Évközi nyolcadik hét hétfője

Évközi nyolcadik hét hétfője

Jézus követésének feltételeiről, a tanítványi életről olvastunk az elmúlt napokban. Egy téma van még hátra, mégpedig a gazdagság. A kérdés bizonyára legalább annyira foglalkoztatta az egykori tanítványokat, mint manapság a keresztény embereket. Lehet-e Jézus követője egy vagyonnal rendelkező, gazdag ember?
Jézus nem véletlenszerűen kezd el beszélni a gazdagság kérdéséről. Egy gazdag emberrel való találkozása ad neki alkalmat arra, hogy elmondja véleményét. A jelenet kezdetén még nem derül fény arra, hogy milyen a Jézushoz lépő személy vagyoni helyzete. A kérdés jóindulattal hangzik el: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Csak olyan személy kérdezheti ezt, aki vágyódik az üdvösségre és van benne készség, hogy annak elnyerése érdekében tegyen is valamit. Válaszában Jézus a törvények megtartásáról beszél, mire a kérdező kijelenti, hogy ezeket mind jól ismeri és egész eddigi életében megtartásukra törekedett. Ekkor Jézus felszólítja őt, hogy vagyonát adja el, ossza szét a szegényeknek, hogy valóban szabadon követhesse őt. Ennek hallatán azonban az illető, akiről csak most a találkozás végén derül ki, hogy vagyonos ember, szomorúan távozik.
Ezt követően Jézus a gazdagság veszélyére hívja fel a figyelmet, amely sajnos akadály lehet sokak számára. Jézus követésének feltétele, hogy az ember ne a vagyonában bízzon, hanem kész legyen mindenről lemondani és életét Istennek ajánlani.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Istenünk! Te azt akartad, hogy a férfi és a nő teljesen és visszavonhatatlanul adja át önmagát a másiknak szeretetben és fogadja el a másikat szeretetben. Segítsd a házastársakat a helyes élet szabályainak elsajátításában és gyakorlásában, hogy hűségben keressék és szolgálják egymás javát! Legyenek hűségesek egymás iránt! Legyenek hűségesek a szeretethez! Érezzék minden nap, hogy te vagy életük középpontja és szeretetük forrása! Segítsd a családokat és a családtagokat, hogy szentté legyenek! Segítsd a családtagokat, hogy az evangéliumhoz méltóan éljenek!

Ferenc pápa: Istennek az a vágya, hogy Papának szólítsuk, a kisgyermek bizalmával

Május 27-én a Szentatya a Szentháromságos Istenről elmélkedett a déli Mária-imádság keretében. Hangsúlyozta, hogy Isten nem egy távoli, hozzánk közömbös valóság, hanem ő az a Szeretet-Isten, aki személyesen és szüntelenül közel van hozzánk és működik életünkben.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma, a pünkösd utáni vasárnapon a Szentháromság ünnepét tartjuk. Arra szolgál ez az ünnep, hogy szemléljük és dicsérjük Jézus Krisztus Istenének misztériumát, aki egyetlen Isten három személynek, az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek a közösségében; hogy ámulattal ünnepeljük a mindig új Szeretet-Istent, aki ingyen kínálja nekünk életét, és azt kéri tőlünk, hogy adjuk tovább azt a világban.

A mai szentírási olvasmányok világossá teszik előttünk, hogy Isten nem annyira azt akarja kinyilatkoztatni nekünk, hogy ő létezik, hanem azt, hogy ő a „velünk lévő Isten”, aki közel van hozzánk, szeret minket, együtt jár velünk, szívén viseli személyes élettörténetünket, gondját viseli mindnyájunknak, a legkisebbtől és leginkább szűkölködőtől kezdve. Ő az „Isten fenn az égben”, de „lenn a földön” is (vö. MTörv 4,39). Épp ezért mi nem egy távoli valóságban hiszünk, nem! Nem egy közömbös valóságban, nem! Ellenkezőleg! Abban a szeretetben, aki megteremtette a világmindenséget, aki egy népet támasztott, emberré lett, értünk meghalt és feltámadt, és mint Szentlélek mindent átalakít és beteljesít.

Szent Pál (vö. Róm 8,14–17), aki saját személyében tapasztalta meg ezt a Szeretet-Isten által végbevitt átalakulást, közli velünk Istennek azt a vágyát, hogy Atyának, sőt Papának szólítsuk – Isten a „mi Papánk” –, annak a kisgyermeknek a teljes bizalmával, aki annak karjába veti magát, aki életet adott neki. A Szentlélek éri el bennünk működve azt – emlékeztet az apostol –, hogy Jézus Krisztus ne pusztán egy múltbéli személyiség legyen számunkra, nem, hanem hogy közel érezzük őt magunkhoz, kortársunknak, és átéljük annak örömét, hogy Isten által szeretett gyermekek vagyunk. Végül az evangéliumban a feltámadt Úr megígéri, hogy örökre velünk lesz. És éppen az ő jelenlétének és Lelke erejének köszönhetően tudjuk nyugodt derűvel teljesíteni a küldetést, amelyet ő reánk bíz. Milyen küldetést? Hirdetni mindenkinek az ő evangéliumát, és tanúságot tenni róla, s ezáltal kitágítani a vele való közösséget és az abból fakadó örömet. Isten, amikor velünk jár, örömmel tölt el minket, és az öröm valamiképpen a keresztény ember első nyelve.

A Szentháromság ünnepe tehát Isten misztériumát szemlélteti velünk, aki szüntelenül teremt, megvált és megszentel, mindig szeretettel és szeretetből, és minden teremtménynek, mely befogadja őt, megadja, hogy visszatükrözhesse az ő szépségének, jóságának és igazságának egy sugarát. Ő öröktől fogva úgy döntött, hogy együtt jár az emberiséggel, és egy népet alkot, hogy az áldás legyen – kivétel nélkül – minden nemzet és minden személy számára. A keresztény nem elszigetelt személy, hanem egy néphez tartozik: ehhez a néphez, melyet Isten alkot. Nem lehet kereszténynek lenni ehhez a néphez való tartozás nélkül, a vele való közösség nélkül. Mi nép vagyunk: Isten népe.

Szűz Mária segítsen minket, hogy örömmel tudjuk teljesíteni azon küldetésünket, hogy tanúságot tegyünk a szeretetre szomjas világ előtt arról, hogy az élet értelme épp az Atya, a Fiú és a Szentlélek végtelen, konkrét szeretete.

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Tegnap Piacenzában boldoggá avatták Leonella Sgorbatit, a Consolata Misszionárius Nővérek Kongregációja tagját, akit a hittel szembeni gyűlöletből öltek meg Mogadishuban (Szomáliában) 2006-ban. Az evangéliumért áldozott és a szegények szolgálatában leélt élete, csakúgy mint vértanúsága, a remény zálogát jelenti Afrika és az egész világ számára. Imádkozzunk közösen Afrikáért, hogy megvalósuljon ott a béke.

[Üdvöz légy, Mária…]

Afrika Boldogságos Asszonya, könyörögj értünk!

Köszöntelek mindnyájatokat, kedves rómaiak és zarándokok: családok, egyházközségi csoportok, társulatok! Külön is köszöntöm a Porto Sant’Elpidióból, Nápolyból, Bruzzano di Milanóból, Padovából érkezett hívőket, a sappadai kórust és a Vezza d’Alba-i fiatalok kórusát. Szépen énekeltetek tegnap a Szent Péter-bazilikában, gratulálok! Köszöntöm a lengyel zarándokokat, és áldásomat adom azokra, akik részt vesznek a Piekary Śląskiében lévő Mária-kegyhelyre szervezett nagy zarándoklaton.

A „betegeknek nyújtott enyhülés napja” [Giornata del Sollievo] alkalmából üdvözlöm mindazokat, akik összegyűltek a Gemelli Poliklinikán, hogy előmozdítsák a szolidaritást a súlyos betegekkel. Arra biztatok mindenkit, hogy ismerjék el a beteg emberek lelki szükségleteit is, és gyengéd szeretettel álljanak mellettük.

Mindenkinek szép vasárnapot kívánok! Kérlek titeket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra! 

Jelnek kell lennünk, mely Krisztusra mutat – Interjú Labancz Zsolt piarista tartományfőnökkel

Márciusban Labancz Zsoltot, a Piarista Rend Magyar Tartománya tartományfőnökét választották a Szerzetesi Nagyobb Elöljárók Európai Konferenciáinak Uniója (UCESM) elnökévé. A szervezet lényegéről, céljairól és az európai szerzetesség helyzetéről kérdeztük a tartományfőnököt.

– Mit kell tudnunk az UCESM szervezetről?

– E szervezetnek már a II. vatikáni zsinat előtt is volt előzménye. Ebben az időszakban sok helyen alakultak országos szerzetesi konferenciák. Először ezek általános titkárai – akik a gyakorlati feladatokat látják el – találkoztak egymással. Később ezeken az informális találkozókon fogalmazódott meg az a szándék, hogy érdemes lenne szervezeti struktúrát adni ennek a kezdeményezésnek. Az UCESM (Unio Conferentiarum Europae Superiorum Maiorum) 1981-ben jött létre formálisan is. Feladata, hogy összehangolja az európai országok területén lévő szerzetesi konferenciák munkáját. A szervezet jelenleg harminchét konferenciát foglal magába, mintegy huszonnyolc országból.

– Mely szerzetesrendek a tagjai?

– Amint Magyarországon a két szerzetesi konferenciának, egyrészt a Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciájának (FSZK), másrészt a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának (MRK) minden hazai rend a tagja, úgy európai szinten az UCESM szervezetében lényegileg valamennyi rend képviselteti magát. Néhány országban – például Franciaországban – azonban előfordul, hogy a szemlélődő rendeknek saját konferenciájuk van, ők nem tagjai az UCESM-nek.

– Miért Önre esett az elöljárók választása?

– Az UCESM kétévente tart általános gyűlést. Erre most a romániai Snagovban került sor. Egy ilyen eseményre az országos szervezetek elnökeit és általános titkárait hívják meg. A tagok nem ismerik egymást közelről, ezért váratlanul ért, hogy engem választottak meg elnöknek. Nagyon jó hangulatú, testvéries légkörű volt ez a találkozó. Mivel az elmúlt hat évben az FSZK elnöke voltam, így volt elképzelésem arról, mivel is járhat egy ilyen munka. Az mindenképpen izgalmas kihívás, hogy itt európai szinten kell gondolkodni.

– Az UCESM elnökségében most két magyar is jelen van, hiszen Deák Hedvig OP, a Szent Domonkos-rendi Nővérek Apostoli Kongregációjának általános főnöknője, az MRK volt elnöke már 2016 óta tagja az elnökségnek.

– Az elnökségnek korábban is volt már magyar tagja, például Várnai Jakab OFM akkori ferences tartományfőnök, így nem mi vagyunk az első magyarok e szervezet vezetésében. A választásban a nemzeti hovatartozás nem feltétlenül játszott szerepet. Az már inkább, hogy az elnökségnek mindig vannak tagjai Európa keleti és nyugati feléből is. Az igaz, hogy az utóbbi években mind a ketten azon igyekeztünk, hogy idehaza előmozdítsuk a rendek közötti együttműködést.

– Mi lesz a feladata?

– Nagyon friss ez a megbízatás, így még csak néhány elemét látom tisztán. Annyi biztos, hogy a kétévenkénti gyűlés tematikáját kell majd kialakítani, és a lebonyolítását segíteni. Azokon a fórumokon pedig, ahol az európai szerzetesek véleményét is meg kell jeleníteni, én képviselem a szervezetet. Az UCESM azért jött létre, hogy a különböző konferenciák támogassák egymást, átadják egymásnak a tapasztalataikat. Nekem ezt a munkát kell majd segítenem, elsősorban együttműködések alakításával.

– A szerzetesrendeknek igencsak különböző a karizmájuk. Hogyan lehet mégis összefogni őket?

– Szerintem nem a rendek közötti együttműködés jelent kihívást. Inkább Európa sokszínűsége vet fel kérdéseket, hiszen e földrész különböző területein eltér egymástól a katolikus Egyház és ezen belül a szerzetesek helyzete. Valószínű, hogy egy közös európai szerzetesi irányvonalról – legalábbis egyelőre – nem is beszélhetünk. Az ismereteket, tapasztalatokat azonban át lehet adni, meg lehet osztani egymással, s ez kölcsönös gazdagodást jelent. Van, ahol a szerzetesi konferenciák már régen működnek, így nagyobb tapasztalattal rendelkeznek akár a képzések, akár a szerzetesség teológiai reflexióját tekintve. Közösen kell megvizsgálnunk, mi a szerzetesség szerepe és helye itt, Európában.

– Európára általában jellemző a hivatások hiánya.

– Valóban, a statisztikai adatok azt mutatják, hogy Európában csökken a szerzetesek száma. Egyrészt kevesen jelentkeznek a rendekbe, másrészt az idősebb nemzedék tagjai távoznak közülünk. Ezt a tendenciát komolyan kell vennünk. Vannak olyan közösségek is, amelyeknek – úgy tűnik – készülniük kell arra, hogy befejezik a küldetésüket. Néhányan már a vészharangot is megkongatták emiatt. Ezt nem tartom megfelelő hozzáállásnak. Véleményem szerint ebben a helyzetben egyrészt az a feladatunk, hogy hittel és reménnyel mi magunk a lehető legjobban éljük a szerzetesi életünket – hűségben, odaadással, Krisztust követve. Különös jelentősége van a közösségi élet alakításának, hogy az a Krisztus-követés közösségi megvalósulásának tere lehessen. Másrészt keresnünk kell az utakat és a módokat, hogy a fiatalok valóságos választási lehetőséget lássanak ebben az életformában. Fontos, hogy meggyőződésükké váljon: ez valóban a teljes élet útja lehet számukra is. Nem az a feladat, hogy „utánpótlást” biztosítsunk a magunk számára – furcsa is lenne ez –, hanem a hivatásgondozással mint szolgálattal kell segítenünk a fiatalokat azért, hogy megtalálhassák a hivatásukat.

– Milyen kihívásokkal kell szembenéznie az európai szerzetességnek a következő években?

– Az egyik fontos feladat úgy alakítani a közösségi életet, hogy az segítse kibontakozásukban az egyéneket és a közösségeket is. Ferenc pápa az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdításában egy ponton úgy fogalmaz, hogy a cölibátus könnyen válhat kényelmes életformává. De ahogyan a házasság a szeretetben való növekedés helye, úgy a szerzetességnek is a szeretetben való kiteljesedés színterévé kell válnia. A piaristáknál ezt úgy fogalmaztuk meg, hogy a közösségeinknek az emberi érést és a hivatásban való növekedést kell segíteniük.

Egy következő kihívást jelenthet a szolgálat. A szerzetesek számára nagyon fontos a szegények, az elesettek, a perifériára szorultak melletti kiállás. A snagovi találkozón is több olyan előadás hangzott el, amely a rászorulókért dolgozó szerzetesek életéről, küzdelmeiről számolt be. Román szerzetesek a szegénynegyedekben végzett szolgálatukról beszéltek, ukrajnai testvérek a háború sújtotta övezetben igyekeznek segíteni. Mások a nőkereskedelem és a prostitúció elleni küzdelemben vesznek részt. Eleven döntésekre hív minket ez a terület.

Nagyon lényeges, központi jelentőségű a lelkiség, a spiritualitás is. Európával összefüggésben sokat beszélünk arról, hogy a végletekig szekularizált lett, eljutott a posztkereszténység időszakába. De ébereknek kell lennünk, hogy ezek a megállapítások ne homályosítsák el a látásunkat. Figyeljünk fel arra, hogy az itt élő emberekben ma is nagy a szomjúság a lelkiségre, az Istennel való élő találkozásra. Óriási a felelősségünk: mi magunk is éljünk ebből a forrásból, mert csak így tudjuk ezt másoknak is felkínálni. Nagy tapasztalatunk van ezen a téren, és frisseknek is kell maradnunk.

Európai szinten izgalmas kihívást jelent az interkongregációs közösségek és szolgálati helyek kialakítása is, ahol különböző szerzetesrendek közösen működnek. Az együttműködés, a közös elköteleződés helyszínei lehetnek ezek.

– Milyen hatással lehetnek a szerzetesrendek a rendkívül összetett európai társadalomra?

– A nyugat-európai szerzetességre jellemző, hogy sokféle kultúra és nemzet képviselői élnek együtt egy-egy közösségben. Ez nem egyszerű, ugyanakkor az itt szerzett tapasztalatokat a szerzetesek át tudják adni az európai társadalomnak. Az együttélés, a különbözőségekkel együtt megvalósuló közösség lényeges, útmutató tapasztalatai lehetnek ezek egy olyan társadalmi környezet számára, amely szintén komoly keresésben van e téren. Az is igaz, hogy a szerzetesség a társadalom konkrét problémáira és nehézségeire nem tud kimerítő megoldásokat kínálni, de talán nem is ez a feladata. Sokkal inkább azt kell tennünk, hogy odalépünk azok mellé, akik szükséghelyzetben vannak. Így tudjuk kifejezni azt, hogy Isten is ott áll mellettük. Jelnek kell lennünk, amely Krisztusra mutat. Ugyanakkor az az igény is megjelenik, hogy bizonyos témákban fogalmazzunk meg egy egységes európai szerzetesi álláspontot, ám ez – épp az említett sokszínűség miatt – nem tűnik lehetségesnek. Inkább az lehet a szerepünk, hogy megteremtjük és fenntartjuk az együtt gondolkodás, az egymás iránti megértés tereit, s evangéliumi szemlélettel és megközelítéssel keressük a jövő útjait.

– Hogyan lehet összeegyeztetni a hagyományokat az új kihívásokkal?

– Ferenc pápa gyakran beszél arról, hogy inkább szeretne látni egy balesetet szenvedő Egyházat, mint egy magába zárkózót. Az Egyháznak ki kell lépnie önmagából, küldetése nem arra szól, hogy bezárkózva megőrizzen időhöz kötött struktúrákat, hagyományokat, hanem hogy az életet szolgálja. A megújulás, a változás persze mindig magával hozza a tévedés kockázatát is. Ám ez nem fékezhet le minket. A szerzetességben, és manapság az Egyházban is, egyre határozottabban jelenik meg a megkülönböztetés fontossága. Ez azt jelenti, hogy figyelembe kell vennünk a minket körülvevő valóságot, a felismert problémákat pedig Isten elé kell vinnünk. Emellett meg kell hallgatnunk egymást is, létrehozva a párbeszéd nyílt tereit. Így ismerhetjük fel, hogy merre hív bennünket a Lélek, így láthatjuk meg, hogy mi az, ami a hagyományból megtartandó, és mi az, amit el kell engednünk. A saját rendem életében is látom azt a folyamatot, ahogyan felfedezzük, hogy a több száz éves szolgálatunk mellett új feladatok felé szólító hívások is megjelennek. A formális iskolai keretek maradandó érvényessége mellett világossá válik, hogy a tanoda mint nonformális intézményi rendszer mozgékonyabb tud lenni, gyorsabban reagálhat különböző társadalmi helyzetekre. Izgalmas látni, hogy ugyanaz a piarista karizma új módon tud megjelenni, alkalmazkodik az új kihívásokhoz, a rászoruló, szegény gyerekek segítését a mai korra adaptálja. S persze ez a nem formális oktatás termékenyítőleg hat az iskolai tanításra is.

Szenthárom vasárnapja

Szenthárom vasárnapja

Az Úr végakarata

A legtöbb ember élete előrehaladtával szükségesnek látja végrendeletének elkészítését. Ebben a hivatalos iratban rendelkezik arról, hogy halála esetén mi a teendő, hová temessék, illetve mi legyen vagyonának, anyagi és szellemi javainak sorsa. Bár általában a legtöbben csupán az anyagiakról szoktak rendelkezni végrendeletükben, előfordul az is, hogy valamilyen üzenetet is átadnak ilyen módon utódaiknak, örököseiknek, például azt, hogy folytassák az általa megkezdett vagy végzett, az emberek számára értékes szolgálatot.Ilyen végrendeletként, szellemi örökségként érdemes értelmeznünk Jézus szavait, amelyeket ma, a Szentháromság ünnepén olvasunk az evangéliumban. Az Úr végső akarata az, hogy mindaz, amit földi küldetésével megvalósított, az ő mennybe való visszatérése után is folytatódjon, mégpedig az általa alapított közösség, az Egyház közreműködése, szolgálata által. Annak érdekében, hogy az Egyház tagjaiként és az Úr küldötteiként teljesíteni tudjuk feladatunkat, érdemes pontról pontra végigvennünk, hogy mit tartalmaz Jézus végrendelete.
Elsőként ezt mondja: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön.” Alapvetően saját helyzetünk tisztázására szólít fel minket ez a kijelentés. Emberként nem rendelkezünk isteni hatalommal, erővel vagy képességekkel. Minden hatalom az Úré és mi tőle kapunk hatalmat ahhoz, hogy küldöttei legyünk. A magunk erejével semmire sem jutnánk, ezért érdemes szerénységet tanúsítanunk és elismernünk azt, hogy csak szolgák vagyunk, eszközök az Úr kezében.
A végrendelet ennek tisztázása után felszólít minket: „Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet!” A felszólításban külön hangsúlyt kap a „most.” Nem késlekedhetünk, nem várakozhatunk tétlenül, hanem most kell elindulnunk. A feladat az, hogy az Úr Jézus tanítványaivá tegyük az embereket. Nem a magunk tanítványaivá, hanem Jézus tanítványaivá! Ne az legyen a célunk, hogy legyenek követőink, hanem az Úr követőivé váljanak azok, akikhez eljut az ő tanítása. E körből pedig senki nincs kizárva, az örömhír egyetemes, mindenkihez, minden nemzethez szól.
Jézus végakaratának következő pontja így hangzik: „Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!” Egy végrendeletben nincs helye a felesleges szavaknak, ezért Jézus is a lényeget említi. Azzal válik valaki Jézus tanítványává és követőjévé, hogy megkeresztelkedik. Aki tehát eljut a hitre és követni akarja Jézust, az elé nem kell akadályokat görgetni, hanem részesíteni kell őt a keresztségben, hogy aztán annak kegyelmi gyümölcseként tovább haladhasson a hit és az üdvösség útján.
A következő mondat a további teendőket rögzíti: azokat, akik részesültek a keresztségben, „tanítsátok meg mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek!” Ez a pásztori gondoskodásra és vezetésre való felszólítás, azaz ne hagyjuk magára a megtérteket, a megkeresztelteket, a hit útján elindulókat, hanem vezessük őket a krisztusi parancsok útján, amely egyetlen törvényben, az Isten és az embertárs felé irányuló szeretetben foglalható össze.
A végrendelet utolsó mondata olyan ígéretet fogalmaz meg, amelyet Jézuson kívül egyetlen végrendelkező, a túlvilágra készülő ember sem írhat le ilyen határozottsággal: „És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!” Egyetlen emberi alkotás, egyetlen emberi életmű sem örökérvényű, az idő múlásával minden elenyészik. Lehet, hogy ezer vagy millió év kell hozzá, de elenyészik, hatását veszti mindaz, amit emberek hoztak létre. Krisztus műve azonban örök, az általa hozott megváltás, mint Isten ajándéka az idők végéig minden emberre kiterjed. Ő elmondhatja, hogy a világ végéig köztünk marad, velünk marad, mert nem csak ember, hanem valóságos Isten.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel!