Évközi hetedik hét hétfője

Évközi hetedik hét hétfője

Damiáni Szent Péter egyháztanító püspök emléknapja

Munkás Szent József emlékezete

Gondot viselek juhaimra, mondja az Úr,

És pásztort támasztok közöttük, hogy legeltesse őket:

Én, az Úr leszek Istenük.

Könyörögjünk!

Mindenható Istenünk, add, hogy Damiáni Szent Péter püspök és egyháztanító szavát és példáját követve mindennél többre tartsuk Krisztust, mindig készen álljunk Egyházad szolgálatára, és egykor eljussunk mennyei fényességed boldogító örömébe. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Et attulerunt eum.”

(Márk 9, 19a.)

„Ó, hitetlen nemzedék!” Kiállt föl a mi Urunk, Jézus Krisztus, visszaérkezve a színeváltozás hegyéről három kiválasztott apostolával. S, lám távollétében a többi apostol továbbra is képtelen egyedül úrrá lenni a gondokon, problémákon. A régi időkben, az egyszerű emberek gyakran tulajdonították a különböző betegségeket szellemeknek, a gonosz lélek, ártó, megszálló hatásainak, természetesen még olyan esetekben is, amelyekben már a mai orvostudomány természetes okokat talál a betegségek magyarázatára. Jézus Krisztus minden további okfejtés nélkül beszélhetett felfogásuk szerint. Ezekben az esetekben alapvetően olyan nagy eltérés még sincsen. A betegségek, amelyeket megkapunk és, amelyek olykor le döntenek bennünket a lábunkról lehetnek az áteredő bűnnek is a következményei, és így a gonosz lélek uralmának egyik megjelenési formája is. Gyakran előfordult már, hogy egy közösségben egy fajta vírus majdnem mindenki megkapott, és mégis voltak néhányan, akik még sem. Egy egyszerű influenzajárvány esetében sem beszélhetünk arról, hogy mindenki megbetegszik, vannak mindig kivételek. Ahhoz sem fér kétség azonban, hogy egyes esetekben nincs kizárva az ördögi megszállás, vagy éppen az ördögi fortély, amely képes elindítani útján egy-egy vírust. Sőt erre már az ördögi ember is képes nem csak gyógyászati céllal, hanem előfordult már, hogy katonai, hadászati céllal is. A mai márki evangéliumi szakasz alaposan leírja a gyermek betegségének formáját és tüneteit. Elsőre úgy tűnik, hogy a közismert epilepsziás rohama lehetett a fiúnak, de aztán a ráolvasott imádságok, Jézus Krisztus jelenléte már azt is megmutatja, hogy ezeket rohamokat ebben az esetben az ördögi praktika is okozhatta, hiszen a gyógyítás végén, ha nehezen is de távozott a gyermekből a megszállottság. Krisztusban szeretett Testvéreim! A mai evangéliumi történetből az is kiderül, hogy a hit mennyire fontos a csodához. A tanítványok mindent elkövetnek a Mester távollétében arra, hogy úrrá legyenek a betegségen, és mégis képtelenek meggyógyítani a gyermeket és ennek Jézus Krisztus szerint azaz oka, hogy hitetlenek, hogy egyszerűen nem elég erős a hitűk. Korábban már kaptak Jézus Krisztustól megbízást és képességet, hogy ördögöket űzzenek ki és sikereik is voltak e területen. Most azonban mégsem tudnak eredményt elérni hitetlenségük miatt. Minden bizonnyal azért roppant össze a hitük, mert nem sikerült azonnal a gyógyításuk. A felelősségre vonás tehát a tanítványoknak szól elsősorban, de higgyük el, hogy ugyanígy az egész nemzedéknek, amely nem hisz eléggé. Sőt nem csak annak a nemzedéknek, hanem a ma élő embereknek is, akiknek a hitük talán még parányibb, mint az akkor élt embereknek. Ma mindent tudománnyal és okossággal próbálunk megmagyarázni, és mivel vannak az embernek sikerei ebben, képes azt hinni, hogy mindennek van emberi ész által felismerhető magyarázata.
Ennek ellentétét képviseli a beteg fiú apja, aki kifejezi hitét, hogy Jézus Krisztus meg tudja gyógyítani a fiát. Úgy tűnik a történetből, hogy e hitvallás szükséges volt a csodához, s e nélkül nem lett volna újra egészséges a fiú. Ha mi, Jézus tanítványai teljes bizalommal és hittel fordulunk kéréseinkkel Istenhez, akkor számíthatunk arra, hogy megtapasztaljuk Isten jóságos közbeavatkozását. Felhívja a tanítványok, így a mi figyelmünket is arra, hogy a sötétség erőin gyakran csak imádsággal és böjttel lehetünk képesek. Ez a nagyböjti idő előtt nagyon fontos útmutatás a számunkra. A ma ünnepelt szentünk erre tökéletes példa és megerősítés számunkra. Damjáni Péter sokgyermekes család utolsó gyermekeként született Ravennában. Szülei szegény napszámosok voltak, állandóan a nyomor ellen küzdöttek, s korán meg is haltak. Így a legutolsónak született, legkisebb gyermek túlélési esélye is igen csekélyek voltak, de Isten úgy akarta, hogy éljen és hitét az emberek elé tárja. A rendkívüli tehetségű Péter iskolai tanulmányait egyik bátyja segítette. Kevesen váltak ezzel a vitatkozás olyan mesterévé, mint ő. Nem messze attól a vidéktől, ahol ifjúságát töltötte, volt Fonte Avellana remetesége, ahol elevenen élt egy rendkívüli szent szelleme és emléke: Szent Romuáldé, aki a 10. században számos kolostorban fölszította a régi tüzet, kolostorokat és remeteségeket alapított, s lankadatlanul tanította, hogy nemcsak a kifogástalan erkölcsű élet, hanem az életszentség is lehetséges cél az ember számára. Abban az időben rövid időközönként követték egymást a pápák: amikor megválasztották őket, rendszerint már igen agg korban jártak. Az erős tekintély hiánya kedvezett mindenféle visszásságnak. Damjáni Péter, mint az Egyház embere reagált ezekre: a nagyokhoz fordult, intette, szükség esetén korholta őket. A papság elé tárta, milyen súlyos vétek a simónia, vagyis az egyházi hivatalok adása-vétele és a szentségek pénzért történő kiszolgáltatása; teljes szigorúsággal emlékeztetett a papi nőtlenség követelményeire. a magány keresése és az Egyház nagy problémáiban való tevékeny részvétel között. Remeteségében éppen annyit írt remeték és szerzetesek számára, mint pápáknak, püspököknek, papoknak és laikusoknak. Számos levelet, értekezést, prédikációt és költeményt hagyott ránk, amelyek kiérdemelték számára az egyháztanító címet. Az egységes alapgondolat, amely végigvonul minden megnyilatkozásán, az a meggyőződés: minél többet fáradozik egy keresztény önmaga megszentelődésén, annál inkább hozzájárul Krisztus egész Testének, azaz az Egyháznak épüléséhez. Az egyes keresztényeket úgy szemlélte, mint az egész egy tagját, mely részesül az egész életében, s tevékenysége és imája jelentős az egész számára. Minden hívő -- amint megfogalmazta: ,,az Egyház kicsinyben'' -- képes arra, hogy magában megvalósítsa a Krisztus és az Egyház között fennálló kapcsolat teljességét, a szeretetnek azt a misztikus egységét, amely kibontakozik az egész életében Krisztust követő emberben. A remeteélet ennek a misztériumnak megnyilvánulása, eszköz ennek eléréséhez. Már itt a földön lehetővé teszi, hogy megvalósuljon a mennyei Jeruzsálem élete. Élete tehát példa lehet számunkra, hogy amikor majd mi is találkozunk Jézus Krisztussal, amikor eléje állunk, ne így kiáltson fel: „Ó, hitetlen nemzedék!”

Imádkozzunk:

A szent áldozatban megújulva alázatos szívvel kérünk, Istenünk, hogy Damiáni Szent Péter püspök példájára valljuk, amit ő hitt, és váltsuk tettekre, amit tanított. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!