2013. szeptember 3., kedd

328. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.09.03. kedd

Megosztás – a testvérek között

Isten a világ javait nem osztotta szét egyenlően. Azt akarta, hogy a szeretet, amelyre világát tervezte és létesítette, az legyen a kiegyenlítő erő: akinek több van valamiből, adjon annak, akinek kevesebb jutott. Jézus a példabeszédeiben is megpendíti ezt a gondolatot: a távolba utazó gazdag ember szétosztja vagyonát szolgái között, hogy forgassák tőkéjét. Adott többet és kevesebbet. A lényeg, hogy akinek van, az megtanulja az isteni stílust, tanuljon meg adni. Jézus az Atyától ajándékba kapja a végtelen isteni természetet. Amikor az embereken segíteni kell a megváltással, lemond arról, hogy istenségét zsákmányként szorongassa, egyszerű emberként is belép a történelembe Atyja akarata szerint. Engedelmesen mindent odaad, hogy a megváltás teljes és tökéletes legyen. Ezért Isten felmagasztalja minden lény fölé emberként is. (Fil 2,5-11) Ennek az önfeláldozásnak a csúcsa: életét is odaadja barátaiért (Jn 15,13; Fil 2,8) Példát adott nekünk! A gazdag ember is lemondhat bizonyos földi javakról, hogy másokon segítsen, de odaadhatja egész önmagát is mások szolgálatára Batthyány-Strattman László, vagy gyermekét áldozhatja a köz javára,de a csúcs mindig az önfeláldozás marad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése