NAGYPÉNTEK:
Stációs templom: a jeruzsálemi Szent Kereszt templom
Stációs templom: a jeruzsálemi Szent Kereszt templom
1. Tárgya: A Nagypéntek Isten örök rendelésében a legnagyobb és legtermékenyebb misztériumot, azt a szent halált ünnepli, amelyet Jézus Krisztus, az Istenember érettünk, emberekért, a kereszt szégyenfáján kimondhatatlan kínok között szenvedett. Ez a földön eltöltött 33 éves áldozatos életének befejezése. Ez engedelmességének végső célja az összes bűnök elengedéséért való kiengesztelésül. A kínnak és sötétségnek kimondhatatlan szakadéka ez, amelyből azonban egy szentséggel, kegyelemmel teli világ keletkezett, egy új paradicsom és ez még mindig tökéletesedik.
2.
Neve és jellege: A liturgiában a
Nagypénteket Feria VI. in Parasceve-nek, azaz az Előkészülődés pénteki napjának
nevezik. A zsidóknál ugyanis ez a nap volt az, amelyen mindent előkészítettek,
ami az ő pászka-ünnepükhöz szükséges volt. Másik neve: missa
praesanctificatorum, az előre megszentelt adományok miséje. Ma ugyanis nincs
felajánlás, mert ma nem kenyeret és bort, hanem az Üdvözítő maga-magát áldozza
fel. A misében csak a tegnap előre átváltoztatott ostyával megáldozik a pap.
Innen a magyar «csonka-mise» név is. Az Egyházban az apostolok idejétől kezdve
a legszigorúbb vezeklőnap volt ez a nap és komolyságát az év összes péntekjei
fölé szétterjeszti, mert Krisztus halálának emlékezetére az Egyház a pénteki
napokon a húsételek élvezetét megtiltja. Amint nem örülhet a menyasszony
vőlegényének halála napján, éppúgy az Egyház sem tud örömünnepet ülni azon a
napon, amelyen Krisztust, az ő vőlegényét kimondhatatlan kínok között meghalni
látja. Sőt annak a gondolatnak, hogy a mi bűneink okozták Krisztus halálát,
minden jámbor hívő szívében fel kell keltenie azt a komolyságot és azt a
gyászt, amely minden időktől fogva a Nagypéntek sajátossága volt. Ez a csendes
magábavonulásnak napja, amelyen a keresztény nép szívesen szenteli magát az
imádságnak és jámbor olvasásnak, de a templomi liturgikus cselekményekben is
nagy buzgalommal vesz részt. A megfosztott oltár, a nyitott tabernákulum, a
fekete miseruhák, minden összhangban van a golgothai nagy titokra irányuló
komoly gondolattal.
3.
Története: A mai nagypénteki
istentisztelet főrészében Jeruzsálemből származik. A IV. században az egész
csütörtöki éjszakát az olajfák hegyén töltötték, imádság és zsoltárok
mondásával; 7 órakor a Szentkereszt templomában az igazi kereszt-ereklyét
kitették csókolásra; délután 3 óra táján az ó- és újszövetség szentírásaiból
olvastak Jézus szenvedéseiről, és utána imádkoztak. Nyugaton, főként Rómában, a
rendes stációs istentiszteletet (zsoltárok, szent olvasmányok Jézus
szenvedéseiről) végezték és imádkoztak minden állásért, de mise nem volt. Ez a
régi (V. és VI. századbeli) istentisztelet alkotja ma is a nagypénteki
szertartás első részét. De hamarosan (már a VIII. században átvették keletről a
kereszt tiszteletét és az áldozási szertartást és így alakult ki végleges
formájában a mai nap liturgiája, mely felépítésében a rendes szentmiséhez
hasonlítható. Az első rész: a hittanulók ősi miséje teljesen megfelel a mai
szentmise imádságos és oktató részének; a második a kereszt imádása a
felajánlás és átváltoztatás helyett van; a harmadik rész az áldozási
szertartás.
4.
A hittanulók miséje megőrizte
számunkra a mai mise ősi kezdetleges alakját. Nincs még lépcsőimádság és
introitus, mert ezek később alakulnak. Viszont megvan még a két szentlecke és
megvannak főként az «orationes fidelium», a hivőkért, azok minden csoportjáért
és minden szükségletéért, valamint a többi emberekért mondott könyörgések. Ezek
közvetlenül a felajánlás előtt voltak és utánuk bocsátották el a hittanulókat.
Mikor ez a rész eltűnt, akkor a kánonba olvasztották be megemlékezésként.
5.
A kereszt leleplezése: A nagypénteki
liturgia középpontjában a keresztnek leleplezése és az előtte való hódolat áll,
az «Adoratio Crucis». Az igazi kereszt tiszteletének utánzása ez a szertartás,
amint ez Jeruzsálemben régtől fogva szokásban volt. Nagypénteken a nép a
kereszt szent fája előtt mélyen meghajolt, azt csókolta, homlokával és
szemeivel érintette, anélkül azonban, hogy azt kezeivel megfogta volna. A kórus
a szertartás alatt az ú. n. «Improperia»-kat énekli, a kereszt himnuszával:
Pange lingua (szerzője: Venantius Fortunatus, poítiersi püspök, meghalt 600
körül). Ezalatt a templomszolgák a mellékoltárokon lévő kereszteket is
leleplezték. Végül a keresztet a diakónus ismét az oltáron lévő helyére állítja
és a következő nap «Nona»-jáig, azaz a húsvéti ünnep kezdetéig térdhajtással
tiszteljük.
Ez a térdhajtás által történő tiszteletadás tulajdonképpen nem imádás, hanem tisztelés, amilyen az Úr ereklyéinek; pl. az igazi keresztből való kegytárgynak jár és alapját abban a kapcsolatban leli, amelyben a kereszt az Üdvözítővel szemben áll. Ezt a tiszteletet «Cultus latriae relalivus»-nak nevezik, ami kb. «átvitt értelemben való imádás»-t jelent. – «Krisztus tagjaival való érintkezés miatt» – mondja Aquinói Szent Tamás –, «és mert a kereszt az ö vérével volt itatva, azért imádkozunk a kereszthez úgy, mintha magához a Megfeszítetthez imádkoznánk». A mi kereszt-tiszteletünk értelme tehát az, hogy mialatt a keresztet tiszteljük, amely által megváltattunk, imádjuk azt, aki minket megváltott. A testünkkel a kereszt előtt borulunk le, lelkünkkel azonban az Úr előtt.
Az improperiák, azaz szemrehányások mélyen komoly panaszok a kiválasztott zsidó népnek Isten iránt való hálátlansága miatt. A liturgia ezeket a Megfeszített Üdvözítőnek szájába adja. Az első három vers az ú. n. trisagion-ba van beillesztve; ez egy kibővített latin és görög nyelvű sanctus, amely által a világ a megfeszített Üdvözítő előtt, legmélyebb megalázása pillanatában istenségéről tesz fényes tanúságot. Ez a leleplezés és az előtte való hódolat tulajdonképpen a szentmise kánonját és az átváltozást helyettesíti.
Ez a térdhajtás által történő tiszteletadás tulajdonképpen nem imádás, hanem tisztelés, amilyen az Úr ereklyéinek; pl. az igazi keresztből való kegytárgynak jár és alapját abban a kapcsolatban leli, amelyben a kereszt az Üdvözítővel szemben áll. Ezt a tiszteletet «Cultus latriae relalivus»-nak nevezik, ami kb. «átvitt értelemben való imádás»-t jelent. – «Krisztus tagjaival való érintkezés miatt» – mondja Aquinói Szent Tamás –, «és mert a kereszt az ö vérével volt itatva, azért imádkozunk a kereszthez úgy, mintha magához a Megfeszítetthez imádkoznánk». A mi kereszt-tiszteletünk értelme tehát az, hogy mialatt a keresztet tiszteljük, amely által megváltattunk, imádjuk azt, aki minket megváltott. A testünkkel a kereszt előtt borulunk le, lelkünkkel azonban az Úr előtt.
Az improperiák, azaz szemrehányások mélyen komoly panaszok a kiválasztott zsidó népnek Isten iránt való hálátlansága miatt. A liturgia ezeket a Megfeszített Üdvözítőnek szájába adja. Az első három vers az ú. n. trisagion-ba van beillesztve; ez egy kibővített latin és görög nyelvű sanctus, amely által a világ a megfeszített Üdvözítő előtt, legmélyebb megalázása pillanatában istenségéről tesz fényes tanúságot. Ez a leleplezés és az előtte való hódolat tulajdonképpen a szentmise kánonját és az átváltozást helyettesíti.
6.
A szentáldozási szertartás: Az
adoratio crucis után kezdődik az áldozás szertartása. Az oltárt egy
oltárterítővel, tulajdonképpen az áldozási terítővel letakarják, a gyertyákat
most meggyújtják. A papság körmenetbe áll fel, hogy a szent Ostyát ünnepélyes
módon a kápolnában lévő urnából a főoltárra vigyék. Most az Oltáriszentségnek
és az oltárnak szokásos tömjénezése és a papnak erre következő kézmosása után kezdődik
a megrövidített áldozási ünnep és pedig a szentmise áldozási rítusából való
imákka1. Ezzel a nagypénteki áldozati rítus befejeződik. (Tulajdonképpen az
ősegyház áldoztatási szertartásának maradványa ez. Így áldoztak keresztény
őseink, ha a szentmisén kívül járultak az Úr asztalához.)
7.
Egyéb szokások Ahol nyilvános karének
van, ismét vespera következik, mint előző napon. Azonban a nap komolyságának
megfelelően az Egyház délután mindenütt istentiszteletet tart, a szomorú
szenvedés tiszteletére, továbbá prédikációkat és keresztúti ájtatosságokat.
Nálunk az Oltáriszentség az ú. n. szentsíron imádásra ki van téve. Az Egyház a
szentsírok látogatását és az Oltáriszentség előtt való imádkozást ezen a napon
és Nagycsütörtökön sok részleges búcsúval és teljes búcsúval is jutalmazta.
Estefelé tartják a nagyszombati zsolozsmákat, amelyek különösen az Üdvözítő
síri nyugalmát dicsőítik.
Nincs
festő, aki a világ Megváltójának kereszthalálát oly tökéletes művészettel tudná
szemléltetni, nincs költő, aki az Úr halálát oly szívhez szólóan tudná
ábrázolni, mint az Egyház a liturgiában. Szó és ének, jelkép és valóság
egyformán odahelyez minket a Kálváriára és lelkünket ellenállhatatlan erővel
vonzza a Megfeszített felé. Nagypéntek liturgiája tele van megragadó szépséggel.
Az egészen az őskeresztény gondolat vonul végig: a kereszt trónján uralkodik a
mi királyunk. Ezt állítja elénk három emelkedő fokban. Az első rész szóval: a
jövendölő próféta, a szenvedést elmondó evangélista és a királyhoz imádkozó
Egyház szavával. A második rész cselekedettel: a kereszt felmagasztalásával és
tiszteletével. A harmadik rész a szentséggel, mikor a szentség misztériumában
valósággal nekünk adja a levágott és mégis megdicsőített Bárányt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése