A pápa az olasz katolikus sajtó egyesületéhez: Bátran mondják a közösséget építő igazat

Hétfőn délben fogadta Ferenc pápa az olasz Katolikus Sajtó Egyesületének 170 tagját az Apostoli Palota Kelemen-termében az intézmény fennállása 60. évfordulója alkalmából, akik összejövetelük során közösségi hivatásukat értelmezték újra: miként tudják küldetésüket az evangélium és az egyház tanítóhivatala szellemében folytatni. A pápa hozzájuk intézett beszédében arra buzdította őket, hogy legyenek az újságírás lelkiismeretének a hangja és szolgálják a társadalmi összetartozást.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Az újságíró minden áron és bátran mondjon igazat

Az újságíró mindenekelőtt képes különbséget tenni a jó és a rossz, az emberi és az embertelen között, amikor ma éppen összekeverik ezeket. Felépítik a tények emlékezetét és a társadalmi összetartozáson dolgoznak. Minden áron az igazat mondják, bátran, tisztelettel, sohasem arrogánsan – ajánlotta a pápa a katolikus újságíróknak.

Legyen szabad és felelősségérzettel teli  

Fontos a szabadság megőrzése a hallgatósággal és az olvasótáborral szemben, mindig az evangéliumi igen-igen, nem-nem szellemében. A kommunikációnak szüksége van valós szavakra, megannyi üres szó közepette. Éppen ebben áll a felelősségük: szavaik mondják el a világot, mintázzák meg azt, elbeszéléseik a szabadság és ne a szolgaság tereit teremtsék meg, a felelősségét és ne a hatalomtól való függőségét.

Építő szavakat használjanak

Itt rögtönözve megjegyezte a pápa, hogy ha egy újságíró ezen az úton akar haladni, akkor a mögötte álló főszerkesztő azt mondja neki: „Nem, ezt nem lehet publikálni”, vagy pedig az igazság belekerül a pénzügyi érdekek lombikjába és végül azt teszik közzé, ami nem igaz, nem szép és nem jó. Elődeik közül azonban sokan megtanulták, hogy a béke, az igazság és a szolidaritás szavának akár egyszeri, tanúságtétellel hitelesített használata képes igazabb és szolidárisabb társadalmat építeni. Sajnos ennek az ellenkezője is igaz. Ti ellenben járuljatok hozzá, hogy leleplezzétek a hamis és romboló szavakat! – ajánlotta a pápa.

Az újságíró feladata a hiteles források azonosítása, az összefüggésbe helyezés

A közösségi háló, az internet korában az újságíró feladata a hiteles források azonosítása, az összefüggésbe helyezés, a helyes magyarázat és az értékrend szerinti mérlegelés. Példaként megemlítette a pápa azt a rossz válogatást, mely a hírek szintén elfelejtkezik az utcán meghalt emberekről, de azonnal beszámol a legkisebb tőzsdei mozgásokról. Ez azt jelenti, hogy valami így nem működik.

Mondjanak el olyan történeteket, melyek szociális, közösségi barátságot teremtenek

A pápa a továbbiakban arra bíztatta a katolikus sajtó képviselőit, hogy ne féljenek megfordítani a hírek rendjét, vagyis adjanak hangot annak, aminek nincs hangja. Mondjanak el olyan történeteket, melyek szociális, közösségi barátságot teremtenek. Mesék helyett azonban valós híreket mondjanak el. Azt ajánlotta a pápa, hogy olvassák az idők jeleit, köztük a Laudato si dokumentumát mely szerinte nem ökológiai enciklika, hanem társadalmi enciklika, mely előmozdítja az átfogó emberi fejlődés modelljét.       

Az újságírás világában is szükség van az elszáradt ágak lemetszésére

Végül a megtisztítás feladatáról szólt a pápa. Az újságírás világában is szükség van az elszáradt ágak lemetszésére, melyek elvesztették a kapcsolatot a gyökerekkel, hogy egyáltalán gyümölcsöt tudjanak teremni. Ma olyan történelmi és kulturális környezetben élnek, mely radikálisan különbözik attól, amelyben születtek. Időközben a közösségi működtetés karcsúbb és misszióra összpontosító modelljei fejlődtek ki. Félelem nélkül járják ezt az utat és belülről reformálják magukat, hogy mind jobban tanúságot tehessenek – zárta az olasz katolikus sajtó egyesületének tagjaihoz intézett beszédét Ferenc pápa. 

Útravaló – 2019. szeptember 24.

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Szeptemberben Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Szent Gellért a Szentföldre indult, ám egy vihar következtében Magyarország felé folytatta útját. Élete végén Budára tartott, hogy hivatali kötelességét teljesítse, amikor meggyilkolták. Legendája szerint az előző éjszaka látomásban részesült, a Szűzanya a szent színeket nyújtotta neki, amiből arra következtetett, vértanúság várja, ezért meggyónt, megáldozott, és így folytatta útját. Úgy halt meg, mint a protomártír, Szent István: Úr Jézus Krisztus, ne vedd nekik ezt bűnül, mert nem tudják, mit cselekszenek. Isten sokszor felülírja legszentebb elhatározásainkat is, és más útra vezet. Ha nem torpanunk meg ilyenkor, hanem erőt merítünk azokból az egyszerű eszközökből, amiket az Egyház kínál, a kegyelem bennünket fölülmúló gyümölcseit teremjük meg, a Lélek ereje által.

Évközi huszonötödik hét keddje

Évközi huszonötödik hét keddje

Szent Lukács nem jelöli meg Jézus anyja és a rokonok érkezésének okát, de Márk művében magyarázatot találunk rá. Ő megemlíti, hogy a Jézus körül terjedő nyugtalanító hírek miatt érkeznek, miszerint egyesek megszállottnak tartották (vö. Mk 3,21). A jelenetből kiderül, hogy Jézus körül olyan nagy a tömeg, hogy nem férnek a közelébe. Közvetítők viszik meg jövetelük hírét Jézusnak. Válaszában Jézus nem tagadja meg családját, tévedés volna így értelmezni szavait. Inkább arról van szó, hogy a természetes családja mellé felállít egy másik „családot”, mindazoknak a közösségét, akik hallgatják tanítását és ahhoz igazítják életüket. Jézusnak ebbe a nagy családjába minden ember beletartozhat, aki nyitott az üzenet befogadására és megvalósítására. Itt is visszatér az a gondolat, amivel korábban már többször találkoztunk: a krisztusi tanítás meghallgatását a hallottak megélése, megvalósítása követi. Aki nem jut el erre a magasabb szintre, az homokra építi életének házát.
A történet kapcsán érdemes elgondolkodnunk azon, hogy milyen kapcsolatban vagyunk az Úrral? Vágyakozunk-e naponta jelenlétére? Beengedjük-e életünkbe őt, aki az igazság tanítását hirdeti nekünk? Törekszünk-e úgy élni, ahogyan azt az Úr példája mutatja? Törekszem-e arra, hogy ne kényszerből vagy kedvetlenül tegyem meg parancsait, hanem örömmel és szeretettel?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! Segíts minket életünk során, hogy eljussunk az örökkévalóságba! 

Reklám, prozelitizmus, minősítő jelzők nélküli kommunikációt! – Ferenc pápa beszéde

„Egymás tagjai vagyunk” címmel tartja közgyűlését ezekben a napokban a Szentszék Kommunikációs Dikasztériumának vezetése. Ferenc pápa ebből az alkalomból fogadta hétfőn reggel kilenc órakor a dikasztérium 500 tagját. Előre megírt beszédét nem olvasta fel, hanem átnyújtotta Paolo Ruffini prefektusnak, a dikasztérium vezetőjének, aki 2018. július 5-én kapta tőle a megbízatását. Most arra kérte őt, hogy továbbítsa és ismertesse a munkatársainak a hivatalos szöveget, „mert ha felolvassa, akkor sokan elalszanak rajta”. Ferenc pápa végül szabadon rögtönzött beszédében a kommunikátor három fontos feladatát emelte ki. Először is saját maga vonódjon bele a kommunikációba, legyen része annak. Másodszor kerülje a prozelitizmust, ne csináljon reklámhíreket és legfőképp kerülje a minősítő jelzők használatát. Az utolsó és legfontosabb szempont a kommunikátor számára, hogy tudjon a mártírok, Krisztus tanúságtevői módjára kommunikálni, egészen a vére ontásáig.

A kommunikáció belülről jön és kifelé fordul

A kommunikáció egy magatartás, nem pedig irodai munka, ahol reklámot készítenek – kezdte beszédét a pápa. A kommunikáció az Isten iránti vágyat fejezi ki, vagyis közölni önmagát, amit a teológusok perikorézisnek neveznek és azt jelenti, hogy az ember először önmagán belül kommunikál, aztán másoknak. A kommunikálás Isten létéből vesz kezdetet és ugyanazt a magatartást akarja folytatni. Nem tud egyedül maradni, mert szüksége van a kommunikációra, hogy  közölje, ami az övé és amit a világban igaznak, igazságosnak, jónak és szépnek gondol.

A kommunikáció az egész embert igényli

A kommunikáció az egész embert igényli, mert lelkével, testével és elméjével kommunikál az ember, szívével és a kezével. Mindennel. Idézte a pápa „földjének” a mondását: az ember a „testével tűzbe veti magát”, semmitől sem kíméli magát. A legnagyobb kommunikáció a szeretet, amikor a szeretetben azt látja, hogy az a kommunikáció teljessége: szeretet az Isten és az ember felé.   

A kommunikátor hivatását a vértanúság dimenziója igazolja                                     

Hogyan kell kommunikálni? – tette fel kérdést a pápa. Az egyik dolog, amit nem szabad csinálni, a reklám. Ne csináljatok reklámot! – sürgette a pápa ismételten. Ne csináljatok úgy, mint ahogy azt teszik az emberi vállalkozások! Egy műszóval élve: Ne csináljatok prozelitizmust! A kommunikáció legyen keresztényi, ne prozelita. Ahogy XVI. Benedek mondta világosan: „Az egyház nem prozelitizmus, hanem vonzás révén gyarapodik”. Ez a vonzás a tanúságtétel. A mi kommunikációnknak tanúságtételnek kell lennie. Ha egy igazságot jóság és szépség nélkül akartok közvetíteni, hagyjátok abba, ne tegyétek! . Ha egy igazságot úgy akartok közvetíteni, hogy nem vonódtok bele abba, vagyis saját életetek tanúságtétele nélkül teszitek azt, akkor inkább ne csináljátok. A tanúságtétel aláírása ott van minden dolgunkban, amit teszünk. A kommunikátor hivatásának ez a vértanú dimenziója.

Az evilágiság kísértése, ne féljük, hogy kevesek vagyunk  

Szabadon fogalmazott beszéde második alapgondolataként Ferenc pápa a beletörődés és az evilágiasság veszélyeire mutatott rá, melyek oly sokszor belépnek a keresztény ember szívébe. Látjuk, hogy a világ egy pogány világ és ez nem újdonság. Kezdettől a világ mindig a pogányság jelképe. Jézus az utolsó vacsorán azt kéri az Atyától, hogy őrizze meg a tanítványokat, hogy ne essenek a világba, az evilágiasságba. Ennek a levegője nem újdonság a 21. században. Mindig volt veszély, mindig volt kísértés, mindig volt ellenség: az evilágiasság. Jézus pedig értük imádkozik, hogy az Atya mentse meg őket a világtól. Sokan pedig így gondolkodnak: Igen, egy kicsit be kell zárkóznunk, hogy egy kicsi, de hiteles egyház legyünk.

Kerüljük a lemondás, a panaszkodás és a belenyugvás rossz szellemét

Ferenc pápa kijelentette, hogy ő allergiás ettől a szótól: hiteles, autentikus. Ez a „kicsi, de hiteles” egy önmagunkba zárkózás, melyet megkísért a beletörődés. Kevesek vagyunk, de nem úgy kevesek, mint akik védekeznek, mert ők kevesek és az ellenség nagy. Kevesek vagyunk, mint a kovász, kicsik, mint a só: ez a keresztény hivatás. Ne szégyenkezz, hogy kevesen vagyunk és ne gondold, hogy az egyház jövője a választottak egyháza lesz. Ekkor úgy járnánk újból, mint egykor az esszénusok eretneksége. A lemondás, a panaszkodás és a belenyugvás rossz szelleme nem a Szentlélektől jön. Ne féljünk attól, hogy kevesen vagyunk. Igen kevesen vagyunk, de a misszió szándékával, hogy megmutassuk másoknak, hogy kik vagyunk. Ahogy Szent Ferenc küldte a testvéreket misszióba: „Hirdessétek az evangéliumot és ha szükséges, akkor szóval is”, vagyis a tanúságtétel áll az első helyen.

Nem a művészek, nem a prédikátorok és nem is az igaz és teljes hit őrzői éltetik az egyházat

Egy jelenlévő litván érsek láttán Ferenc pápa az általa kinevezett új kaunasi bíborosra utalt, aki sok év börtönbüntetést szenvedett. A vértanúk adnak életet az egyháznak, nem a művészek, nem a mi nagy prédikátoraink, és nem is az igaz és teljes hit őrzői. Nem, a mártírok. A vértanúk egyháza. A kommunikáció azt jelenti, hogy kommunikáljuk ezt a nagy gazdagságot, ami a miénk.    

Legyen a ti jelzők nélküli kommunikációtok komoly és szép! 

Beszéde harmadik részében Ferenc pápa a jelzők és határozók használatának a jelentőségére emlékeztette a szentszéki kommunikátorokat. A jelzők és határozók kultúrájába estünk és elfelejtettük a főnevek erejét. A kommunikátornak meg kell értetni a főnevek valóságát, melyek a személyek valóságát tükrözik. A valósággal kell kommunikálni, anélkül, hogy megédesítenénk jelzőkkel és határozókkal. Ez egy keresztény dolog. Miért kell azt mondani, hogy hiteles keresztény? Keresztény, ami azt jelenti, hogy Krisztusé vagyok. Ez erős, mint egy főnévvé lett melléknév. A jelzők kultúrájából a főnevek teológiája felé kell haladni. Ez legyen a ti jelzők nélküli kommunikációtok, komoly és szép! De ne a rokokó szépsége. A szépség magából a főnévből tűnjön ki, eper nélkül a tortán – fejezte be szabadon fogalmazott beszédét Ferenc pápa a Szentszék Kommunikációs Dikasztériumának 500 tagjához.

Útravaló – 2019. szeptember 23.

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Szeptemberben Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Az Úristen a vele egységben élő léleknek, akinek az ige magva a szívébe hull, és cselekedeteiben termést hoz, ad egy belső ismeretet, ami a Lélek gyümölcse, és különbözik e világ ismeretétől, miként a bölcsesség ajándéka sem azonos az ókori filozófusok bölcsesség fogalmával. Ez adatott meg gyóntatásai alkalmával a mai nap szentjének, Pio atyának, aki oly sokszor tudta kimondani, amit a hozzá járuló emberek nem mertek, akartak, tudtak bevallani maguknak vagy éppen Istennek. Kérjük ma Istentől azt a kegyelmet, hogy a vele való kapcsolatban és egységben eljussunk arra az őszinteségre, amelynek gyümölcseként tisztán kinyilvánulhatnak az Úr gondolatai szavainkban, cselekedeteinkben.

Évközi huszonötödik hét hétfője

Évközi huszonötödik hét hétfője

A mai evangéliumi részben Jézus egy rövid példát mond a lámpáról, amelyet olyan helyre tesznek, ahonnan az egész házat bevilágítja. Szent Márk írásában ennél a példánál a lámpa a lényeges, amely Krisztus tanítását jelképezi. Eszerint az Úr tanítása nem maradhat rejtve, hanem mindenkihez el kell juttatni annak világosságát, igazságát. A Lukács szerinti változatban viszont nem a lámpa, hanem az azt meggyújtó és központi helyre helyező személy áll a középpontban. Ezek szerint Krisztus az, aki elhozza az emberek számára a hit és az üdvösség világosságát jelentő tanítást.
Ő a próféta, aki megtérésre hívja az embereket. Ő a Mester, akinek életformáját megtanulják tanítványai. Ő a gyógyító, aki nem megy el a betegek mellett, hanem irgalmasságot tanúsít irántuk. Ő a törvények hiteles magyarázója, aki szavával és példájával tanítja az isteni parancsokat. Ő az Úr, akinek átadják életüket azok, akik követésére vállalkoznak. Ő a magvető, akinek szava jó magként hull mindazok szívébe, akik az örök életre vágyakoznak és elindulnak az üdvösség útján. Ő a tanító, aki újszerű módon mutatja be az Istennek tetsző életvitelt. És immár ő a fény hordozója, az emberek megvilágosítója, aki a bűn sötétségéből és a hitetlenség homályából az igaz élet és a hit világosságára vezeti az embereket.
Az evangélium fénye és Krisztus személye az én számomra is utat mutat az üdvösségre.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A veled való találkozás egykor megerősítette az apostolokat a szeretetben. Új hit és új remény ébredt bennük. Új erőre gyulladtak a te szeretetedtől, majd pedig pünkösdkor megkapták a Szentlélek ajándékát, hogy erős lélekkel végezzék az evangélium hirdetését és az emberhalászatot. Új élet kezdődik számomra is. Adj nekem erőt ahhoz, hogy végigfussam pályámat, és teljesítsem azt a feladatot, amelyet rám bízol, hogy tanúságot tegyek az evangélium igazságáról a reményvesztett embereknek. 

Útravaló – 2019. szeptember 22., évközi 25. vasárnap

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Szeptemberben Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Ma gyakran beszélnek arról, hogy elfogy a hívők közössége. Legtöbbször azt látni, tétlenül, olykor közönyösen szemléljük ezt a folyamatot, nemegyszer asszisztálunk is hozzá, amit tetéz, hogy a negatív élmények feszültsége sarokba szorít minket, és így már a létben maradásért sem küzdünk: önként adjuk át a hitélet világát a csendes enyészetnek. Ebben a közegben a mai példabeszéd iránymutatásként két dolgot állít elénk: az okosságot és a megbízhatóságot. A példabeszéd intézője okos ember. Az adóslevelek módosításával ugyanis nem a gazdáját megillető pénzösszeget írja át, hanem az uzsorakamat viszonyítási alapját változtatja meg. Így az eladó megkapja, ami jogosan az övé, a vevő pedig hálás, mert a jogtalanul követelt összeg csökken. Ura ezt, a megmaradásért vívott gyakorlatias okosságot dicséri benne. Erre épülJézus konklúziója is, amit ha saját korunkra értelmezünk, így szólhat: ne engedjetek a sarokba szorításnak, hanem forduljatok vele szembe! Minél inkább azt érzitek, hogy Isten nélkülivé válik a világ, ti nézzetek körül környezetetekben, és találjatok rá, hol és hogyan érinthetők meg az emberek. A hit háttérbe szorulása nekünk ugyanis éppen azt a felszólítást hordozza: a hamis mammon világában élőkhöz van hivatásunk, onnan kell barátokat szereznünk, egyszerűen azért, mert ma ott él az emberek legjelentősebb része, ez az Egyház és a tanítvány missziós területe. Ám nagyon fontos, hogy ismerjük őket, azaz arca legyen számunkra ezeknek az embereknek. 

Nemrég egy jegyesoktatáson két hitetlen – egyikük igen kemény kritikus –, és egy lombikprogramból született személy volt jelen. Ezt látva, ott volt bennem a feszültség, miként beszéljek egy ilyen közegben a család, a mesterséges megtermékenyítés egyházi értelmezéséről vagy éppen az imádságról. Arra jutottam, megpróbálom ezeket mindenféle feszültség és megalkuvás nélkül eléjük tárni, és úgy bemutatni, mint számukra is választható lehetőséget. A találkozásokon sok kritika hangzott el, de az utolsó alkalommal éppen ők jegyezték meg: arra számítottunk, hogy itt majd meg akarnak téríteni minket, ehelyett meghívást kaptunk az Egyház életrendszerébe. E tapasztalat alapján éreztem meg: a nem hívők és közénk emelkedő egyik legnagyobb fal, hogy ők arra számítanak, mi meg akarjuk téríteni őket, amitől menekülnek. Ezt a retorikát kellene átváltanunk a meghívás nyelvezetére, amiben – félelemből, népszerűségvágyból, kisebbségi érzetből – nem tagadjuk le, amit és Akit tovább kell adnunk, de arca lesz számunkra azoknak is, akiknek Krisztust át kell hagyományoznunk.

Jézus az e létért vívott küzdelemben való megbízhatóságról is beszél, ami ugyancsak különösen fontos a mai életben. Családok mondják el, milyen nehéz olyan vállalkozót találni, aki ha nem is szívvel-lélekkel, de legalább szakszerűen végzi feladatát, és nem hagyja ott őket egy befejezetlen épülettel. Valószínű, a megbízhatóság az élet más területein is hiányt szenved, ami megint a keresztényeknek nyit teret: nekünk kell ezt az űrt betöltenünk, olyan minőségű munkavégzéssel, amire támaszkodni lehet, ahol Isten is otthonra találhat, mert benne neki készítettek helyet. Volt az egyházközségünkben egy ápolónő, aki haldoklók mellett vállalt munkát, és áldozatossága miatt keresve keresték őt az emberek. Ő pedig a betegeitől mindig megkérdezte: örülnének-e, ha egy atya elhozná a szent kenetet? Munkája, megbízhatósága által nyert az Úrnak lelkeket.

Örökfogadalmunk miséjében, jól emlékszem, a mai evangélium hangzott el, és a tartományfőnök azt mondta nekünk: hűségünk növelője és próbája, hogy életünk során egyre nagyobb megbízhatóságot vár el tőlünk a Rend. Összecsengett ez szerzetesi életünk első évével, amikor az egyik novíciustársunk vagy túllocsolta, vagy kiszárította a növényeket. Magiszterünk, Balázs atya erre így szólt hozzá: figyelj oda azokra a növényekre, mert ebben a munkában tanulod meg, hogy kell jól gondozni a lelkeket!