Advent második hetének szerdája

Advent második hetének szerdája

Napjainkban sokan azt érzik, hogy Isten törvényei és parancsai korlátokat jelentenek, mintha miattuk nem volna teljes az ember szabadsága. Sokan úgy érzik, hogy akkor teljesen szabadok, ha senki nem parancsol nekik, még Isten sem, és senki elvárásainak nem kell megfelelniük. Az ilyen emberek személyes szabadságuk hangoztatása közben tudomást sem akarnak venni arról, hogy másoknak is van szabadsága.
Emberi szabadságunk annak köszönhető, hogy Isten szabadnak teremtett minket. Ez a szabadság azonban nem szűnik meg akkor, amikor elfogadom Isten útmutatásait az életemben, és elfogadom a parancsoknak azokat a korlátait, amelyek a másik ember és a közösség érdekeit védik. A bűn azt jelenti, hogy az ember szembeszáll Istennel, megtagadja parancsainak teljesítését. Az ember ilyenkor abból indul ki, hogy nincs szüksége Istenre, hanem mindenben a maga ura. Úgy gondolja, hogy Isten nélkül is tud majd boldogulni, sőt, így lesz igazán boldog és szabad az élete.
Jézus azt mondja a mai evangéliumban, hogy törvényeinek igája édes az ember számára, azaz ha nem kényszerűségből vagy félelemből tartjuk meg, hanem Isten iránti szeretetből, akkor könnyebbé válik. Jézus törvénye nem lehetetlen. Parancsai megtarthatóak, teljesíthetőek. Bennük felismerem azokat az útjelzőket, amelyek az üdvösség útját kijelölik.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Jöjj el népek várakozása, Úr Jézus, örvendeztess meg minket isteni jelenléteddel. Nagy szükségünk van tanácsra, segítségre, oltalomra. Ha saját erőnkből akarunk választani jó és rossz között, könnyen tévedésbe esünk, s észrevétlenül a csalárdság áldozatai leszünk. Ha jók szeretnénk lenni hiányzik belőlünk az erő és a bizalom. amikor ellene akarunk szegülni a gonosznak, gyakran gyöngének bizonyulunk és alul maradunk. Jöjj Uram, világosítsd meg vakságunkat, jöjj segítségére a gyenge embernek. 

Adventi kalendárium – 2017. december 12.

Idei adventi kalendáriumunkkal a kilencvenéves XVI. Benedek pápát is köszöntjük. Tíz évvel ezelőtt kiadott Spe salvi kezdetű, a reményről szóló enciklikáját idézzük napról napra. Reménnyel a szívünkben várjuk az Úr érkezését!

A szabadság és a jóság meggyőző rendjének megszilárdításához minden nemzedéknek hozzá kell tennie a magáét, amit a következő nemzedék útmutatónak tekinthet az emberi szabadság helyes használatához, és ami az emberi korlátok között bizonyos biztosítékot ad a jövő számára. Másként szólva: a jó struktúrák segítenek, de önmagukban nem elegendők. Az embert soha nem lehet csak kívülről megváltani.

Francis Bacon és követői tévedtek, amikor azt hitték, hogy az embert a tudománnyal meg fogják váltani. Ez az elvárás túl nagy volt a tudomány irányában; ez a remény hazug. A tudomány sokat segíthet a világ és az emberiség emberibbé tételében, de az embert is és a világot is tönkreteheti, ha nem rajta kívülálló erők tartják kordában.

Megfordítva, azt is észre kell vennünk, hogy az újkori kereszténység, látva a tudomány eredményeit a világ alakításának fejlődésében, nagyrészt csak az egyénre és annak üdvösségére koncentrált. Ezzel szűkebbre vonta reményének körét, és nem eléggé ismerte fel feladatának nagyságát, bármily nagyszerűt alkotott is az ember nevelésében, valamint a gyengékről és szenvedőkről való gondoskodásban.
                                                                                                                   (Spe salvi, 25.)

Istenünk, te kinyilatkoztattad, hogy Üdvözítőt küldesz az egész világnak. Add, kérünk, hogy boldogan várjuk az ő dicsőséges születése napját. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Célirányos és eligazító válaszokat kaptunk a Szentatyától – Varga Lajos az ad limina látogatásról

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai november 20. és 24. között ad limina látogatáson vettek részt Rómában. Varga Lajos váci segédpüspököt Vértesaljai László kérdezte tapasztalatairól, élményeiről a Vatikáni Rádióban.

– Szeretettel köszöntöm a Vatikáni Rádió stúdiójában Varga Lajos váci segédpüspök atyát, aki második alkalommal vesz részt Rómában ad limina látogatáson, tehát bizonyos szempontból már tapasztalt ezen a területen. Már többen szóltak és nyilatkoztak a pápával történt találkozásról, most is megkérdezem, mi az, ami szíven ütött téged, püspök atya?

– Amikor találkozunk valakivel, akkor van bennünk bizonyos elvárás. És valamilyen előzetes elképzelés, hogy az illetőnek milyen a személyisége, hogyan tudja kifejezni magát, vagy milyen spiritualitást tükröz egyáltalán a megjelenése. Aztán mi van a szavaiban… Nyilván a Szentatyával való találkozás előtt is volt az embernek egy elképzelése, hiszen a pápa megnyilatkozásait többször hallottuk különböző módon és ezáltal kirajzolódott előttünk egy kép a Szentatyánkról, Ferenc pápáról. Azt kell mondani, hogy ez a találkozás minden előzetes elképzelést fölülmúlt.

Ennek van egy valószínű oka, amit az ember igyekszik gyakran megfontolni: akármilyen híradás is szól a Szentatya személyéről – akár katolikus, akár nem katolikus –, mindig bizonyos szemszögből nézik a Szentatya tevékenységét. A személyes találkozás azonban mindig fölülír mindenféle más dolgot, és nagyon kedves találkozásunk volt a Szentatyával! Ennek az oka elsősorban talán az volt, hogy nem ragaszkodott semmiféle protokollhoz. Illetve volt persze a látogatásnak egyfajta protokollja, de a Szentatya nem akarta részleteiben meghatározni azt, hogy hogyan történjék, és ezért volt egy spontaneitás, ami nagyon kedvező volt. Hiszen egyrészt rávilágított a Szentatya személyére, az ő igazi arcára – mondhatnám, az ő benső énjére. Másrészt a problémákat, amelyek felmerültek, amelyeket szabadon el lehetett mondani, bármilyen területről, az Anyaszentegyház életének akármelyik területéről, nagy figyelemmel tudta kísérni a Szentatya.

Nagyon jól megfigyelte azt, hogy miről van szó, és nagyon kiforrott véleménye volt. Nagyon összeszedett volt, és az ember szívét öröm töltötte el, hogy egy olyan Szentatyánk van, aki idős kora ellenére is figyelemmel tudja kísérni mindazt, ami történik a világban, és azt is, ami az Anyaszentegyház belső életében történik, és minderre megfontolt választ tud adni. Most talán azt is mondani kell, hogy amikor nem arról van szó, hogy mi felvetünk egy problémát és ő válaszol arra, hanem spontán módon nyilatkozik valamiről, az más. Mert az nem annyira célirányos. A válaszok, amiket a találkozáskor kaptunk, célirányosak voltak, és eligazító jellegűek is voltak minden területen. Tehát az Egyház belső életét tekintve is, illetve az Anyaszentegyháznak a világgal való kapcsolatát tekintve is.

Advent második hetének keddje

Advent második hetének keddje

A tegnapi evangéliumban a béna ember meggyógyítása kapcsán már szóba került a bűntől való szabadulás, amely az irgalmas Isten ajándéka. Ezt a gondolatot folytatja és erősíti meg a mai evangéliumban az elveszett bárányról szóló példabeszéd. A hasonlat szerint a pásztor, amikor észreveszi, hogy a rábízottak közül elveszett egy bárány, akkor inkább otthagyja egy időre a többit és elindul, hogy megkeresse az elveszettet. Van valami számunkra ésszerűtlen, megmagyarázhatatlan a pásztor viselkedésében. Miért indul el? Miért annyira fontos neki az az egyetlen bárány? Miért nem mond le róla, s közben örülhetne annak, hogy a többi megvan?
A példázat azt szemlélteti, hogy Isten nem tud nyugodtan örülni a kilencvenkilenc igaznak, amikor azt látja, hogy egy ember elszakadt tőle. Mert neki mindenki egyaránt fontos. A századik is, a legkisebb is, a legbűnösebb is ugyanolyan fontos, mint a többi.
Isten nem legyint lemondóan, amikor azt látja, hogy az emberek a bűnös életet választják és eltávolodnak tőle. Isten nem nyugszik bele ebbe a helyzetbe és megoldást keres. A figyelmeztetések után az a végső megoldás, hogy az irgalmas Isten elküldi az ő Fiát Jézust, hogy jó pásztorként ő keresse meg az elveszetteket és ő vezesse vissza őket az atyai házba. Az adventi időszakban tehát a felénk közeledő irgalmas Istent várjuk.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Teremts a mi szívünkben csendet, amelyben meghallhatjuk a te megtérésre hívó szavad. Az advent bűnbánati idő számunkra és alkalmat ad, hogy a megtérés útjára lépjünk. Az adventtel nem csak új egyházi év kezdődik, hanem egy új élet kezdete lehet számunkra. Istenünk, tudjuk, hogy az igazi bűnbánat nem a büntetéstől való félelemből fakad, hanem az irántad érzett szeretetből. Szeretetünket azzal fejezzük most ki, hogy irgalmadban bízva és megbocsátásodat kérve bűnbánatot tartunk, elvégezzük szentgyónásunkat. Vezess minket, hogy karácsony éjjelén találkozzunk majd az emberré lett Szeretettel, Jézus Krisztussal, aki a te irgalmadat hozta el egykor és hozza el ma is a világba!

Adventi kalendárium – 2017. december 11.

Idei adventi kalendáriumunkkal a kilencvenéves XVI. Benedek pápát is köszöntjük. Tíz évvel ezelőtt kiadott Spe salvi kezdetű, a reményről szóló enciklikáját idézzük napról napra. Reménnyel a szívünkben várjuk az Úr érkezését!

Tegyük föl újra a kérdést: Mit remélhetünk? És mit nem remélhetünk? Először azt kell megállapítunk, hogy az állandóan növekvő haladás csak anyagi téren lehetséges. Itt ugyanis az anyag struktúráinak növekedő ismerete és az ennek megfelelő újabb és újabb találmányok folyamatossá teszik a haladást a természeten való egyre nagyobb uralkodás felé. Az erkölcsi tudat és az erkölcsi döntés területén azonban ilyenfajta folyamatosság nincsen, azon egyszerű oknál fogva, hogy az ember szabadsága mindig új, és a döntéseit mindig újra meg kell hoznia. E döntéseket soha nem mások hozzák meg számunkra – különben már nem is volnánk szabadok. A szabadság föltételezi, hogy az alapvető döntésekben minden ember, minden nemzedék új kezdet. […] Mivel az ember mindig szabad marad, s mert szabadsága mindig törékeny, ebben a világban soha nem jön létre a jónak véglegesen berendezett országa. Aki végleges és örökre megmaradó jobb világot ígér, hamis ígéretet tesz; figyelmen kívül hagyja az emberi szabadságot. A szabadságot mindig újra meg kell nyerni a jó számára. (Spe salvi, 24.)

Istenünk, jusson el hozzád könyörgő imádságunk, hogy egyszülött Fiad megtestesülésének ünnepén feddhetetlen lelki tisztasággal ajánljuk fel magunkat szolgálatodra. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.