Adventi kalendárium – 2018. december 17.

Adventi kalendárium – 2018. december 17.

Az idei adventben készüljünk együtt Thomas Mertonnal, Kalkuttai Szent Teréz anyával és Henri Nouwennel. Segítségükkel egy-egy elmélkedést nyújtunk át az adventi várakozás minden napján. Induljunk el az adventi misztériumba csöndben, magányban, imádsággal, megtéréssel.

„Inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy amikor dicsősége kinyilvánul, vigadozva örvendezzetek.” (1Pét 4,13)

Az öröm nem egyszerűen vérmérséklet kérdése. Amikor az Urat és felebarátainkat szolgáljuk, nehéz mindig örülni. Ezért kell az örvendező hozzáállást elsajátítanunk és növelnünk szívünkben.

Az öröm imádság, az öröm erő, az öröm szeretet; az öröm a szeretet hálója, melyet kivetünk másokra. Isten azt szereti, aki örömmel ad. Az adja a legtöbbet, aki örömmel ad. Ha munkádban nehézségekkel találod szembe magad, de azokat örömmel és mosollyal fogadod – ebben is, mint ahogy más tevékenységeidben – az emberek meglátják jóságodat és dicsőíteni fogják az Atyát. A hála legjobb kifejezése, ha örömmel fogadsz el mindent. Az örvendező szív természetes következménye a szeretetben égő szívnek.

Meg kell találnunk Istent, akit nem lehet zajban és nyugtalanságban megtalálni. Isten a szív csendjében szól hozzánk. Csendre van szükségünk, hogy Istennel egyedül legyünk, szóljunk hozzá, hallgassunk rá, szavait latolgassuk a szívünk mélyén. Egyedül kell lennünk Istennel, hogy megújuljunk és átalakuljunk. A csendben másképp látjuk életünket. Benne eltelünk isteni kegyelemmel, és segítségével mindent örömmel teszünk.

(Teréz anya)

Mindenható Istenünk, a bűn szolgaságra vetett minket, és így ősidők óta igája alatt görnyedünk. Engedd, hogy Fiad születésének várva várt ünnepe szabaddá tegyen minket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Advent harmadik hetének hétfője

Advent harmadik hetének hétfője

Advent elején már találkoztunk az evangéliumban azzal a gondolattal, hogy az eljövendő Messiás Dávid király leszármazottja lesz. A zsidó Messiás-várásnak ez az eleme észrevehető Jézus családfájában, amelyet Máté evangélista gondosan összeállított és közölt művének elején. Ő kifejezetten a zsidóságból keresztény hitre térteknek szánta evangéliumát, ezért szentel nagy figyelmet annak, hogy az ószövetségi írások és a prófétai jövendölések alapján igazolja Jézus istenségét és megváltói küldetését. A családfában természetesen megemlíti Dávid király nevét is, illetve az ő személye az egyik választópont a nemzedékek között. Kissé rejtett módon is előkerül Dávid neve, a héber nyelvben ugyanis betűk jelölik a számokat is és Dávid nevében a mássalhangzók összege tizennégy. Ezért találunk a tagolásban háromszor tizennégy nemzedéket, ami történetileg nem tekinthető hitelesnek.
Az is érdekes, hogy a családfa utolsó személye József, aki tehát Dávid leszármazottja, viszont ő nem volt vérszerinti apja Jézusnak. József Mária jegyese volt, s tulajdonképpen örökbe fogadta Jézust. Ne értsük félre a családfa utolsó elemét! Bár mindvégig férfiak és az ő fiaik vannak felsorolva a szövegben, annak végén nem szerepel az, hogy József fia lett volna Jézus. Csupán az van leírva, hogy ő volt a férje Máriának, annak a Szűz Máriának, akitől Jézus született. Máté evangélistának az a célja a családfa közlésével, hogy igazolja: Jézus a megígért Megváltó.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Jézus, reményünk! Téged követve azt választjuk, hogy szívünk mélyéből szeretünk. Te az evangélium örömét adod nekünk, bármily kicsinynek érezzük is azt. És mégis, mikor ellentmondások támadják meg lelkünket, add nekünk, hogy rád bízhassuk magunkat, ó Krisztus, és mi igyekszünk megosztani veled mindazt, ami az életben ránk nehezedik.

Ferenc pápa: Az Egyház is felszólítást kap, hogy fogadja be az evangéliumot

December 16-án, advent harmadik vasárnapján a déli Mária-imádság elmondásakor a Szentatya arra biztatta a hívőket, hogy örömmel készüljenek karácsonyra, fogadják be az evangéliumot, hogy az konkrét valósággá váljon életükben.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma, advent harmadik vasárnapján a liturgia örömre hív bennünket. Halljátok jól: örömre! Szofoniás próféta ezekkel a szavakkal fordul Izrael népének kicsiny maradékához: „Örülj, Sion leánya, örömmel kiálts, Izrael! Ujjongj és egész szívedből kiálts, Jeruzsálem leánya!” (Szof 3,14). Örömmel kiáltani, ujjongani, örvendezni: erre hív a mai vasárnap. A szent város lakosai örömre kapnak felszólítást, mert az Úr visszavonta ítéletét (vö. Szof 3,15). Isten megbocsátott, nem akar büntetni! Következésképpen a népnek nincs oka többé szomorkodni, nincs oka többé csüggedni, hanem minden az Isten iránti örvendező hálához visz, aki mindig ki akarja váltani, meg akarja menteni azokat, akiket szeret. Az Úr népe iránti szeretete pedig szakadatlan, ahhoz a gyengéd szeretethez hasonlít, ahogyan az apa szereti gyermekeit, a férj a feleségét, amint szintén Szofoniás mondja: „Örül majd neked, újjáéleszt szeretetével; örül majd neked kitörő örömmel” (Szof 3,17). Ezért a mai nap az öröm vasárnapja, így nevezik a karácsony előtti adventi időszak harmadik vasárnapját.

A prófétának ez a felszólítása különösen időszerű abban az időszakban, amikor karácsonyra készülünk, mert Jézusra, az Emmánuelre, a „velünk lévő Istenre” vonatkoztatjuk: az ő jelenléte az öröm forrása. Szofoniás ugyanis meghirdeti: „Izrael királya a köztetek lévő Úr”; és kissé később megismétli: „Körödben van az Úr, a te Istened, az erős szabadító!” (Szof 3,15.17). Teljes értelmét ez az üzenet az angyali üdvözletkor nyeri el, amelyet Lukács evangélista beszél el. A szavak, melyekkel Gábriel angyal a Szűzhöz fordul, mintegy a próféta szavait visszhangozzák. Mit mond Gábriel arkangyal? „Örülj, aki kegyelmet találtál, az Úr veled van!” (Lk 1,28). „Örülj”, mondja a Szűzanyának. Galilea egyik távoli falvában, egy a világ előtt ismeretlen fiatal nő szívében Isten lángra lobbantja a boldogság szikráját az egész világ számára. Ma ugyanez az örömhír szól az Egyházhoz, felszólítást kap, hogy fogadja be az evangéliumot, hogy az valósággá, konkrét életté váljon. Ez a felszólítás szól az Egyházhoz, mindnyájunkhoz: „Örülj, kicsiny keresztény közösség, aki szegény és megalázott vagy, de az én szememben szép, mert vágyva vágysz országomra, éhezed és szomjazod az igazságosságot, türelmesen szövöd a béke szövetét, nem követed az éppen hatalmon levőket, hanem hűségesen a szegények mellett maradsz. Így nem félsz semmitől, hanem szívedet öröm tölti el.” Ha így élünk, az Úr színe előtt, szívünket mindig öröm tölti majd el. „Magas szintű”, teljes öröm, a mindennapok alázatos öröme, vagyis a béke. A béke a legkisebb öröm, mégis öröm!

Szent Pál is ma arra buzdít bennünket, hogy ne aggódjunk, ne essünk kétségbe semmiért, hanem minden körülmények között terjesszük Isten elé kéréseinket, szükségleteinket, aggodalmainkat „imádságokban és könyörgésekben” (Fil 4,6). Annak tudata, hogy a nehézségek között mindig fordulhatunk az Úrhoz, és ő sosem utasítja el szólítgatásainkat, nagy ok az örömre. Semmilyen aggodalmaskodás, semmilyen félelem sem veheti el tőlünk azt a békés derűt, amely nem emberi dolgokból, nem emberi vigaszokból, hanem Istentől származik, annak tudatából, hogy Isten szeretettel irányítja életünket, éspedig állandóan! A problémák és szenvedések között is ez a bizonyosság táplálja reményünket és bátorságot önt belénk.

De ahhoz, hogy be tudjuk fogadni az Úr felszólítását az örömre, késznek kell lennünk arra, hogy megkérdőjelezzük magunkat. Mit jelent ez? Azt, hogy úgy kell tennünk, mint azok, akik hallgatták Keresztelő János prédikációját, és megkérdezik tőle: te így prédikálsz, de mi „mit tegyünk?” (Lk 3,10). Nekem mit kell tennem? Ez a kérdés az első lépés a megtérés felé, amire ebben az adventi időszakban meghívást kapunk. Valamennyien tegyük fel a kérdést: Mit kell tennem? Még ha kicsi dolog is az, mégis „mit kell tennem?”

Szűz Mária, a mi édesanyánk, segítsen, hogy ki tudjuk tárni szívünket az érkező Úr előtt, hogy ő egész életünket eláraszthassa örömmel!

A Szentatya szavai az Angelus elmondása után:

Kedves testvéreim!

Múlt héten Marrákesben, Marokkóban, elfogadták a biztonságos, rendezett és szabályos migrációról szóló világegyezményt, amely referenciakeret kíván lenni az egész nemzetközi közösség számára. Ezért remélem, hogy a nemzetközi közösség, ennek az eszköznek köszönhetően is, felelősséggel, szolidaritással és együttérzéssel képes bánni azokkal, akik különböző okokból elhagyták hazájukat, és imádságaitokba ajánlom ezt a szándékot.

Köszöntelek mindnyájatokat, családok, plébániai csoportok és társulatok, akik Rómából, Olaszországból és a világ számos réséből érkeztetek. Külön is köszöntöm a Sevillából, Hamburgból, Münchenből és a belgiumi Chapelle-ből jött zarándokokat. Üdvözlöm a pescarai, potenzai, bucchianicói, fabrianói és blerai híveket, a comboniánus világi misszionáriusokat, valamint a jesolói és Ca’ Savió-i cserkészeket.

Most pedig főleg hozzátok fordulok, kedves római gyerekek, akik a „Jézuska-babák” megáldására jöttetek Ruzza segédpüspök kíséretében. Köszönetet mondok a Római Oratóriumok Központjának és az önkénteseknek. Kedves gyerekek, amikor majd otthon imádkoztok a jászol előtt, szemeteket a kis Jézusra szegezve, ámulatot éreztek majd. Most azt kérdezhetitek, mi az az ámulat. Egy erősebb érzés, erősebb, mint egy szokásos érzelem. Azért tölt el bennünket, mert látjuk Istent: ámulatot érzünk az emberré lett Isten nagy misztériuma előtt. A Szentlélek pedig Jézus alázatosságát, gyengédségét és jóságát ülteti szívetekbe. Jézus jó, Jézus gyengéd, Jézus alázatos. Ez az igazi karácsony, az igazi születésünnep! Ne felejtsétek el! Legyen ilyen a karácsony számotokra és családtagjaitok számára! Áldásomat adom az összes „jézuskára”!

Mindenkinek szép vasárnapot, szép adventi harmadik vasárnapot kívánok! Legyen bennetek öröm, nagy öröm, vagy amikor nem lehetséges az öröm, akkor mélységes béke! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátására!

Adventi kalendárium – 2018. december 16., advent 3. vasárnapja

Az idei adventben készüljünk együtt Thomas Mertonnal, Kalkuttai Szent Teréz anyával és Henri Nouwennel. Segítségükkel egy-egy elmélkedést nyújtunk át az adventi várakozás minden napján. Induljunk el az adventi misztériumba csöndben, magányban, imádsággal, megtéréssel.

„Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: Örüljetek! Ismerje meg mindenki a ti szelídségeteket! Az Úr közel van!” (Fil 4,4–5)

Ma „Gaudete” vasárnapja van, az öröm napja. Ez adja meg az advent igazi jellegzetességét. Az öröm időszaka más, mint a nagyböjt, ami a bűnbánat ideje. Az advent tele van várakozással, az öröm érzete mindent felülmúl.

Előre örülünk az Úr eljövetelének. A várakozásunk örömmel tölt el, ez az öröm pedig arra ösztönöz minket, hogy adjunk másoknak. Az igazi öröm mindig osztozni akar. Az öröm természete a másokhoz fordulás és a kapott ajándék megosztása.

Az advent valóban az örömteli várakozás és az örömteli adás időszaka. Mennyire átjárja ez az érzés az egész társadalmat! A karácsony előtti boldog időszakot nem csak a keresztények élik át, hanem a társadalom minden tagja is. Ha olyan országba kerülünk, például Japánba, ahol az advent és karácsony nem általánosan elfogadott ünnep, akkor megérezzük ennek az örömteli várakozásnak fájdalmas hiányát.

(Henri Nouwen)

Istenünk, te látod, milyen hűséges lélekkel várja néped karácsony ünnepét. Add, kérünk, hogy Üdvözítőnk születésének nagy napjára elérkezve örvendező lélekkel, áhítatosan ünnepeljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Advent harmadik vasárnapja

Advent harmadik vasárnapja

Újjászületésre várva

Advent 3. vasárnapján, az öröm vasárnapján Keresztelő Jánossal találkozunk az evangéliumban. Miután az elmúlt vasárnap meghallgattuk bűnbánatra indító szavait, lélekben elindulunk a Jordánhoz. Odaérve láthatjuk, hogy nem vagyunk egyedül, katonák, vámosok és más nyilvános bűnösök veszik körül Jánost, vagy talán helyesebb azt mondani, hogy valamennyien bűnbánók. Azok, akik nem tartják magukat bűnösnek, otthon maradtak. Bűneiket megbánó emberek tömege veszi körül Jánost, a szent embert, aki Isten szavát hirdeti, és azt mondja, hogy hamarosan eljön a Megváltó. Két dolog köti össze a Jordán partján összegyűlt népet: a Messiás, a Megváltó várása és a bűntől való szabadulás öröme. És ez a két érzés tölti el a mi szívünket karácsony ünnepéhez közeledve.
Keresztelő János mindig a néphez beszél és nem egyes személyekhez. A vámosok és a katonák közül sincs senki név szerint megemlítve, ők is csoportosan érkeznek. De nem az egész emberiséget vagy a bűnösök csoportját szólítja meg, hanem kifejezetten Izrael népéhez, Isten választott népéhez intézi szavait, s azon belül érezheti minden egyes személy megszólítottnak magát. Isten embereként Izrael egész népét bírálja azért, mert letértek a szövetség útjáról. Beszédének érezzük sürgető és fenyegető jellegét, amely hamarosan bekövetkező ítéletet és büntetést helyez kilátásba. És ez elől senki nem térhet ki annak hangoztatásával, hogy Ábrahám leszármazottja és Isten népéhez tartozik. Az ítélkezés az egész népet fogja utolérni, s annak lesz a feladata, aki János után fog fellépni. Ő lesz az, aki már itt van, „szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben elégesse.” Nem a kollektív bűnösség gondolata jelenik meg ebben, nem arról van itt szó, hogy néhány személy bűne miatt az egész közösség felelősséggel tartozik, hanem az, hogy Isten az egész néptől, annak minden egyes tagjától várja a megújulást, a megtérést, és ennek hiányában a kilátásba helyezett büntetés mindenkit utol fog érni.
Ez a megújulás azt jelenti, hogy a választott népnek újra be kell vonulnia az ígéret földjére, mégpedig megtisztulva. Ezért nem megy János a városokba és a falvakba, hanem a Jordán folyónál tartózkodik. Azon a helyen, ahol egykor Izrael népe átkelt a folyón és belépett az ígéret földjére, arra a földre, amelyet Istentől kapott. A pusztai vándorlás után a Jordán folyón kelt át a nép, s most bűnbánatuk jeleként és a megtisztulás vágyát kifejezve ennek a folyónak a vizébe merülnek alá az emberek, akiket János megkeresztel.
Az adventi időszak a mi számunkra is a megújulás, a lelki megtisztulás ideje. Nem tisztíthatjuk meg önmagunkat, erre egyedül Isten képes. Tőle kell kérnünk a megtisztulást, az újjászületést. A helyreállítás műve, amely által újra békében és szeretetben élünk Istennel, nem a mi erőfeszítésünk eredménye és nem a mi érdemünk, hanem a bennünk cselekvő Istené. Az ő csendes, türelmes, kitartó munkálkodása talán éppen a mi megtisztulásunkban mutatkozik meg leginkább. Engedjük, hogy az irgalmas Isten megérintse lelkünket az advent folyamán, hogy lelkileg újjászületve és az újjászületés örömével várjuk a Megváltó érkezését!
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Mindenható és irgalmas Istenünk! A karácsony közeledtével fokozódó öröm és izgalom él szívünkben. Olykor lassítani, máskor siettetni szeretnénk az adventi napokat, mert néha úgy érezzük, hogy nem készültünk fel teljesen, máskor pedig annyira hiányzik már a te közelséged. Taníts minket őszinte bűnbánattal készülni a betlehemi Gyermekkel való találkozásra! Taníts minket türelmesen várakozni az ünnep örömére! Istenünk, köszönjük, hogy velünk vagy földi életünk éveiben, évtizedeiben, és köszönjük, hogy az örökkévalóságba hívsz minket. Irgalmad vezessen a te Fiadhoz, a betlehemi Gyermekhez!