Elküldte tehát az Úr Nátánt Dávidhoz. (2Sámuel 12, 1a.)

Elküldte tehát az Úr Nátánt Dávidhoz.

(2Sámuel 12, 1a.)

Isten uralma elsősorban és mindig az erkölcsi rend fenntartását célozza. Mózes óta a zsidó nép meggyőződéséhez tartozott az a tudat, hogy igazi uralkodója Isten. A szövetségben neki ígértek engedelmességet, ő pedig védelmet nyújtott nekik. Sokáig nem is volt más vezetőjük, addig, amíg ő ki nem könyörögték maguknak a földi királyt. Isten intette őket azonban arra, hogy a királynak is tartania kell magát a törvényhez. Isten megtartotta ígéretét, ahogy mindig megtartja. A kiválasztott nép, a zsidók azonban úton-útfélen megszegték az ígéretüket. Ezért aztán az Úr szintén közvetítőt jelöl ki magának, a próféták személyében, mint Isten küldöttei ők is felelősségre vonhatták az embereket, sőt még az uralkodókat is, ha megszegték a törvényt. Nátán próféta Dávidot inti bűnbánatra.

Mai reggelünkön ismét jól észrevehető összefüggés található ünnepelt szentünk Britannia Szent Bathildis között. Dávidot az Úr a semmiből emelte ki Saul királlyal szemben és védelmezte egész élete során. Dávid király, mint a legtöbb emberi uralkodó amint biztonságban érezte magát, legyőzte ellenfeleit, szinte rögtön megfeledkezik arról, hogy honnan érkezett, az Isten honnan emelte ki, és miért. Britanniai Szent Bathildist az Úr szintén a semmiből emelte ki és helyezte a meroving uralkodóház élére. Rabszolga és nő létére abban az időben egy fiatal és nagy királyság élére került. Ő azonban sohasem felejtette el egy pillanatra sem, hogy kinek az erejéből került a trónra. A zsidók Dávid királyt ma is nagy uralkodójuknak tartják bűneivel együtt, mi pedig hajlamosak vagyunk megfeledkezni olyan szentünkről, mint Britanniai Szent Bathildis, aki szinte bűntelenül, tökéletesen élte le alig ötvenévnyi életét. Csakhogy Szent Bathildis élete nem ért véget földi életével és ennek a Mennyei Atyánk az utókornak is látható jelét adta. Nemcsak hogy fénylétrát szőtt számára a Mennyei királynénk, a Boldogságos Szűz Mária, hanem még a sírban heverő földi testét is megőrizte az elmúlástól.

Dávid királyt a bűnbánat megmentette a haláltól és talán a teljes elfeledéstől is, de csak azért, mert az időkön átívelő Isteni terv része volt családja, hiszen Dávid házából született Megváltó Jézus Krisztusunk. E tervnek része volt Szent Bathildis is, hiszen az ő utódaiból is királyok hosszú nemzedéke került ki.

Mind az ószövetségi, mind az újszövetségi ember, elbizakodott ember. Amikor bajban van, Istenhez fohászkodik és a 74. zsoltár szavaival szólítja meg Mindenható Atyját:

Emlékezz, Urunk, szövetségedre és a rád hagyatkozó szegényeket ne hagyd magukra mindörökre. Kelj fel, Urunk, ítélj ügyedben, és ne feledd a téged keresők szavát.

Amikor pedig úgy véli, hogy jól megy a sora, hálaadás helyett rögtön megfeledkezik Mindenható Atyjáról és elbizakodottságában bűnt bűnre halmozz. Ekkor érkezik az ószövetségben a próféta Nátán, az újszövetségben pedig az olyan szentek, mint Bathildis királynő, akinek élete alig ismert a modern ember számára. Legendáját nem fényezik naponta, de nekünk keresztény katolikus híveknek igen is emlékezetünkben kell tartanunk őt. Talán ha a ma bennünket kormányzó politikusok is ismernék Szent Bathildis életét és példájából tanulva félreállnának, amikor kell, akkor a mai világ sokkal jobb és igazságosabb lenne.

Van okunk a bűnbánatra! Életükben szinte minden nap megjelenhetne a próféta Nátán. Több dolga lenne, mint a világ legelfoglaltabb emberének. Most ezen a reggelen valljunk mi is bűnbánatot a misztikus, latin nyelvű középkori himnuszköltészet egyik legnagyobb alakjával, Jacopone da Todival.

Jacopone da Todiról azért néhány dolgot érdemes tudnunk. Bolognában jogot hallgatott, haza térte után feleségül vette szerelmét, Vannát, Coldimezzo grófnőt, s sikeres jogászi működésbe kezdett. Egy évi házasság után felesége meghalt egy színházi nézőtéri szerencsétlenségben. Todi bánatában remetének állt, majd Assisi Szent Ferencet követve ferences rendi szerzetes lett. A felesége elvesztése feletti fájdalom és az aszkézis olyan lelkiállapotba juttatta, amit ő maga „santa pazzia” (szent őrület) gyanánt emlegetett. Költővé is ez az érzés tette, s költeményeit, amelyek közül több is tájszólásban íródott saját maga recitálta Umbria utcáin és piacain. Tíz éven át bolondnak tettette magát, mivel az apostol szerint „Isten a bolondokat választá a bölcseket megszégyeníteni”, úgyhogy később írásainak felmutatásával kellett igazolnia épelméjűségét. Dühös hangú szatírákat írt a ferences eszménytől elrugaszkodott V. Celesztin pápa, később VIII. Bonifác pápa ellen. Belekeveredett egy összeesküvésbe is, Bonifác börtönbe vetette, s egy földalatti üregben raboskodott 1297-től egészen a pápa haláláig, 1303-ig. 1306-ban halt meg. Ide illő vallomása így hangzik:

BŰNBÁNAT

Istenem, ölj meg inkább,
hogysem könnyed fakasszam;
hasadjon meg e rosszban
megrögzött szív, esengek.

Uram, ugyan hiába
voltál Te hozzám kedves:
gonoszság, ím a hála,
amellyel megkövezlek!
Méltó, hogy végét vessed
lázadó életemnek.

Jobb, hogyha engem ölsz meg,
mintsem Te légy a bántott:
javulnom, lám, nem ízlett,
sőt inkább rosszra vágyok;
ítéld el, Uram, mármost,
ki számkivetve senyved.

Ítéletem azon kezdd,
hogy egészségem vesszen:
testem erejét vond meg,
kényére ne tehessen;
mert valameddig frissen
járt-kelt, csak bűne erjedt.

Tégy minden szívet zorddá,
hogy engemet ne szánjon:
kedvem nekem se volt rá,
hogy a beteget szánjam;
rabold el vidámságom:
útban ne énekeljek.
Aki él, fogjon össze
s bosszúját töltse rajtam,
ki hogy törvényed kötne
úton-félen sokalltam;
megtorlásul tiporjon
rajtam mindenki egyet.

Nem könnyít meg a könny sem,
melyet Éretted sírok;
Tőled megfosztva, könnyben
enyhülni úgyse bírok. -
Szívem, miképpen bírod,
mely széjjelzúz, e terhet?

Avagy miképpen bírod
így cserbenhagyni társad,
akit szerelme kínoz,
míg tégedet a bánat!
Most bűne miatt bágyad,
s nem bízik, csak tebenned.

Ámen!