Hívom a családokat 2014 júliusában – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes és pap testvéreket és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!
Nagyon
örülök fiúnk szép bizonyítványának– mondta az édesapa feleségének az évzáró
után –, de tele vagyok a jövője miatti aggodalommal. Sok mindent megtanult,
elsajátított készségeket, és biztos még sokat fog tanulni, mert helyén van az
esze. De vajon elég-e ez a mai világban az érvényesüléshez? Azt látom, hogy ma
nálunk többnyire azok lesznek sikeresek, akik ügyesek, furfangosak, megtalálják
a „kiskapukat”, nem pedig azok, akik komolyan megalapozott tudással, becsületes
és szorgalmas munkával igyekeznek előrejutni. Mi mindig a becsületre,
tisztességre próbáltuk a gyerekeinket nevelni, meg is kaptam a magamét a
lányunktól, amikor gratulált főosztályvezetői kinevezésemhez mondván: jó, hogy
legalább ezt elérted. Kár, hogy még mindig a hatéves, elavult autónkkal járunk,
és egy lakótelepi panellakásban lakunk. Tudod – válaszolt felesége –, tény,
hogy nem élünk fényűzően, de gyerekeink nagyobb értéket kaptak azzal, hogy
szeretetben élünk, hogy feltétlenül bízunk egymásban, hogy a családban örömben
és bánatban, jóban-rosszban mindig számíthatunk egymásra.
Közhelyszámba
megy a megállapítás: válságban élünk. Szent II. János Pál pápa sokszor
hangsúlyozta, hogy nem a társadalom, a család van válságban, hanem az ember,
aki úgy akar élni, mintha Isten nem létezne. Ferenc pápa többször megismétli az
európai ember válságának valódi okát: beszélhetünk-e globalizációról, ha a
testvériség legalapvetőbb forrását, az Atyaságot tagadjuk? Ha eltűnik az
Atyaság, a transzcendens Atyaság az emberek világából – magyarul az Isten –,
akkor torzul a személy és a szabadság fogalma, a szabadság egoizmusba,
individualizmusba, önzésbe fordul át, s elveszik a szolidaritás. Az emberi
személy a test, a lélek és a szellem egysége. Azok, akik az embert csak
biológiai lénynek tekintik, szellemét és értelmét is materiális tényezők
hatásának tekintik, megfosztják méltóságától, létének értelmétől. Az emberi
személy méltóságának alapja az istenképiség, azaz, hogy Isten a saját képére és
hasonlatosságára teremtette. Ehhez a méltósághoz pedig alapvetően hozzátartozik
az ember transzcendenciája és hivatása.
Soroljatok
fel néhányat korunk válságjelenségei közül! Mi ezekben a közös? Milyen
veszélyekkel jár, ha nem ismerjük fel gyökerüket?
Az
ember hivatását Istentől kapja teremtésekor, amikor Isten a semmiből a létbe
hívja őt, hogy célját elérve az Ő örök boldogságának részese legyen. Isten
minden embert meghív a szentségre, a többi ember és a világ szolgálatára, ez az
emberi lét értelme. Az ember hivatásának Jézus Krisztus követésével, az Ő új
parancsának (Jn 13,34) teljesítésével felehet meg. Aki „test szerint” él, az az
evangéliumban csak súlyos terhek, nehéz szabályok halmazát, szabadsága
megkötését látja. Aki „lélek szerint jár” annak az evangélium öröm forrása, mert
megadja a szükséges útmutatást a szabadon választott és megélt szeretet
gyakorlásához. ” Azt mondom tehát: Lélek szerint járjatok, és ne teljesítsétek
a test kívánságait!” (Gal 5,16)
Amíg
azonban az ember hivatását keresi, és meg akarja találni a teljesítéséhez
vezető utat, számtalan és sokféle kihívás éri. Ferenc pápa Evangelii
Gaudium c apostoli buzdításában felsorol néhány nagy kihívást: a
kirekesztő gazdaságot, amely sokakat nyomorba taszít, a pénz bálványozását,
azaz a pénzt legfőbb értéknek tekintő gondolkodásmódot, azt a politikát, amely
nem az ember javát, hanem a pénzt szolgálja, a társadalmi egyenlőtlenséget és
az erőszakot, a különböző kultúrák közötti rossz kapcsolatokat, a nagyvárosok
elidegenedését. Gondoljuk csak meg, milyen csábításoknak van kitéve egy mai
fiatal, amikor szabad idejét akarja jól eltölteni; mennyi mindent kell
megfontolnia pályaválasztáskor; milyen nehéz eldöntenie, hogy a rövid távon
kecsegtető vagy a hosszú távon értékesebb, de küzdelmesebb úton induljon-e el.
Szemesnek áll a világ – mondják, de hol vannak a „szemesség” erkölcsi korlátai?
Igaz-e, hogy nagyszüleink erkölcsi felfogása elavult, ha ehhez ragaszkodunk,
nem juthatunk semmire? Tény, hogy nagyot változtak a házasság és a
családalapítás körülményei, de az átlagember nehezen láthatja át, hogy mi
nyújtja a nagyobb biztonságot, mi a boldog családi élet biztosítéka: a régi,
vagy az új felfogás?
Hogyan
tudtok segíteni gyerekeiteknek emberi hivatásuk felismerésében? Milyen szerepe
van a hivatás kibontakozásában a családi háttérnek és az iskolának?
A
nevelés talán legnehezebb feladata, hogy rávezesse a fiatalokat az igaz, a jó,
a szép és a szent tiszteletére, hogy megtanítsa őket ezek mellett dönteni, a
hamisat, a rosszat, a csúfot és az ordenárét elutasítani. Az Egyház társadalmi
tanításának kompendiumában ezt olvassuk: „A világi hívőnek úgy kell
cselekednie, ahogyan azt a bölcsesség diktálja a számára: ez a megkülönböztetés
erénye, amely képessé teszi arra, hogy a valódi jót minden helyzetben
felismerje, és alkalmas eszközöket válasszon, hogy azt végbevigye. (…)
Végeredményben a bölcsesség olyan erény, amely érett gondolkodást és
felelősségtudatot kíván, amely által a helyzet tárgyilagos ismeretéből
kiindulva és a jót tenni akarva képesek vagyunk meghozni döntéseinket.” (ETTK
547–548)
Ennek
a bölcsességnek az Evangélium a forrása. „Jézus tanítványának lenni állandó
készséget jelent arra, hogy elvigyük másokhoz Jézus szeretetét, és ez spontán
módon bárhol megtörténhet, utcákon, tereken, munka közben, egy úton.” (EG 127)
Az evangélium közlésének a család a legmegfelelőbb helye. Ha a családban a
gyerekek megérzik azt az örömet, amely az evangéliumból árad, olyan erőforrást
kapnak szüleiktől, amely képessé teszi őket a bölcs döntésekre és az ebből
következő helyes cselekvésre. „Nem kell azt gondolnunk, hogy az evangéliumi
üzenetet mindig előre meghatározott formulákkal vagy olyan pontos szavakkal
kell átadni, amelyek abszolút változtathatatlan tartalmat fejeznek ki. Ez az
üzenet oly változatos formában adódik át, amelyeket lehetetlen volna leírni
vagy egy listába foglalni, s amelyeknek a maga megszámlálhatatlan gesztusával
és jelével Isten népe kollektív alanya.” (EG 129)
Hogyan
tudjátok az evangélium szellemiségét munkahelyeteken, lakókörnyezetetekben, a
mindennapi élet forgatagában (pl. a közlekedésben) megélni, terjeszteni? Hogyan
érhetitek el, hogy az emberek elfogadjanak, együttműködjenek veletek akkor is,
ha nem mindenben értenek veletek egyet?
Sokszor gondolok arra – folytatta az édesapa –, hogy azt olvassuk az
evangéliumban „Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik
önmagáért. Elég a napnak a maga baja.” (Mt 6,34) Most épp a fiúnk holnapjáért
aggódom, azon, hogy hogyan tud majd boldogulni a mai csak a pénzszerzésre, a
másik ember kihasználására és legyőzésére törekvő társadalomban, ahelyett, hogy
annak örülnék, hogy rá tudtuk vezetni: nem a tanárt, az iskolát kell legyőznie,
hanem saját magát. Abban bízom, hogy ezen az úton fog tovább haladni, mert a
társadalmi igazságosság és a társadalmi szeretet csak az önmagukat legyőzni
képes, jóakaratú emberek együttműködése által valósulhat meg.Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése