 6-9. fejezetét) „Ekkor láttam, hogy egy másik hatalmas angyal szállt le az égből. Felhő övezte, és szivárvány ívelt a feje fölött, arca ragyogott, mint a Nap, lába meg izzott, mint a tűzoszlop. Kezébe kibontott kis könyvtekercset tartott. Jobb lábával a tengerben állt, a ballal a földön. Nagy szóval kiáltott, ahogy az oroszlán ordít. Kiáltására hét mennydörgés válaszolt. Amikor hallottam a hét mennydörgést, írni akartam, de az égből szózat hallatszott: Jegyezd meg, amit a hét mennydörgés hirdetett, de ne írd le! És láttam, hogy az angyal, aki a tengerben és a földön állt, jobbját az égre emelte, megesküdött az örökkön-örökké élőre, aki teremtette az eget, és ami benne van, a tengert, és ami benne van: Nincs többé haladék! Azon a napon, amikor a hetedik angyal megfújja a harsonát, beteljesedik az Isten titka, amint ezt tudtul adta szolgáinak, a prófétáknak. Azután az égi hang újra szólt hozzám: Menj, vedd el a nyitott könyvet az angyal kezéből, aki a tengerben és a földön áll. Odamentem az angyalhoz, hogy adja át nekem a könyvecskét. Így szólt hozzám: Nesze, nyeld le! Keserű lesz tőle a gyomrod, de a szád olyan édes, mint a méz’. Kivettem az angyal kezéből a könyvecskét, és lenyeltem. A szám édes lett tőle, mint a méz, de amikor lenyeltem, a gyomrom keserű lett. Ekkor azt mondták nekem: Ismét jövendölnöd kell sok népről, nemzetről, nyelvről és királyról.” (Jel 10,1-11)