283. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.07.20. szombat

Mennyire szép az élet!

„Ha tudnánk, mennyire szeret minket a mi Urunk, meghalnánk az örömtől” Ha fel tudnánk fogni, hogy Isten nem szenvedésre teremtett, hanem örömre, ha bele tudnánk helyezkedni ősszüleink bűn elkövetése előtti boldog állapotába, akkor nyilván igazat adnánk Vianney Szent Jánosnak. Így viszont el tudom képzelni, hogy kevés embertestvérnek ujjong fel a szíve, hiszen nagyon nehéz elképzelni a boldog állapotot annak valami csekély megtapasztalása nélkül. A modern kor embere sokszor azt sem tudja, hogy van Isten, hogy Isten végtelenül jó, végtelenül boldog önmagban, és teremtményeit is boldogságra teremtette. A mai ember olyan világban él, amelyikben nincs általános tapasztalat a boldogságról.„A teljes boldogság minden jónak egyszerre történő élvezete a nélkül, hogy félni kellene, hogy ebből valamikor is elveszíthet valamit”. Tudom, ez a mennyország állapota, de azért jó lenne valamit tapasztalni belőle. A szent plébános írja ezt a bevezető gondolatot, aki kevés talentumot kapott, akit félve engedtek pappá szentelődni, aki megfőzve fazék krumpliját eszegette egy hétig, aki viszont csodálatos lelki örömöket kapott Istentől. Amit vigasztalásunkra szánt, azt ő nyilván át is élte. Ő valóban tudta, mennyire szeret minket a mi Urunk. Mi vagyunk a hibásak, hogy tele van az életünk minden mással, ami nem Isten és így nem is tud igazi boldogságot adni, és ha igazi boldogságot emlegetnek a ma átlagemberének, fogalma sincs arról, miről beszélnek. Élénk kontrasztnak hat másik megállapítása:„Egyesülés Jézus Krisztussal, egyesülés a kereszttel: íme, az üdvösség” Ezt már közelebbről ismerjük, mert szenvedése szinte minden embernek akad. Figyelembe kell tehát vennünk, hogy ősszüleink elrontották Istennel való boldog kapcsolatunkat. Ezt Isten megtestesült egyszülött Fiának rettenetes szenvedéssel és kereszthalállal kellett helyrehoznia. Boldogító tudat, hogy ezért Atyjától végtelen dicsőséget kapott. Ha vele együtt szenvedünk, akkor vele együtt meg is dicsőülünk”(Róm 8,17) Mivel szenvedésünk bőven van, csatoljuk Jézuséhoz a boldogság reményében.

282. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.07.19. péntek

Megsokszorozni az időt

Minden ember Istentől kimért életidőt kapott. Ezt kell felhasználnia az igazság egyre tökéletesebb ismeretére és a jótettek végbevitelére. Mondhatnám így is: Isten szolgálatára. Arra, hogy percről-percre felismerjem, itt és most mit akar velem tetetni a mellém rendeltek javára mennyei Atyám. Édesanyák! Ha egyetlen gyermeketek van, elég? Előnyös? Több jut neki időtökből? Amikor engem édesanyám megszült hatodiknak, akkor csak rám kellett figyelnie. Az öt idősebbel akkor nem volt gondja. De megtanultam életéből, hogy nem szorítottam ki senkit a szeretetéből. Utánam unokák foglalták le áldott ölét. A húgának négy élő gyermekére is jutott figyelméből. Rokonok, ismerősök is sokszor kapták tőle is, édesapámtól is a nem kevés és kis értékű segítségeket. Fordítva nem igen találok felhozható példát. S mit tesz Isten? Nekem, a legkisebbnek jutott osztályrészül, hogy ne kis család méretében, hanem ezres közösségekben gondolkodjam. Igaz, nem ruháról, élelemről kellett gondoskodnom, ami igen komoly feladat, a szülőket rendszerint nagyon lefoglalja. Az én feladatom elsősorban a nagy lelki közösségek Istennel kapcsolatos, a lelki üdvösséget közvetlenül szolgáló lelkipásztori munkám. Az egyik állomáshelyemen 3300 hívő lelkipásztora voltam. Napi szentmise, vasárnap három-öt Szentmise. Én voltam az egyetlen hitoktató. Minden délben és délután egy-egy hittanóra. Évi hetven temetés, tizenöt-huszonöt esketés. Emellett plébánia-házat építettünk nagyrészt társadalmi munkában. „Plébános úr, ha maga nem dolgozik velünk, mi sem jövünk”,- mondta egy kedves segítőm. Irodai munka, számadások: egyedüli végeztem mindent. Isten áldásával sikerült.

281. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.07.18.csütörtök

Soha sincs minden elveszve

Péter rajongva szerette Jézust. Szívesen követte a meghívását. Amikor a csodálatos halfogással jutalmazta készséges hitét az Úr, Péter ráeszmélt: Jézusnak vele komolyabb szándékai vannak, leborult Jézus előtt a csónakban, és óvni szerette volna Jézust, hogy számítson rá, netán sokat kívánjon rábízni. Ezért kérte: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!”(Lk 5, 8) Amit Péter akkor megsejtett, Jézus mindent előre tudott pontosan. Azt a rettenetes éjszakai tagadást is pontosan ismerte előre. Mégis így válaszolt: „Ne félj! Ezen túl már emberek halásza leszel”.(10) Ezt erősítette meg Jézus a Genezáreti-tó partján, amikor háromszoros szeretetnyilvánításra véglegesen az Egyház alapjává nevezte ki. Pál apostol is nyilatkozott eme főbenjáró kérdésben: „Ezért, hogy el ne bízzam magam, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul verjen. Háromszor kértem emiatt az Urat, hogy távozzék az tőlem, de ő azt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé”. (2Kor 12,7-9) „Legszívesebben tehát gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem”

280. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.07.17. szerda

Meghívásunk története

Assisi Szent Ferenc egy alkalommal bensőséges imából tért vissza testvéreihez. Az egyik bokor mögül eléje toppant egyik rendtársa, és kicsit feldúltan, szemrehányóan kérdezte: „Miért éppen téged? Miért éppen téged? Miért éppen téged?” A szent rendalapító meglepődve kérdezett vissza:„De hát, testvérem, mit akarsz megtudni? Miért éppen téged választott Isten az evangélium szolgájának, amikor te nem vagy szép ember, híres ember, jelentős műveltséged sincsen? Szent Atyánk arca felderült: Látod, testvér, ezért választott engem Isten, mert nálam hitványabbat nem talált, akin mindenható irgalmát meg tudta volna mutatni Ez a kis történet rámutat arra, hogy választásában Isten tökéletesen szabad. Az Ószövetség kétezer éve érvényét vesztette, mert Jézus új és örök szövetséget kötött Fia által az emberiséggel. Újszövetség, új áldozat, új papság lépett a régi helyébe. Ha maradt volna a régi csak Lévi törzséből, Áron családjából születettek lehettek volna papok. Jézus, az új és örök szövetség főpapja, aki nem hal, meg, hanem főpap marad mindörökké, maga válogatja Egyházának papjait. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!” (Jn15, 16-17) Kiválasztásom tehát nem érdem, hanem Krisztus jósága. Talán arra tekintettel volt, hogy nagy szeretetű szülőktől születtem, akik vállalták a hatodik gyermeket.Olyan szívet adtak örökségbe, hogy soha nem kerestem a magam előnyeit. Meghívott tizenöt évesen. „Csak hívtak, jöttem, ennyi az egész”.(Mécs László)

MAGYAROK NAGYASSZONYA V.

SZŰZ MÁRIA NAGYBOLDOGASSZONYUNK

A névvel kapcsolatban jó tudni, hogy az „asszony” szó ősi nyelvünkben nem azt jelentette, hogy valakinek a felesége, hanem azt: hogy úrnő, királynő. Nyelvünk egyik szóösszetételben megőrizte az eredeti jelentést: kisasszony. Ez nem kistermetű asszonyt jelent, hanem kis úrnőt. A „boldog” istenáldott, a kereszténységben arra utaló szó, hogy valaki a mennyország lakója. A „nagy” összetevő hivatott megkülönböztetni ennek az ünnepnek a tárgyát a Szűzanya születése ünnepétől, amelyet népünk Kisboldogasszonynak nevez. A Szűzanyát mi magyarok Szent István óta a Magyarok Nagyasszonyának, Királynőjének szólítjuk. Ezt a címet viselte Székesfehérvár „lélekzetelállítóan gyönyörű temploma”, amelyet első, szent királyunk a mennybevitt Szűzanyának építtetett. Búcsúnapja augusztus 15. Nagyboldogasszony ünnepének a tárgya: Jézus Édesanyját testével együtt vitte fel a mennyei boldogságba. Minden más embernek a személye és lelke a mennyországba kerül, ha Jézus, az ítélő bíró oda rendeli. A testünket a világ végén támasztja fel az Úr, egyesíti lelkünkkel, és így már egész emberként leszünk boldog élvezői az örök boldogságnak. Mária ebben is kivétel, mint a Szeplőtelen Fogantatás kiváltságában. Mária testben történt mennybevételéről nincs szó a Szentírásban. A kinyilatkoztatásnak másik forrásában azonban szerepel ez a titok. Damaszkuszi Szent János, az utolsó keleti egyházatya hívja fel rá a figyelmet a VIII. században, ettől kezdve a keresztények állandóan ünneplik ezen a napon. XII. Pius pápa 1950. november 1-én hirdette ki dogmaként, tehát minden katolikus hívőre kötelező hittételként ezt a tanítást, miután hivatalosan megkérdezte az összes püspököt és szerzetes főelöljárót, hogy ők maguk és a rájuk bízott hívek hiszik-e a Szűzanya testben történt mennybevételét és dogmaként való kihirdetését alkalmasnak látják-e. A válasz egyöntetű pozitív volt. A szentatya nyitva hagyta azt a kérdést, hogy Máriának is meg kellett-e halnia, majd rögtön fel is támadt? Az ünnep eredeti neve: Dormitio Mariae (Mária elalvása) volt. Ha meghalt, rögtön fel is támasztotta az Úr, aztán mennybe vitte. Valószínűbbnek tűnik, hogy nem kellett meghalnia, hiszen a halál az ősbűn következménye, az eredeti bűn velejárója, amitől Máriát kiváltságosan megőrizte Fia elővételezett megváltói kegyelme felmagasztaltatott. Géza fejedelem megdicsőült, gyönyörű testben látja álmában, és hallja tőle, hogy Jézus Krisztus Édesanyja. Királynői kísérete volt a mennyországból. Géza, mint király kormányozza majd népét, igen sok jót tesz Jézus kedvéért, és ezért a sok jóért a magyar népet örökre oltalmába fogadja. Minden így is történt. Ha eltöprengünk azon, mi lehetett eleve ennyire kedves Szent Istvánban, ezt válaszolhatjuk: Jézus minden emberért meghalt. Aki ezt hallja és Jézus híve lesz, üdvözül. Ezt kellett hirdetniük az apostoloknak: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik.” (Mk 16,15-16) Ezt cselekedte István: vitte minden magyarhoz az örömhírt. Építette és építtette a templomokat, hogy népéhez közele legyen Jézus. Jólétre emelte országát, megőrizte önállóságát, ősi kultúránkat ötvözte a keresztény kultúra értékeivel, erős nemzetállamot hozott létre Európa közepén. Mindezek megvalósulását életében Mária segítette. Amikor a haldokló király felajánlotta népét és földjét Mária örökségül fogadta. Térjetek vissza Jézushoz, és a Magyarok Nagyasszonyához.

279. nap a Hit Évében.

Katekézis a Hit Évében

2013.07.16. kedd

Ember ember mellett

Elmélkedésünk alapgondolata: elkötelezettje vagyok Istennek, és nagyon szeretném megosztani lelki élményeimet, kapott kegyelmeimet azokkal, akiknek az Úr – ki tudja, miért – annyi egyéni kegyelmet nem nyújtott. Különösen Jézus és Mária szeretetében próbálom bőségesen részesíteni az egyszerű, kemény munkában nyűvődő, de a Teremtő akaratát lelkesen vállalókat, és szeretném a kegyelmi élményeket tovább ajándékozni. Hiszen a földön élő ember a legbensőségesebb kapcsolatot Jézussal és Édesanyjával létesítheti, akik az emberi közösséggel teremtettek közösséget. Jézus, aki által a teremtés minden mozzanata megvalósulhatott (Kol 1), az időben istenemberként harminc éves koráig építőipari szerszámokat ragad meg és hajlékokat, berendezéseket készít honfitársainak. Megmutatta, hogy Isteni Személye fősége alatt milyen csodálatosan elfér minden: a végtelen nagy istenség, és a nagyon kis emberség. Urunk Édesanyjával bensőségesen társalogva miért nem adhatnám át ezt az élményt azoknak, akik maguk főhivatású édesanyák, akik nem elegánsan öltözködve ülnek íróasztalokhoz, hanem szülnek és alázattal nevelik azokat, akik majd az életben is sokra viszik. Ki a nagyobb? Mi papok sem kapunk automatikusan misztikus élményeket, de a képzésünk során az igazságból, Isten országának alapértékéből az átlagnál jóval több jut nekünk. Különösen vigyázz ránk a Szentlélek, hogy az Isten országának alapvető ismereteit úgy tanuljuk, hogy életre szóló élményünk legyen. Imáinkban is, tetteinkben is gyakorolhatjuk a mások iránti legmélyebb szeretetet, mert arra vagyunk felszentelve, hogy szétosszuk megszerzett kincseinket.

MAGYAROK NAGYASSZONYA IV.

MAGYAROK NAGYASSZONYA

A Mennyek Királynője

Mint Géza fejedelem álmából felidéztük, a Mennyei Királynő nemcsak a gyermektelenség miatti aggodalmakra hozott vigasztaló üzenetet, hanem azt is megígérte, hogy a születendő fiú Jézus kedvéért vállal majd sok jótéteményt, ezért Ő, a magyar népet oltalmába fogadja. A Mennyek Királynője egy népet saját nemzetévé tesz. Géza fejedelem ezt a kitüntetést nyilván többször elmondta fiának a másik jövendöléssel együtt, mely szerint az utód majd királyi rangban uralkodik népe felett. Amikor István uralkodni kezdett, és maga és országa függetlenségét biztosítani akarta, koronát kért az akkori világ legfőbb tekintélyétől, a római pápától. Így hangsúlyozta, hogy „nem akart saját tekintély alapján a királyi trónra emelkedni” (II. Endre király, Beregh-i oklevél) Ki akarta fejezni azt, kinek a kegyeiből származtatja királyságát, ezért a Mennyek Királynőjének ünnepére tette augusztus 15-re tette a koronázást, „Ezen a napon Szűz Mária az ország pártfogójává választatott”. (Szerelmei M. Magyar hajdan és jelen, 18b) Amikor kemény harcot kellett vállalnia, jó keresztényként férfi szenteket hívott segítségül. Ám uralkodása későbbi szakaszában, amikor igen nehéz háborúra kellett felkészülnie, a Mennyei Királynőhöz fohászkodott: „Ha úgy tetszik neked, Mennyek Királynéja és a magyar föld Védőasszonya, hogy ezt az örökös jogon rád bízott királyságot az ellenség feldúlja, és a Fiad hitét, amelyet nem rég plántáltunk a szittya keblekbe, tüstént kitépje, kérlek, ez ne az én mulasztásom miatt történjék, hanem a te végzésedre új örökségedet szokott jóságoddal védd meg”. (Bonfini, Rerum Hungaricarum Decades II.lib.1.142) „Amit a pásztor bűne érdemel, azt ő mossa le; kíméld, kérlek, az ártatlan bárányokat” (Hartvik, Vita S. Stephani protoregis Hungariae, 75) Korhű feljegyzések szerint a magyar nép délceg, büszke, bátor, ügyes, a férfiak kiváló harcosok, szeretik a pompát. Történészeink szerint a honfoglalás utáni időben közel száz esetben vezettek hadjáratot Nyugat-Európába. Ezek közül öt-hat nevezhető vereségnek, a többi fényes győzelem volt. Ezért tűrhetetlen, hogy egyes írók manapság annyit írnak le a magyar múltról, hogy két nyugati hadjáratunk volt, az is szégyenletes vereség. A nyugati keresztények a Mindenszentek litániájába szövegezték „a magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” Ezért az összes fejedelem és az új király kényesen ügyelt függetlenségünkre. Szent István így ír fiának, Imre hercegnek: „Szokásaimat pedig, melyekről úgy látod, hogy illenek a királyi méltósághoz, kövesd minden kétkedés nélkül. Nehéz lenne neked ebben a környezetben megtartani az uralmat, hacsak nem leszel jó követője az előtted uralkodott királyok szokásainak. Melyik görög kormányozná a latinokat görög szokás szerint? Vagy melyik latin kormányozná a görögöket latin szokás szerint? Egyik sem. Ezért az én szokásaimat kövesd, hogy a tieid között fontos lehess, és az idegenek között dicséretes”.(Stiltingus, Joannes, SJ, Vita S. Stephani R. Hung. 287) Ezekből, az idézetekből is érthető, hogy az önálló, rokontalan magyaroknak a legfőbb mennyei méltóság, a Mennyek Királynője felelt meg legjobban a Szűzanya címei közül. Szent István király élete végén Őt találta a magyar trón legbiztosabb örökösének. Ezért a halála előtt véglegesen felajánlotta egész királyságát neki: „Mennyek Királynője, a világ nemes megújítója, nagy könyörgéssel a te oltalmadba ajánlom a szent Egyházat a püspökökkel és a papokkal, az országot az előkelőkkel és a néppel együtt, s amikor tőlük végbúcsút veszek, lelkemet a te kezedre bízom.” (Hartvik, 84-85) A Szűzanya szavai 1940-ben: „Szent István az országot a mennyei Atyától kapta, és mivel fia meghalt, örökségül nekem adta. Én ezt az örökséget elfogadtam. Más országok is felajánlották magukat nekem, de örökségem csak ez az egy ország. Történelmében megjárta a keresztutat, de soha el nem pusztul” (Mária, Világ Győzedelmes Királynője, 120-121)